RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM

✠     Húsvét utáni lelki táplálék     ✠

 7. szombat

ApCsel 28,1-31

Azokban a napokban épségben partra jutva megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják. A helybeliek nem mindennapi kedvességet tanúsítottak irántunk. Mivel esni kezdett és hideg volt, tüzet raktak, és mindannyiunkat szívesen fogadtak. Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, egy vipera jött elő a melegtől, és a kezére csavarodott. Amikor a helybeliek meglátták a kezéről lecsüngő állatot, így szóltak egymáshoz: „Ez az ember biztosan gyilkos! A tengerből ugyan kimenekült, de Diké istennő nem engedi, hogy életben maradjon.” Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja nem esett. Azok meg azt várták, hogy felpuffad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után látták, hogy semmi különös nem történik vele, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. Azon a környéken volt Publiusznak, a sziget első emberének a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Ezután a többi beteg szigetlakó is odajött hozzá, és mind meggyógyultak. Ezért nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor indulóban voltunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal. Három hónap múlva indultunk el egy alexandriai hajón, amelyik a szigeten telelt. A hajó orrán a Dioszkuroszok voltak. Miután Szirakúzába értünk, három napig ott maradtunk. Innét a part mentén hajózva jutottunk Régiumba. Mivel másnap feltámadt a déli szél, Puteoliba értünk, ahol testvéreket találtunk; arra kértek bennünket, hogy maradjunk náluk egy hétig. Így értünk Rómába. Amikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek a fogadásunkra. Forum Appiinél és Tres Taberné-nél találkoztunk. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és újra bizakodni kezdett. Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. Három nappal később magához hívatta a zsidók elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk: – Testvérek, bár semmit sem vétkeztem népünk ellen vagy atyáink szokásai ellen, Jeruzsálemben mégis letartóztattak, és átadtak a rómaiaknak. Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétket nem találtak bennem. Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni; de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádat emelni. Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izrael reménye miatt viselem ezt a láncot. Ők pedig ezt mondták neki: – Mi Júdeából sem levelet nem kaptunk rólad, sem a testvérek közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. Tőled szeretnénk tehát hallani, mi az álláspontod. Erről az irányzatról csak azt tudjuk, hogy mindenütt ellenállásba ütközik. Megállapodtak vele egy bizonyos napban, amikor sokan eljöttek hozzá a szállására. Beszámolójában tanúságot tett előttük Isten országáról, és Mózes Törvénye, valamint a próféták alapján reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról. Egyesek hittek szavainak, mások nem. Mivel nem értettek egyet, szétoszlottak. Ezután Pál még ezt mondta: – Helyesen mondta a Szentlélek Izajás próféta által atyáitoknak: Menj, és mondd ennek a népnek: „Hallván halljatok, de ne értsetek! Nézvén nézzetek, de ne lássatok! Mert érzéketlenné lett e nép szíve, fülük nagyothalló, szemüket behunyták; hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Vegyétek tehát tudomásul: Istennek ez az üdvössége a pogányokhoz küldetett. Ők majd meghallják. Két teljes esztendeig saját bérelt szállásán lakott, és mindenkit fogadott, aki fölkereste. Hirdette Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról teljes bátorsággal és minden akadályoztatás nélkül.

1Tessz 4,13-17

Testvéreim! Nem akarjuk, hogy tudatlanságban legyetek az elhunytak felől, és szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor az is bizonyos, hogy Isten a Jézussal együtt elhunytakat is előhozza vele együtt. Azt pedig az Úr szava alapján mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint elhangzik a parancs, a főangyal szava és Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik élünk és itt vagyunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.

Jn 5,24-30

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek, elérkezik az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az ő szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem.”

Jn 21,14-25

Abban az időben Jézus kinyilvánította magát a tanítványoknak, miután feltámadt halottaiból, és megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jónás fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem?” „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek” - válaszolta. Ő azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem?” Elszomorodott Péter, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz-e engem?”, és így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged.” Azt mondta neki Jézus: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatalabb voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. Amikor viszont megöregszel, kiterjeszted kezedet, és majd más övez fel téged, aztán oda fog vinni, ahova nem akarod.” Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni Istent. Miután ezt mondta, így szólt: „Kövess engem!” Péter megfordulva látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, és aki a vacsorán a keblére hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” Mikor meglátta őt Péter, megkérdezte Jézustól: „Uram, vele mi lesz?” Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!” Elterjedt tehát a testvérek között, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és ezeket írta, és tudjuk, hogy igaz a tanúsága. De van sok egyéb dolog is, amit Jézus tett, amelyek, ha egyenként le lennének írva, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Amen.

Magyarázat 

Milyen jó, hogy mi nem vagyunk tudatlanságban az örök sorsunk felől! Mi tudjuk, hogy az életünk folytatódik az örök életben. Azt pedig reméljük, hogy ez az örök élet számunkra az örök boldogság lesz. Vagyis a mennyországba való eljutás, ahol mindörökre együtt lehetünk a jó Istennel, a megigazult szentekkel és igazakkal, valamint elhunyt, előre ment szeretteinkkel.

Reméljük az üdvösséget. Reméljük azt, hogy amikor meg kell jelennünk Isten ítélőszéke előtt, akkor az örök boldogságot kapjuk jutalmul. A megjelenésünk biztos. Akár úgy történik, hogy a halálunk pillanatában, akár úgy, hogy a végítélet napján, ha azt is megérjük, de biztos! Sőt! Amikor az utolsó ítéleten újra megjelenünk, akkor már mindenkinek az életét nyilvánvalóvá teszi az Isten az emberek előtt. Ugyanis hitünk tanításában mindkettő benne van: az egyéni ítélet és a z utolsó ítélet is.

Jézus tanítása nyomán is reménykedhetünk az üdvösségben. Hiszen ő nem elítélni jött a világot, hanem üdvözíteni. A saját üdvösségünkhöz pedig úgy járulhatunk hozzá, hogy a jót cselekedjük a földi életünkben. Ezt teszi az ítélet alapjául, amint hallottuk az evangéliumból. Ő is megerősíti, hogy mindenkinek meg kell jelennie Isten színe előtt, s ezzel együtt a célt is megmondja: hogy mindenki azt kapja jutalmul, amit a földi élete alapján érdemel. Figyelmeztetés számunkra  az ítéltre, vagyis a kárhozatra való feltámadás. De mi bízhatunk az ő szeretetében, mert mi is szeretjük őt.

Amikor az elhunytjainkról emlékezünk meg, akkor azt a reményünket is kifejezzük, hogy eljutottak az örök boldogságba. De ha még nem lennének ott, akkor nagyon is érvényes és fontos az értük szóló imádságunk. Ez, amit itt és most is végzünk, az év utolsó halotti, hramotás szombatján. Most név szerint is említhetjük őket, akikért imádkozunk: kifejezzük irántuk a szeretetünket, és fogadhatjuk az ő szeretetüket is, mert összetartozunk.

 7. péntek

 ApCsel 27,1-28,1

Azokban a napokban Agrippa és Fesztusz úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába, átadták Pált és még néhány foglyot az Auguszta zászlóalj Juliusz nevű századosának. Azután felszálltunk egy adramüttiumi hajóra, amelyik Ázsia provincia partvidékének kikötőibe tartott, és elindultunk. Velünk volt Arisztarkhosz is, egy tesszalonikai makedón. Másnap befutottunk Szidónba. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. Miután elindultunk, Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt. Majd Kilikiánál és Pamfiliánál a nyílt tengeren át befutottunk a líciai Mürába. Ott a százados talált egy Itáliába induló alexandriai hajót, és abba szállított be minket. Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen eljutottunk Knidoszig. Mivel a szél miatt nem tudtunk egyenesen továbbhaladni, Kréta alatt Szalmóné közelében hajóztunk el. Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet „Szépkikötő”-nek neveznek, Laszaia városa közelében. Mivel sok idő eltelt, és a hajózás is veszélyessé vált – hiszen már a böjt is elmúlt –, Pál figyelmeztette őket: „Férfiak, látom, hogy a további hajózás veszélyes és kockázatos nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre nézve is.” De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint Pál szavainak. Mivel a kikötő nem volt alkalmas a telelésre, a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnét abban a reményben, hogy eljutnak Főnixbe – Kréta egyik délnyugatra és északnyugatra nyíló kikötőjébe –, és ott áttelelhetnek. Mivel enyhe déli szél fújt, úgy gondolták, hogy megvalósíthatják tervüket. Fölszedték tehát a horgonyt, és Kréta partjai mentén továbbhajóztak. Nem sokkal ezután azonban a sziget irányából az „Euroküló”-nak nevezett viharos északkeleti szél csapott le a tengerre. Mikor ez magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és hagytuk, hogy sodorjon bennünket. Amikor egy kis, Klaudának nevezett sziget alá szélárnyékba futottunk, nagy nehezen sikerült megfékeznünk a mentőcsónakot. Miután felvonták, kötelekkel alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy Szirtisznél zátonyra futnak, leeresztették a horgonyt, és úgy sodródtak. Mivel a vihar hevesen hányta-vetette a hajót, másnap kidobálták a rakományt, harmadnap pedig a hajó felszerelését szórták ki saját kezükkel. Mivel több napon át nem látszottak sem a nap, sem a csillagok, és heves vihar tombolt, minden reményünk elszállt, hogy megmeneküljünk. Minthogy már régóta nem akartak enni, Pál felállt közöttük, és így szólt: – Férfiak, rám kellett volna hallgatnotok, nem lett volna szabad elindulnunk Krétáról, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. De most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert senki sem vész el közületek, csak a hajó. Ma éjjel ugyanis elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok, és ezt mondta: „Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és íme, Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled utaznak!” Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek Istennek! Úgy lesz, ahogy megmondta nekem. Egy szigetre kell kivetődnünk. Eljött a tizennegyedik éjszaka, s még mindig az Adrián sodródtunk. A hajósok éjféltájban azt gyanították, hogy szárazföldhöz közelednek. Leengedték a mérőónt, és húsz ölet mértek. Miután kissé továbbmentek, ismét lebocsátották, és tizenöt ölet mértek. De mivel féltünk, hogy valami sziklás helyen érünk partot, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, és alig várták a virradatot. Mikor azonban a legénység meg akart szökni a hajóról, és le akarták ereszteni a tengerre a mentőcsónakot azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni, Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz: – Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg. A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár. Virradat előtt Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek: – Ma tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem esztek. Ezért arra kérlek benneteket, hogy vegyetek magatokhoz táplálékot, ez ugyanis megmeneküléseteket szolgálja. Egy haja szála sem vész el közületek senkinek. Miután ezt mondta, vette a kenyeret, mindnyájuk előtt hálát adott Istennek, megtörte, és enni kezdett. Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is táplálékot vettek magukhoz. Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón. Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték föl, de egy öblöt vettek észre, amelynek partja lapos volt. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót. A horgonyokat elvágták, és a tengerben hagyták. A kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé. Egy homokzátonyhoz érve ráfuttatták a hajót. Az orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, a fara pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni. A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elszökjön. De mivel a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, akik tudnak úszni, azután pedig a többiek, ki deszkákon, ki meg a legénység segítségével. Így mindnyájan épségben a szárazföldre jutottak. Épségben partra jutva megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják.

Jn 17,18-26

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, amint te küldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba, és értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban. De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek. Amint te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek ők is egy bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. A dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel szerettél engem már a világ teremtése előtt. Én igazságos Atyám! A világ ugyan nem ismert meg téged, én viszont ismerlek, és ők is felismerték, hogy te küldtél engem. És megismertettem velük nevedet, és továbbra is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.”

Magyarázat 

Életünk a tengeren hányódó hajóhoz hasonló. Már az ókortól használták ezt a képet a régiek. És igazuk van. Ma is. Különösen akkor, ha mi, hívő emberek, arra gondolunk, hogy az igazi hazánk „odaát” van. A túlsó part az Isten Országát jelenti számunkra, vagyis az üdvösséget. Oda pedig nem akármilyen nehézségek közepette tudunk eljutni. De Istenben bízva eljuthatunk!

Szent Pál életében, az Apostolok Cselekedeteinek a vége felé is ez nyilvánult meg. Óriás tengeri viharban küzdötték magukat előre, a megmenekülés felé, amiben nem is volt biztos mindenki. Milyen figyelemre méltó, hogy az életveszélyben már minden felesleges dologtól megszabadultak: a tengerbe szórták a hajó rakományát, még a gabonát is. Mert a legfontosabbat: az életüket akarták megmenteni! Hát nem így kellene nekünk is viselkednünk? Minden oly dologtól megszabadulni, amely nem a „megmenekülésünket”, vagyis az üdvösségünket szolgálja?

Jézus bíztat a mai evangéliumi szakaszban. Azt mondja, hogy „értük szentelem magamat”, vagyis azokért, akik őt követik, akik hisznek benne, akik az ő elvárása szerint élik életüket a keresztény jócselekedetek megvalósítása révén. De az élet viharos tengerén való átkelés itt is érvényes. Jézus azt akarja – mint mondja –, hogy vele legyenek azok, akik a földi életben követték őt; hogy lássák a dicsőségét. Igen, a mennyei hazában színről színre fogjuk látni a mi Urunkat és Istenünket, az ő dicsőségében!

Készüljünk hát! Ne azon sopánkodjunk, hogy mennyi megpróbáltatás ér bennünket a földi életben! Ne azon sajnálkozzunk, mennyi nehézséget kell kiállnunk az élet viharos tengerén! Forduljunk bizalommal a mi Urunkhoz, aki mindig velünk van. Emlékezzünk arra, hogy ő maga is ott volt egykor a tengeren hányódó bárkában. És hogy megkérdezte: „Mit féltek, kicsinyhitűek”?! Ne legyünk hát kishitűek, bízzunk az Úr segítségében, aki mindig velünk van.

7. csütörtök

ApCsel 25,13-19

Azokban a napokban Agrippa király és Bereniké Cezáreába jöttek, hogy köszöntsék Fesztuszt. Mivel több napot ott töltöttek, Fesztusz szóba hozta a király előtt Pál ügyét: – Van itt egy férfi – mondta –, akit Félix hagyott itt fogolyként. Amikor Jeruzsálemben voltam, panaszt emeltek ellene a zsidók főpapjai és vénei, és az elítélését kérték. Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknál nem szokás bárkit is elítélni, amíg a vádlott szemtől szembe nem áll vádlóival, és alkalmat nem kap arra, hogy védekezzék a vád ellen. Amikor velem együtt eljöttek ide, halogatás nélkül mindjárt másnap a bírói székbe ültem, és elővezettettem ezt az embert. Ekkor vádlói előállták, de semmi olyan bűnt sem hoztak fel ellene, amilyenre gyanakodtam. Csupán vitás kérdéseik voltak vele a maguk vallásáról meg egy bizonyos Jézusról, aki meghalt, de akiről Pál azt állította, hogy él.

Jn 16,23-33a

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Mostanáig nem kértetek semmit az én nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen. Ezeket példázatokban mondtam el nektek, de eljön az óra, amikor már nem példázatokban beszélek nektek, hanem nyíltan adok hírt nektek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem az Atyát értetek, maga az Atya ugyanis szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem el. Kijöttem az Atyától, és a világba jöttem. Most pedig elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.” Így szóltak hozzá tanítványai: „Lám, most nyíltan beszélsz, és semmiféle példázatot nem mondasz. Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged rá, hogy valaki is kérdezzen téged. Ebből hisszük, hogy az Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hiszitek-e? Íme, elérkezik az óra, és most jött el, amikor szétszéledtek, mindenki a maga útjára, és engem egyedül hagytok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket mondtam el nektek, hogy bennem békességetek legyen.”

Magyarázat

Mindnyájan tapasztalhatjuk az életünkben, hogy mennyire fontos a jó szándék. Nekünk is jól esik, ha valaki így viselkedik velünk szemben, nem pedig ellenségesen. Sőt, ha mi vagyunk ilyenek másokkal szemben, az nekünk is jó érzést okoz. Érdemes hát törekedni rá, mégpedig mindkét irányban.

A mai apostoli szakaszban Fesztusz helytartóról hallottuk, hogy milyen jó szándékkal viseltetett a fogságban lévő Pál iránt. Megérkezése után tüstént intézkedett vele kapcsolatban. Kihallgatta, és amikor megtudta, hogy semmi köztörvényes bűnt nem követett el, nem büntette meg. Sőt, még azt is elmondta Agrippa királynak, hogy a római törvények szerint a védekezésére is lehetőséget kellett adni. S mivel „csak” a saját, zsidó ügyük miatt volt ott Pál, nem is ítélkezett felette. Szóval, teljesen jó szándékú volt.

Az evangéliumi szakaszban magasabb szintű jó szándékról hallottunk. Jézus azt mondja a tanítványainak – és rajtuk keresztül nekünk is üzeni –, hogy minden imádságos kérést teljesít. Hát nem a legnagyobb jó szándék ez? Az Atya elé viszi a kéréseinket. Az Ő nevében bármit kérhetünk, teljesíti. Persze, tudjuk azt is, hogy ez a „bármi” nem lehet bűnös, Istennek nem tetsző dolog. Mindenesetre, a legnagyobb jó szándék van meg Jézusban a kéréseink teljesítése tekintetében.

Tanuljunk a mai szentírási szakaszokból is. Törekedjünk a jó szándékra. Úgy is, hogy mi magunk akarunk ilyenek lenni, meg úgy is, hogy örömmel fogadjuk, ha mások részéről tapasztaljuk ez. Tudatosítsuk azt, hogy a „jó” szándék már önmagában is milyen nagy érték!

7. szerda

ApCsel 23,1-11

Azokban a napokban Pál a nagytanácsra szegezte tekintetét, és így szólt: – Testvérek, én teljesen tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt mind a mai napig. Ananiás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. Pál erre így szólt hozzá: – Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz fölöttem a Törvény szerint, mégis törvénytelenül azt parancsolod, hogy üssenek meg? Erre az ott állók ezt mondták: – Isten főpapját gyalázod? Pál így válaszolt: – Nem tudtam, testvérek, hogy ő a főpap. Mert meg van írva: Néped fejedelmét ne átkozd! Mivel Pál tudta, hogy egy részük a szadduceusok, más részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: – Testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok fia! A halottak feltámadásába vetett remény miatt vádolnak engem! Amikor ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlésben megoszlás támadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig mindegyiket vallják. Erre nagy kiáltozás tört ki. Néhányan a farizeuspárti írástudók közül felálltak, és hevesen tiltakoztak: – Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! Talán egy lélek szólhatott hozzá vagy egy angyal? Mivel egyre nagyobb lett a felfordulás, a parancsnok attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye az erődbe. A következő éjszaka megjelent az Úr Pálnak, és ezt mondta: „Bátorság! Ahogy tanúságot tettél ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is!”

Jn 16,15-23

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Mindaz, ami az Atyáé, az enyém, ezért mondtam, hogy az enyémből vesz, és hirdeti nektek. Rövid idő, és már nem láttok engem, majd ismét rövid idő, és megláttok engem, mert az Atyához megyek.” A tanítványai közül néhányan elkezdtek tanakodni: „Mi ez, amit mond: »Rövid idő, és már nem láttok engem, majd ismét rövid idő, és megláttok engem«, és hogy »az Atyához megyek«?” Így szóltak tehát: „Mi az, hogy rövid idő? Nem tudjuk, miről beszél.” Jézus pedig tudta, hogy kérdezni akarják. Azért így szólt hozzájuk: „Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: »Rövid idő, és már nem láttok engem, majd ismét rövid idő, és megláttok engem.« Bizony, bizony, mondom nektek: Ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorúak vagytok, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszülte a gyermeket, többé már nem emlékszik a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. Így most ti is szomorúak vagytok, de majd viszontlátlak titeket, és örvendezni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veszi el tőletek. És azon a napon nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”

Magyarázat 

Milyen jó lenne, ha mindig tiszta lelkiismerettel tudnánk élni. Ki ne törekedne rá? De sajnos emberek vagyunk, és nem mindig sikerül ilyen állapotban maradni. Remélhetőleg nem súlyos vagy halálos bűnökkel, de általában kisebb bűnökkel és hibákkal rendelkezünk. Sajnos! Jó lenne, ha nem így lenne. Ezért tenni is kell, nem szabad feladni a küzdelmet.

Szent Pál apostol – amint a mai apostoli szakaszból hallottuk – ki merte mondani a zsidó nagytanács előtt, tehát nem is akárhol, hogy mindeddig tiszta lelkiismerettel élt. Bátorság volt tőle. De bizonyára nem mondta volna, ha nem így lett volna. Mert mi következett rá? Megparancsolták, hogy szájon kell verni. Ebből azt is megláthatjuk, hogy az igazság sokszor fáj. Mármint annak, akinek szemébe mondják.

Jézusról nem kétséges, hogy mindig tiszta lelkiismerettel élt. Nem is lehetett volna másképp, hiszen ő az Isten Fia. Igaz, hogy tökéletesen ember is a tökéletes istenségével együtt. De mégis! Most is azt mondta, hogy ami az Atyáé, az az övé is, és fordítva is igaz. Mert Isten is! Az ártatlanságát, tiszta lelkiismeretét azzal igazolta egy másik alkalommal, hogy az emberek szemébe mondta: „ki vádolhat engem bűnökkel közületek”? Ha csak egy legparányibb bűnt tudtak volna mondani, azonnal jelentkeztek volna. Jézusnak emberileg is tiszta volt a lelkiismerete!

Fontos, hogy a példákból mi is tanuljunk. Legyen minél tisztább a lelkiismeretünk! Törekedjünk rá! Ne keserítsen el az, hogy kisebb-nagyobb bűnöket elkövetünk. Mert mindig van a megtisztulásra lehetőség, mindig visszanyerhetjük a tiszta lelkiismeretünket. Csak akarjuk!

7. kedd

ApCsel 21,26-32

Azokban a napokban Pál maga mellé vette a férfiakat. Másnap velük együtt megkezdte a tisztulási szertartást, majd bement a Templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le tisztulásuk napjai, ameddig mindegyikükért bemutatják az áldozatot. Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsia provinciából való zsidók meglátták a Templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, és így kiáltoztak: „Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a Törvény ellen és a Szent Hely ellen tanít mindenütt mindenkit! Sőt még görögöket is behozott a Templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet!” Néhányan ugyanis látták vele korábban a városban az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a Templomba. Felbolydult az egész város. A nép összeszaladt. Pált megragadták, kivonszolták a Templomból, és a kapukat azonnal bezárták. Amikor már azon voltak, hogy megölik, jelentés érkezett a helyőrség parancsnokához, hogy egész Jeruzsálem lázong. Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor meglátták a parancsnokot és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.

Jn 16,2-13a

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. Ezt pedig azért teszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, és engem sem. Ám én azért mondtam el ezeket, hogy midőn eljön az óra, emlékezzetek rá, hogy előre megmondottam nektek. Ezeket még kezdetben nem mondtam, mert veletek voltam. Most pedig elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: hova mégy? Hanem mivel ezeket mondtam, szomorúság tölti el szíveteket. De én az igazságot mondom nektek: Hasznosabb nektek, hogy elmenjek. Ha ugyanis nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok; ha viszont elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Amikor eljön, nyilvánvalóvá teszi a világnak a bűnt, az igazságot és az ítéletet. A bűnt, amiért nem hisznek bennem. Az igazságot, mert az Atyámhoz megyek, és többé már nem láttok. Az ítéletet, mivel e világ fejedelme már ítélet alá esett. Még sok mondanivalóm volna, de most még nem vagytok képesek elviselni. Amikor azonban eljön ő, az Igazság Lelke, elvezet majd benneteket a teljes igazságra.” 

Magyarázat

Bizony, a féligazságok, a félrevezetések, a téves ismeretek sok kárt tudnak okozni az ember életében. Alapelvnek kellene lennie minden embernél annak az ősi bölcsességnek, illetve mondásnak, hogy „hallgattassék meg a másik fél is””. Ha ez megtörténne, kevesebb lenne félreértés és nézeteltérés.

Egy ilyen félreértelmezést hallottunk a mai apostoli szakaszból is. Pál apostol bement a jeruzsálemi templomba, az ott lévő zsidók pedig azt gondolták, hogy megszentségtelenítette azt, mivel előzőleg a pogány, görög Trofimosszal együtt látták. Majdnem meglincselték érte Pált. Pedig ha előzőleg tájékozódnak,, és nemcsak a szóbeszédre hallgatnak, megtudták volna, hogy nem követett el törvényellenes dolgot. Nos, ezért van nekünk is szükségünk a tájékozódásra, nem pedig az azonnali ítélkezésre!

Az evangéliumi szakaszban szintén félreértelmezésről hallottunk. Maga Jézus mondja, hogy vannak, akik azt gondolják, hogy szolgálatot tesznek Istennek, ha megölik az ő követőit. Micsoda szörnyű félreértelmezés! Hiszen sem Jézus, sem az ő apostolai és tanítványai sem tesznek semmi rosszat az embereknek. Sőt! Éppen az ellenkezőjét kívánják tenni: Isten felé vezetni őket, az üdvösségre akarják eljuttatni őket. Márpedig ez a legfontosabb.

Nos, a mai szentírási tanításból nagyon komoly figyelmeztetést kapunk arra nézve, hogy ne ítélkezzünk elhamarkodottan, tájékozódjunk az állásfoglalásunk előtt. Figyeljünk oda az idézett bölcs mondásra, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Tehát igyekezzünk meggyőződni az igazunkról, illetve annak igazáról, amiben állást akarunk foglalni.

7. hétfő

 6. szombat

ApCsel 20,7-12

Azon időben a hét első napján, amikor egybegyűltünk a kenyérszegésre, Pál beszélni kezdett nekik. Mivel másnap útra akart kelni, a beszédet egészen éjfélig nyújtotta. A felső teremben, ahol egybegyűltünk, volt lámpa bővében. Közben egy Eutíchusz nevű fiú, aki az ablakban ült és mély álomba merült, mert Pál hosszan beszélt, az álomtól elnyomva leesett a harmadik emeletről és holtan szedték fel. Pál lement hozzá, ráborult, átkarolta és így szólt: »Ne nyugtalankodjatok, mert a lelke benne van.« Aztán felment, megszegte a kenyeret és evett, aztán beszélt még jó sokáig, egészen virradatig, aztán útrakelt. A fiút pedig élve hozták oda, és teljesen megvigasztalódtak.

Jn 14,10-21

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „A beszédeket, amelyeket nektek mondok, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem van, ő maga viszi végbe műveit. Higgyétek el nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, magukért a tettekért higgyetek nekem! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, melyeket én végbeviszek, sőt még nagyobbakat is fog tenni azoknál, mert Atyámhoz megyek. És ha valamit a nevemben kértek, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha valamit kértek a nevemben, én megteszem. Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké: az Igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja, és nem ismeri őt. De ti ismeritek őt, mert veletek marad, és bennetek lesz. Nem hagylak árván titeket: eljövök hozzátok. Még rövid idő, és a világ nem lát többé engem, ti azonban láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon majd megtudjátok, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, és én tibennetek. Aki parancsaimat befogadja és megtartja azokat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom neki magamat.”

Magyarázat 

Örömmel hallgatjuk az Isten igéjét, mert az üdvösség felé kormányoz bennünket. És ez a legfontosabb az életünkben. Minden más csak időleges: a jólét éppúgy, mint a megpróbáltatás. Minden földi dolognak egyszer vége szakad, de az üdvösség örök! Ezért kell készülnünk rá. És sok segítséget kapunk ehhez az Isten igéjéből. 

A mai apostoli szakaszban azt hallottuk, hogy Szent Pál apostol hirdeti az Isten igéjét. Nem is akárhogyan, hosszasan. Megtehette, mert hallgatták. Ha már unták volna, akkor azt mondják neki, mint az athéni Areopáguszon, hogy hagyja abba, majd máskor is meghallgatják. Nem tették, mert fontosat beszélt, és biztosan jól mondta, amit mondott. Persze, az emberi gyöngeség is megmutatkozott: a fiatal Eutüchészt elnyomta az álom. Ám az apostol segített rajta, nem engedte a zuhanás után meghalni. És utána mi történt? Ugyanaz! Mert Pál apostol reggelig hirdette az igét. 

Az evangéliumi részletben, amit ma hallottunk, Jézus is beszél. Mégpedig úgy, hogy nem magától mondja, hanem az Atya szólal meg belőle. S milyen fontos, hogy ilyen jelentős dologról szól! A tettek igazolják a szavait. Mint ahogy bennünket is éppen erre buzdít. Legyen bennünk szeretet, és akkor a legjobb úton járunk. Szeretetünket pedig – az ő szavai szerint – leginkább a parancsok megtartásával tudjuk igazolni. Mert a legfőbb parancs úgyis a szeretet! 

Fogadjuk hát örömmel az Isten igéjét. Elsődlegesen. Aztán a róla szóló tanítást is, ami a második lépés. Próbáljuk ezt is örömmel fogadni, ne pedig bosszankodással, ha esetleg hosszúra nyúlik, vagy pedig nem az ínyünkre való. Ha meggondoljuk, és komolyan meggondoljuk, akkor belátjuk, hogy nincs fontosabb dolog az életünkben, mint az Isten igéje. Mert az összes többi úgyis múlékony; de ha meghallgatjuk Isten igéjét, és tettekre is váltjuk, akkor az a legfontosabbat: az üdvösséget adja meg nekünk.  

 6. péntek 

ApCsel 19,1-8

Azon időben amíg Apolló Korintusban volt, Pál bejárta a felső tartományokat, aztán Efezusba jött, s néhány tanítványra talált. Ezeknek azt mondta: »Ugyan megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?« Azok azonban azt felelték neki: »Még csak azt sem hallottuk, hogy van-e Szentlélek.« Ő pedig erre megkérdezte: »Hogyan vagytok hát megkeresztelve?« Azok így feleltek: »János keresztségével.« Erre Pál azt mondta: »János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.« Amikor ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, és a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak. Azután bejárt a zsinagógába, bátran tanított három hónapon át, és meggyőzően vitatkozott az Isten országáról.

Jn 14,1-11a

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ne háborogjon a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha elmentem, és helyet készítettem nektek, újra eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Tudjátok, hová megyek, és az utat is tudjátok.” Tamás erre azt mondta neki: „Uram, nem tudjuk, hova mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus így felelt neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.” Erre Fülöp így szólt hozzá: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” Jézus ezt válaszolta neki: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg, Fülöp? Aki engem lát, látta az Atyát. Hogy mondhatod hát: mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A beszédeket, amelyeket nektek mondok, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem van, maga viszi végbe műveit. Higgyétek el nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem!”

Magyarázat 

A Szentháromság léte és lénye a legnagyobb hittitkok közé tartozik. Emberi elmével meg nem tudjuk érteni, hogy hogyan lehet egyszerre egy és három. Ez a matematika csak Istennél létezik. De hogy így van, hogy egyszerre egylényegű, de mégis három személyben létező egy Isten, ezt Ő maga nyilatkoztatta ki nekünk. A mai szentírási szakaszokban is jelen van a három személy.

Az apostoli szakaszban a Szentlélekről hallottunk. Pál apostol az efezusi hívektől kérdezi, hogy megkapták-e a Szentlelket. S mikor azt válaszolják, hogy még csak nem is hallottak róla, akkor felvilágosítja őket. Sőt, kézfeltétellel részesíti őket a Szentlélekben. Mint ahogyan ma is történik előbb a keresztségben, majd a bérmálást szentségében.

Az evangéliumi szakaszban maga Jézus, a második isteni személy szólal meg. Hitre szólítja az embereket. Bennünket is. Hinni kell őbenne, és hinni kell az Atyában. Mert beszél róla is. Az Atya, Jézus közvetítésével, haza vár bennünket az ő házába. Az egyetlen úton, Jézus Krisztuson keresztül tudunk oda eljutni. – S utalást hallunk a Szentháromság misztériumára is: Jézus és az Atya egységéről. Amihez még hozzá kell venni a Szentlelket is.

A lényeg: ha emberi elmével nem is tudjuk megérteni a Szentháromság titkát, hitünkkel közelíthetünk hozzá. És ez szükséges is az üdvösségünkhöz. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje az, ami a végső célunkba, az üdvösségbe visz minket. De csak akkor, ha elfogadjuk. Tegyük meg a hitünk révén!

6. szerda 

ApCsel 18,22-28

Azon időben lement Pál Cézáreába, ott felment és köszöntötte az egyházat, aztán lement Antióchiába. Miután itt töltött egy bizonyos időt, útra kelt, és sorjában bejárta Galácia tartományát és Frígiát, s minden tanítványt megerősített. Eközben egy Apolló nevű, alexandriai származású zsidó jött Efezusba, aki ékesszóló és az Írásokban igen jártas volt. Mivel már oktatást kapott az Úr útjáról, buzgó lélekkel beszélte el és szorgosan tanította az Úrra vonatkozó dolgokat, de csak János keresztségéről tudott. Bátran kezdett tehát működni a zsinagógában. Mikor Priszcilla és Akvila hallották őt, maguk mellé vették és alaposabban megmagyarázták neki az Úr útját. Mikor aztán elindult Akhájába, a testvérek buzdították, s írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor odaérkezett, sok mindenben hasznukra volt a híveknek, mert lehengerlően megcáfolta a zsidókat a nyilvánosság előtt, s kimutatta az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.

Jn 12,36-47

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és elrejtőzött előlük. Jóllehet ennyi csodajelet művelt előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Izajás próféta szava, amit mondott: „Uram, ki hitte, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt vált nyilvánvalóvá?” Azért nem tudtak hinni, mert ugyancsak Izajás ezt is megmondta: „Megvakította szemüket, és megkeményítette szívüket, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek, és meggyógyítsam őket.” Ezeket mondta Izajás, amikor látta dicsőségét, és beszélt róla. Mindazonáltal a főemberek közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallottak színt, nehogy kizárják őket a zsinagógából. Mert többre tartották az emberi dicsőséget, mint az Isten dicsőségét. Jézus pedig fennhangon hirdette: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem, és aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Világosságul jöttem a világba, hogy mindaz, aki hisz bennem, ne maradjon a sötétségben. Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem hisz, én nem ítélem el, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy üdvözítsem a világot.”

Magyarázat

Milyen jó, hogy van az autónkon lámpa! Bevilágítja az utat, hogy biztonságosan tudjunk közlekedni. Amikor még nem voltak reflektorok, meg autók sem, a szekerekre akkor is tettek lámpát – leginkább viharlámpát –, ugyancsak azért, hogy legalább valamennyit lehessen látni a fényénél. Emlékszem, milyen nagyszerű volt, amikor az első autónkba halogén izzókat tettek be. Ezek már nagyszerűen világítottak. – Jézus, a „világ világossága” még inkább meg akarja világítani nekünk az utat, amely őhozzá vezet.

A mai apostoli szakaszban arról hallottunk, hogy egy Apolló nevű alexandriai származású zsidó hallott az út útjáról. És erről tanította is az embereket. Aztán Jézus távolabbi apostolai, Aquila és Priszcilla magukhoz vették őt, s még tovább tanították az Úr útjáról. Igen, az Úr „útjáról”! Mert kezdetben még így nevezték a kereszténységet. Majd csak Antióchiában kapják a „keresztény” nevet (ApCsel 11,26). De hát nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen Jézus saját maga szolgáltatta az alapot, amikor azt mondta, hogy ő az út, az igazság és az élet (Jn 14,6). Tehát az út! Mégpedig az atyai házba vezető út.

Az evangéliumban pedig arról tanít ma Jézus, hogy hinni kell őbenne mint világosságban. Mert így leszünk a világosság fiai. Egyben pedig a mennyei Atya gyermekei. Az Ószövetségben ezt nem ismerték fel. Amint Izajás prófétát idézi Jézus, a zsidók az elvakult szemükkel nem láttak. Mi már tudjuk, hogy nem jó helyen keresték a világosságot. Azt is tudjuk, hogy aki Jézusra tekint, az látja a világosságot, és látja azt, aki őt küldte a világba: a mennyei Atyát. Persze, a földi életben még csak a hit szemével.

Mindenesetre, örüljünk annak, hogy van hitünk, hogy fel tudunk tekinteni Jézusra, aki számunkra is a világ világossága. Ha őt követjük, nem járunk sötétségben, nem kell bukdácsolnunk, hanem egyenesen haladhatunk a mennyei haza felé. És ez a legfontosabb számunkra. Ezért jó, hogy van fényforrásunk, és ez a fényforrás maga az Úr Jézus Krisztus!

6. kedd 

ApCsel 17,19-28a

Azon időben megragadták Pált és az Areopáguszra vitték ezekkel a szavakkal: »Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert valami újszerűt mondogatsz a fülünkbe, tudni akarjuk tehát, vajon mik ezek.« Ugyanis az összes athéni és az ottlévő jövevények semmi egyébbel nem foglalkoztak, mint azzal, hogy valami újat mondjanak vagy halljanak. Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: »Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ‘Az ismeretlen istennek.’ Nos, amit ti nem ismertek s mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. Az Isten, aki alkotta a világot s benne minden – mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban. Nem szorul ő emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szűksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja az egész földkerekséget. Ő szabta meg ittlakásuknak meghatározott idejét és határait, hogy keressék az Istent, hátha megérzik őt s megtalálják, bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. 

Jn 12,19-36a

Abban az időben a farizeusok tanácsot tartottak Jézus ellen, és így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmire sem mentek. Lám, az egész világ őutána megy.” Azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen, volt néhány görög is. Ezek tehát odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték őt: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak, mire András és Fülöp szólt Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, ha viszont meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki nekem szolgál, meg fogja tisztelni az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától; de hiszen ezért jöttem, ezért az óráért. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre szózat hangzott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét meg fogom dicsőíteni.” Az ott álló tömeg ennek hallatára azt mondta, hogy mennydörgött. Mások így szóltak: „Angyal beszélt vele.” Jézus azt felelte: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világ felett, most fogják kivetni ennek a világnak fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. A tömeg így válaszolt: „Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Hogyan mondhatod akkor, hogy föl kell magasztaltatnia az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?” Jézus tehát így válaszolt nekik: „Még egy kis ideig veletek van a világosság. Addig járjatok, amíg tiétek a világosság, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen benneteket! Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!”

Magyarázat

Jézust hirdetni az embereknek: ez az Egyház feladata. Sokan úgy gondolják, hogy a „hivatalos” Egyházé, vagyis – amint vélik – a püspököké, a papoké, a hitoktatóké. Pedig nem így van. Minden megkeresztelt embernek feladata, hogy hirdesse Jézust, hogy tanúságot tegyen róla. Egészen egyszerűen azért, mert a keresztelésekor kapta ezt a feladatot. Beoltódott az Egyház testébe! Jézus „apostola” lett, vagyis küldötte, követe. Így már érhető, hogy a tanúságtétel mindenkinek feladata.

Szent Pál apostol Athén főterén, az Areopágoszon hirdette Jézust a görögöknek. Nem is akárhogyan, mert nagyon megragadta a lelkületüket: a vallásosságukra hivatkozott, hogy még a számukra ismeretlen istennek is oltárt emeltek. Ebbe kapaszkodott bele, mert úgy érezte, hogy ezzel ér el sikert a körükben. Így tudott számukra újdonságot mondani. Mert az újdonságokra voltak kíváncsiak. Szóval, fontos, hogy tanúságot tett Jézusról, amivel bennünket is erre buzdít. Találjuk meg azt a lehetőséget, aminek révén közel kerülhetünk az emberek lelkéhez.

Az evangéliumi szakaszban egy egésze másféle tanúságtétel hallottunk. Olyan, ami teljesen rendkívüli. Maga az Atya szólalt meg a mennyből, mennydörgő hangon. Ő tett tanúságot Jézusról, az ő egyszülött Fiáról. Csupán két másik alkalommal olvasunk az evangéliumban arról, hogy az Atya megszólalt. Az egyik Jézus keresztelkedésekor történt, amikor szeretett Fiának nevezte őt. A másik alkalommal pedig teljesen hasonló szavakat mondott, mégpedig az úrszínváltozás eseményekor, a Tábor hegyén. Igen, elfogadjuk az Atya tanúságtételét Jézusról!

És mi magunk is beállunk a sorba. Mégpedig az Egyház tagjaiként. Mindegy, hogy a pápáról, a püspökről, a papról van-e szó, vagy pedig világi hívőről (aki, mint tudjuk, a királyi papság tagja). Elfogadjuk a tanúságtételt, és mi magunk is ezt tesszük. Hirdetjük Jézust az embereknek, és tanúságot teszünk az ő szeretetéről.

6. hétfő

ApCsel 17,1-9

Azon időben Pál és Szilás áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, majd Tesszalonikibe érkeztek, ahol a zsidóknak zsinagógájuk volt. Pál szokás szerint bement hozzájuk és három szombaton át magyarázta nekik az Írást. Kifejtette és kimutatta, hogy Krisztusnak szenvednie kellett és halottaiból fel kellett támadnia, és »Ez a Jézus az a Krisztus, akit én hirdetek nektek.« Némelyikük hitt és csatlakozott Pálhoz és Sziláshoz, az istenfélő pogányokból szintén nagy sokaság, és nem kevesen az előkelő asszonyok közül. A zsidók azonban féltékenykedtek. Maguk mellé vettek a csőcselékből néhány gonosz embert. Csődületet támasztottak és izgalomba hozták a várost, majd Jázon házánál csoportosulva megkísérelték, hogy kihozzák őket a nép közé. Mivel azonban nem találták meg őket, Jázont és néhány testvért vonszolták a város előljárói elé, s közben így kiáltoztak: »Ide is eljöttek ezek, akik felkavarják a világot. Jázon meg befogadta őket, pedig ezek mindnyájan a császár rendeletei ellen cselekszenek. Azt mondják ugyanis, hogy másvalaki, hogy Jézus a király.« Fel is bőszítették a népet s a város előljáróit, akik ezt végighallgatták. Mégis szabadon bocsátották őket, miután Jázon és a többiek kezeskedtek értük.

Jn 11,47-54

Abban az időben a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot Jézus ellen, és azt mondták: „Mit tegyünk? Mert ez az ember sok csodajelet tesz. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne, aztán majd jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk szentélyünket és népünket is.” Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit! Nem fontoljátok meg, hogy hasznosabb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nemzet elvesszen.” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint azon év főpapja megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Jézus ezért nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, az Efraimnak nevezett városba, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.

Magyarázat

Nem mindegy, hogy milyen emberi közegben élünk. Persze, egy részéről nem tehetünk, mert adatik. De arról a részről, amit közeli ismeretségnek, barátságnak tartunk, arról igenis tehetünk. És nem mindegy, hogy milyenek ezek az emberek. Mert közelíteni is tudnak bennünket Jézushoz, de távolítani is tudnak tőle bennünket.

A mai apostoli szakaszben mindkét féle emberről hallottunk. Nem csak azért, mert Pál és Szilás, mint apostolok, jó barátok voltak, és együtt haladtak Jézus felé. Hanem azért is, mert azok is, akiknek Pál hirdette három héten keresztül Jézust a zsinagógájukban, két részre szakadtak. Egyik részük hitt, a másik részük pedig az apostolok ellen támadt. És mellettük még ott volt a csőcselék is, akit fel lehetett gerjeszteni Jézus és az apostolok ellen.

Az evangéliumi szakaszban is, ugyanígy, kétféle embercsoporttal találkozunk. Egyrészt ott vannak a főpapok és a farizeusok, akik alapból Jézus ellen támadnak. De halljuk, hogy ott van a nagy félelmük is: hogy hinni fognak benne egyre többen. Tehát a másik csoportot ezek az emberek alkotják. Érdekes még Kaifásnak, a főpapnak az alakja és viselkedése. Ő is Jézus ellen támad, de fondorlatosan. Azt javasolja, hogy jobb őt megölni, mint az egész nemzetet veszni hagyni.

Nem mindegy, hogy milyen emberekkel vesszük körül magunkat. Legalább azokat válogassuk meg, akikkel kapcsolatban ezt megtehetjük. Mert a rokonokat, esetleg a munkatársakat el kell fogadnunk. De a barátokat már igenis, meg kell válogatni. Hogy a hitünkben mélyítsenek bennünket, ne pedig eltántorítsanak Jézustól. Állandó feladatunk ez, amire oda kell figyelni.

5. szombat

 ApCsel 15,35-41a

Azon időben Pál és Barnabás is Antióchiában időztek. Tanítottak a többekkel együtt, és hirdették az Úr igéjét. Néhány nap múlva azonban Pál így szólt Barnabáshoz: »Menjünk vissza, és városról-városra mindenütt, ahol hirdettük az Úr igéjét, látogassuk meg a testvéreket, hogy vannak.« Barnabás magával akarta vinni Jánost is, akit melléknevén Márknak hívnak. Pál ellenben kérte őt, hogy ne kelljen visszafogadni azt, aki elvált tőlük Pamfíliától kezdve, s nem ment velük a munkába. Így nézeteltérés támadt köztük, s különváltak egymástól. Barnabás Ciprusba hajózott, miután maga mellé vette Márkot. Pál viszont Szilást választotta és útra kelt, miközben a testvérek őt Isten kegyelmébe ajánlották. Bejárta Szíriát és Kilíkiát, megerősítette az egyházakat.

Jn 10,27-38

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Az én juhaim hallgatnak szavamra, és én ismerem őket. Követnek engem, és én örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. Atyám, aki őket nekem adta, mindenkinél nagyobb, és senki sem ragadhat ki Atyám kezéből semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” A zsidók erre újra köveket ragadtak, hogy megkövezzék őt. Jézus megkérdezte tőlük: „Sok jótettet mutattam nektek Atyámtól. Ezen tettek közül melyikért köveztek meg?” A zsidók azt felelték: „Jótettért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, azért, hogy ember létedre Istenné teszed magad.” Jézus így felelt nekik: „Nincs-e megírva törvényetekben: »Én mondtam: istenek vagytok«? Ha azokat isteneknek mondotta, akikhez az Isten Igéje szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, miképp mondjátok arról, akit az Atya megszentelt, és a világba küldött, hogy káromkodsz, csak mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem! De ha azokat viszem végbe, még ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy belássátok és elhiggyétek, hogy bennem van az Atya, és én őbenne.”

Magyarázat

Isten igéjének terjednie kell. Akkor is, amikor az Úr Jézus hirdette, akkor is, amikor az apostolok végezték az igehirdetés szolgálatát, de akkor is, ha ma találkozunk vele. Terjed akkor, amikor olvassuk a Szentírás szavait, terjed akkor is, amikor a templomban halljuk, és főleg akkor, amikor életté váltjuk, és cselekedeteinkkel életvitelünkkel igazoljuk. Mert így nem marad izolált, elméleti, az emberektől távol álló tanítás.

A mai apostoli szakaszban arról hallottunk, hogy Pál és Banabás tanít. Sőt, a többiekkel teszi ezt. Tehát terjesztik az Isten igéjét. Aztán Jánost és Szilást is befogják az apostolik munkába. És, ami még különösen fontos a mai szentírási részletben: visszamennek azokba a városokba, ahol már hirdették az igét, hogy megerősítsék az ottani keresztényeket. Mert azt akarják, hogy Isten igéje hatékonyan terjedjen.

A mai evangéliumi részlet elején Jézus még a jó pásztori tevékenységéről szól. Az övéi, vagyis a hozzá tartozók hallgatanak a szavára. Áttételesen ezt azt jelenti, hogy az Isten igéjére hallgatnak. A részlet második felében Jézus a tetteire hivatkozik: a cselekedetei igazolják, hogy hiteles az Istenről szóló tanítása. Tehát a végeredmény ugyanaz, mint az apostolok esetében. Hirdetni kell az Isten igéjét, és azt hitelesíteni kell.

Számunkra is ez a keresztény élet útja. Hallgassuk, olvassuk, fogadjuk be az Isten igéjét. De ne hagyjuk, hogy távol maradjon tőlünk a lényeg. Vagyis az, hogy hatékonnyá válik bennünk, az életünket alakító erővé. Így nemcsak bennünk, hanem általunk is tud terjedni az Isten igéje.

 5. péntek

ApCsel 15,5-12

Azon időben egyesek, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívők, előálltak és azt mondták, hogy azoknak is körül kell metélkedniük, és rájuk is kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét. Emiatt az apostolok és a presbiterek egybegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a dolgot. Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, fölkelt Péter és így szólt hozzájuk: »Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy az Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. S Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert megadta nekik a Szentlelket éppúgy, mint nekünk. Nem tett semmi különbséget sem köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek az Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? Ellenkezőleg, mi azt hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, és ők is úgy.« Erre az egész sokaság elhallgatott és meghallgatta Barnabást és Pált, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt az Isten általuk a pogányok között.

Jn 10,17-28a

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy újra visszavegyem azt. Senki nem veszi el tőlem, én adom oda magamtól, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyámtól.” Ismét szakadás támadt a zsidók között e beszéd miatt. Sokan közülük azt mondták: „Ördöge van és megháborodott. Minek hallgatjátok?” Mások azt mondták: „Ez nem megszállott beszéde. Csak nem tudja az ördög felnyitni a vakok szemét?” A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben, és tél volt. Jézus a templomban járt, Salamon csarnokában. A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: „Meddig tartod még bizonytalanságban lelkünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt nekik: „Mondottam nektek, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, azok tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Ahogy mondtam nektek, az én juhaim hallgatnak szavamra, és én ismerem őket. Követnek engem, és én örök életet adok nekik.”

Magyarázat

Jézushoz tartozni: ez mindennél fontosabb. Igaz, mi, akik meg vagyunk keresztelve, a szentségi pecsét révén eltörölhetetlenül hozzá tartozunk. Senki és semmi meg nem szüntetheti ezt. De hogy valóban éljen és működjön a hozzá való tartozásunk, azért tennünk is kell. Tettek érte az apostolok, tettek érte a keresztények kétezer év folyamán, és most mi is ezt folytatjuk.

A mai apostoli szakaszban arról volt szó, mint hallottuk, hogy a Jézushoz való tartozás, a neki való elköteleződés nem feltételezi azt, hogy előtte körül kell metélkedni, vagyis zsidóvá kell lenni. Az apostoli zsinaton döntötték el ezt a kérdést az apostolok, 50-ben. Ez volt az első olyan összejövetel az Egyházban, amit aztán eddig huszonegy követett, és a legutóbbi a II. Vatikáni Zsinat volt. A legfontosabb hitbeli kérdésekben döntöttek ezeken. A legelsőn tehát arról határoztak, hogy bárki lehet keresztény, Jézus követője, akiben megvan a jó szándék erre.

Az evangéliumi részletben a zsidók ismét Jézusra támadnak. Meg akarják végérvényesen tudni, hogy kicsoda ő. Hiába mondta már nekik, nem hitték, nem hiszik. Ezért támadnak rá. Valójában ők a saját útjukat akarják járni, nem is akarnak igazán Jézushoz tartozni. Egyenesen ördögtől megszállottnak tartják őt. De Jézus nem adja fel. Megmagyarázza nekik, hogy lehet őt követni, mint ahogyan a juhok követik a pásztort. És a legnagyobb reményt is felcsillantja előttük: ha őt követik, akkor örök életet nyernek cserébe.

Számunkra is ugyanez a képlet érvényes. Minden feltétel nélkül Jézushoz tartozhatunk, bensőséges követői lehetünk. És ha őt követjük és az ő tanítása szerint élünk, akkor mi is az örök életet nyerjük jutalmul. A boldog örök életet! Hát nem ez a legfontosabb a számunkra?

 5. csütörtök

ApCsel 14,20b-15,4

Azon időben amikor a tanítványok körülvették Pált, felkelt s bement a városba. Másnap pedig Barnabással útra kelt Derbébe. Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét s intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve között imádkozva presbitereket rendeltek nekik, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványokkal. Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek Júdeából, így tanították a testvéreket: »Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.« Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a kérdésnek az ügyében. Az egyház elkísérte őket, ők pedig átmentek Fönícián és Szamarián. Elbeszélték a pogányok megtérését, nagy örömet szerezve az összes testvéreknek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek fogadták őket, ők pedig elbeszélték, hogy milyen nagy dolgokat művelt velük az Isten.

Jn 9,39-10,9

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.” Hallották ezt a vele levő farizeusok közül néhányan, és ezt mondták neki: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus ezt felelte: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. Ti azonban most azt mondjátok, hogy látunk. Ezért megmarad bűnötök. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Annak az őr ajtót nyit, és a juhok hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor saját juhait kibocsátja, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Idegent viszont nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jézus tehát ismét szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy én vagyok a juhok számára az ajtó. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál.”

Magyarázat

Fontos az a tanítás, amit Isten igéjéből kapunk. Sőt, ezt lehet a legfontosabbnak mondani. Ugyanis az óvodás kortól a legmagasabb egyetemi szintig is árad felénk a tanítás, de mit sem ér az örök élet szempontjából, ha nem táplálja bennünk a hitet. Márpedig a Szentírás ezt akarja tenni. Az egyéb ismeretek nem is nagyon számítanak belőle, csak azok, amelyek a hitre vonatkoznak, illetve ennek kapcsán az örök élet felé irányítanak bennünket.

Szent Pál és Barnabás apostolról is ezt halljuk a mai apostoli szakaszban. Megerősítették a tanítványok lelkét. Buzdították őket, hogy maradjanak meg a hitben. Közben pedig azt is tanították, hogy nem egyszerű bejutni az Isten Országába. Mintha csak Jézus szavát visszhangozták volna a szűk kapuról, illetve a tevéről és a tű fokáról. Nem apró-cseprő dolgokról beszéltek és meséltek. Elmondták mindazt, amit általuk művelt az Isten. Ez kétszer is elhangzott a mai tanításban. Mert a Szentírás tanítani akar minket is.

Jézus a jó pásztorról szóló példabeszédével tanít ma is. Tanítani akar: megvilágosítani az őt hallgató zsidók szemét és elméjét. Nem akarja, hogy a hitben vakok maradjanak. De nem csak a látásról szól. Hanem a hangról is: a pásztor hangja szól a juhok felé. Olyan hang, ami felismerhető, olyan hang, ami követhető. Így mennek – az ószövetségi idők képe alapján – a juhok az előttük menő pásztor után. Így hangzik előttünk minden nap a Szentírás szava, hogy kövessük azt, hogy életünkké váltsuk.

Örülhetünk annak, hogy a mi Urunk így gondoskodik rólunk. Az ószövetségi Szentírás szava évezredek óta hangzik a világban, az Újszövetségé is kétezer éve. Felénk is elhangzik, naponta szól hozzánk általa az Isten. Fontos, hogy odafigyeljünk rá, meghallgassuk, életté váltsuk!

Május 21.

ApCsel 26,1 és 26,12-20

Ama napokban, Agrippa azt mondta Pálnak: „Megengedjük, hogy szólj a magad érdekében”. Ekkor Pál kitárta kezét, és elkezdte előadni védekezését: Amikor ilyen szándékkal a főpapok felhatalmazásával és engedélyével Damaszkuszba mentem, útközben egyszer déltájban azt láttam, király, hogy az égből a nap fényénél ragyogóbb világosság ragyogott körül engem, s azokat, akik velem voltak. Mindannyian leestünk a földre, s ekkor szózatot hallottam, amely héber nyelven így szólt hozzám: »Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod!« Erre megkérdeztem: »Ki vagy te, Uram?« Az Úr így szólt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel és állj lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgájává és tanújává tegyelek azoknak a dolgoknak, amiket láttál, és amelyek végett még meg fogok neked jelenni. Ezért kimentelek téged a népből és a pogányok közül, akik közé most küldlek, hogy megnyisd szemüket, s hogy a sötétségből a világosságra és a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnök bocsánatát és az örökrészt a szentek között a bennem való hit által.« Mindezek következtében, Agrippa király, nem kételkedtem a mennyei látomásban. Először a Damaszkuszban levőknek, aztán Jeruzsálemben és Júdea egész tartományában, végül a pogányoknak hirdettem, hogy tartsanak bűnbánatot és térjenek Istenhez, végezzék a bűnbánat méltó cselekedeteit.

Jn 10,9-16

Mondá az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem. Amint az Atya ismer engem, én is ismerem az Atyát, és életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.”

Magyarázat

A mai szentírási tanítás az apostolkodásról szól. Szép példát látunk arra, miként végezte Szent Pál apostol, miként buzdított a jó pásztor példabeszédében az Úr Jézus, és mindez azért áll elénk, hogy mi is jó apostolok legyünk. Mert egyetemes feladatunk: az Úr követségében járni, őt képviselni az emberek előtt. Mint ahogyan a ma ünnepelt szentek is ezt tették: Szent Konstantin császár és Szent Ilona császárné.

Szent Pál apostoltól hallottuk a meghívását, amint az Úr a damaszkuszi kapuban megjelent neki és egy életre szóló tanúságtételre hívta. Megígérte neki, hogy máskor is meg fog jelenni előtte. Ezzel biztosítékot adott neki. Mert bizony, a tanúskodás egészen a vértanúskodásig tartott! De hát azt is tudjuk, hogy Saulból a nemzetek apostola lett.

Jézus pedig a jó pásztorról szóló példabeszédben mutatja fel, hogy lehet, és hogyan kell az ő követségében járni: ő maga a jó Pásztor. Aki életét adja a juhaiért. Aki nem fut el, ha jön a ragadozó farkas és egyéb veszedelem. Aki ismeri övéit, és a legjobbat teszi nekik és velük. Nemcsak a püspök és a pap lehet pásztor, hanem minden egyes megkeresztelt ember is. Mert mindenki tudja a nyájat egyfelé terelni, egyben tartani. És ez feladatunk is.

Konstantin császár és Ilona, az édesanyja, sokat tettek Krisztus nyájáért. Példát is adtak a keresztény életre, de intézkedéseikkel ténylegesen is segítették az Egyházat, hogy épségben megmaradjon, tovább éljen. Nemcsak vágyódtak erre, hanem ténylegesen tettek is érte. Példát adnak nekünk is az Egyházban való folytonos munkálkodásra.

5. kedd 

ApCsel 12,25-13,12

Azon időben az Úr igéje növekedett és terjedt. Barnabás és Saul visszatértek Jeruzsálemből, miután elvégezték a szeretetszolgálatot. Jánost, akinek a mellékneve Márk, magukhoz vették. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúcius, továbbá Manaén, Heródes negyedesfejedelemnek a bizalmasa és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: »Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket.« Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, s azután útnak indították őket. Ők tehát a Szentlélektől küldve elmentek Szeleukiába, onnan pedig Ciprusba hajóztak. Eljutottak Szalamiszba, és hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is a szolgálatukban volt. Mikor bejárták Páfuszig az egész szigetet, találtak egy Barjézus nevű zsidó férfit, aki varázsló és hamis próféta volt. Ő Szergiusz Paulusz prokonzullal, egy bölcs férfival volt, aki elhívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. Elimász azonban, a varázsló - a neve ugyanis ezt jelenti -, akadékoskodott s igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. De Saul, akit Pálnak is neveznek, Szentlélekkel eltelve ránézett és így szólt: »Te minden csalárdsággal és álnoksággal teljes ördögfia, minden igazságosságnak ellensége, nem szűnsz meg az Úr egyenes útjait megrontani? Íme, ezért az Úr keze most rajtad van, megvakulsz s egy ideig nem látod a napvilágot.« Rögtön homály és sötétség szakadt rá, és körbe járva kereste, hogy valaki kezét nyújtsa neki. Hitt erre a prokonzul, mivel látta, hogy mi történt, és csodálkozott az Úr tanításán. Azután Pál, és akik vele voltak, elhajóztak Páfuszból és a pamfíliai Pergébe jutottak. János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.

Jn 8,51-59

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, halált nem lát sohasem.” Ezt mondták tehát neki a zsidók: „Most igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögöd van! Ábrahám meghalt, és a próféták is, és te azt állítod: »Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált sohasem.« Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről azt mondjátok, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóan, hazug volnék. De ismerem őt, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok ujjongott, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örvendezett.” A zsidók ezt mondták: „Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” Erre követ ragadtak, hogy megkövezzék őt. Jézus azonban elrejtőzött, elhagyta a templomot, és áthaladván közöttük, eltávozott onnan.

Magyarázat 

Az Egyházban sokszínűség van. Persze, ennek a sokszínűségnek az egységet nem szabad megbontania. Igaz, hogy egy célra irányulunk. De a közös célt többféleképpen lehet megközelíteni. A lényeg, hogy feléje haladjunk. A mai szentírási tanítás is buzdít erre.

Az apostoli szakaszban láthatjuk a sokszínűséget. Az apostolok emberek. Emberi módon viselkednek. Így élik meg a hitüket. Az apostoli munkában is folytatódik ez. Van, amikor együtt munkálkodnak, van, amikor szétválnak az útjaik. De nem úgy, hogy Jézustól, az ő evangéliumától eltávolodnának. Nem is lehet, mert akkor nem lennének az ő tanítványai, az ő követői.

A mai evangéliumi szakaszban Jézus azzal kezdi a tanítását, hogy aki az ő tanítása szerint él, az az örök életben is vele fogja folytatni az életét. Ez jelenti azt, hogy nem hal meg sohasem. Persze, nem kaptafára van szabva az életünk, az evangélium megélése sem ilyen. Mindenki a saját módja szerint teheti, persze azért a legfontosabb kritérium, hogy nem szakadhat el Jézus hiteles tanításától. Nos, a zsidók vitatkoztak Jézussal; nem is dicsérte meg őket!

Színes egyéniségek vagyunk. Sokféle szemcseként alakíthatjuk Krisztus Egyházának nagy mozaikját. De keressük meg benne a helyünket, ne akarjuk diszharmóniát! Gyülekezzünk Krisztus, a Fő köré, és akarjuk az ő Titokzatos Testét, az Egyházat építeni!

5. hétfő 

ApCsel 12,12-17 

Azon időben Péter, Máriának, a Márknak is nevezett János anyjának a házához ment, ahol sokan voltak egybegyűlve és imádkoztak. Mikor zörgetett a tornác ajtaján, egy Rodé nevű szolgáló jött ki, hogy megtudja ki az. Amint megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki az ajtót, hanem befutott és jelentette, hogy Péter áll az ajtó előtt. Azok azonban rászóltak: »Elment az eszed!« De ő erősítgette, hogy bizony úgy van. Mire azok azt mondták: »Az ő angyala az.« Péter meg egyre zörgetett. Mikor azután végre ajtót nyitottak, meglátták őt és elcsodálkoztak. Miután kezével intett, hogy hallgassanak, elbeszélte, hogyan hozta ki őt az Úr a tömlöcből. Végül azt mondta: »Vigyétek hírül ezeket Jakabnak és a testvéreknek.« Azután útra kelt és eltávozott más helyre.

Jn 8,42-51 

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Ha Isten volna az atyátok, szeretnétek engem, mert az Istentől jöttem ki, és tőle vagyok. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem. Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani az igémet. Ti az ördög-atyától vagytok, és atyátok kedvére akartok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdettől fogva, és nem maradt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, sajátjából beszél, mert hazug, és a hazugság atyja. Nekem viszont, aki az igazságot hirdetem, ezért nem hisztek. Ki vádolhat engem bűnnel közületek? Ha viszont az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől való, az Isten igéit hallgatja. Ti azért nem hallgatjátok, mert nem vagytok Istentől valók.” A zsidók így feleltek: „Ugye helyesen mondjuk, hogy szamariai vagy, és ördögöd van?” Jézus így válaszolt: „Nincs ördögöm, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek, noha nem keresem a magam dicsőségét. Van, aki keresse, és ítéletet mondjon. Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, halált nem lát sohasem.”

 Magyarázat

Az Egyházban, Jézus követségében lehet örülni és lehet vele ellenkezni is. Nem mindegy, hogy melyiket választjuk. A mai szentírási tanításban mindkét viselkedési formára találunk példát. Eldönthetjük, melyiket követjük.

Az apostoli szakaszban azt hallottuk, hogy miután Péter csodásan kiszabadult a börtönből, tanítványának, a Márknak nevezett Jánosnak a házába ment. Zörgetett az ajtón, és amikor a szolgáló leány, Ródé meglátta őt, akkor örömében ki sem nyitotta az ajtót. Ennyire elfogta az öröm! Beszaladt elújságolni a nagy hírt. Igen, van ilyen öröm is az Egyházban, ami mindent felülmúló öröm.

De Jézus környezetében volt ennek ellentéte is. A mai evangéliumból erről hallottunk. A zsidók nem fogadták el Jézust. Nem fogadták el, hogy ő az Atya küldötte. Sőt, egyenesen vitába szálltak vele. Mintha nekik lett volna igazuk. Pedig fel kellett volna ismerniük, hogy Jézus maga az igazság, amint tanította az evangélium hirdetése folyamán. Nem tették, nem tudták felfogni, nem tudtak örülni neki.

Mi már mindezek tudatában vagyunk. Mi már tudjuk, hogy Jézusnak van igaza, és mindig neki van igaza. Akkor is, ha nem úgy gondoljuk, vagy nem úgy érezzük. Nem érdemes vele ellenkezni. Inkább örülni érdemes annak, hogy szeret bennünket, élete feláldozása árán is szeret. Örüljünk ha ma is!

3. szombat

ApCsel 12,1-11

Azon időben Heródes király felemelte kezét, hogy lesújtson egyesekre az egyházból. Így karddal kivégeztette Jakabot, János bátyját. Mivel pedig látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, még tovább ment és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta őt, börtönbe vetette és átadta őrizetbe négy, négytagú katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti. Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelen könyörögött Istenhez érte. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök meg az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette és így szólt: »Kelj föl gyorsan!« Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: »Övezd fel magad és vedd fel saruidat.« Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: »Vedd magadra a ruhádat és kövess engem.« Péter az angyalt követve kiment, és nem tudta, hogy valóság-e az, ami az angyal által történik. Azt hitte látomása van. Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától megnyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Péter pedig magához térve azt mondta: »Most m&aacut

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat