✠    Pünkös utáni lelki táplálék    ✠

2026

16. hétfő 

Gal 4,28-5,10

28 Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. 29 De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. 30 De mit mond az Írás? „Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” 31 Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi. 5,1 A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket. 2 Én, Pál mondom nektek: Ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. 3 Azt is kijelentem a körülmetélkedőnek, hogy köteles az egész törvényt megtartani. 4 Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól, és elvesztettétek kegyelmét. 5 Mi a hit által a Lélek közreműködésével várjuk a megigazulásból fakadó reményt. 6 Krisztus Jézusban ugyanis nem az számít, hogy valaki körülmetélt vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretetben teljesedik ki. 7 Eddig jól futottatok, ki akadályozott meg benneteket az igazság követésében? 8 Ez a hitegetés nem attól való, aki meghívott titeket. 9 Egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti. 10 Bízom bennetek az Úrban, hogy ti sem vélekedtek másként. Aki pedig zavart kelt köztetek, viseli majd büntetését, bárki legyen is.

Mk 6,54-7,8

54 Amikor kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték. 55 Bejárták az egész környéket, s ágyastul odahordták a betegeket, ahol hallomásuk szerint tartózkodott. 56 Amerre csak járt, a falvakon, városokon és tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. 7,1 Egy alkalommal köré gyűltek a farizeusok néhány Jeruzsálemből való írástudóval együtt. 2 Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. 3 A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz. 4 És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. 5 A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért eszik tisztátalan kézzel a kenyeret?” 6 Ezt a választ adta nekik: „Találóan jövendöl rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír: Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem. 7 De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok. 8 Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.”

Magyarázat

A mai szentírási tanítás összefoglaló gondolatát az evangéliumi mondat adja: „Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem” (Mk 7,6). Már Izajás próféta korholta így a népet, s Jézus most ezt idézi az írástudóknak és farizeusoknak. De ha nem vigyázunk, ránk is könnyen érvényessé válik. Bizony, hányszor kapjuk magunkat azon, hogy csak a szánk mondja az imádságot, a gondolatunk pedig máshol jár! Hát éppen ezért kell vigyázni.

Szent Pál apostol arra figyelmezteti a Galáciában élő embereket, hogy Jézus Krisztusban nem a körülmetéltség vagy körülmetéletlenség számít, hanem a hit (Gal 5,6). Tehát nem a külsőséges cselekedetek, hanem a hit, és amint hozzáfűzi, a szeretet. Igen, ez a mi keresztény életformánknak is az alapja. Így működik bennünk a kegyelem, mert ezzel adunk lehetőséget rá. Hittel és szeretettel fordulunk tehát Istenünk felé. Ámde vigyázni kell nekünk is, nehogy külsőségekben merüljön ki.

Ugyanis Jézus a mai evangéliumi szakaszban elítéli a külsőségeket. Nem azért, mert helyesnek tartja a mosdatlan kézzel való étkezést. Hanem azért, mert erre a rituális formára nagyobb gondot fektettek az írástudók és farizeusok, mint az Istennel való bensőséges kapcsolatra (Mk 7,6). Éppen ezért idézte a fejükre Izajás próféta keserű megállapítását. Le kell szögezni, hogy Jézus nem a higiénia és a törvény megtartása ellen volt. Nem! Csak azt ítélte el, amikor erre nagyobb gondot fordítottak, mint az Istennel való bensőséges kapcsolatra. Úgy mondta ezt, hogy ránk is érvényes.

Vigyázni kell tehát, nehogy mi is abba hibába essünk, hogy csak a szánkkal tiszteljük Istent, és a cselekedeteinkben ez nem nyilvánul meg. Illetve arra is vigyáznunk kell, hogy minél tudatosabban imádkozzunk. Hogy összeszedettek legyünk az imánkban. Hogy minél kevesebb gondolat vagy külső körülmény térítsen el bennünket a tiszta imától. Bizony, az mindennapi feladatunk!

 

15. szombat 

1Kor 4,17-5,5 

17 Elküldtem hozzátok Timóteust, aki kedves, hűséges fiam az Úrban. Ő majd eszetekbe juttatja tanításomat Krisztusban, ahogy azt mindenütt, minden egyházban hirdetem. 18 Némelyek úgy elbizakodtak, mintha nem is készülnék hozzátok. 19 Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok. Akkor majd meggyőződöm a felfuvalkodottaknak nem is a szavairól, hanem az erejéről. 20 Mert az Isten országa nem szavakon alapszik, hanem erőn. 21 Mit akartok? Vesszővel menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel? 5,1 Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. 2 S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel. 3 Én ugyan testileg távol, de lélekben közel, mintha közöttetek volnék, már ítéletet mondtam afölött, aki így viselkedett: 4 Urunk, Jézus Krisztus nevében egyesüljünk, ti és az én lelkem, Urunk Jézus hatalmával, 5 adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján. 

Mt 24,1-13 

1 Jézus kijött a templomból és elindult. Tanítványai odafordultak hozzá, és mutogatták neki a templom köveit. 2 Erre megjegyezte: „Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” 3 Amikor az Olajfák hegyén leült, egyedül tanítványai járultak hozzá, és kérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége előtt?” 4 Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. 5 Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. 6 Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. 7 Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is. 8 De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek. 9 Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. 10 Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. 11 Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. 12 A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, 13 de aki mindvégig kitart, az üdvözül. 

Magyarázat 

A mai szentírási tanításban egy látszólag nem annyira fontos mozzanatra figyelhetünk fel. Nem azért lehet ezt mondani, mert nem lenne jelentősége. Inkább azért, mert az elhangzott szentírási szakaszok gazdag tartalmában mintha eltűnne. Pedig nem jelentéktelen. Egyébként pedig azt is megtanulhatjuk belőle, hogy a Szentírás minden szavának jelentősége van, nincs olyan, ami a lényegtelen lenne. Ez a gondolat pedig a mozgás, az elindulás.

Szent Pál apostol előbb azt említi, hogy munkatársát, Timóteust küldte a korintusiakhoz (1Kor 4,17). De aztán rátér arra, hogy ő maga is fog menni hozzájuk. Ezt többször is említi. Megy tehát, elindul (1Kor 4,19). S miért? Egyrészt azért, mert tanítani akarja őket, másrészt pedig azért, hogy helyrehozza a közöttük elharapózott erkölcstelenséget. Szelíd szavak mellett „vasvesszőt” is emleget. Mert a bűnt irtani kell. S erre ő kész: megy tanítani és rendet rakni.

A mai evangéliumi szakasz a világ végéről szól. De hogyan kezdődik? Úgy, hogy Jézus „kijött a templomból és elindult” (Mt 24,1). Tudjuk, hogy neki küldetése van. A tanítás átadására és a jócselekedetekre. Ezt pedig nem „lehorgonyozva” akarja teljesíteni. Hiszen az Atyát követi, aki mindig munkálkodik, és vele együtt Ő is ezt teszi (Jn 5,17). Tudjuk azt is, hogy nemcsak „elindult”, hanem bejárta az egész vidék városait és falvait, hirdette az evangélium örömhírét és meggyógyított minden betegséget és bajt a nép között (Mt 9,35).

Mindezek alapján láthatjuk, hogy a „mozgás, elindulás” egyáltalán nem lényegtelen mozzanat, illetve nem csupán egy odavetetet megjegyzés a Szentírásban. Követhetjük Jézust és követhetjük az apostolt. Mert a mi keresztény életünk sem lehet „statikus állapot”! A szeretet tüzének kell átjárnia, ami állandóa a többletre buzdít bennünket: „mindig előre, mindig fölfelé”. Így fogadjuk a mai szentírási tanítást is, tudatosítva azt, hogy a Szentírásnak egyetlen szava sem felesleges; de azt is, hogy nem állhatunk le, mindig van további tennivalónk a keresztény életünkben.

 

15. péntek

Gal 4,8-21

8 Azelőtt nem ismertétek az Istent, és olyan isteneknek szolgáltatok, akik valójában nem azok. 9 Most azonban, amikor ismeritek az Istent, sőt az Isten is ismer titeket, hogyan térhettek vissza az erőtlen és esendő elemekhez, ismét szolgálni akarván nekik, mint korábban? 10 Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. 11 Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek. 12 Kérlek benneteket, testvérek, legyetek olyanok, mint én, hiszen én is olyan lettem, mint ti. Semmivel nem bántottatok meg. 13 Hiszen tudjátok, hogy először beteg testtel hirdettem nektek az evangéliumot, 14 és ti kiálltátok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. 15 Hová tűnt a lelkesedésetek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki és adtátok volna nekem. 16 Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek? 17 Némelyek nem jó szándékkal buzgólkodnak köztetek, el akarnak fordítani benneteket tőlem, hogy velük tartsatok. 18 Szép dolog, ha a jó ügyért lelkesedtek, nemcsak akkor, amikor körötökben vagyok. 19 Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek. 20 Szeretném, ha ott lehetnék, és más hangon beszélhetnék, mert aggódom értetek. 21 Mondjátok csak ti, akik a törvény igájába kívánkoztok, nem ismeritek a törvényt?

Mk 6,45-53

45 Ezután mindjárt sürgette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, s keljenek át a túlsó partra Betszaidával szembe, addig ő elbocsátja a tömeget. 46 Aztán elküldte őket, és fölment a hegyre imádkozni. 47 Közben besötétedett. A bárka mélyen bent járt a tavon. Ő ott maradt egyedül a parton. 48 Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – mert ellenszelük volt –, a negyedik éjszakai őrváltás órájában elindult feléjük a vízen járva. El akarta őket kerülni. 49 Amikor látták, hogy a vízen jár, azt vélték, hogy kísértet, és elkezdtek kiabálni, 50 mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” 51 Aztán beszállt ő is a bárkába, és a szél elállt. Az ámulattól nem tudtak hová lenni, 52 mert még a kenyerek csodáját sem fogták fel, a szívük még érzéketlen volt. 53 Átkelve a tavon Genezáret földjére érkeztek s kikötöttek.

Magyarázat

Hogy mennyire fontos az összetartozás, arra a mai szentírási szakaszok is felhívják a figyelmet. Szent Pál apostol a galata testvérekkel való összetartozásról ír, Jézus pedig az evangéliumban azt igazolja, hogy bár látszólag magára hagyta az apostolait, de amikor nagy szükségük volt rá, akkor mégis hozzájuk ment, még a háborgó tengeren is. Fontos tehát az összetartozás: egymással is, Jézussal is!

Szent Pál apostol először arról ír, hogy a galatáknak még betegen, erőtlen testben is hirdette az evangéliumot (Gal 4,13). Ennyire közösséget vállalt velük. Aztán pedig még tovább megy, mert védelmezi őket a tévtanítóktól. Azt akarja, hogy ne velük, hanem vele legyenek közösségben Gal 4,17). Harmadszor még arról is szól, hogy szeretne újra velük lenni, mert aggódik értük, a hitükért (Gal 4,20). Jó apostolként viselkedik így. Mindenképpen a közösséget, a jó közösséget akarja velük.

Jézus a tenger lecsendesítésénél, illetve a vízenjárás csodájánál igazolja, hogy ott van a tanítványai életében: közösséget alkot velük. Igaz, előbb magukra hagyja őket, mert egyedül akar maradni. Dehogy egyedül! A mennyei Atyával, akihez imádkozik. De amikor látja, hogy az apostolok veszélybe kerültek a viharzó tengeren, „elindul feléjük” (Mk 6,48). Íme, nem hagyja magukra őket! Közösségben akar lenni velük, és éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségük van rá!

Így kell nekünk is gondot fordítanunk a másokkal való közösségre. Természetesen elsősorban és első helyen az Istennel való közösségünkre, amit a keresztény élet sokféle formájában meg tudunk valósítani: az egyéni imától kezdve a közösségi istentiszteletekig, az Isten igéjének olvasásától kezdve a szentségekben való részesedésig, a parancsok megtartásától kezdve a keresztény életforma megéléséig. Tegyük hát! Folyamatosan. És ugyanígy, az embertársainkkal való közösségünk is fontos.

 

15. csütörtök 

Gal 3,23-4,5

23 Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. 24 Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. 25 A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól. 26 Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. 27 Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. 28 Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. 29 Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök. 4,1 Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. 2 Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig. 3 Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. 4 De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, 5 hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.

Mk 6,30-45

30 Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. 31 Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. 32 Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. 33 De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. 34 Amikor kiszállt, és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. 35 Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek, és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. 36 Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” 37 Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” 38 Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” 39 Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. 40 Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban. 41 Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. 42 Mindenki evett és jól is lakott. 43 A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. 44 A kenyérből csak férfiak ötezren ettek. 45 Ezután mindjárt sürgette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, s keljenek át a túlsó partra Betszaidával szembe, addig ő elbocsátja a tömeget.

Magyarázat

A mai szentírási szakaszok alapján folytathatjuk az előbbi, tegnapi gondolatot Istennek az ember életében való jelenlétéről. Arról volt szó, hogy az Ószövetségben a Törvény adta a legfontosabb kapcsolatot Istennel. Az Újszövetségben pedig Jézus Krisztuson keresztül valósult meg a kapcsolatunk Istennel. És ez utóbbi sokkal bensőségesebb, mint az előző.

Szent Pál apostol arról tanítja a galatákat – és bennünket is –, hogy az ószövetségi örökséget felváltja az újszövetségi. Vagyis maga Jézus Krisztus! A keresztség szentségével pedig szoros kapcsolatba léphetünk vele: magunkra ölthetjük őt (Gal 3,27). Közös vagy inkább azonos az életünk a Vele való kapcsolat révén.

Jézus Krisztus pedig ezt teszi teljessé, a mostani evangéliumi szakasz alapján még csak jelképesen: a kenyérszaporítás csodájával (Mk 6,41). Ez pedig előremutat az Eucharisztiára, aminek révén a szó teljes értelemében egyesülhetünk Vele. Mert nemcsak lelkileg fogadhatjuk Őt magunkhoz, hanem valóságosan, testileg is: az átváltoztatott kenyér és bor révén a mi testünk részévé válik, amikor a szánkon keresztül magunkhoz fogadjuk! Ennél nagyobb méltóságot elképzelni sem lehet. És mindez az Ő szeretetére mutat.

Láthatjuk tehát, hogy mennyivel nagyobb az Újszövetség az Ószövetségnél! Mennyivel többet jelent az Eucharisztiában való részesedés által létrejött egyesülés a Törvény megtartása által létrehozott kapcsolatnál. Persze, hogy sok minden fontos az ószövetségi Törvényből is. Az Úr Jézus nem szüntette meg például a tízprancsolatot. Csak magasabbra kell tekintünk: az általa hozott szeretet-törvényre!

 

15. szerda 

Gal 3,15-22

15 Testvérek, emberi szokásra hivatkozom. Az ember jogerős végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, nem másíthatja meg. 16 Nos, az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szólt. Nem azt mondja (az Írás): „és leszármazottainak”, mintha sokaknak szólna, hanem csak egynek: „leszármazott”, s ez Krisztus. 17 Ezzel azt akarom mondani, hogy az Istentől korábban jogerőre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendővel később adott törvény nem érvényteleníti, az ígéret tehát nem vesztheti el hatályát. 18 Ha ugyanis a törvényből folyna az örökség, akkor nem lehetne az ígéret folyománya. Ám Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten. 19 Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett érvényes, közvetítő révén. 20 Egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy. 21 Ellentétben áll tehát a törvény Isten ígéretével? Egyáltalán nem. Ha a törvénynek lett volna éltető ereje, akkor valóban a törvényből fakadna az igazságosság. 22 De az Írás mindent bűnösnek nyilvánított, hogy a hívők a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben.

Mk 6,7-13

7 Végigjárta a falvakat és tanított. Magához hívta a tizenkettőt, és kettesével szétküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken. 8 Meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. 9 Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. 10 Azután folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytathatjátok. 11 Ha valamely helységben nem fogadnak be, és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” 12 Azok elmentek, s hirdették a bűnbánatot, 13 sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.

Magyarázat

Az ószövetségi törvény erőtlenségének és Krisztus működésének erejét állítja ma elénk a szentírási tanítás. Úgy tűnik, a kettő ellentétben áll egymással. Pedig nem teljesen van így, mert „a törvény Krisztushoz vezető nevelőnk volt, hogy a hit által igazuljunk meg” (Gal 3,24). Tehát valóban kellett a Törvény, mert az adta az Istennel való kapcsolatot. De aztán új érkezett el, maga Jézus azért jött a világba, hogy kiváltsa az embert a törvény fogságából (Gal 4,4).

Az apostoli szakaszban arról hallottunk, hogy Isten ígérete szerint Ábrahám leszármazottja Krisztus (Gal 3,16), aki az egyedüli Megváltó. Ő „az egyedüli közvetítő Isten és az ember között”, Ő a mi Megváltónk (1Tim 2,5), aki saját maga is a törvény szerint élt, betartotta az ószövetségi Törvényt. Ámde újat hozott: a szeretet törvényét, parancsát! És nekünk már eszerint kell élnünk. Mert a mi számunkra az ószövetségi Törvény elveszítette az erejét.

Az evangéliumi szakaszban pedig Krisztus működésének erejéről hallottunk. Először is azt, hogy tanított (Mk 6,7). Az evangélium más részéből pedig tudjuk, hogy úgy tanított, „mint akinek hatalma van” (Mt 7,29). És ezt adta tovább az apostolainak, amint hallottuk: „kettesével szétküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken”, és ők ezzel a hatalommal „sok ördögöt űztek ki, és olajjal megkenve sok beteget gyógyítottak meg” (Mk 6,13).

Jézus ereje ma is működik. Ha lehetőséget adunk rá, akkor befogadhatjuk az ő kegyelmét és megtapasztalhatjuk azt, hogy segítségével jelen van az életünkben. Belőlünk is kiűzi a gonoszt, bennünket is meggyógyít. Persze, itt is hozzá kell tenni, hogy nem automatikusan működik, hanem úgy, ahogyan az a legjobban szolgálja a javunkat, az üdvösségünket. Ezért kell betartanunk nem az ószövetségi törvényt, hanem a szeretet parancsát!

 

Szeptember 1.

1Tim 2,1-7

1 Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért; a királyokért 2 és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. 3 Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, 4 aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére. 5 Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, 6 aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben. 7 Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek – igazat mondok, nem hazudom –, a pogányok tanítója hitre és igazságra.

Lk 4,16-22

16 Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. 17 Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: 18  „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, ttakat, 19  és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” 20 Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rá szegeződött. 21 S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.” 22 Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia?” – kérdezgették.

Magyarázat

Görögkatolikus egyházunkban ma kezdjük az egyházi újévet. Nálunk megmaradt az az ősi szokás, hogy szeptember elsejével kezdődik. Ennek egyik indoka, hogy a hagyomány szerint Jézus Krisztus ezen a napon kezdte a nyilvános működését. Azt, amit a mai evangéliumi szakaszból hallottunk. Új kezdet tehát! Új lehetőség a jó Isten melletti még komolyabb elköteleződésre.

A mára rendelt apostoli szakaszban Szent Pál apostol Timóteust figyelmezteti az imádság fontosságára. Ha meggondoljuk, ez nemcsak neki szól, hanem nekünk is. Hogy könyörgéssel, hálaadással és esedezéssel (1Tim 2,1) induljunk az előttünk álló liturgikus évnek. Mert Isten az üdvösségünket akarja, amint a híres mondat jelen van ebben a részletben (1Tim 2,4). Ámde csak akkor érvényesül, ha mi is akarjuk, és ehhez a legkézenfekvőbb eszköz az, hogy imádságunkban kapcsolódjunk Istenhez, Jézushoz.

Jézus pedig az új kezdetre irányítja a figyelmünket a példájával. Elkezdi nyilvános működését a názáreti zsinagógában (Lk 4,16). Újat kezdett! Mi is újat kezdhetünk. Persze, mi nem úgy, mint Ő. Mert mi a lezárt „óév” után kezdhetjük az újat. Ő teljesen újat kezdett az üdvösség munkájának elindításával. Mi ebbe kapcsolódhatunk bele. És az elmúlt esztendő tapasztalataival a hátunk mögött kezdhetjük el ezt az új évet.

A lényeg, hogy új lehetőséget kaptunk Istenünktől. Használjuk ki! Azt nem tudjuk, hányszor lesz még alkalmunk évet kezdeni. Ma még megkaptunk ezt a lehetőséget. De ettől függetlenül is mindig fontos az újrakezdés. Az, hogy megújuljunk, hogy a bűneinkből felállva közelebb kerüljünk az Istenünkhöz. Erre nemcsak évente, hanem naponta, sőt minden pillanatunkban kapunk lehetőséget. A lényeg, hogy használjuk ki! Így legyen boldog új – egyházi – évünk!

 

Augusztus 31.

Zsid 9,1-7

1 Mindenesetre az előző szövetségnek is megvolt a maga istentiszteleti rendje és földi szentélye: 2 egy sátor. Ennek első részében ott állt a mécstartó és az asztal, rajta a felajánlott kenyerek. Ezt nevezték szentélynek. 3 A második függöny mögött állt a legszentebbnek nevezett sátorrész, 4 itt volt elhelyezve az illatáldozat aranyoltára és a szövetség ládája, amelyet minden oldalon arany borított. A ládában őrizték a mannát tartalmazó aranyvödröt, Áron kivirágzott vesszejét és a szövetség tábláit. 5 Fölötte a dicsőséges kerubok beárnyékolták az engesztelés lapját. Ezekről egyenként most nem szükséges szólnom. 6 Amióta ezt így elrendezték, az első sátorrészbe mindig beléptek a szolgálatot végző papok.

Lk 10,38-42; 11,27-28

38 Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. 39 Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához, és hallgatta a szavait. 40 Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” 41 Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, 42 pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.” 11,27 Még beszélt, amikor egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” 28 De ő ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”

Magyarázat

Ma az Istenszülő övének elhelyezését ünnepeljük. Egy legendás eseményre nyúlik vissza a történet. Ez arról szól, hogy mennybevétele alkalmával ledobta ruhájának övét a hitetlenkedő Tamás apostolnak. Ezt aztán ereklyeként őrizték meg. A mai ünnep eredete a 10. századra megy vissza. A császár felesége súlyosan megbetegedett, ekkor elővették az övet és hozzá érintették, mire meggyógyult. Aztán ünnepélyesen újra elhelyezték a konstantinápolyi templomban. Ma három darabjáról is lehet tudni, különböző helyeken (az egyik Áthosz hegye).

Az Istenszülő segítségét lehet meglátni az ünnepben, a megemlékezésben. Igaz, hogy nincs szentírási alapja a történetnek, de apokrif evangélium megőrizte. A keresztények nemzedéke pedig nemzedékről nemzedékre őrzi emlékét, s ezzel együtt azt a tudatot, hogy Szűz Mária mindig megsegíti a hozzá folyamodókat. Nekünk elegendő a máriapócsi kegyhelyünkre és az ott a századok folyamán végbement testi és lelki gyógyulásokra gondolni. De ettől függetlenül is mindenki be tudna számolni sok esetről, amikor megsegítette. Mert Mária biztos közvetítőnk Jézus felé. Az Ószövetségben a szent sátorban volt jelen különlegesen Isten (Zsid 9,3). Az Újszövetség népe számára viszont Mária áldott méhében testesült meg az Isten Fia.

A mai evangéliumi szakaszban is nyomát lehet találni annak, hogy Isten milyen közel jött hozzánk Mária révén. Az ismeretlen asszony boldognak nevezi Máriát, mert méhébe fogadta és tejével táplálta egyszülött Fiát (Lk 11,27). A folytatásban pedig ott van az is, hogy bárki boldog, sőt boldogabb lehet, aki hallgatja és megtartja Jézus tanítását. Figyeljünk csak! Ez nemcsak a Jézus körül akkor ott álló emberekre vonatkozott, hanem ránk is! Milyen jó nekünk!

Az egyházi év lezárásakor, az esztendő utolsó napján ilyen szép ajándékot kapunk az Egyházunktól, illetve magától az Istenszülő Szűz Máriától. Szeressük hát továbbra is őt! Tartsuk igazi mennyei édesanyánknak, akihez bármikor fordulhatunk segítségért. Ugyanakkor ne feledjük el megköszönni az édesanyai szeretetét!

 

14. péntek

Gal 2,6-10

6 Azok, akiknek tekintélyük volt – hogy azelőtt milyenek voltak, nekem mindegy, az Isten nem nézi a személyt –, a tekintély birtokosai semmire sem köteleztek. 7 Ellenkezőleg: elismerték, hogy én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében. 8 Aki ugyanis Péternek erőt adott a körülmetéltek közötti apostolkodásra, velem is együtt munkálkodott a pogányok között. 9 Amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték az osztályrészemül jutott kegyelmet, az egyetértés jeléül kezüket nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok, ők meg a körülmetéltek körében. 10 Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni.

Mk 5,22-24a.35-6,1

22 Ekkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta, lába elé borult, 23 és igen kérte: „Halálán van a lányom. Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” 24 El is ment vele. 35 Még beszélt, amikor a zsinagóga elöljárójának házából jöttek és közölték: „Meghalt a lányod. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” 36 A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” 37 Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen. 38 Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy sírást-rívást, sok siratót, jajgatót találtak ott. 39 Bement, s így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik.” 40 Erre kinevették. Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement abba a helyiségbe, ahol a kislány feküdt. 41 Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: „Talita kum”, ami annyit jelent: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” 42 A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek. 43 De ő szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni. 6,1 Innen eltávozva saját városába ment. Tanítványai elkísérték.

Magyarázat

Az evangélium örömhíre mindenkinek szól. Ugyanis – mint tudjuk – Jézus Krisztus az egész világ Megváltója. Volt egy huzamosabb idő, amikor a római katolikus szentmisében a bor átváltoztatásánál a pap ezt mondta: „értetek és mindenkiért kiontatik”. De aztán visszaállították a szöveget arra, hogy „sokakért”. Mert persze, hogy Jézus mindenkiért feláldozta magát, de ezt nem mindenki fogadja el, és azokkal nem tud mit kezdeni. Mindenesetre érvényes a Szentírás szava: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4).

A Galatákhoz írt levélben Szent Pál apostol erről tesz tanúságot. A mai apostoli szakaszban hallottuk tőle, hogy „én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében” (Gal 2,7). Az apostoli megbízatás tehát mindenkihez szól. Isten nem tesz különbséget az emberek között, ő mindenkinek az üdvösségét akarja, aminek feltétele, hogy az evangélium örömhírét meghallja és elfogadja. Vagyis szerinte éljen. Mert aki tudva és akarva elzárkózik, annak számára nem lehetséges az üdvösség.

Hogy Jézus nem tesz különbséget az emberek között, azt a mai evangéliumi szakasz is bizonyítja. Az a bizonyos Jairus ugyanis „zsinagógai elöljáró” volt (Mk 5,22). Tehát nem tartozott Jézus közvetlen tanítványai vagy apostolai körébe. De mivel hozzá fordult a kislánya érdekében, Jézus nem utasította el, hanem teljesítette a kérését: meggyógyította (vagy életre keltette) a kislányát. Ennek feltétele volt hit. Mert ha nem lett volna meg Jairusban legalább valamiféle hit Jézus iránt, akkor nem tett volna semmit. Mint ahogy azokban a városokban sem, ahol nem hittek benne (Mt 15,58).

Fogadjuk el, hogy az evangélium örömhíre mindenkihez szól. Hozzánk is. Hatása pedig annál eredményesebb, minél nagyobb hittel fogadjuk. Persze, bennünk megvan a hit. De lehet és kell is azt növelni, ahogy az evangéliumban az apostolok is kérték Jézustól (Lk 17,5). Ha még ők is ezt kérték Jézustól, akkor hogyne kellene nekünk is kérni! Annál több kegyelmet kapunk, minél nagyobb és elmélyültebb bennünk a hit.

 

 augusztus 27. 

Zsid 13,7-16

7 Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben. 8 Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. 9 Ne hagyjátok, hogy különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek benneteket. Mert jó, ha az ember kegyelemmel erősíti a szívét, ahelyett, hogy (áldozati) ételekkel erősítené, amelyek azoknak sem használtak, akik éltek velük. 10 Olyan oltárunk van, amelyről nem ehet az, aki a sátornak szolgál. 11 Mivel az állatok testét, amelyeknek a vérét a főpap a bűn engesztelésére a szentélybe viszi, a táboron kívül égetik el,  12 Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy vérével megszentelje a népet. 13 Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, és vállaljuk gyalázatát, 14 hiszen nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendő hazánkat keressük. 15 Általa mutassuk be Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét. 16 A jótékonyságról és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert az ilyen áldozat kedves Istennek.

Lk 12,32-40

32 Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. 33 Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly. 34 Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. 35 Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. 36 Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről, és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket. 38 És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. 39 Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. 40 Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.”

Magyarázat

Ma Orosz Péter Pál atyát tiszteljük, akit a múlt év szeptember 27-pén avattak boldoggá a kárpátaljai Bilkén. Mondhatjuk, hogy a mi papunk is volt, hiszen Biriben született, és édesapja itt szolgált, amíg fiatal korában meg nem halt. Így került a kis Péter Kárpátaljára, ahol elég hányatott élete volt, mert az édesanyja is korán elhunyt. A papi hivatást választotta, és titokban püspökké szentelték (csak sajnos vatikáni dokumentum nincs róla). Pirigyi István atya többször mesélt róla, mert együtt volt az ungvári szemináriumban. Elmondta, hogy szenteknek a „Krisztusért balgatag” kategóriájába tartozott, mert már kispapként mindenét szétosztotta, teljes nincstelenségben élt. És ezt folytatta papként, majd a kommunisták által üldözött papként és titkos püspökként, míg aztán lebukott, és egy kereszt tövében a milicista tarkón lőtte. A hitéért, a görögkatolikus egyházért szenvedett vértanúságot.

Így emlékezünk meg „elöljárónkról” a tiszteletére rendelt apostoli szakasz első mondata alapján (Zsid 13,7). Az apostol arra buzdít, hogy ne engedjük, hogy „különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek” bennünket. Péter atya sem engedte. Vértanú lett a tiszta katolikus, görögkatolikus hitéért. Ezért „követhetjük”, amint az apostol buzdít is rá.

Az evangéliumi szakasz azzal kezdődött, hogy „ne félj, te kisded nyáj” (Lk 12,32). Majd arra buzdít, hogy legyünk jótékonyak mások irányában. Péter atya, mint láttuk, ragyogó példát ad erre. Ő tényleg mindenét szétosztotta a rászorulók között. Amikor megszánták az emberek például a rossz cipője láttán, egy újjal ajándékozták meg. De másnapra már nem volt a lábán, egy jobban rászorulónak adta. A ruháival ugyanígy bánt. Még az étellel is. Ő valóban készen állt arra, hogy az Ura elérkezésekor éberen találja.

Jó, hogy vannak olyan példaképeink, mint Orosz Péter Pál atya. Az is jó továbbá, hogy nemcsak példakép, hanem mennyei közbenjáró is számunkra. Feltekinthetünk rá, kérhetjük a segítségét. Amilyen nagy szeretet töltötte el földi életében, biztosak lehetünk abban, hogy nem fogja visszautasítani a kéréseinket: közbenjár értünk Istennél.

 

14. szerda

2Kor 13,3-13

3 Bizonyítékot akartok a belőlem szóló Krisztustól? Ő nem gyönge veletek szemben, hanem hatalmas köztetek. 4 Gyöngeségében ugyan megfeszítették, de Isten erejéből él. Mi is gyöngék vagyunk benne, de Isten erejéből élünk vele együtt értetek. 5 Vizsgáljátok meg magatokat, hogy a hitben éltek-e. Tegyétek csak próbára magatokat! Nem ismeritek föl, hogy bennetek él Jézus Krisztus? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát. 6 De remélem elismeritek, hogy mi kiálltuk a próbát. 7 Arra kérjük az Istent, hogy semmi rosszat ne tegyetek. Nem azért, hogy mi kipróbáltnak tűnjünk föl, hanem hogy ti a jót tegyétek, mi pedig hadd lássunk ki nem próbáltnak. 8 Semmit sem tehetünk ugyanis az igazság ellen, hanem csak az igazságért. 9 Hiszen örülünk annak, hogy gyöngék vagyunk, ti meg erősek. Ezért is imádkozunk tökéletesedéstekért. 10 Azért írom mindezt távollétemben, hogy odaérve ne járjak el keményen azzal a hatalommal, amit az Úr építésre adott, s nem rombolásra. 11 Különben, testvérek, örüljetek, tökéletesedjetek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértők, éljetek békében. Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene. 12 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Az összes szentek köszöntenek titeket. 13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal. (Amen.)

Mk 4,35-41

35 Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: „Keljünk át a túlsó partra.” 36 Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak. 37 Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. 38 Felkeltették: „Mester – kérdezték –, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” 39 Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: „Csendesedj! Némulj el!” A szél elült, s nagy nyugalom lett. 40 Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” 41 Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez – kérdezték egymástól –, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”

Magyarázat

A mi Urunk, Istenünk mindig, minden körülmények között velünk van. Hogy ezt nem mindig érezzük és tapasztaljuk? Az nem az Ő hibája, hanem a mi hibánk! Mert Őt nem korlátozza senki és semmi: mindig, mindenütt jelen van. De mi tudjuk korlátozni – sajnos – a bűneinkkel azt, hogy a kegyelmének hatásait érezzük és tapasztaljuk. Ő akkor is jelen van. Jó ezt tudni. Mert akkor törekedni fogunk arra, hogy ne zárjuk el, vagy újra átjárhatóvá tegyük a hozzánk érkező kegyelmének a csatornáját.

Szent Pál apostol éppen ezért buzdítja a korintusi híveket azzal, hogy „semmi rosszat ne tegyetek” (2Kor 13,7). A második levelének befejező részében írja ezt. Szinte azt lehet mondani, hogy ezzel búcsúzik a híveitől, ahová persze még harmadszor is készül elmenni. Kéri is rájuk Jézus Krisztus kegyelmét, az Atya szeretetét és a Szentlélek egyesítő erejét (amit a liturgiánkban is imádkozunk). Így akarja, hogy jelen legyen az életükben Isten, a teljes Szentháromság.

A mai evangéliumi szakaszból pedig azt hallottuk, hogy Jézus jelen van a tanítványai között, együtt van velük. Milyen fontos tudni, hogy a nagy veszély közepette is ott van (Mk 4,37)! Mint ahogyan velünk is. Kit nem háborgatnának az élet viharai?! Aki csak magára hagyatkozik, nincs biztonságban. A tanítványok is felkeltették Jézust! Ne legyünk mi sem restek arra, hogy felkeltsük! Azért, hogy megérezzük, hogy velünk van. Olyankor is, amikor nehéz az életünk.

Emlékezhetünk arra a kis történetre, hogy a sivatagban két pár lábnyom látszik. Amikor a legnehezebb, sziklás helyre érkezik a két lábnyom, már csak egy pár marad. S ekkor a méltatlankodónak azt mondja az Úr: „Mindig veled voltam a vándorlásod során. Csak amikor nagyon nehézzé vált az utad, az ölembe vettelek, és úgy vittelek”. – Szóval, mindig velünk van a mi Urunk, Istenünk!

 

14. kedd

2Kor 12,20-13,2

20 Félek ugyanis, hogy amikor odaérek, nem talállak titeket olyanoknak, mint szeretnélek. Ti viszont olyannak találtok, amilyennek nem kívántok. Bárcsak ne fordulna elő köztetek civódás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalom, árulkodás, kevélység, pártoskodás, 21 hogy amikor újra odajutok, Isten meg ne alázzon nálatok, és ne kelljen siratnom azokat, akik vétkeztek, s nem tartottak bűnbánatot az elkövetett tisztátalanság, erkölcstelenség és kicsapongás miatt. 13,1 Ezúttal harmadszor megyek el hozzátok. „Két vagy három tanú vallomása döntsön minden ügyben.” 2 Másodszori ottlétemkor már megmondtam azoknak, akik vétkeztek és a többieknek is, s most távollétemben újra előre kijelentem: Ha ismét elmegyek, nem kegyelmezek nektek.

Mk 4,24-34

24 Azután így szólt: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt adnak is hozzá. 25 Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, amije van, azt is elveszik tőle.” 26 Azután ezt mondta: „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. 27 Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. 28 A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. 29 Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás.” 30 Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük? 31 Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál. 32 De aztán, hogy elvetették, egyre nő, és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Akkora ágakat hajt, hogy az égi madarak árnyékában tanyáznak.” 33 Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik a tanítást, hogy megértsék. 34 Példabeszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.

Magyarázat

A Szentírás, az Isten igéje, tanítás számunkra. Folyamatosan, napról napra tanít bennünket. Ámde nem egyszerű ismereteket nyújt, hanem ennél sokkal többet tesz: az Isten Országa felé irányít bennünket. Ennek lehet nagy és látványos eredménye, de az is lehet, hogy titokban megy végbe. Nem a mikéntje fontos, hanem az eredménye! Vagyis az, hogy az üdvösségünk érdekében befogadjuk a lelkünk jól előkészített talajába az ige-magot, és ott meghozzuk a sokszoros termést, ahogy tegnap hallottuk, vagy olyan nagy fává nőjön, mint a mai példabeszéd mustármagja.

Szent Pál apostol tanítja a korintusi híveket. Szavaival is (és immár harmadszor készül hozzájuk menni), és írásaival is (két levelet is írt nekik). Többször is megdicsérte már őket, most viszont nem ezt teszi, mert bizony ők is csak emberek, és „civódás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalom, árulkodás, kevélység, pártoskodás” ütötte fel a fejét közöttük (2Kor 12,20). A végén pedig szokatlanul keményen mondja: „Ha ismét elmegyek, nem kegyelmezek nektek” (2Kor 13,2). Persze, az ő érdekükben!

A mai evangéliumi szakaszban Jézus szintén tanít. Előbb a viselkedési formáról, hogy jóságosak legyünk mások iránt. Aztán pedig az Isten Országáról mond hasonlatokat az elvetett magról, illetve a mustármagról. Világos a példabeszéd értelme. De az evangélista leírja azt is, hogy Jézus „sok hasonló példabeszédben hirdette nekik a tanítást, hogy megértsék” (Mk 4,33). Igen! Jézus azt akarta, hogy megértsék a tanítását, mert nyilván csak így tudtak és tudunk aszerint élni. A példabeszéddel pedig maradandóvá kívánta tenni a mondanivalóját.

Mi, akik napról napra hallgatjuk az Isten igéjét, a szentírási tanítást, talán kicsit komolyabban vehetjük a szándékot. Azt, hogy ne csak pusztába kiáltó szó legyen a Szentírás tanítása, hanem életünket formáló tényezővé váljon. Mert ez a lényeg. Az üdvösség felé akarja vele irányítani az életünket a mi Istenünk. Ezért komolyan kell venni a szándékát.

 

14. hétfő

2Kor 12,10-19

10 Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. 11 Balga lettem, de ti kényszerítettetek rá, jóllehet az lett volna a kötelességetek, hogy ajánljatok, hiszen semmivel sem maradok el a „fő-fő apostolok” mögött, ha semmi vagyok is. 12 Apostoli küldetésem bizonyítékai voltak nálatok a nagy türelem, a jelek, csodák és erőmegnyilvánulások. 13 Mi az, amiben a többi egyház mögött elmaradtatok, hacsak abban nem, hogy nem voltam terhetekre? Ezt a „megbántást” nézzétek el nekem. 14 Nos, most harmadszor készülök hozzátok, de nem leszek terhetekre, mert nem a tiéteket keresem, hanem titeket kereslek. Hiszen nem a gyermekek gyűjtenek a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek. 15 Én örömest hozok áldozatot, sőt magamat is teljesen feláldozom lelketekért. Ha én ennyi szeretettel vagyok irántatok, a körötökben kevesebb szeretetre találjak? 16 Ám legyen: „Nem voltam a terhetekre, de mivel furfangos vagyok, behálóztalak benneteket csellel.” 17 Vajon melyik küldöttem révén szedtelek rá benneteket? 18 Fölkértem Tituszt, és elküldtem vele azt a munkatársat. Vajon Titusz csalt meg? Nem teljes egyetértésben munkálkodtunk s ugyanegy nyomon? 19 Megint azt hihetitek, hogy mentegetőzünk előttetek, pedig Isten színe előtt Krisztusban beszélünk, mégpedig mindent a ti épülésetekre, szeretteim.

Mk 4,10-23

10 Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme. 11 Ezt felelte nekik: „Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak, 12 hogy: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek.” 13 Aztán így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet. Hogy értitek meg akkor majd az összes példabeszédet? 14 A magvető a tanítást veti. 15 Akikben útszélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, s kitépi szívükből az elvetett igét. 16 Ugyanígy, akikben köves talajra hull a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen fogadják, 17 de nem ver bennük gyökeret, mert csak a pillanatnak élnek. Ezért ha szorongatás vagy üldözés éri őket az ige miatt, hamarosan megbotránkoznak. 18 És mások, akikben a bogáncsok közé hullik, hallják ugyan a tanítást, 19 de a világ gondjai, a csalóka gazdagság és a többi vágy szívükbe hatol, elfojtja az igét, úgyhogy terméketlen marad. 20 Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hoz. 21 Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? 22 Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. 23 Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Magyarázat

Nézzünk már szét magunk körül! Kinek nincs füle? Ugye, hogy mindenkinek van? Hát akkor miért mondja nekünk Jézus, hogy „Akinek van füle a hallásra, hallja meg” (Mk 4,23). Talán azért, mert a „hallásra” kell a fül? Nem kielégítő válasz, mert azért van fülünk, hogy halljunk vele. Jézus itt azért beszél erről, mert a magasabb szintű hallásra akarja irányítani a figyelmünket, nemcsak arra, hogy a körülöttünk lévő hangokat és zajokat halljuk meg.

Szent Pál apostol is erről szól a mai apostoli szakasz tanításának utolsó sorában. Még itt csenghet a fülünkben, mert van fülünk: „Isten színe előtt Krisztusban beszélünk, mégpedig mindent a ti épülésetekre, szeretteim” (2Kor 12,19). Jelentkezik tehát ebben is a magasabb szint: a hit hirdetése, ami az apostoli munkának a legfontosabb szempontja. S ezt nyilván úgy akarja elérni – bár itt nem mondja ki –, hogy nyitott fülekre találjon a korintusi híveknél, de minálunk is.

Maga az Úr Jézus pedig a példabeszédbe foglalt tanítást megmagyarázza. Mert nem akarja, hogy „ne lássunk és ne halljunk”, hanem azt, hogy a tanítása szerint éljünk (Mk 4,12). Ez azt jelenti, hogy lelkünkben jó talajt készítünk elő az ige magvainak, hogy meghozzák a termést. Akár a százszorosat is! Így leszünk lámpatartóra tett lámpák, akik nem rejtik véka alá a fényüket (Mk 4,21). Erre szólít Krisztus Urunk, az Egyházunk, valamint a hitünk. Az alap mindehhez, hogy a fülünk nyitott legyen, hogy meghalljuk a tanítást.

Persze, itt is hangsúlyozni kell, hogy nem elegendő csak meghallgatni az igét, hanem annak fényében kell élni. Mert csak a mennyei Atya akaratának teljesítése révén lehet bejutni a mennyek Országába (Mt 7,21). Bármilyen éles füle van valakinek, hogy meghallja a legcsendesebb hívó szót is, ha nem lép előre, ha csak lecövekelve áll, az mit sem ér. Hát még ha az Isten Országa felé hívó szó meghallása után nem lép előre! Mi ne legyünk ilyenek!

 

12. péntek

2Kor 7,10-16

10Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz. 11Lám, ebből a ti Istennek tetsző szomorúságotokból mekkora buzgóság fakadt, sőt mentegetőzés, méltatlankodás, félelem, vágyakozás, buzgólkodás és a vétkező megbüntetése. Mindezzel igazoltátok, hogy az ügyben ártatlanok vagytok. 12Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő és nem a sértett miatt tettem, hanem hogy nyilvánvalóvá váljon értünk való buzgalmatok az Isten előtt. 13Ezért vigasztalódtunk meg. S vigaszul még Titusz öröme is megörvendeztetett bennünket, hogy lelkét mindnyájan földerítettétek. 14Ha tehát régebben dicsekedtem veletek előtte, most nem vallottam szégyent, mert amint nektek is mindent a valósághoz híven mondtunk, úgy a Titusz előtti dicsekvésünk is igaznak bizonyult. 15Ő pedig még jobb szívvel van irántatok, mert emlékszik mindnyájatok engedelmes lelkületére, hogy milyen félve-rettegve fogadtátok. 16Örülök tehát, hogy minden tekintetben bízhatok bennetek.

Mk 2,18-22

18János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért akadtak, akik odamentek hozzá és megkérdezték: „Miért van az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” 19Jézus így válaszolt: „Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek. 20De eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. 21Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. 22És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”

Magyarázat

Szomorúság és vigasztalódás. Böjtölés és vigadozás. Kettősség van a mai szentírási tanításban. De olyan kettősség, ami helyénvaló, és ami bennünket is tanít. Az Ószövetségben a prédikátor is azt tanítja, hogy mindennek megvan a maga ideje (Péd 3,1). A mi életünkben is így van rendjén. Csak tényleg a rendjén legyen!

Szent Pál apostol a mai apostoli szakaszban a szomorúság és vigasztalódás kettősségét említi. Ez is helyénvaló. Különösen úgy, hogy ő nem szomorúságot akart okozni a híveinek. De ha kellett, akkor figyelmeztette őket. Még akkor is, ha rosszul esett nekik. Ám azt is írja, hogy nagyobb szándéka a vigasztalás. És ez is helyénvaló. Tanulhatunk mi is belőle.

A mai evangéliumi szakasz pedig a böjtölést és a vigadozást állítja kettős szempontként elénk. Keresztelő János és Jézus személye, illetve a velük kapcsolatos viselkedés adja ezt a kettősséget. Jézus világosan megmondja, hogy mindennek megvan a maga ideje. Van, amikor böjtölni kell, de van, amikor lehet vigadozni is. Mi, előre tekintve, már tudjuk, a mi húsvéti örömünk a legnagyobb vigadozásunk, amikor Jézus feltámadásának örvendhetünk.

Nem baj, ha tapaszaljuk a kettősséget a mi életünkben is. Mert helyénvaló. Csak az nem mindegy, hogy hogyan kezeljük. Tanuljuk meg Jézustól, hogy mindennek megvan a maga ideje. Tudjuk, hogy mikor hogyan kell viselkednünk.

 

12. csütörtök

2Kor 7,1-10

1 Őrizkedjünk a test és lélek minden szennyétől, így teljessé tesszük megszentelődésünket Isten félelmében. 2 Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit rá nem szedtünk. 3 Nem szemrehányásképpen említem, hiszen előrebocsátottam, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk. 4 Nagyon bízom bennetek, és szívesen dicsekszem veletek. Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm. 5 Amikor Macedóniába érkeztünk, nem volt nyugalma testünknek, mert mindenfelől zaklatásban volt részünk: kívül harcok, belül félelem.  6 De Isten, a csüggedők bátorítója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével. 7 Nem csupán megérkezésével, hanem a vigasztalással is, amelyben neki nálatok része volt. Elbeszélte, mennyire vágyódtok utánam, hogy aggódtok s buzgólkodtok értem, mindez fokozta örömömet. 8 Ha levelemmel szomorúságot okoztam is nektek, nem sajnálom. Sajnálkoztam ugyan, amikor láttam, hogy az a levél, ha csak rövid időre is, szomorúvá tett titeket, 9 most mégis örülök. Nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem, hogy a szomorúság megtérésetekre vezetett. Istennek tetsző módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. 10 Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.

Mk 1,29-35

29 A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. 30 Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak. 31 Odament hát hozzá, s kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. 32 Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és az ördögtől megszállottakat. 33 Az egész város az ajtó elé gyülekezett. 34 Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy kicsoda. 35 Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. 36 Simon és társai utánamentek, hogy megkeressék.

Magyarázat

Sokszor olvassuk az evangéliumban, hogy Jézus mindenütt csak jót cselekedett, és hogy erről az apostolok is tanúságot tettek (ApCsel 10,38). Valóban, Ő az Isten Országának örömhírét így hirdette. Szavai mellett mindig megnyilvánultak a jótettei is. És ez nemcsak kétezer évvel ezelőtt történt így, hanem ma is kifejti a hatását. Mégpedig az Egyházán keresztül. Így árasztja a tanítását a világba, és így adja a lelki-testi-szellemi gyógyulást is. Csak késznek kell lenni a befogadására.

Minél inkább őrizkedünk a test és lélek minden szennyétől (2Kor 7,1) – amint Szent Pál apostol írja a ma felolvasott apostoli szakaszban –, annál inkább megérezhetjük Jézus gyógyító segítségét. Persze, tévedésben lennénk, ha csak és kizárólag a testi gyógyulásra összpontosítanánk. Ugyanis van annál fontosabb is: a lélek gyógyulása! Illetve a tisztán tartása. Azzal, hogy őrizkedünk az azt bepiszkító szennytől, a bűntől. Ha pedig baj történt, akkor igyekszünk a megtisztulásra.

Jézus gyógyításáról van szó a mai evangéliumi szakaszban is. Szent Márk evangélista is megemlékezik arról, hogy Jézus meggyógyította Péter apostol anyósát (Mk 1,31). Aztán pedig ezt írja: „sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött” (Mk 1,34). S ezen a ponton elgondolkodhatunk: „sokat” gyógyított meg? Nem mindenkit? „Sok” ördögöt űzött ki? Nem mindet? Ha az evangélium így írja, akkor így is volt. Miért? Mert Jézus így látta jónak. Bizonyára nem volt „mindenki” felkészülve a kegyelmének befogadására! Ilyen egyszerű a válasz.

Biztos, hogy Jézus mindig és mindenütt csak jót cselekedett! Ám – hogy a mi látásunk (és gondolkodásmódunk) helyes legyen – megfelelő szemmel kell ezt tekintenünk. Mert nem mindig vesszük észre azt, hogy Ő a legjobbat teszi velünk, a legjobbat adja nekünk. Még akkor is, ha betegségünkben, szenvedésünkben azonnal azt a legjobbat akarnánk tőle, amit a mi szemüvegünkön keresztül a legjobbnak látunk. Ő azonban igyekszik kiigazítani a látásmódunkat, mondhatjuk, megfelelő szemüveggel: igyekezzünk észrevenni és meglátni, hogy Ő valóban a legjobbat adja. Azt, ami az üdvösségünket leginkább szolgálja.

 

12. szerda

2Kor 6,11-16

11 Megnyílt nektek az ajkunk, és kitárult felétek a szívünk, korintusiak. 12 Nem mi zárkóztunk el előletek, hanem ti nem nyitottátok ki a szíveteket. 13 Mint gyermekeimhez szólok: ti is tegyetek úgy, mint én, tárjátok ki ti is a szíveteket! 14 Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez? 15 Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? 16 Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem.

Mk 1,23-28

23 A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált: 24 „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje.” 25 Jézus ráparancsolt, így szólva: „Hallgass, és menj ki belőle!” 26 A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle. 27 Mindnyájan elcsodálkoztak. „Ki ez? – kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki.” 28 Hamarosan elterjedt a híre Galilea egész vidékén.

Magyarázat

A jó és a rossz ellentétét tapasztaljuk a mai szentírási tanításban. Mert a világunkban a kettő folyamatosan küzd egymással. De nemcsak nagyban, a világban van ez így, hanem a mi egyéni életünkben is. Törekszünk ugyan a jóra, de nem mindig tudjuk azt tenni. Ráadásul mindig könnyebb a rossz felé elhajlani. A jó megtételéhez erőre, erőfeszítésre van szükség. De nem szabad feladnunk. Ezért is kapjuk a szentírási tanítást.

Szent Pál apostol nyitott szívvel fordul a korintusi hívekhez. Megvan benne a jó szándék. Ám egyesek nem viszonozzák ezt, elzárkóznak a jó szándéka elől (2Kor 6,12). Íme, a jó és a rossz küzdelme. Amit aztán az apostol részletez is. A hit és a hitetlenség éppúgy nem fér össze, mint Krisztus a pogány istenséggel, Béliállal! A tiszta hit sem fér össze a bálványozással. Mi felismerjük a jót és a rosszat. És azt is tudjuk, melyiket kell követnünk. Gyűjtsünk erőt hozzá!

A mai evangéliumi szakaszban ehhez kapcsolódóan egy megdöbbentő mondatot hallunk. Az ördögtől megszállott ember így kiabál Jézushoz: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus?” (Mk 1,2). Mi látjuk, tudjuk, milyen rossz ez a hozzáállás! De látjuk a történet végeredményét is, amit az a beteg ember is megtapasztalhatott: Jézus meggyógyította. Bizony, ilyen nagy köze lehetett hozzá! És milyen jó lett volna, ha eleve így áll hozzá! Csak Jézus irgalmán múlott, hogy segített.

A tanulság számunkra is az, hogy a jó és a rossz jelen van az életünkben, és állandó küzdelemben áll. Rajtunk múlik, hogy melyikre figyelünk, illetve melyik oldalra „segítünk be”. Jézus persze velünk van és segít. Annál jobban segít, minél több „közünk van hozzá”. Mert így az Ő végtelen kegyelméből egyre többet tudunk befogadni. Törekedjünk hát a jóra, illetve a rossz kerülésére!

 

12. kedd

2Kor 5,15-21

15 És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. 16 Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük. 17 Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. 18 De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. 19 Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. 20 Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! 21 Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.

Mk 1,16-22

16 Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András – halászok lévén – épp hálót vetnek a vízbe. 17 Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.” 18 Rögtön otthagyták hálójukat és követték. 19 Alig ment valamivel tovább, megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót szedték rendbe a bárkában. 20 Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek. 21 Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába és tanított. 22 Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.

Magyarázat

Az evangélium örömhírének terjesztéséhez szükséges az, hogy Jézusnak legyenek munkatársai. Mint ahogyan egykor Ő maga választott ki egyeseket erre a feladatra, most is szükséges ez. Ugyanis Ő mindenkinek megadja a kegyelmet az evangélium elfogadására, bensejében pedig mindenkit ösztönöz arra, hogy befogadja a kegyelmet és elfogadja az evangéliumot. Ámde nem mindenki figyel erre. Ezért szükséges, hogy érzékelhető formában is közel vigyük az emberekhez az evangélium tanítását. Ez elsősorban a püspökök és papok feladata, de utánuk minden keresztény emberé!

Szent Pál apostol a mai apostoli szakaszban így figyelmeztet bennünket: „Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk” (2Kor 5,20). Itt van tehát az alapképlet: az apostol – mint Krisztus képviselője – adja az intést, a buzdítást az evangélium örömhírének elfogadására. Az apostolok utódai pedig, a püspökök és papok ma is ezt teszik. De az apostol figyelmeztetése nem csupán rájuk szorítkozik, hanem minden emberre. Akik meg vagyunk keresztelkedve, mindnyájan Jézus Krisztus követségében járunk, Őt képviseljük, az Ő tanítását adjuk tovább szavainkkal és példánkkal.

A mai evangéliumi szakaszban ennek konkrét megvalósulását látjuk. Mert Jézus kiválasztja magának a tanítványokat, apostolokat az evangélium hirdetésére. Figyeljük meg: bemegy a kafarnaumi zsinagógába, és tanít (Mk 1,21). Igen, ekkor már ott vannak vele az elsőként kiválasztottak! Már látják, hogy mit tesz, hogyan tanít, már őket is készíti arra, hogy majd ők is tanítsanak. Mert az evangélium örömhíre arra való, hogy elterjedjen a világban, hogy kovász legyen, ami megkeleszti az egész világot! Látjuk tehát Jézus gondoskodását az apostolokon keresztül is.

Összegzésképpen újra azt kell hangsúlyozni, hogy Jézus nemcsak az apostolokra bízta az evangéliumot, hanem minden egyes keresztény embernek feladatává tette, hogy tanúságot tegyen róla. Ha lehetséges, akkor szavakkal is hirdetni kell, legalábbis a tanúságtétel szintjén. És mindenekfölött: a keresztény életforma igazi megélése a legnagyobb tanúságtétel. Ne feledjük ma sem!

 

12. hétfő

2Kor 5,10-15

10 Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e. 11 Mivel az Úr félelme átjár bennünket, igyekszünk meggyőzni az embereket, hiszen az Isten ismer minket, és remélem, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is tisztán állunk. 12 Ezzel nem akarjuk magunkat nektek ismét ajánlani, csak arra nyújtunk módot, hogy velünk dicsekedhessetek, s így azoknak, akik látszatra ugyan dicsekedhetnek, belsőleg azonban nem, legyen mit felelnetek. 13 Ha ugyanis nem vagyunk eszünkön, az Istenért nem vagyunk, s ha eszünkön vagyunk, értetek vagyunk. 14 Mert Krisztus szeretete ösztönöz minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt. 15 És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

Mk 1,9-15

9 Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. 10 Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. 11 Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” 12 A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába. 13 Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki. 14 János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát 15 és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”

Magyarázat

Életünk a beteljesedés felé halad. Mi, hívő, keresztény emberek tudjuk, hogy ez a beteljesedés a túlvilágon, az örök életben válik teljessé. Azt is tudjuk azonban – mert folytonosan tapasztaljuk a bennünket körülvevő világban –, hogy sokan vannak, akik nem így gondolják. Egyesek csak a földi élettel számolnak, mások pedig nem tartják fontosnak, mi következik utána. Pedig a mai szentírási tanítsából kétszeres figyelmeztetést is kapunk arra, hogy nem mindegy, milyen lesz a beteljesedés.

Szent Pál apostol világosan megmondja, hogy „mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e” (2Kor 5,10). Nem kétséges, hogy lesz végső elszámolás az utolsó ítélet napján (illetve az egyéni ítéletben a halálkor), és az sem, hogy nem egyforma lesz. A jókra az üdvösség vár, a gonoszokra a kárhozat! Ezért nem mindegy, hogyan készülünk a végre, az elszámolásra, a beteljesedésre!

A mai evangéliumi szakaszban az Úr Jézus is megerősíti ezt számunkra. Ugyanis Szent Márk evangéliumának elején a bűnbánatra való felhívása áll Jézus szavi szerint: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). Bűnbánat nélkül – sőt: bűnbánó élet – nélkül nem számíthatunk arra, hogy az üdvösségbe jutunk. Az evangélium pedig biztosan vezet bennünket a beteljesedés felé vezető úton. Amint hallottuk, ma erre különösen is fontos figyelmeztetés kapunk.

A lényeg az, hogy haladunk a beteljesedés felé, ami földi életünk végén vár bennünket. Erre pedig érdemes készülni: nem is akárhogyan, hanem a szentírási tanításnak megfelelően. Ma még hozzávehetjük a Szent Liturgia megfogalmazását is: „Hogy Krisztus félelmetes ítélőszéke előtt jó feleletet adjunk, kérjük az Úrtól”! 

 

11. szombat

1Kor 1,3-9

3 Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól! 4 Veletek kapcsolatban szüntelenül hálát adok az Istennek azért az isteni kegyelemért, amelyet Krisztus Jézusban nyertetek. 5 Benne gazdagok lettetek minden tanításban és ismeretben. 6 A Krisztus melletti tanúságtétel is megszilárdult köztetek. 7 Így semmi kegyelmet sem nélkülöztök, amíg Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok, 8 aki mindvégig megerősít titeket, hogy feddhetetlenek legyetek Urunk, Jézus Krisztus napján. 9 Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe.

Mt 19,3-12

3 Akkor odamentek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Ezt kérdezték: „El szabad a férfinek bármilyen okból bocsátania a feleségét?” 4 Így felelt: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, 5 és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? 6 Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” 7 De azok mondták: „Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?” 8 „Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte –, de kezdetben nem így volt. 9 Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.” 10 A tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog a férj és feleség között, nem érdemes megházasodni.” 11 Erre így válaszolt: „Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott. 12 Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!”

Magyarázat

A mai szentírási tanításban magasabb rendű szempontot kapunk az emberi élet tekintetében. Azt lehet mondani, hogy ebből a szempontból a lelki élet kezdete és beteljesedése áll előttünk. Ez pedig a fölülről jövő kegyelemre alapozódik, és abban teljesedik be. Ennek el- és befogadása csak rajtunk múlik, mert a minket végtelenül szerető Isten folyamatosan árasztja ránk.

Szent Pál apostol éppen ezzel kezdi a korintusi híveknek írt első levelét: „Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól” (1Kor 1,3). A legtöbb, amivel köszöntheti őket, és amit kívánhat nekik. Ha jól meggondoljuk, mi sem tudnánk nagyobbat, többet, jobbat kívánni másoknak, mint a kegyelmet, a jóságos Istennek felülről áradó segítségét. Ugye, hogy ez mindennél több? Bármiféle anyagi, lelki, szellemi dolognál nagyobb! Csak vegyük észre.

A Jézussal vitatkozó farizeusok ezt még nem tudták felfogni, amint hallottuk a mai evangéliumi szakaszból. Ők földi jót akartak elérni. Ráadásul olyat, amiről ők gondolták azt, hogy jó: a válás, az újraházasodás (Mt 19,3). Ámde Jézus eligazítja őket. És minket is. Istennek a szándéka eredeti és megönthetetlen: amit Ő egybekötött, az ember nem választhatja szét (Mt 19,6). Persze az embert rossz irányba is terelheti a kívánsága, a vágya. De Isten szava akkor is érvényben marad! Még akkor is, ha ezt nem mindenki fogja fel. Egy törvény igazsága – legyen isteni vagy emberi törvény – soha nem azon múlik, hogy mennyien fogadják el!

A lényeg, hogy a Szentírás tanítása végig akarja kísérni az életünket: a kezdettől a végig. Ma is erre kaptunk buzdítást. Istentől kegyelmet, felülről jövő segítséget kapunk, amit az apostol is kér számunkra, mi pedig ezzel a kegyelemmel élhetjük az életünket, egészen az utolsó pillanatig. Igyekezzünk folyamatosan úgy élni, hogy ne gördítsünk akadályt a kegyelem áradásának útjába! Figyeljünk erre ma is.

 

11. péntek 

2Kor 4,13-18

13 Mivel pedig a hitnek ugyanaz a szelleme él bennünk, mint amiről írva van: „Hittem, azért szólaltam meg”, mi is hiszünk, s azért beszélünk. 14 Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust föltámasztotta, Jézussal minket is föltámaszt és veletek együtt elébe állít. 15 Mindez értetek történik. Minél bővebben árad ugyanis a kegyelem, annál bővebben áradjon túl a hálaadás Isten dicsőségére. 16 Ezért nem veszítjük el bátorságunkat, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul. 17 Pillanatnyi, könnyű szenvedésünk ugyanis a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg számunkra. 18 Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. A látható ugyanis ideig tartó, a láthatatlan viszont örök.

Mt 24,27-33.42-51

27 Amint a villám napkeleten támad, és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. 28 Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk. 29 Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. 30 Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. 31 Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig. 32 Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül, és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. 33 Így, amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van, az ajtóban. 42 Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. 43 Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. 44 Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok! 45 Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik? 46 Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja! 47 Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli. 48 De ha a szolga hitvány, s magában azt gondolja, hogy »Késik a gazdám« – 49 ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel; 50 ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti. 51 Kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

Magyarázat

Milyen a hitünk és milyen a beszédünk? A Szentírás arra int, hogy gondolkodjunk el rajta. A keresztény embernél nem lehet nagy különbség a kettő között. Ugyanis úgy jó, ha a hitéből fakad a beszéde, illetve a beszéde mögött fedezetként ott áll a hite. A mai szentírási tanításból erősítést kapunk erre.

Szent Pál apostol ma azzal kezdi, hogy „Hittem, azért szólaltam meg” (2Kor 4,13). Ez már önmagában hatalmas dolog. Ugyanis nem mesélni akar, nem sztorit akar elmondani, hanem a hit áll ott a mondanivalója mögött. És milyen hit? Az arról szóló hit, ami a legfontosabb a világon! Az, hogy Jézus feltámadt a halálból, és hogy vele együtt mi is feltámadunk! Nos, erről aztán igazán érdemes beszélni! Mert a feltámadás nélkül nem lenne célja az életünknek. Az apostol pedig azzal folytatja, hogy ennek igazi megértéséhez kapjuk a kegyelmet. S ehhez fontos, hogy előre, és ne hátrafelé nézzünk!

Jézus mai tanítása is hasonló gondolatot tartalmaz, még ha nem is mondja kifejezetten, hogy meg kell szólalnunk. De a mai evangéliumi szakaszban mindhárom részlet a világ végéről és az ott bekövetkező ítéletről szól. Így tehát Jézus szavainak ma háromszorosan is fontos jelentősége van. A mi érdekünkben! Hogy higgyük el, amit mond, és az életünket igazítsuk ahhoz. Azt már csak emberileg tehetjük hozzá – mert itt, a mai evangéliumban nincs benne –, hogy beszéljünk is erről bátran mások előtt.

A lényeg tehát az, hogy törekedjünk arra, hogy a hitünk és a szavaink minél nagyobb összhangban legyenek. Természetesen ez akkor is érvényes, ha általában így élünk. De törekedhetünk rá az eddiginél is jobban. Ma is kapunk rá egy újabb lehetőséget. Éljünk vele!

 

11. szerda 

2Kor 3,4-11

 4 Ez a bizalmunk Isten iránt Krisztusból ered. 5 Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erőnkből, hiszen az alkalmasságunk Istentől való. 6 Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké. Hiszen a betű öl, a Lélek pedig éltet. 7 Ha már a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata oly dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem tekinthettek Mózes arcára arcának múló ragyogása miatt, 8 hogyne volna sokkal dicsőségesebb a Lélek szolgálata? 9 Ha ugyanis már az ítélet szolgálata dicsőséges volt, akkor az (Isten) igazságosságának szolgálata még sokkal dicsőségesebb. 10 Sőt, ami ott dicsőséges volt, ennek túláradó dicsőségéhez képest valójában nem is dicsőséges. 11 Ha ugyanis már a mulandó oly dicsőséges volt, akkor a maradandó még sokkal dicsőségesebb lesz.

Mt 23,29-39

29 Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! A prófétáknak sírboltot építtek, az igazak síremlékeit feldíszítitek, 30 s azt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem lettünk volna részesek, mint ők, a próféták vére ontásában. 31 Ezzel magatok is megvalljátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. 32 Töltsétek csak be atyáitok mértékét! 33 Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését? 34 Nos, prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok. Közülük némelyeket megöltök, és keresztre feszíttek, másokat megostoroztok a zsinagógában, és városról városra üldöztök. 35 Ezért rátok száll minden igaz vér, amelyet a földön kiontottak, az igaz Ábel vérétől egészen Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár közt öltetek meg. 36 Bizony mondom, ezek mind utolérik ezt a nemzedéket. 37 Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok. 38 Íme, elhagyatott lesz házatok. 39 Mondom nektek, mostantól mindaddig nem láttok, amíg nem zengitek: Áldott, aki az Úr nevében jön!”

Magyarázat

Még mindig a kettősség van jelen a napi szentírási tanításban. Szent Pál apostol az imádság és a hálaadás után az apostoli munka nagyszerű voltáról tanít. Jézus pedig folytatja az írástudók és farizeusok korholását. Bár mind a kettő régen, csaknem kétezer éve történt, miránk, a mai kor mai emberére is ugyanúgy érvényes, mint akkor.

Szent Pál apostol tehát az apostoli munka nagyszerűségéről ír. Belátja, és a mi figyelmünket is felhívja rá, hogy a meghívás nem a saját erőfeszítés eredménye, hanem Krisztustól származik. Így fogalmaz: „Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké” (2Kor 3,6). Igaz, hogy ez elsősorban az apostoli és a papi meghívásra vonatkozik. Ámde minden keresztény ember, aki az Ő nevét viseli, a maga sajátos módján meghívást kap az evangéliumnak mások felé való közvetítésére.

Jézus pedig még a mai evangéliumi szakaszban is folytatja a dorgálást (Mt 23,29). Megfeddi az írástudókat és farizeusokat, akik sokkal inkább a külsőségekkel törődnek, semmint a belsőkkel. Sőt, még a gyilkosságig is elmennek az igazuk érdekében, ami pedig semmiképpen nem fogadható el. De azért Jézus nem pesszimista, mert a végén azt mondja, hogy majd dicsőíteni fogják őt, amiről tudjuk, hogy a jeruzsálemi bevonuláskor valósult meg.

A ránk vonatkozó lényeg az, tanuljunk, illetve további buzdítást kapjunk és fogadjunk a mai szentírási tanításból is. Egyrészt azt, milyen nagyszerű az apostoli munka, amire mindenkit az Úr Jézus hívott meg, hogy a püspök, a pap, a hívő a maga helyén végezze. Másrészt pedig, hogy ne annyira a külsőségekkel foglalkozzunk, hanem az evangélium szeretet-parancsának teljesítésével, és ennek alapján dicsőítsük a mi Istenünkeet.

 

11. kedd

2Kor 2,14-3,3

14 Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig győzelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk. 15 Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak. 16 Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre. Ki képes erre? 17 Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban. 3,1 Megint ajánlani kezdjük magunkat? Talán csak nem szorulunk nektek szóló vagy tőletek kapott ajánlólevélre, mint némelyek? 2 Ti vagytok a mi ajánlólevelünk, a szívünkbe írva. Olvassa, és megérti minden ember, 3 mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, nem is kőtáblár

Oldal: Napi ige P. u. 2026
RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM - © 2008 - 2026 - rokahegyitemplom.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat