✠    Húsvét utáni lelki táplálék    ✠

2026

7. szombat

1Tessz 4,13-17

13Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük.  14Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.15Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. 16A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. 17A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.

Jn 5,24-30

24 Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. 25 Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak. 26 Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, 27 s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. 29 Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra. 30 Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött.

Magyarázat

Ma, a halottak szombatján – amely az esztendőben az utolsó: mindig a pünkösd előtti szombaton van ez – fordítsuk figyelmünket az Úr szavára. Mert az Úr szava élő és eleven (Zsid 4,12). Ilyen eleven és élő módon szól hozzánk ma is! Mert a Szentírás megőrizte és megőrzi a frissességét, ugyanis Isten Lelke garancia gyanánt áll mögötte. Ezért amit kapunk belőle, az hiteles!

Jézus az evangéliumban sokszor kezdte úgy a beszédeit, hogy „bizony, mondom nektek”. A mai evangéliumi részletben pedig ez kétszeresen is jelen van: „Bizony, bizony mondom nektek” (Jn 5,24). És mit mond Jézus? Mit akar hangsúlyozni? Azt, ami a legfontosabb számunkra! Az örök életet! Mert aki hisz őbenne – és hozzá kell tenni, hogy ennek megfelelően éli a keresztény életét –, az úgy megy át az örök életbe, hogy ott a véget nem érő boldogságban lesz része. Hát ezt akarja nekünk hangsúlyozni, amikor a lelkünk egy kicsit érzékenyebb a szokásosnál, mert az elhunytjainkra emlékezünk. Azt akarja, hogy legyen fülünk a hallásra, halljuk meg az üzenetét (Mk 4,9). Halljuk meg a szavát, higgyünk benne (Jn 5,24) és éljünk ennek megfelelően! Akkor biztosan haladhatunk az üdvösség felé, a vele és a szeretett elhunytjainkkal való találkozásra.

Szent Pál pedig azt erősíti meg a mai apostoli szakaszban, hogy az örök életünkre, illetve az örök életben való boldogságunkra Jézus feltámadása adja a biztosítékot (1Tessz 4,14). Mert ő feltámadt, és akik hisznek Őbenne, azokat magával együtt támasztja fel. Hát kell-e ennél több? A „bizony, bizony” itt, a ténnyel, a megvalósult cselekedettel nyeri el a teljességét! Jézus feltámadt. Ezt már az elhunyt szeretteink teljes bizonyossággal tudják: már egészen más tudással, mint ahogyan mi tudjuk. Mert – reméljük – ők már „mindörökké az Úrral vannak” (1Tessz 4,17). S ha még valósult volna meg teljességében, az imádságukkal – és ezzel a liturgiával és halotti megemlékezéssel – segíthetünk rajtuk.

Jó nekünk, hogy elfogadjuk Jézus „bizonyosságát”. Hogy hiszünk annak, amit mondott, és amit napról napra üzen a Szentíráson keresztül. Hogy ennek megfelelően élünk. Hogy tudunk és akarunk szeretett elhunytjainkon is segíteni az imádsággal és felajánlással. Most „hivatalosan” lezárul a sorozat, az öt halottak szombatjának a végére értünk. De ne feledkezzünk meg imádkozni az elhunytjainkért! Talán egy kicsit azért is, hogy a magunk számára is biztosítsuk ezt: hogy majd értünk is imádkozzanak!

 

7. péntek

ApCsel 27,1-28,1

1 Amikor meghozták a döntést, hogy hajón Itáliába visznek minket, Pált több más fogollyal együtt átadták az Auguszta-zászlóalj Juliusz nevű századosának. 2 Egy adramittiumi hajóra szálltunk fel, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. A tesszalonikai macedón Arisztarchusz is velünk tartott.  3 Másnap Szidónba érkeztünk. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy meglátogassa barátait, és hogy azok gondoskodjanak róla.  4 Innét továbbindultunk, és az ellenszél miatt Ciprus alatt hajóztunk,  5 majd a kilikiai és a pamfiliai tengeren át a liciai Mírába érkeztünk.  6 A százados talált ott egy alexandriai hajót, amely Itáliába készült, arra szállított át minket.  7 Hajónk napokon át lassan haladt, s csak nagy nehezen jutottunk el Knidoszig. A szél miatt nem lehetett kikötni, ezért a Szalmóne-foknál Kréta alá hajóztunk.  8 Csak nagy üggyel-bajjal tudtunk a partnál elhaladni, végül a Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ehhez közel esik Laszája városa. 9 Az idő igen eljárt, a hajózás már nem volt biztonságos, hisz már a böjt ideje is elmúlt. Pál figyelmeztette őket, így szólva: 10 „Emberek, úgy látom, hogy a hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre is veszélyessé kezd válni.” 11 A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajótulajdonosban, mint Pál szavaiban. 12 A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség abban állapodott meg, hogy elhajóznak onnét, és hacsak lehetséges, egy krétai kikötőbe, Főnixbe futnak be, és ott töltik a telet. Ez a kikötő védelmet nyújt a délnyugati és az északnyugati szél ellen.  13 Gyenge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy kitarthatnak szándékuk mellett. Felvonták hát a vitorlát, és Kréta partjai mentén továbbindultak. 14 Hanem nemsokára lecsapott ránk a sziget felől az északkeletinek nevezett forgószél. 15 Elkapta a hajót, nem bírtunk a széllel szemben haladni, feladtuk a harcot, s a vihar elsodort minket. 16 Amikor egy Klaudának nevezett kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentőcsónakot.  17 Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést tettek, s körülkötözték a hajót. Féltek, hogy a Szirtisznek ütődnek, lebocsátották a lassítót, s így sodródtak tovább.  18 A rettenetes vihar egyre hányt-vetett bennünket, ezért másnap a tengerbe szórták a rakományt, 19 harmadnap pedig (a hajósok) saját kezükkel kidobálták a hajó fölszerelését. 20 Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk. 21 Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor előállt, s megszólalt: „Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt. 22 De most azt mondom, ne veszítsétek el a reményt. Csak a hajó vész oda, emberekben nem esik kár. 23 Az éjszaka megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. 24 Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. 25 Bízzatok hát, emberek! Én hiszek az Istennek, hogy valóra válik, amit hírül kaptam. 26 Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!” 27 Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk azóta, hogy az Adriai-tengeren hányódtunk, amikor éjféltájban a hajósok azt kezdték sejteni, hogy szárazföldhöz közeledünk. 28 Mérőónt bocsátottak le, s húsz ölet mértek. Kisvártatva ismét lebocsátották a mérőónt, s most tizenötöt mutatott. 29 Féltek, hogy sziklazátonyba ütközünk, lebocsátottak hát négy vasmacskát a hajó faráról, s alig várták, hogy megvirradjon. 30 Virradatkor a hajósok el akartak a hajóról menekülni, ezért lebocsátották a tengerre a mentőcsónakot, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orráról le akarják ereszteni a vasmacskát. 31 Pál odaszólt a századosnak és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg.” 32 Erre a katonák elvágták a mentőcsónak kötelékét s engedték, hogy kiessék. 33 Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: „Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit. 34 Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg.” 35 Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte, és hozzáfogott enni. 36 Erre mindnyájan megnyugodtak, s szintén vettek magukhoz ételt. 37 A hajón összesen kétszázhetvenhatan voltunk. 38 Amikor már jóllaktunk, úgy könnyítettek a hajón, hogy a búzát a tengerbe vetették. 39 Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt észrevettek. Lapos partja volt, úgy gondolták hát, hogy ha lehetséges, erre futtatják rá a hajót. 40 A vasmacskákat eloldották, és hagyták a tengerbe veszni. Egyszersmind a kormányrudak köteleit is meglazították, aztán felvonták a szél irányában az orrvitorlát, s a part felé igyekeztek. 41 Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstől kezdett szétesni. 42 A katonáknak az volt a szándékuk, hogy a foglyokat megölik, nehogy partra úszva elmeneküljenek. 43 De a százados meg akarta menteni Pált, ezért megtiltotta tervük végrehajtását. Elrendelte, hogy először azok ugorjanak ki, akik tudnak úszni, s igyekezzenek kiúszni a partra. 44 A többieket úgy vitték ki deszkákon vagy hajóroncsokon. Így mindenki épségben kijutott a partra. 28,1 Megmenekülve megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják.

Jn 17,18-26

18 Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. 19 Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban. 20 De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. 21 Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. 22 Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: 23 én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. 24 Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. 25 Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. 26 Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.”

Magyarázat

A mai hosszú szentírási olvasmány – különösen az Apostolok Cselekedeteiből – az Egyházunk gondoskodását állítja szemünk elé. Éspedig kettős szinten teszi. Az egyik a külső szempont: a szentírási szakaszok beosztását, illetve felolvasásra való elrendezését a szentatyáink úgy végezték, hogy húsvéttól pünkösdig a teljes szöveg fel legyen olvasva. Talán egy kicsit elszámították magukat, mert itt a végén már nagyon bosszú részek lettek, míg az időszak közben voltak egészen rövid részletek is. A másik szempont a tartalomban jelentkezik.

Szent Lukács – aki az Apostolok Cselekedetei is írta az evangélium mellett – a szörnyű hajóutat írja le, ahogyan Pál apostolt Rómába szállították; eljutva a máltai hajótörésig. S íme, a gondoskodás! Több szinten is hallottunk róla: lehet Gondviselésnek is nevezni, de az Egyház áll mögötte.

Ha megfigyeljük, Szent János szintén többször ír a gondoskodásról: ahogyan Jézus gondoskodik az övéiről. A világba küldi őket apostoli munkára, de nem egyedül! Velük marad: ezt ígéri! Sőt ennél többet is akar. Mégpedig azt, hogy egységben legyenek vele. Ennek pedig a szeretet a köteléke.

Ma tehát az Egyház gondoskodásáról kaptunk tanítást, ami az Egyházon keresztül jelentkezik nemcsak a régi emberek életében, hanem a miénkben is, és amit közvetlenül Jézustól kapunk az Egyházon keresztül. A lényeg az, hogy maradjunk minél szorosabb kapcsolatban Ővele!

 

Május 21. 

ApCsel 26,1.12-20

1 Erre Agrippa király Pálhoz fordult: „Engedélyt kapsz, hogy beszélj a magad védelmére.” Pál kinyújtotta kezét, és így védekezett: 12 Amikor egyszer ilyen szándékkal Damaszkuszba mentem a főpapok meghatalmazásával és engedélyével, 13 déltájban, király, napnál ragyogóbb világosságot láttam az úton, körülragyogott engem is, útitársaimat is. 14 Mindnyájan földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héber nyelven megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen! 15 Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? – Jézus vagyok – felelte az Úr –, akit üldözöl. 16 De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni. 17 Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek, 18 hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között. 19 Agrippa király, nem lehettem engedetlen a mennyei látomás iránt, 20 hirdettem először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában, aztán a pogányoknak, hogy tartsanak bűnbánatot, és forduljanak az Istenhez igaz bűnbánatból fakadó tettek útján. 

Jn 10,1-9

1 „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. 2 Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. 3 Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. 4 Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját. 5 Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.” 6 Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. 7 Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. 8 Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. 9 Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár, és legelőt talál.

Magyarázat

A mai napon Szent Konstantin császárt és Szent Ilona császárnőt, az ő édesanyját tiszteljük. Konstantin volt az, aki a keresztényüldözést beszüntette, és 313-ban szabad vallásgyakorlati jogot ajándékozott a keresztényeknek. Nem tette ugyan államvallássá a kereszténységet – mint sokan tévesen mondják –, de lehetővé tette az Egyház szabad működését. A mai szentírási tanítás jelentkezett az életükben.

Szent Pál apostol Agrippa király előtt úgy védekezik, hogy őt arra küldte az Úr a pogányokhoz, hogy felnyissa a szemüket, a sötétségből és a sátán hatalmából elvezesse őket Istenhez (ApCsel 26,18). Ez volt az ő keresztény küldetése, ezt végezte egész életében, miután a damaszkuszi városkapunál találkozott a feltámadott Jézussal. És ezt tette Konstantin császár és édesanyja is. Köszönjük nekik, hogy szabaddá tették a kereszténységet.

A tiszteletükre szóló evangéliumi szakasz a jó Pásztorról szól. Ennek az a magyarázata, hogy Egyházunk megadta nekik a „társapostol” címet. Ezzel is kiemelte azt, amiről szó volt, hogy segítették a keresztény vallást. S ezt a jó Pásztor tevékenységébe kapcsolódva tették. Mert a jó Pásztor vezeti a juhait (Jn 10,3). Hallgatnak rá, követik. Így jártak elől a ma tisztelt szentjeink is. Milyen jó, hogy hallgattak rájuk! Akkor is, amikor Konstantin császár összehívta az első egyetemes zsinatot, hogy a püspök atyák megvédjék a kereszténységet, legyőzzék Áriusz eretnekségét. Köszönjük.

Biztos, hogy a ma tisztelt szentjeink nélkül sokkal nehezebb lett volna a keresztény Egyház fennmaradása. Igaz, hogy semmiképpen meg nem szűnt volna, mert a pokol kapui sem vesznek erőt rajta (Mt 16,18). De sokkal nehezebb lett volna a kibontakozása, ha az üldözések közepette marad. Köszönjük hát meg szentjeink tevékenységét! Azzal, hogy hűséges tagjai maradunk Egyházunknak.

 

7. szerda 

ApCsel 23,1-11

1 Pál a főtanácsra szegezte tekintetét és megszólalt: „Testvérek, férfiak! Mind a mai napig teljesen tiszta lelkiismerettel éltem az Isten színe előtt.” 2 Erre Ananiás főpap rájuk parancsolt a mellette állókra, hogy üssék szájon. 3 Pál így felelt neki: „Megver még az Isten, te fehérre meszelt fal! Ott ülsz, hogy a törvény szerint ítélkezzél, aztán a törvényt semmibe véve megveretsz.” 4 A körülötte állók rászóltak: „Az Isten főpapját gyalázod?” 5 „Nem tudtam, testvérek – válaszolta Pál –, hogy ő a főpap, hiszen az Írásban ez van: Ne átkozd néped fejedelmét!” 6 Pál jól tudta, hogy az egyik részük a szadduceusok, a másik részük a farizeusok közül való, ezért így kiáltott fel a főtanács előtt: „Testvérek, férfiak! Farizeus vagyok, farizeusnak a fia. A halottak feltámadásába vetett hitem miatt állok a főtanács előtt.” 7 Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok közt, és a főtanács két pártra szakadt. 8 A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs sem feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok viszont ezt is, azt is vallják.  9 Nagy lárma keletkezett. A farizeusok pártjához tartozó írástudók közül néhányan fölemelkedtek, és hevesen tiltakoztak: „Semmi rosszat nem találtunk ebben az emberben. Hátha lélek vagy angyal szólt hozzá?” 10 A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már félt, hogy széttépik Pált. Ezért parancsot adott, hogy jöjjön egy szakasz katona, szabadítsa ki közülük, és vezesse föl a várba. 11 A következő éjszaka megjelent neki az Úr: „Légy bátor! – mondta. – Mert ahogy tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”

Jn 16,15-23

15 Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. 16 Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, s viszontláttok.” 17 A taníványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: „Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: az Atyához megyek?” 18 Így töprengtek: „Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani.” 19 Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: „Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? 20 Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. 21 Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. 22 Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. 23 Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.

Magyarázat

A lelkiismeret fontos iránytű az életünkben. Ha helyesen van nevelve, akkor a jó felé irányít, a rossztól pedig eltávolít. Éppen ezért valóban nevelni kell! Mert alapból ott van minden emberben, csak nem mindegy, hogy hogyan működik. Mi is érezhetjük az állandó jelenlétét: olykor megnyugszik, de olykor háborog a lelkiismeretünk. A lényeg, hogy van!

Mint ahogyan Szent Pál apostolban is volt! Egészen annyira, hogy ki merte mondani a zsidó főtanács előtt is: „Mind a mai napig teljesen tiszta lelkiismerettel éltem az Isten színe előtt” (ApCsel 23,1). Ha nem lett volna tiszta a lelkiismerete, dehogy mert volna ilyet mondani! Jó, hogy ilyen volt, és jó, hogy példát vehetünk tőle: éljünk tiszta lelkiismerettel. Persze, már Jézus is mellbevágó kérdést tett fel: „Ki vádolhat közületek bűnnel?” (Jn 8,46). Ha a legkisebbet is fel tudták volna hozni ellen, biztos, hogy nem hallgatnak!

A mai evangélium i szakaszt azzal kezdi Jézus, hogy minden, ami az Atyáé, az az övé is (Jn 16,15). Tiszta lelkiismerettel és tiszta öntudattal mondja. Igen, mert Ő a második isteni Személy, aki elválaszthatatlan az Atyától (és persze a Szentlélektől) a teljes Szentháromság misztériumában. Így ígér Jézus. Az ima, a kérések meghallgatását. És így ígér vigasztalást is, melyre oly nagy szüksége van a világnak. Nekünk is.

A mai nap szentírási üzenetéből megtanulhatjuk, hogy minél tisztább lelkiismerettel élünk Isten színe előtt, annál inkább számíthatunk a felülről jövő erősítésre és vigasztalásra. A lényeg, hogy fordítsunk gondot a lelkiismeretünk nevelésére, nehogy félrecsússzon a helyzetünk, és téves lelkiismerettel élve – mint oly sokan – a rossz úton haladunk.

  

7. kedd 

ApCsel 21,26-32

26Pál maga mellé vette a férfiakat, elvégezte velük a tisztulási szertartást, aztán másnap bement a templomba, és jelentette, hogy eltelt a megtisztulás ideje, amikor is mindegyikükért be kellett mutatni az áldozatot. 27Amikor a hét nap már a vége felé járt, az ázsiai zsidók meglátták (Pált) a templomban, s felizgatták a tömeget. Kezet vetettek rá, és elkezdtek kiabálni: 28„Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az ember mindenütt a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít. Még pogányokat is hozott a templomba, és megfertőzte ezt a szent helyet.” 29Mert előzőleg látták vele a városban az efezusi Trofimuszt, s azt gondolták, hogy a templomba is őt vitte magával. 30Az egész város felbolydult, összeszaladt az egész nép. Megragadták Pált, kihurcolták a templomból, a kapukat pedig gyorsan bezárták. 31Már-már azon voltak, hogy megölik, amikor a helyőrség ezredesének hírül vitték, hogy egész Jeruzsálem fellázadt. 32Katonákat és tiszteket vett maga mellé, s máris ott termett. Amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.

Jn 16,2-13a

 2Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. 3Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. 4Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. 5Most elmegyek ahhoz, aki küldött. De senki sem kérdezi közületek: Hova mégy? 6Inkább szomorúság tölti el szíveteket, amiért ezt mondtam. 7De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. 8Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. 9A bűnről, amiért nem hittek bennem. 10Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. 11Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett. 12Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. 13Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.

Magyarázat

Keresztényüldözés – ez a közös gondolat található a mai szentírási szakaszokban. Már sokszor volt róla szó, mert a kereszténység kétezer éve ebben telt, és ma is ez folyik. Amit Jézus megjövendölt, az folyamatosan teljesedik: ha őt üldözték, akkor az őt követőket is üldözni fogják. És üldözik ma is sok helyen: hol így, hol úgy.

Szent Pál apostolt egyenesen meg akarták ölni, ahogy a mai apostoli szakasz végén hallottuk (ApCsel 21,31). Csak azért, mert nem tetszett a viselkedése. Az már csak tetézi a dolgot, hogy nem is volt igaz, amit ráfogtak, mert nem fertőzte meg a templomot pogányok bevitelével. Íme, a rágalom! S érdekes, hogy az ütlegelést csak az ezredes megjelenése függesztette fel. Azé az ezredesé, aki maga pogány volt! Mindenesetre, Pál apostol majdnem halált szenvedett.

Jézus pedig a mai evangéliumi szakaszt kezdi ezzel a tanítással: nemcsak a zsinagógából zárják ki a követőit, hanem meg is ölik őket (Jn 16,2). S hogyan folytatja? Azzal, hogy a téves meggyőződésüket még jónak is tartják, mert úgy vélik, hogy szolgálatot tesznek vele az Istennek. Íme, itt is megjelenik a téves gondolkodás. Vagy lehet ezt is rágalomnak nevezni. Ugyanis Jézus követésében – ha az valóban az Ő követése – semmi rosszról nincs szó, csak a szeretetről!

A lényeg, hogy legalább mi ne adjunk okot arra, hogy rosszat mondjanak a kereszténységről, vagy rossz színben tüntessék fel. A sok félreértés és tudatos rágalmazás miatt úgyis sok hátrányt kell szenvedni a keresztény embereknek. Olykor még nekünk is. Éppen ezért igyekezzünk minél jobban megtartani a szeretet parancsát. És akkor mi nem vétünk, sőt: parazsat gyűjtünk az ilyen embertársunk fejére (Róm 12,20).

 

7. hétfő 

ApCsel 21,8-14

 8Másnap folytattuk utunkat, és Cezáreába értünk. Itt betértünk Fülöp evangélistának, a hét közül az egyik diakónusnak a házába, és nála szálltunk meg. 9Fülöpnek volt négy prófétáló tehetséggel megáldott lánya, akik szüzek voltak. 10Már eltöltöttünk nála néhány napot, amikor Júdeából egy Agábusz nevű próféta érkezett. 11Odajött, elvette Pál övét, és összekötözte vele kezét, lábát, s így szólt: „Ezt üzeni a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik majd meg Jeruzsálemben, és kiszolgáltatják a pogányoknak.” 12Ezt hallva arra kértük mi is, az odavalók is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 13De Pál így válaszolt: „Miért sírtok, és miért okoztok szomorúságot szívemnek? Készen vagyok rá, hogy Jeruzsálemben nemcsak a bilincseket, hanem a halált is elszenvedjem Urunk, Jézus ügyéért.” 14Minthogy nem tudtuk lebeszélni, belenyugodtunk. „Teljesedjen az Úr akarata!” – mondtuk.

Jn 14,27-15,7

27Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. 28Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. 29Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörtént volna, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. 30Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma. 31De a világ így tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem, amivel az Atya megbízott. Keljetek föl, menjünk innét! 15,1Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. 2Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. 3Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. 4Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. 5Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. 6Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. 7Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok.

Magyarázat

A mai szentírási tanítás a jövőről tanít bennünket. A legfontosabb az, hogy ha Istenben bízunk, ha Őrá tesszük az életünket, akkor a legnagyobb bizalommal tekinthetünk a jövőbe. Mert érvényes Szent Pál apostol máshol megfogalmazott tanítása: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31). S valóban: a keresztény ember lehet a világon a legnagyobb optimista! Hiszen nekünk van Istenünk, nekünk van jövőnk! Vele együtt a földi életben is boldogok lehetünk, még a nehézségek közepette is, és vár ránk az üdvösség, az örök boldogság. Kell ennél több?

Szent Pál apostol is ilyen bizalommal tekint a jövőbe. Hall egy prófétálást: amint megkötözte magát Agábusz, úgy fogják őt is megkötözni (ApCsel 21,10). Ám ő nem hátrál meg. Még az élete feláldozására is kész. (És tudjuk, hogy valóban úgy is történt, megölték, csak éppen nem Jeruzsálemben, hanem Rómában.) Sőt, azt is ki tudja, mondani, hogy „legyen meg az Úr akarata” (ApCsel 21,14). Nem fél hát a jövőtől, mert vallja, amit máshol meg is írt: senki és semmi el nem szakíthat Isten szeretetétől (Róm 8,39).

Jézus is a jövőről beszél a mai evangéliumi szakaszban. Azt mondja az övéinek a búcsúimádságában, hogy elmegy, de majd visszatér (ApCsel 21,28). És nem kell szomorkodniuk, mert az Atyához megy, de visszajön. Addig pedig kapcsolatban lehet és kell maradni vele. Mint ahogyan a szőlővesszők is kapcsolatban vannak a szőlőtővel. Átjárja őket az élet, és így gyümölcsöt teremnek. Ez az igazi jövő! Ami nemcsak az apostolokra érvényes, hanem ránk is.

Ezért lehetünk keresztény emberként a legbizakodóbb, a legoptimistább emberek! Tudjuk, hogy a föli életünk tele van megpróbáltatásokkal. Jézus nem is ígért mást: megmondta, hogy az ő követése kereszthordozást. De azt is tudjuk, hogy ehhez erőt ad. A végeredmény pedig mindent felülmúl: az örök élet boldogságát adja. Mi ilyen bizalommal tudunk a jövőbe tekinteni. Örüljünk hát neki!

 

6. szombat

ApCsel 20,7-12

7A hét első napján összegyűltünk kenyértörésre. Pál másnap el akart utazni, ezért beszélt hozzájuk, egész éjfélig kinyújtotta a beszédét. 8Az emeleti teremben, ahol összegyűltünk, volt lámpa bőven. 9Egy Eutichusz nevű ifjú az ablakban ült, s Pál hosszú beszéde alatt úgy elnyomta az álom, hogy álmában lezuhant a harmadik emeletről. Holtan szedték össze. 10Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.” 11Utána fölment, megtörte a kenyeret, evett, és hosszan beszélt, egészen virradatig, aztán útra kelt. 12A fiút élve vezették oda, s ez nem kis vigasztalásukra szolgált.

Jn 14,10-21

10Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. 11Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. 12Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, 13s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, 14bármit kértek a nevemben, megteszem nektek. 15Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, 16én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. 17A világ nem kaphatja meg, mert nem látja, és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van, és bennetek marad. 18Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. 19Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. 20Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. 21Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.”

Magyarázat

Emberek vagyunk, és ezért fontos számunkra vigasztalás. A legkülönbözőbb formái lehetnek ennek onnantól kezdve, hogy a síró kisgyermeket megvigasztalja az édesanyja, egészen addig, hogy a földi határt átlépni készülő öregnek a kezét megsimogatjuk, és azzal vigasztaljuk, hogy Jézus vár rá. A mai szentírási tanítás mindkét részében – noha eltérő formában – ott van a vigasztalás.

Az apostoli szakaszban arról hallottunk, hogy Pál apostol olyan hosszasan beszélt – mert másnap el akart utazni –, hogy egészen éjfélig eltartott. Nem is bírta ki a hosszú beszédet (pedig biztosan sokan nyertek belőle vigasztalást), elaludt, és kizuhant az ablakon. De az apostol sem volt rest: segített rajta. Nem feltámasztotta, mert meg is mondta, hogy még benne van a lélek. De akkor is segített! És ez nem kis vigasztalásukra szolgált (ApCsel 20,12) az ottlévőknek.

Az evangéliumi szakaszban pedig Jézustól halluk vigasztalást. Megígéri a Szentlélek elküldését. Azt mondja, hogy kérni fogja az Atyát, aki „más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét” (Jn 14,16). Mert Jézus tudja, hogy szükségünk van a vigasztalásra! Egyházunk még himnuszt is alkotott Jézus szavaiból. Igaz, most a pünkösdre készülve nem imádkozzuk-énekeljük, de egyébként minden szertartásban jelen van a „Mennyei király”. S benne éppen „vigasztalónak”, az „igazság Lelkének” nevezzük – Jézus tanítása szerint.

Szükségünk van vigasztalásra. Az emberektől nem mindig tudjuk megkapni. De ha megkapjuk, ne restelljük megköszönni. A mi jóságos Istenünktől mindig megkapjuk: ha nyitott a szívünk, hogy észrevegyük. Ne restelljük neki sem megköszönni. Imádkozzuk majd pünkösd után a „Mennyei király” imádságot minél tudatosabban, hogy minél jobban megérezhessük és átélhessük a Szentlélek vigasztalását!

 

6. péntek

ApCsel 19,1-8

1Míg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett. Itt néhány tanítványra akadt. 2Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok a Szentlelket, amikor hittetek?” „Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek” – felelték. 3„Mire keresztelkedtetek?” – kérdezte ismét. Ezt válaszolták: „János keresztségére.” 4„János a bűnbánat keresztségével keresztelt – magyarázta Pál –, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban.” 5Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére. 6Ezután Pál rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek, megkapták a nyelvek adományát, és prófétáltak. 7Ezek az emberek együttvéve voltak vagy tizenketten. 8Eljárt a zsinagógába, és három hónapon át bátran beszélt, vitatkozott, hogy meggyőzze őket az Isten országáról. 

Jn 14,1-11a

1Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! 2Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. 3Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. 4Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.” 5Erre Tamás azt mondta: „Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat?” 6„Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. 7Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok.” 8Erre Fülöp kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” 9„Már oly régóta veletek vagyok – felelte Jézus –, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? 10Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. 11Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek.

Magyarázat

A mai szentírási tanítás a bátorságra irányítja a figyelmünket. Arra a bátorságra, ami a hitünkkel és a belőle forrásozó meggyőződéssel kapcsolatos. Egyre többet halljuk, hogy mi, keresztények, nem vagyunk elég bátrak. Nem merünk úgy imádkozni, mint például a muszlimok. Nem merjük úgy megvallani a hitünket. Inkább félrefordulunk a kritikus helyzetekben, akár egy templom előtti keresztvetésben is. Nos, a Szentírás arra tanít, hogy legyünk bátrak.

A mai apostoli szakaszban Szent Pál efezusi működéséről hallottunk. Bátran kérdezte az ottani embereket. Figyeltük? Nem holmi pletykaszerű hírekről, hanem a hitük egyik legfontosabb dolgáról. Arról, hogy megkapták-e a Szentlelket. De itt még nincs vége a történetnek. Mert az apostol három hónapon eljárt a zsinagógába, és „bátran” hirdette az Isten Országát (ApCsel 19,8). Kellett a bátorság, mert Efezusban nagy volt Artemisz istennőnek a kultusza: Pál apostol maga is megszenvedte. De bátor volt mást hirdetni.

A mai evangéliumi szakaszban pedig Fülöp apostol bátorságáról hallottunk. Isten iránt érdeklődik, Jézustól kéri, hogy mutassa meg az Atyát (Jn 14,8). Érezhetjük Jézus válaszából, hogy bátorság kellett hozzá, hiszen Ő úgy válaszol, hogy már régen róla tanít, őt hirdeti, és Fülöp ezt még mindig nem érti?! Bizony, kényelmetlenül érezhette magát Fülöp, de akkor is megvolt benne a bátorság a kérdés feltevésére. Ez bennünket is bátorít. Ha nem értünk valamit a hitünkből, nyugodtan kérdezzük meg attól, aki választ tud adni.

Nos, legyünk bátrak. A hitünk megvallásában is. A hitünk továbbadásában is. A hitünkről való tanulásban is. Ne féljünk kérdezni, hogy tisztuljon, erősödjön, teljesebbé váljon a hitünk. Ha így felvérteződünk, akkor attól sem fogunk félni, hogy megvalljuk, kifejezésre juttassuk a hitünket. Végül is: ezzel is Jézus parancsát teljesítjük, ami nemcsak az apostolokra vonatkozik, hogy tegyünk tanúságot róla (Mt 10,18).

 

6. szerda

ApCsel 18,22-28

22Pál lement Cezáreába. Innét fölment (Jeruzsálembe), hogy üdvözölje az egyházat, aztán visszatért Antiochiába. 23Egy ideig még itt tartózkodott, aztán útnak indult, sorra bejárta Galácia vidékét és Frígiát, és erőt öntött a tanítványokba. 24Közben egy alexandriai származású, Apolló nevű zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az Írásokban igen jártas ember volt. 25Már kapott valami oktatást az Úr igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak János keresztségéről tudott. 26Bátran elkezdett tanítani a zsinagógában. Priszcilla és Aquila meghallották, elhívták magukhoz, és pontosabban elmagyarázták neki az Isten útját. 27Mivel Achájába szándékozott utazni, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak is, hogy fogadják szívesen. Megérkezve a neki adott kegyelem révén nagy szolgálatot tett a hívőknek, 28mert a nyilvánosság előtt ügyesen megcáfolta a zsidókat: az Írásokból bebizonyította, hogy Jézus a Messiás.

Jn 12,36-47

36Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és többé nem mutatkozott. 37Jóllehet ennyi csodát tett a szemük láttára, mégsem hittek benne. 38Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Uram, ki hitt a szavunknak, 39Nem tudtak hinni, amint Izajás ezt is megjövendölte: 40„Szemüket elvakította, szívüket megkeményítette, 41Ezt mondta Izajás, amikor látta dicsőségét, és jövendölt róla. 42Mégis, még a tanács tagjai közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, nehogy kizárják őket a zsinagógából. 43Mert többre tartották az emberek megbecsülését, mint az Isten dicsőségét. 44Jézus azonban fennhangon hirdette: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, 45s aki lát, azt látja, aki küldött. 46Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. 47Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot.

Magyarázat

Az Egyház kétezer év óta folyamatosan teljesíti a feladatát, amit Jézustól a missziós parancsban kapott. Jézus így küldte el tanítványait: „Menjetek a föld végső határáig, tanítsatok minden népet” (Mt 20,28). Azóta az Ő örömhírét adják tovább az apostolok utódai, és amennyire lehet, minden keresztény ember is.

A mai apostoli szakaszban ezt a folyamatos igehirdetést, az emberek tanítását halljuk. Szent Pál apostol ide-oda megy, hatalmas területet jár be, mint maga az Úr Jézus. Cezárea, Jeruzsálem, Antiochia, Galácia, Efezus: mindenütt hirdeti az evangéliumot. Közben pedig Apollónak két másik ember, akik hivatalosan nem „apostolok”, hanem civil emberek voltak, Priscilla és Aquila, megmagyarázták az igaz tanítást. Ebben is az Egyház gondoskodása tapasztalható meg. És ennek következtében lehetünk biztosak abban, hogy mi is az igaz tanítást kapjuk az Egyháztól.

Jézus pedig a világosságról beszél a mai evangéliumi szakaszban. Világosságként van velünk. Ez is jelzi a tiszta hitet. Nem a homályt, nem a sötétséget, nem a bizonytalanságot! És éppen ezzel fejezi be a mai tanítását: azért jött a világba, hogy világosságot hozzon, és ne járjunk sötétségben. Ő akkor ezt élőszóban mondta el, ma pedig a evangélium szavain keresztül kapjuk meg. És mivel ez Egyház őrködik a hit tisztasága fölött, a Szentírást is eredeti épségében tartja meg és adja át nekünk.

Rábízhatjuk hát magunkat az Egyházra. Ma is azt tanítja, amit kétezer évvel ezelőtt. Ugyanis a hit alapja, a hitletétemény változatlan és változhatatlan, legfeljebb a továbbadásának formája változik a kor követelményeinek megfelelően, hogy minél hatásosabban és eredményesebben érje el az embereket. Bennünket is. Bízzuk magunkat az Egyházban épségben megmaradó tanításra!

 

6. kedd

ApCsel 17,19-28a

19Erre az Areopáguszra vitték, s megkérdezték: „Megtudhatnánk, mi az az új tanítás, amit hirdetsz? 20Mert valami szokatlant hirdetsz. Tudni akarjuk hát, hogy mi az.” 21Az athéniak meg az ott tartózkodó idegenek semmi mással nem töltötték az időt, csak azzal, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak. 22Pál az Areopágusz közepére állt, és elkezdett beszélni: „Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. 23Amint szétnéztem, és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek. 24A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen ő az ég és föld Ura. 25Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. 26Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg ittlakásuk idejét és határát. 27S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. 28Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: „Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk.”

Jn 12,19-36a

19A farizeusok ellenben szemére vetették egymásnak: „Lám, nem mentetek semmire. Nézzétek, az egész világ követi.” 20Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent, volt néhány görög is. 21Ezek Fülöphöz fordultak, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” 22Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp odamentek, és elmondták Jézusnak. 23Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. 24Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. 25Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. 26Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. 27Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. 28Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem.” 29A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” 30Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. 31Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. 32Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” 33Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg. 34A nép azonban ellene vetette: „Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Messiás örökké megmarad. Hogy mondhatod hát, hogy az Emberfia fölmagasztaltatik? Ki az Emberfia?” 35Jézus így válaszolt: „Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy. 36Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és többé nem mutatkozott.

Magyarázat

Az ember szívében ott van a vallásosság, illetve annak igénye. Azt a kezdeti kegyelmet mindenkinek megadja Isten, hogy hinni tudjon. De aztán az, hogy elfogadja-e ezt az adományt, az csupán az emberen múlik. A lényeg, hogy az ember lelke mélyén ott van a vágy a magasabbrendű lény felé, akit Istennek hívunk. Szent Ágoston is kifejezi ezt – akit a pápa nagyon szeret, mert ő is ágostonrendi szerzetes – azzal, hogy „nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned”.

Az athéni emberekben is megvolt ez a vágyakozás. Pál apostoltól kérdezték: „Megtudhatnánk, mi az az új tanítás, amit hirdetsz?” (ApCsel 17,19). De már előtte is ott volt bennük az Isten felé törekvés, hiszen számtalan oltáruk volt – persze a pogány istenek tiszteletére –, s köztük az is, amit az „ismeretlen istennek” szenteltek. S Pál apostol éppen ezt a mozzanatot ragadta meg. Azt mondta nekik, hogy ő éppen ezt az Istent hideti nekik, akit ők ismeretlenül is tisztelnek (ApCsel 17,23).

A mai evangéliumi szakasz elején pedig arról hallottunk, hogy milyen sokan zarándokoltak fel Jeruzsálembe az ünnepre (Jn 12,20). Igen, mert vallásosak voltak. És igény volt bennük – legalábbis egyesekben, a görög származású zsidókban – a továbblépésre. Ugyanis Fülöptől megkérdezték, hogy hogyan láthatnák meg Jézust. Nyilván nem lehet azt mondani, hogy már kifejlett keresztény vallásosságuk volt. De annyit mégis meg lehet állapítani, hogy törekedtek a magasabb istenismeretre. Ami alapjában minden ember lelkében ott rejtőzik.

„Látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21). – Ez a ma felolvasott evangéliumi mondat, ami egykor ténylegesen is elhangzott Jeruzsálemben, állandóan jelen van a világban. Úgy jó, ha a mi életünkben is ott van. Most az Egyházban láthatjuk meg Jézust, mert az Egyház az Ő titokzatos teste, vagy másképp fogalmazva: a köztünk továbbélő Krisztus. Emellett pedig törekszünk arra, hogy amikor átjutunk a földi élet kapuján, akkor az Isten boldogító színelátásában tényleges is meglássuk Őt. Hát ezért éljük a keresztény életünket! 

 

Május 11.

Zsid 13,7-16

7Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben. 8Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. 9Ne hagyjátok, hogy különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek benneteket. Mert jó, ha az ember kegyelemmel erősíti a szívét, ahelyett, hogy (áldozati) ételekkel erősítené, amelyek azoknak sem használtak, akik éltek velük. 10Olyan oltárunk van, amelyről nem ehet az, aki a sátornak szolgál. 11Mivel az állatok testét, amelyeknek a vérét a főpap a bűn engesztelésére a szentélybe viszi, a táboron kívül égetik el, 12Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy vérével megszentelje a népet. 13Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, és vállaljuk gyalázatát, 14hiszen nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendő hazánkat keressük. 15Általa mutassuk be Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét. 16A jótékonyságról és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert az ilyen áldozat kedves Istennek.

Jn 10,9-16

9Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár, és legelőt talál. 10A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen. 11Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. 12A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. 13A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. 14Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, 15mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. 16De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor.

Magyarázat

Ma Boldog Hopkó Bazil püspök atyára emlékezünk, aki Eperjesen volt görögkatolikus püspök a kommunista időkben. Vállalta a vértanúságot azért, hogy megmaradjon az igaz görögkatolikus hitben és vallásban. A híveit, az egész szlovákiai görögkatolikus egyház minden tagját jó pásztorként vezette, tanította, és példát mutatott nekik a kitartásra. Arra, hogy ne térjenek el az igaz hittől és ne térjenek le a helyes útról.

A tiszteletére olvasott apostoli szakaszban mintha csak az ő szájából hallanánk, pedig a Zsidókhoz írt levél szerzője mondja: „Ne hagyjátok, hogy különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek benneteket” (Zsid 13,9). Mennyire igaza volt a a szent szerzőnek, és mennyire igaza volt Bazil püspök atyának! És ma is mennyire igaz! Elsősorban a hit területén: ne engedjük magunkat félrevezetni. De igaz a civil életben is, mert a hitünket a világban, a környezetünkben éljük meg. Milyen jó lenne, ha ott is érvényesülne ez!

A püspök atya tiszteletére rendelt evangéliumi szakaszban ugyanígy jelen van az odafigyelés szükségességének a gondolata és tanítása. Mert jönnek a „tolvajok” és jönnek a „béresek” – ma mondhatnánk úgy is, hogy „bérencek” –, hogy letérítsenek a jó útról (Jn 10,10 és 13). Pedig a hit területén nincs pardon! Aki nem Jézust követei, aki nem a kapun vagy az ajtón keresztül megy be, az nagyon téved, az nincs a jó Pásztorral közösségben. Ugyanígy, aki nem az Ő hangjára hallgat, hanem más „szirénhangokra”, az nem hallja meg azt, és nem kerül be az „egy nyájba”, melynek „egy pásztora” van (Jn 10,16).

Bazil püspök atya a jó felé irányította a görögkatolikus egyházát. A hithűségre tanította. Sőt! Példát adott. A legnagyobbat is, amellyel az életét is feláldozta. Nekünk is példát ad elsősorban a hitünk terén, hogy a jó úton maradjunk, hogy a jót válasszuk, de az élet minden más területén is. Mert ha Jézust, az ő tanítását követjük, csak akkor számíthatunk a jóra!

 

5. szombat

ApCsel 15,35-41a

35De Pál és Barnabás Antiochiában maradtak, tanítottak, és hirdették az Úr szavát, sok más (társukkal) együtt. 36Néhány nap elteltével Pál így szólt Barnabáshoz: „Menjünk s nézzük meg, hogy vannak a testvérek azokban a városokban, ahol hirdettük az Úr szavát.” 37Barnabás magával akarta vinni a Márknak nevezett Jánost is, 38de Pál arra kérte, hogy ne vigyék magukkal, hisz Pamfiliában is otthagyta őket, nem ment velük dolgozni. 39Így nézeteltérés támadt köztük, s elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és Ciprusba hajózott. 40Pál Szilást választotta társul, és a testvérektől az Úr kegyelmébe ajánlva útra kelt. 41Bejárta Szíriát és Kilikiát, és megszilárdította az egyházakat.

Jn 10,27-38

27A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. 28Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. 29Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. 30S én és az Atya egy vagyunk.” 31A zsidók újra köveket ragadtak, s meg akarták kövezni. 32Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?” „Nem jótettedért kövezünk meg – 33felelték a zsidók –, hanem a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat.” 34Jézus folytatta: „Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? 35Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, 36akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt, és a világba küldött, azért, mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? 37Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. 38De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van, s én az Atyában vagyok.”

Magyarázat

Az Egyházat magyarul „anyaszentegyháznak” is nevezzük. Ez más nyelvben nem fordul elő. Mindenesetre a gondoskodását láthatjuk meg az elnevezésében. Édesanyaként gondoskodik rólunk: a legjobbat akarja nekünk, az üdvösségre vezérel. Igen, valóban így van, mert tudjuk, hogy az Egyház „a köztünk továbbélő Krisztus”. Ezt a gondoskodást látjuk-halljuk a mai szentírási tanításban.

A mára rendelt apostoli szakasz elején Pál és Barnabás apostolok tevékenységéről hallottunk. Nemcsak Antiochiában hirdették az igét, hanem arra is gondoltak, hogy vissza kell menniük azokba a városokba és közösségekben, ahol ezt már korábban tették (ApCsel 15,36). Meg akarták tudni, hogy hogyan vannak. Érdekelte őket a sorsuk, és nyilván továbbra is gondoskodni akartak róluk. Mert az Egyház ilyen, nem hagyja magára a tagjait.

Mint ahogy azt evangéliumból is ezt hallottuk ma. Szintén az elején volt szó arról, hogy Jézus, a jó Pásztor gondot visel a juhaira. Azt mondja: „nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki” (Jn 10,28). Jézus – az Egyház Feje – ezt Istenként is mondja, mert Ő nemcsak ember, hanem Isten is! Tehát biztosak lehetünk benne. No, de ez nem automatikusan működik! Azokra érvényes, akik „hallgatnak a szavára”. Mert mindenkinek szabad akaratot ajándékozott: lehet dönteni mellette, de lehet dönteni ellene is. Ámde világos, legalábbis számunkra, hogy milyen döntést érdemes hoznunk.

Az Egyházunk – és benne Jézus Krisztus – gondoskodik rólunk. Hogyan? Az Isten igéjét közvetíti számunkra; tanítást ad. A szentségekben Isten kegyelmét közvetíti nekünk, a megszentelő kegyelmet, életünk minden állapotában. Buzdítást ad folyamatosan a keresztény életre. Ha hallgatunk az Egyházunkra és elfogadjuk a gondoskodó szeretetét, mi járunk jól! 

 

Május 8.

1Jn 1,1-7

1Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. 2Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. 3Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. 4S azért írjuk ezeket nektek, hogy örömünk teljes legyen. 5Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. 6Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazságot tesszük. 7De ha világosságban járunk, ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk.

Jn 19,25-27; 21,24-25

25Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. 26Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” 27Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. 21,24Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett, és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága. 25Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.

Magyarázat

„Mi nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének” (2Pt 1,16). Milyen fontos tanítás ez a kereszténységünk igazsága mellett. Az apostoli jogfolytonosság kezdetét jelenti: megszakítatlanul – és ami nagyon fontos –, hitelesen vettük át, éljük meg és terjesztjük a keresztény hitünket. És ez nem is csak a hitetlenekkel vagy a másvallásúakkal szemben érvényes, hanem a keresztény szektákkal kapcsolatban is! Mi az élő forrásból merítünk! Szent János apostol és evangélista ünnepén a szentírási tanítás is erre hívja fel a figyelmünket.

A mai apostoli szakaszban maga Szent János üzeni nekünk – Péter apostolhoz hasonlóan –, hogy hallotta, látta, szemlélte, tapintotta magát Jézust. Így hirdeti az élet igéjét (1Jn 1,2). Ma azt mondanánk rá, hogy „első kézből”. Mert a tanítványi, illetve apostoli létmódban ott volt Jézus mellett minden fontos eseménynél. A legszorosabb kapcsolatban állt vele. Emlékezzünk arra, hogy az utolsó vacsorán is Jézus keblére hajtotta fejét (Jn 13,23). De előtte más, fontos eseményeknél is ott volt kiválasztottként. És: ő volt a szeretett tanítvány (Jn 21,24). Mindenképpen hiteles!

A mai evangéliumi szakaszból előbb Jézus végrendeletéről hallottunk, majd az „igaz tanúskodásról”. A kereszt alatt ott állt a „szeretett tanítványa” (Jn 19,26) is, akire édesanyját, Máriát bízta. Íme, ismét a szoros kapcsolat: János látta Jézus halálát, mint ahogyan majd a feltámadásnak is tanúja lesz, amikor az üres sírt látja (Jn 20,3). Ki merné mondani, hogy nem hiteles a beszámoló, az újszövetségi Szentírás híradása? Hát nem az eredeti forrásnál vagyunk? És ezért a hitelességért az életét adta maga Szent János is (a száműzetésében) és a többi apostol is. Nekünk pedig jogfolytonosan adják át az Egyházon keresztül.

Fogadjuk hát így a Szentírás tanítását, ismerjük el a hitelességét, és örüljünk annak, hogy a katolikus egyházban (a görögkatolikus egyházban is!) garantálva van a hitelessége, illetve az Egyházon keresztül való magyarázata. Nem kitalációk, nem mesék, nem legendák világa az, amit az evangéliumból és a többi szentírási könyvből kapunk. Az apostolok pecsétje van rajta, a ma ünnepelt Szent Jánosé is!

 

5. csütörtök

ApCsel 14,20b-15,4

20De amikor a tanítványok köréje gyűltek, eszméletre tért, és visszament a városba. 21Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antiochiába. 22Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába”. 23Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. 24Áthaladva Pizidián Pamfiliába jutottak, 25majd azután, hogy Pergében hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába. 26Innét Antiochiába hajóztak, ahonnan útra keltek, Isten kegyelmébe ajánlva annak a feladatnak a teljesítésére, amelyet aztán teljesítettek is. 27Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját. 28Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványok körében. 15,1Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” 2Mivel emiatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez. 3Az egyház egy darabon elkísérte őket, aztán átszelték Föníciát és Szamáriát, és elbeszélték a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömet szereztek minden testvérnek. 4Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta őket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Beszámoltak róla, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten.

Jn 9,39-10,9

39Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.” 40Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” 41„Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.” 10,1„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. 2Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. 3Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. 4Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját. 5Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.” 6Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. 7Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. 8Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. 9Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár, és legelőt talál.

Magyarázat

Sok szó esik arról templomon belül és templomon kívül, hogy milyen üldözött a keresztény vallás, azon belül is az Egyház a világban. Most, ebben a pillanatban is ölnek meg keresztényeket – csupán a hitükért. De azt is tudjuk, mert ismerjük Jézus tanítását, hogy ez kezdettől fogva így volt. És valószínűleg így is marad. Hiszen Ő maga mondta: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,20). Mert „nem nagyobb a szolga az uránál”. Hát erre számíthatunk mi is. Ha nem is véres üldözéssel, de lenézéssel, kicsúfolással vagy megvetéssel szembesülhetünk.

Szent Pál ugyanezt kapta. Megkövezték. De mivel nem halt meg, nem adta fel. Visszament a városba és hirdette Jézust (ApCsel 14,20). És hogy mennyire nem adta fel! Szavaival is igazolta, mert megmondta a tanítványoknak, hogy „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába” (ApCsel 14,22). Jézus után tehát ő is világosan beszélt! S a Szentírás hozzánk érkező szaván keresztül ez ránk éppúgy vonatkozik, mint az akkori emberekre.

Jézus a jó pásztorról szóló példabeszédben beszél erről. Persze a példabeszéd szavai jelképesek, de mégis valóságosak. A juhok közössége az Egyház tagjait jelképezi. Akikhez nemcsak a jó pásztor közeledik, hanem a rablók is (Jn 10,1). Az Egyházat és a tagjait is ugyanúgy támadják a világban. Ma is, nagyon sok helyen. De nem szabad feladni, mert Jézus a jó Pásztor, aki üdvösséget ad nekünk (Jn 10,9), ha rajta keresztül – mint kapun át – megyünk be.

Az Egyház kétezer éves történetében itt áll előttünk a vértanúk sokasága. Azok, akik az életüknél is jobban szerették Krisztust, akik minden körülmények között, még a halálveszély közepette is hűek maradtak hozzá. Nem hátráltak meg, vállalták a halált, olyakor kegyetlen szenvedések közepette is. Bennünket is körülvesz a vértanúk sokasága (Zsid 12,1), az ő segítségüket, közbenjárásukat is igénybe vehetjük, hogy mindvégig kitartsunk a hitünkben, és hogy azt mindig, miden körülmények között bátran megvalljuk.

 

5. szerda

ApCsel 13,13-24

13Pál és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a pamfiliai Pergébe hajóztak. János elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. 14Ők Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antiochiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába, és leültek. 15A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: „Testvérek, férfiak! Ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!” 16Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és ti istenfélők, figyeljetek! 17Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét, 18és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában. 19Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul. 20Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. 21Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút. 22Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat. 23Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust. 24Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének.

Jn 6,5-14

5Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” 6Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. 7„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. 8Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: 9„Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” 10Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. 11Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. 12Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” 13Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. 14Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.”

Magyarázat

A vallásos ember nem elégszik meg a fizikai táplálékkel, vagyis azzal, amit megeszik. Felismeri, hogy szükség van a lelki táplálékra is. Mert a lelket éppen úgy táplálni kell, mint a testet. Táplálék nélkül mindkettő elsorvad. Az ennivalóról magunk szoktunk gondoskodni. A lelki táplálékot pedig az Egyháztól kapjuk. Mert az Isten igéjét hirdeti nekünk a Szentíráson keresztül. Ma is így van. És mindkét táplálékról szó van benne.

Az apostoli szakaszból azt hallottuk, hogy Pál és kísérői eljutva Antiochiába, szombaton bemenetek a zsinagógába. Igen, mert szükségük volt a lelki táplálékra. Meghallgatták a törvény és a próféták felolvasását (ApCsel 13,14). Pálnak egyébként is szokása volt, hogy ahová csak eljutott, mindig elment a zsinagógába (ApCsel 19,8). Szüksége volt a lelki táplálékra. De ezt ő maga is nyújtotta. Mint ebben az esetben, mert felkérték, hogy beszéljen (ApCsel 19,15). És ő már az Ószövetségből kiindulva Jézusról tanított. Így magasabb szintű lelki táplálékot nyújtott.

A mai evangéliumi szakaszban a kenyérszaporítás csodájáról hallottunk. Jézus ötezer embernek az éhségét csillapítja (Jn 6,5). Itt valóban erről van szó: a tényleges kenyérről. De vegyük észre, hogy azért volt szükség a kenyérszaporításra, mert előtte egész nap tanította a népet, lelki táplálékot nyújtva nekik. A kettő tehát szorosan összefügg. Főleg akkor, ha mi már előre tekintve az Eucharisztia csodáját is felfedezzünk a kenyér megsokasításában.

Fogadjuk hát szeretettel a lelki táplálékot, amit az Egyházunk nyújt nekünk napról napra a Szentíráson keresztül. Ne csak a testi táplálkozásra fordítsunk gondot. Legyen legalább annyira fontos – vagy még fontosabb – a lelki táplálkozás. A Biblia mindig rendelkezésünkre áll, otthon is. Ne hagyjuk porosodni a polcon! Táplálkozzunk belőle!

 

5. kedd

ApCsel 12,25-13,12

25Barnabás és Saul feladatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálemből. Jánost, vagy másik nevén Márkot, is magukkal vitték. 13,1Az antiochiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Luciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul. 2Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: „Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik!” 3Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket. 4A Szentlélektől küldetve Szeleukiába mentek, onnét Ciprusba hajóztak. 5Szalamiszba érve a zsidók zsinagógáiban hirdették az Isten szavát. János is segített nekik. 6Bejárták Páfuszig az egész szigetet, s közben találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és hamis prófétával. 7Ez Szergiusz Paulusz helytartónak, ennek a bölcs férfinak a kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Sault, hogy hallja az Isten szavát. 8De Elimász, a varázsló – ezt jelenti a neve – akadékoskodott, és azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittől. 9Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét, és 10rákiáltott: „Ördög fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen? 11Lám, most lesújt rád az Úr keze, megvakulsz, és nem látod a napot egy ideig.” Azon nyomban vak sötétség szakadt rá, és botorkálva kereste, hogy valaki kezet nyújtson neki. 12Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.

Jn 8,51-59

51Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” 52A zsidók közbevágtak: „Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy! Ábrahám is, a próféták is meghaltak, s te azt állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre. 53Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” 54Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, 55de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását. 56Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.” 57A zsidók felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?” 58Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” 59Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.

Magyarázat

A böjtre szükség van. Nemcsak a nagyböjt folyamán, amin szerencsésen átkeltünk, és már a húsvéti feltámadás ünnepkörében vagyunk. A böjtre mindig szükség van, mert közelebb visz Istenünkhöz. Ezt segíti elő a tényleges böjt, amikor az étkezésben szorítjuk meg magunkat, de ugyanúgy a szellemi-lelki böjt is, amikor elcsendesedve befelé fordulunk, hogy az igazán fontos és értékes dolgokra tudjunk odafigyelni. A mai szentírási tanításban mind a két szempont jelen van.

Az apostoli szakaszból azt hallottuk, hogy az antiochiai keresztények böjtöltek és istentiszteletet tartottak (ApCsel 12,2). Így tudott a Szentlélek munkálkodni az életükben. Aztán újra csak böjtöt tartottak, és így küldték munkájukra az apostolokat. Igen, mert a böjt összeszedettséget jelent, bensőségesebben lehet úgy imádkozni. Hát ezt tették a hívek, hogy segítsék az apostoli munkát.

A mai evangéliumi szakaszból az ellenkezője látszik. A Jézussal szembeszálló zsidók nem tudtak böjtölni: nem tudtak befelé fordulni, nem tudtak elmélyülni. Vitatkoztak Jézussal. Pedig Ő csak azt akarta, hogy tartsák meg a tanítását, és így örök életet – vagyis örök boldogságot – nyerhetnek (Jn 8,51). Önteltségükben, mert telve voltak magukkal, és nem engedtek helyet a lelkükben Jézus tanításának, még meg is akarták őt kövezni.

Nos, figyelmeztető számunkra! Igenis, szükséges a böjt, a lelki elmélyülés az életünkben, amit esetleg a tényleges böjtöléssel tudunk megszerezni. Azért, hogy bennünk is minél inkább tudjon munkálkodni a Szentlélek. És szükség van a lelki elmélyülésre azért is, hogy felismerjük Jézus tanításának igazságát, és hogy azt minél jobban el tudjuk fogadni. Ne féljünk hát a testi-lelki-szellemi böjttől a húsvéti időben sem!

 

5. hétfő

ApCsel 12,12-17

12Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt, és imádkoztak. 13Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevű szolgáló, aki meghallotta a zörgetést. 14Megismerte Péter hangját, de örömében elfelejtette kinyitni a kaput, beszaladt, és újságolta, hogy Péter áll a kapu előtt. 15„Elment az eszed” – torkollták le. De ő bizonygatta, hogy úgy van. Erre így vélekedtek: „Az angyala lesz az.” 16Péter közben rendületlenül zörgetett. Amikor végre kaput nyitottak, és meglátták, nem tudták, hová legyenek. 17Kezével intett, hogy maradjanak csendben, és elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönből az Úr, és meghagyta: „Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek!” Ezzel útra kelt, és más helyre ment.

Jn 8,42-51

42Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött. 43Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat. 44Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. 45Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek. 46Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? 47Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.” 48A zsidók erre rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamáriainak és ördögtől megszállottnak mondunk?” 49„Nem vagyok ördögtől megszállott – felelte Jézus –, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek, 50noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse, és ítéletet mondjon. 51Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” 

Magyarázat

A jó Isten megadta nekünk a beszéd készségét: így tudunk kommunikálni. Csak mi vagyunk képesek erre. Lehet, hogy a robotok is tudnak vagy fognak beszélni, de sosem önmaguktól. Azok csak azt tudják mondani (vagy inkább visszaadni), amit beléjük táplálnak. Önálló gondolkodásra, és így önálló beszédre sosem lesznek képesek. Mi tudunk beszélni, és szabadon tovább tudjuk adni az Isten örömhírét.

A mai apostoli szakaszban a börtönből kiszabadult Péter apostol viszi az örömhírt a bezárkózott apostoloknak, hogy feltámadt az Úr (ApCsel 12,12). A Ródé nevű szolgáló meglepetésében szinte nem is hiszi el, hogy Péter az. De azért beszalad, és elmondja, aztán meg még bizonygatja is, hogy tényleg Péter van ott. Milyen jó, hogy tudott beszélni! És az is, hogy örömhírt mondott. Aztán pedig maga az apostol beszéli el, hogy mi történt vele. Jó, hogy ő is tudott beszélni.

Jézus is tudott beszélni. Mindenütt hirdette országának örömhírét (Mt 4,23). A mai evangéliumi szakaszban pedig azt kérdezi a zsidóktól, hogy mipért nem értik a beszédét (Jn 8,43). De meg is válaszolja: azért, mert inkább képesek a gonoszra hallgatni. Mintha csak a mai helyzetről beszélni. Ő ma is szól az evangéliumon – és az azt hirdető Egyházon – keresztül. Csak nem mindenki akarja meghallani. Sokkal többen vannak azok, akik a gonoszra hallgatnak. És az akkor is így van, ha ennek nincsenek tudatában, vagy ha tagadják, vagy egyáltalán nem foglalkoznak vele. De jó lenne, ha mindenki a hozzánk szóló Jézusra hallgatna!

Tudunk beszélni. Megkaptuk a jóságos Istentől ezt az adományunkat. Örüljünk neki. De nézzünk magukba is. Mire használjuk? Egy lelki atya kérdezte a lelki gyermekétől: A napi beszédedből mennyi az értékes? Hány viccet mesélsz el? És mennyit beszélsz Jézusról? Elgondolkodtató! És ne feledjük: minden feleséges szóért számot kall adnunk az ítéleten (Mt 12,36) – ne feledjük!

 

4. szombat

ApCsel 12,1-11

1Ebben az időben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik. 2János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette. 3Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték. 4Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti. 5Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez. 6Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt. 7Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről. 8Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!” 9Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van. 10Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle. 11Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: „Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított.”

Jn 8,31-42a

31Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, 32megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” 33„Ábrahám utódai vagyunk – felelték –, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?” 34Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bűnt követ el. 35A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad. 36Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek. 37Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam. 38Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.” 39Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett. 40De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette. 41Azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.” 42Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött.

Magyarázat

Isten akarata – amit mondhatunk úgy is, hogy a Gondviselés – sokszor meghaladja az értelmünket és a gondolkodásunkat. Nem mindig látjuk be, hogy Istennek van igaza. Pedig Ő magasabb szempontból látja az életünket. Látja a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket, és Ő tudja, hogy mi a szükséges nekünk, mi az, ami igazán a javunkat szolgálja. Ráadásul az örök élet, az üdvösség szempontjából. Szóval jó lenne, ha mindig be tudnánk látni, hogy Istennek van igaza!

A mai apostoli szakaszban arról hallottunk, hogy Péter csodálatos módon kiszabadul a börtönből. Nem számítottak, nem is számíthattak rá, ugyanis „két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve” (ApCsel 12,6). Ám bebizonyosodott, hogy itt is Istennek lett igaza! Elküldte angyalát, és az kivezette a börtönből az apostolt. Maga Péter is megvallotta – amint a befejezésben hallottuk –, hogy az Úr szabadította ki nemcsak a börtönből, hanem abból is, amire a zsidó nép számított (ApCsel 12,11). Igen: Istennek lett igaza!

Jézus a mai evangéliumi szakaszban feltételesen beszél erről. Azt mondja a hozzá jövőknek, hogy „ha” kitartanak a tanításában, „akkor” valóban a tanítványai lesznek, megismerik az igazságot, és az szabaddá teszi őket. És ez a „ha” mindenkire vonatkozik, ránk is! Ez Isten akarata! Hogy tényleg elfogadjuk a tanítását, hogy kitartsunk benne, és hogy így valóban tanítványok legyünk. Persze, el is lehet utasítani, de akkor megnézhetjük magunkat!

Nem érdemes szembeszállni Isten akaratával, mert úgyis mi húzzuk a rövidebbet. Mint láttuk, Ő az egész életünket átlátja, tudja, hogy mi válik igazán a hasznunkra. Ezért érdemes az Ő akaratába belesimulni, még ha nem is mindig könnyű. Kár az „ösztöke ellen rugdalózni” (ApCsel 26,14). No, meg felesleges is. Csak magunkat bántjuk vele. Főleg, ha tudjuk, mi az ösztöke (a jószág nógatásra szolgáló hegyes bot).

 

4. péntek

ApCsel 10,44-11,10

44Péter még be sem fejezte a beszédet, s a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. 45A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiárad. 46Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent. Péter megszólalt: 47„Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?” 48Ezzel elrendelte, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még náluk néhány napig. 11,1Az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is elfogadták az Isten szavát. 2Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe, a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki: 3„Körülmetéletlen emberek házában jártál, és ettél velük.” 4Péter hozzáfogott, és sorjában elbeszélte nekik a történteket: 5„Joppe városában voltam és imádkoztam, közben látomásom volt. Valami lepedőféle ereszkedett le egészen elém az égből, a négy csücskénél fogva. 6Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábúakat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. 7És hangot is hallottam. Így szólított meg: Nos, Péter, öld meg és edd meg! 8Én szabadkoztam: Szó sem lehet róla, Uram, hisz nekem soha semmi közönséges és tisztátalan nem volt még a számban. 9Másodszor is megszólított az égi hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd közönségesnek. 10Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész fölemelkedett újra az égbe.

Jn 8,21-30

21Egy más alkalommal így beszélt Jézus: „Elmegyek, és kerestek, de bűnötökben haltok meg. Ahova ugyanis én megyek, oda ti nem jöhettek.” 22Erre a zsidók megjegyezték: „Csak nem öli meg magát, hogy azt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?” 23De ő megmagyarázta nekik: „Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti e világból vagytok, én nem e világból vagyok. 24Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben.” 25Erre megkérdezték tőle: „De hát ki vagy te?” „A kezdet, amint már mondtam nektek – mondta Jézus feleletül. – 26Sokat mondhatnék még rólatok ítéletképpen, mert az, aki küldött, igaz, s azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” 27Nem fogták fel, hogy az Atyáról beszél nekik, 28Jézus mégis folytatta: „Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított. 29Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.” 30E szavaira

Oldal: Igemagyarázat Húsvét u
RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM - © 2008 - 2026 - rokahegyitemplom.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat