✠     Húsvét utáni lelki táplálék     ✠

  

4. kedd 

ApCsel 12,25-13,12

Azon időben az Úr igéje növekedett és terjedt. Barnabás és Saul visszatértek Jeruzsálemből, miután elvégezték a szeretetszolgálatot. Jánost, akinek a mellékneve Márk, magukhoz vették. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúcius, továbbá Manaén, Heródes negyedesfejedelemnek a bizalmasa és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: »Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket.« Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, s azután útnak indították őket. Ők tehát a Szentlélektől küldve elmentek Szeleukiába, onnan pedig Ciprusba hajóztak. Eljutottak Szalamiszba, és hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is a szolgálatukban volt. Mikor bejárták Páfuszig az egész szigetet, találtak egy Barjézus nevű zsidó férfit, aki varázsló és hamis próféta volt. Ő Szergiusz Paulusz prokonzullal, egy bölcs férfival volt, aki elhívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. Elimász azonban, a varázsló - a neve ugyanis ezt jelenti -, akadékoskodott s igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. De Saul, akit Pálnak is neveznek, Szentlélekkel eltelve ránézett és így szólt: »Te minden csalárdsággal és álnoksággal teljes ördögfia, minden igazságosságnak ellensége, nem szűnsz meg az Úr egyenes útjait megrontani? Íme, ezért az Úr keze most rajtad van, megvakulsz s egy ideig nem látod a napvilágot.« Rögtön homály és sötétség szakadt rá, és körbe járva kereste, hogy valaki kezét nyújtsa neki. Hitt erre a prokonzul, mivel látta, hogy mi történt, és csodálkozott az Úr tanításán. Azután Pál, és akik vele voltak, elhajóztak Páfuszból és a pamfíliai Pergébe jutottak. János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.

Jn 8,51-59

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, halált nem lát sohasem.” Ezt mondták tehát neki a zsidók: „Most igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögöd van! Ábrahám meghalt, és a próféták is, és te azt állítod: »Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált sohasem.« Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről azt mondjátok, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóan, hazug volnék. De ismerem őt, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok ujjongott, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örvendezett.” A zsidók ezt mondták: „Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” Erre követ ragadtak, hogy megkövezzék őt. Jézus azonban elrejtőzött, elhagyta a templomot, és áthaladván közöttük, eltávozott onnan.

Magyarázat 

Az Egyházban sokszínűség van. Persze, ennek a sokszínűségnek az egységet nem szabad megbontania. Igaz, hogy egy célra irányulunk. De a közös célt többféleképpen lehet megközelíteni. A lényeg, hogy feléje haladjunk. A mai szentírási tanítás is buzdít erre.

Az apostoli szakaszban láthatjuk a sokszínűséget. Az apostolok emberek. Emberi módon viselkednek. Így élik meg a hitüket. Az apostoli munkában is folytatódik ez. Van, amikor együtt munkálkodnak, van, amikor szétválnak az útjaik. De nem úgy, hogy Jézustól, az ő evangéliumától eltávolodnának. Nem is lehet, mert akkor nem lennének az ő tanítványai, az ő követői.

A mai evangéliumi szakaszban Jézus azzal kezdi a tanítását, hogy aki az ő tanítása szerint él, az az örök életben is vele fogja folytatni az életét. Ez jelenti azt, hogy nem hal meg sohasem. Persze, nem kaptafára van szabva az életünk, az evangélium megélése sem ilyen. Mindenki a saját módja szerint teheti, persze azért a legfontosabb kritérium, hogy nem szakadhat el Jézus hiteles tanításától. Nos, a zsidók vitatkoztak Jézussal; nem is dicsérte meg őket!

Színes egyéniségek vagyunk. Sokféle szemcseként alakíthatjuk Krisztus Egyházának nagy mozaikját. De keressük meg benne a helyünket, ne akarjuk diszharmóniát! Gyülekezzünk Krisztus, a Fő köré, és akarjuk az ő Titokzatos Testét, az Egyházat építeni!

 

4. hétfő 

ApCsel 12,12-17 

Azon időben Péter, Máriának, a Márknak is nevezett János anyjának a házához ment, ahol sokan voltak egybegyűlve és imádkoztak. Mikor zörgetett a tornác ajtaján, egy Rodé nevű szolgáló jött ki, hogy megtudja ki az. Amint megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki az ajtót, hanem befutott és jelentette, hogy Péter áll az ajtó előtt. Azok azonban rászóltak: »Elment az eszed!« De ő erősítgette, hogy bizony úgy van. Mire azok azt mondták: »Az ő angyala az.« Péter meg egyre zörgetett. Mikor azután végre ajtót nyitottak, meglátták őt és elcsodálkoztak. Miután kezével intett, hogy hallgassanak, elbeszélte, hogyan hozta ki őt az Úr a tömlöcből. Végül azt mondta: »Vigyétek hírül ezeket Jakabnak és a testvéreknek.« Azután útra kelt és eltávozott más helyre.

Jn 8,42-51 

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Ha Isten volna az atyátok, szeretnétek engem, mert az Istentől jöttem ki, és tőle vagyok. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem. Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani az igémet. Ti az ördög-atyától vagytok, és atyátok kedvére akartok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdettől fogva, és nem maradt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, sajátjából beszél, mert hazug, és a hazugság atyja. Nekem viszont, aki az igazságot hirdetem, ezért nem hisztek. Ki vádolhat engem bűnnel közületek? Ha viszont az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől való, az Isten igéit hallgatja. Ti azért nem hallgatjátok, mert nem vagytok Istentől valók.” A zsidók így feleltek: „Ugye helyesen mondjuk, hogy szamariai vagy, és ördögöd van?” Jézus így válaszolt: „Nincs ördögöm, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek, noha nem keresem a magam dicsőségét. Van, aki keresse, és ítéletet mondjon. Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, halált nem lát sohasem.”

 Magyarázat

Az Egyházban, Jézus követségében lehet örülni és lehet vele ellenkezni is. Nem mindegy, hogy melyiket választjuk. A mai szentírási tanításban mindkét viselkedési formára találunk példát. Eldönthetjük, melyiket követjük.

Az apostoli szakaszban azt hallottuk, hogy miután Péter csodásan kiszabadult a börtönből, tanítványának, a Márknak nevezett Jánosnak a házába ment. Zörgetett az ajtón, és amikor a szolgáló leány, Ródé meglátta őt, akkor örömében ki sem nyitotta az ajtót. Ennyire elfogta az öröm! Beszaladt elújságolni a nagy hírt. Igen, van ilyen öröm is az Egyházban, ami mindent felülmúló öröm.

De Jézus környezetében volt ennek ellentéte is. A mai evangéliumból erről hallottunk. A zsidók nem fogadták el Jézust. Nem fogadták el, hogy ő az Atya küldötte. Sőt, egyenesen vitába szálltak vele. Mintha nekik lett volna igazuk. Pedig fel kellett volna ismerniük, hogy Jézus maga az igazság, amint tanította az evangélium hirdetése folyamán. Nem tették, nem tudták felfogni, nem tudtak örülni neki.

Mi már mindezek tudatában vagyunk. Mi már tudjuk, hogy Jézusnak van igaza, és mindig neki van igaza. Akkor is, ha nem úgy gondoljuk, vagy nem úgy érezzük. Nem érdemes vele ellenkezni. Inkább örülni érdemes annak, hogy szeret bennünket, élete feláldozása árán is szeret. Örüljünk ha ma is!

 

3. szombat

ApCsel 12,1-11

Azon időben Heródes király felemelte kezét, hogy lesújtson egyesekre az egyházból. Így karddal kivégeztette Jakabot, János bátyját. Mivel pedig látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, még tovább ment és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta őt, börtönbe vetette és átadta őrizetbe négy, négytagú katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti. Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelen könyörögött Istenhez érte. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök meg az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette és így szólt: »Kelj föl gyorsan!« Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: »Övezd fel magad és vedd fel saruidat.« Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: »Vedd magadra a ruhádat és kövess engem.« Péter az angyalt követve kiment, és nem tudta, hogy valóság-e az, ami az angyal által történik. Azt hitte látomása van. Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától megnyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Péter pedig magához térve azt mondta: »Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amire a zsidó nép számított.«

Jn 8,31-42a

Ezt mondta az Úr a benne hívő zsidóknak: „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Ezt válaszolták neki: „Ábrahám utódai vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek. Hogyan mondhatod hát, hogy szabadok lesztek?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki, aki bűnt követ el, szolgája a bűnnek. A szolga pedig nem marad mindig a házban, a Fiú viszont örökre ott marad. Ha tehát a Fiú tesz szabaddá benneteket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert a szavam nem hatol belétek. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól láttatok.” Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám cselekedeteit tennétek. Most pedig meg akartok ölni engem, az embert, aki az Istentől hallott igazságot hirdettem nektek. Ábrahám ezt nem tette. Ti azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.” Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, szeretnétek engem. Mert az Istentől jöttem, és tőle való vagyok.”

Magyarázat

Szeretünk szabadságban élni. Nem jó a szolgaság, a leigázottság állapota. Ez nemcsak olyan mértékben érvényes, hogy ha leigázottságban éltek az emberek és népek, akkor szabadságharcot, felkelést, forradalmat indítottak a szabadságuk érdekében. Hanem az ember egyéni életében is fontos, mert úgy tudja kibontakoztatni magát, ha megvannak a megfelelő körülmények hozzá. Persze, nem a szabadosságra kell gondolni, mert az ugyanúgy nem jó, mint a szabadság hiánya.

A mai apostoli szakaszban Péter apostol megszabadulásáról hallottunk. Heródes lefogatta, nagyon erős őrizetben tartotta, katonákkal és őrökkel körülvéve. De az Úr elküldte az angyalát, és kiszabadította őt mindabból, amire Heródes készült, illetve amire a zsidók számítottak. Szabadságot kapott Péter. És ő ezt jóra használta. Mert tovább hirdette az evangéliumot. Megtehette volna, hogy a fenyegetések közepette elhallgat, elbújik, most, hogy végre megszabadult, másképp folytatja, nehogy újra rabságba kerüljön. De nem! Ő továbbra is hirdette Krisztust.

Jézus a mai evangéliumi szakaszban egy másfajta szabadságról beszél. A lelki szabadságról. Amikor az ember nincs a bűnnek alávetve, nem kell annak bilincseitől görnyednie. És ezt a Fiú, az Isten Fia adja meg nekünk. Mert ő tud megszabadítania bűneinktől, ha mi is akarjuk, ha közreműködünk benne azzal, hogy bűnbánatot tartunk, illetve bocsánatot kérünk. Mindezen túl még azt is tanítja, hogy az igazság tesz szabaddá bennünket. Igen, mert Isten végtelenül igaz, és minél jobban közelítünk hozzá, annál inkább közeledünk a szabadsághoz, a lelki szabadsághoz is.

Ha tényleg szeretünk szabadságban élni – márpedig szeretünk! – akkor tegyünk is az érdekében. Főleg azzal, hogy Jézus tanítását elfogadva az Istenünkhöz közeledünk. Nem neki van szüksége szabadságra, mert ő maga a végtelen szabadság, hanem nekünk. Használjuk jóra a szabadságunkat: az Isten melletti elköteleződésre. És ez egyáltalán nem jelent ellentmondást.

 

3. péntek

ApCsel 10,44-11,10

Azon időben miközben Péter beszélt, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik az igét hallgatták. A körülmetéltségből származó hívek, akik Péterrel jöttek oda, elcsodálkoztak, hogy a Szentlélek kegyelme a pogányokra is kiáradt, hallották ugyanis őket nyelveken beszélni és magasztalni Istent. Ekkor Péter azt mondta: »Vajon megtagadhatjuk-e a keresztség vizét azoktól, akik a Szentlelket éppúgy elnyerték, mint mi?« Elrendelte tehát, hogy kereszteljék meg őket az Úr Jézus Krisztus nevében. Ekkor megkérték őt, maradjon náluk néhány napig. Az apostolok és a júdeai testvérek meghallották, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét. Mikor tehát Péter feljött Jeruzsálembe, a körülmetéltségből valók nekitámadtak és azt mondták: »Bementél a körülmetéletlen férfiakhoz és ettél velük.« Erre Péter hozzáfogott, hogy sorjában elmondja a történteket: »Joppe városában voltam és imádkoztam, amikor lelkem elragadtatásában látomást láttam: valami edény ereszkedett le, mint egy nagy lepedő a négy sarkánál fogva az égből, úgy hogy egészen elém ért. Mikor szemügyre véve beletekintettem, négylábú földi állatokat és vadakat, csúszó-mászókat és égi szárnyasokat láttam. Szózatot is hallottam, amely felszólított: ‘Kelj föl Péter, öld meg és edd!’ Én azonban azt mondtam: Azt már nem, Uram, mert közönséges vagy tisztátalan sohasem jutott a számba. Erre a szózat az égből másodszor is megszólalt: ‘Amit Isten tisztává tett, azt ne mondd közönségesnek.’ Ez pedig három ízben történt, mire az egész újból visszaemelkedett az égbe.

Jn 8,21-30

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Elmegyek, és keresni fogtok, de bűnötökben haltok meg. Ahová ugyanis én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre a zsidók megjegyezték: „Csak nem öli meg magát, hogy azt mondja: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?” De ő megmagyarázta nekik: „Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy bűneitekben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre megkérdezték tőle: „De hát ki vagy te?” Jézus ezt mondta: „Az, akinek már kezdettől vallom magamat. Sok mindent kellene még rólatok mondanom és ítélnem, de aki engem küldött, az igaz, és amit tőle hallottam, azt hirdetem a világnak.” Nem fogták fel, hogy az Atyáról beszél nekik. Jézus így folytatta: „Amikor majd fölmagasztaljátok az Emberfiát, megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek magamtól, hanem arról beszélek, amire Atyám tanított engem. És aki küldött, velem van, nem hagyott magamra az Atya, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.” E szavaira sokan hittek benne.

Magyarázat

A Szentlélek ott fú, ahol akar. Működik. Csak az a kérdés, hogy észrevesszük-e. Mert a levegőt is természetesnek vesszük, amíg el nem fogy, amíg észre nem vesszük a hiányát. Jó lenne nem így lenni a Szentlélek működésével. Ha nemcsak akkor tapasztalnánk meg a „hiányát”, amikor őhelyette a bűn áraszt el bennünket!

A mai apostoli szakasz szerint az emberek megkapták a Szentlelket, miközben hallgatták az apostolok tanítását. S milyen nagyszerű, hogy válogatás nélkül megkapták! A pogányokra is kiáradt. Azért, hogy a bennük való működése elvezesse őket a Jézusban való hitre, a teljességre. Ez nyilván a keresztségben és a bérmálásban valósul meg teljes egészében. Mint a mi életünkben is.

Bár a mai evangéliumi szakaszban szó szerint nem szerepel a Szentlélek, de azért jelen van a működése Jézus Krisztuson keresztül. Hiszen őt is csak úgy tudják az emberek megtalálni, ha megvan bennük erre a jó szándék. És ez ránk is érvényes. Még imádkozni is csak úgy tudunk igazán, ha a Lélek szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal imádkozik bennünk!

A húsvét ünnepét már elhagytuk, bár még jó ideig az ünnepkörében élünk. Készülünk a pünkösdre, a Lélek kiáradására. Jó lenne ezt nagyon tudatosan tenni. Hogy be tudjuk úgy fogadni a Szentlelket, hogy valóban hatásos legyen bennünk a működése. Mert az igaz, hogy ott fú, ahol akar, de csak ott tudja kifejteni hatását, ahol ezt engedik neki. Hát mi engedjük!

 

3. csütörtök

ApCsel 10,34-43

Azon időben Péter beszélni kezdett: »Valóban azt tapasztalom, hogy Isten nem személyválogató, ellenkezőleg, kedves előtte bármelyik nemzetbeli, aki féli őt és igazságot cselekszik. Isten elküldte igéjét Izrael fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által, aki mindeneknek Ura. Ti is tudjátok, hogy mi történt egész Júdeában azután, hogy kezdetét vette Galileában, a Jánostól hirdetett keresztség után: hogy miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített, mert Isten vele volt. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő a zsidók országában és Jeruzsálemben tett. Megölték őt, felfüggesztették a fára. De Isten harmadnapon feltámasztotta őt, s megadta neki, hogy megjelenjen, nem ugyan az egész népnek, hanem az Isten által előre kijelölt tanúknak, minekünk, akik ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt. Meg is parancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és bizonyítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és a holtak bírájává rendelt. Róla tesznek tanúságot az összes próféták, hogy az ő neve által mindenki elnyeri a bűnök bocsánatát, aki csak hisz benne.«

Jn 8,12-20

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A farizeusok ezt mondták neki: „Te magad mellett teszel tanúságot, tanúságod tehát nem igaz.” Jézus megfelelt nekik: „Ha magam mellett teszek is tanúságot, igaz a tanúságom, mert tudom, honnan jövök, és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnan jöttem, sem azt, hová megyek. Ti a test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki fölött. Ha pedig ítéletet mondok is, igaz az ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én és aki küldött engem, az Atya. Márpedig a ti törvényetekben az áll írva, hogy két ember tanúsága igaz. Én vagyok az, aki tanúságot teszek magamról, és tanúskodik mellettem az Atya is, aki küldött engem.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van az Atyád?” Jézus így felelt: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.” Így beszélt Jézus a kincstárnál, amikor a templomban tanított, és senki sem fogta el őt, mert még nem jött el az ő órája.

Magyarázat 

Mit jelent a tanúskodás? Azt, hogy kiállunk valakinek az igaza mellet. Komoly ügyekben ezért kell tanúval, vagyis legalább két tanúval aláíratni egy-egy fontos okmányt, szerződést vagy hasonlót. Mert a tanú egyrészt igazolja az igazságot, másrészt kezességet is vállal. A mai szentírási olvasmányok mindegyikében hallottunk a tanúskodásról.

Az apostoli szakasz szinte teljesen ezzel van tele: a tanúskodással. Az apostolok tanúságot tesznek mindarról, amit Jézus a földi életében tett. Aztán tanúságot tesznek arról, hogy megölték őt, keresztre feszítve, fára függesztve. De ugyanúgy tanúságot tesznek arról, hogy harmadnapra feltámadt. És aztán elmennek a világra, hogy erről tanúságot tegyenek. Sőt, még egy dolog fontos: már a próféták is az eljövendő Messiásról tanúskodtak, arról, hogy ő bűnbocsánatot hoz az embereknek. Igaza van tehát a Szentírásnak, mert sokan tanúskodnak mellette!

Az evangéliumi szakaszban is a tanúskodásról van szó. A zsidók Jézus szemére vetik, hogy ő saját magáról tesz tanúságot. De ő nagyon hatásosan megválaszol nekik: mögötte ott áll az Atya tanúskodása is. Ezzel aztán ők nem tudnak mit kezdeni. Inkább rátámadnak Jézusra. Mi persze tudjuk, hogy ez nem helyes eljárás, mert Jézus mellett a legnagyobb tanúságot maga az Atya tette, amikor feltámasztotta a holtak közül. Ők ezt akkor még nem tudták, de a tanításának már hihettek volna!

A lényeg az, hogy mi fogadjuk el azt a tanúságtételt, amit az apostoloktól kaptunk Jézus Krisztusról. Az Egyház kétezer éves láncolatában érkezik ez hozzánk. De biztosan, szilárdan érkezik, amire garancia az apostolok jogfolytonossága. Ezen belül pedig az éppen most megválasztott új pápa.

 

3. szerda

ApCsel 14,6-18

Azon időben Pál és Barnabás értesültek arról, hogy a pogányok és a zsidók támadásra készülnek ellenük, elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe, és körös-körül az egész tartományba. Mindenütt hirdették az evangéliumot. Volt Lisztrában egy béna lábú ember, aki sánta volt születésétől fogva és sohasem tudott járni. Hallgatta Pált, amikor beszélt. Pál rátekintett, s mivel látta, hogy hisz a gyógyulásában, fennhangon azt mondta: »Állj fel egyenesen, a lábaidra.« Az felugrott és járkált. Mikor a néptömeg látta, hogy mit tett Pál, likaóniai nyelven felkiáltott: »Az istenek emberi alakot öltöttek, s leszálltak hozzánk!« Barnabást elnevezték Jupiternek, Pált meg Merkurnak, mert ő vitte a szót. A város előtt lévő Jupiter templom papja bikákat és koszorúkat hozott a kapuk elé, és a tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni. Amikor az apostolok, Barnabás és Pál meghallották ezt, megszaggatták ruhájukat, kiáltozva kisiettek a tömeg közé és ezt mondták: »Férfiak, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, s éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavaló dolgoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, a tengert és mindazt, ami bennük van. A letűnt időkben hagyott minden pogányt, hogy a saját útján járjon, de önmagát sem hagyta tanúságtétel nélkül, mert jót cselekedett az égből: esőt, termékeny időket adott, betöltötte szívünket eledellel és örömmel.« Bár ezeket mondták, alig tudták lecsillapítani a tömeget, hogy ne mutasson be nekik áldozatot.

Jn 7,14-30

Amikor eltelt az ünnep fele, Jézus fölment a templomba, és tanított. A zsidók csodálkoztak, és ezt mondogatták: „Hogyan ismerheti az Írásokat, amikor nem is tanulta?” Jézus így felelt nekik: „Tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. Aki készen van rá, hogy teljesítse akaratát, megismeri a tanításról, vajon Istentől való-e, vagy csak magamtól beszélek. Aki magától beszél, a saját dicsőségét keresi. Aki azonban annak dicsőségén munkálkodik, aki őt küldte, az igaz, és nincs benne hamisság. Vajon nem Mózes adott-e nektek törvényt? Mégsem tartja meg egyikőtök sem a törvényt. Miért törtök az életemre?” Válaszul ezt mondta a tömeg: „Megszállott vagy, ugyan ki tör az életedre?” Jézus azonban folytatta: „Csak egyetlen tettet vittem végbe, s mindnyájan megütköztök rajta. Mózes adta nektek a körülmetélést - bár nem Mózestől eredt, hanem az ősatyáktól -, és szombaton is körülmetélitek az embert. Ha tehát szombaton körülmetélkedik az ember, hogy Mózes törvénye csorbát ne szenvedjen, miért haragudtok rám, amiért egy egész embert meggyógyítottam szombaton? Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan ítéljetek!” A jeruzsálemiek közül néhányan megjegyezték: „Ugye, ez az, akit halálra keresnek? És lám, teljesen nyíltan beszél, és nem szólnak rá semmit. Csak nem győződtek meg róla az elöljárók, hogy valóban ő a Messiás? Róla tudjuk, honnan való, a Messiásról pedig, midőn eljön, senki sem fogja tudni, honnan való.” Jézus a templomban tanítva így kiáltott fel: „Engem is ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek. Én pedig ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre el akarták fogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem érkezett el az órája.

 Magyarázat

Milyen az ember? Változó, hogy hogyan viselkedik. De hát nem ilyenek vagyunk mi magunk is? Egyszer jók, máskor kevésbé jók. Csak rosszak, kifejezetten rosszak ne akarjunk lenni! Mióta a világ fennáll, ez azóta így van. Jézus idejében is, az apostolok idejében is így volt. A mai szentírási tanításban is találkozunk a kétféle mentalitással.

Az apostoli szakaszból azt hallottuk, hogy Pált és Barnabást halálra üldözik. Menekülniük kell a rossz emberek elől. Pedig ők semmi rosszat nem tettek, legfeljebb annyit, hogy nem a szájuk íze szerint tanítottak. De tudjuk, hogy nem tehettek mást, mert az evangéliumot kellett hirdetniük. Aztán másféle emberek közé kerültek, akik pedig egyenesen isteníteni akarták őket. Mert ilyen emberek is voltak és vannak! Ámde ők, az apostolok, jól tudták kezelni a helyzetet, nekünk is példát mutatva.

A mai evangéliumi szakaszban pedig arról hallottunk, hogy Jézus életére akarnak törni a zsidók. Előbb kétszer is mondja ő maga. Mert tudja, érzi. És valóban: ez lesz a végső sorsa, a keresztre feszítés, az erőszakos halál. A szakasz végén pedig azt hallottuk, hogy el akarták fogni. Mint az apostolok esetében, itt is érthetetlen: a jóságra rosszasággal akarnak válaszolni. Jézus mindig csak csupa jót tett. Az ő törvényüket is csak azért lépte át, hogy gyógyítson, segítsen, szeretetet tanúsítson.

Hogy milyen az ember? Ilyen! Tud jól is viselkedni, de tud rossz is lenni. Ne engedjük, hogy a rosszaság irányába haladjunk. Még akkor sem, hogy ha nem becsül sokra bennünket a világ, mert most is üldözik a keresztényeket, akik Jézust követik, akik az ő nevében és az ő példájára igyekszenek jók lenni! Mi akarjunk jók és mindig jók lenni!

 

3. kedd

ApCsel 10,21-33

Azon időben Péter lement a férfiakhoz, s így szólt: »Íme, én vagyok, akit kerestek. Mi járatban vagytok?« Ezek azt felelték: »Kornéliusz százados, az igaz és istenfélő férfi, aki mellett az egész zsidó nép tanúságot tesz, egy szent angyaltól parancsot kapott, hogy hivasson téged a házába és hallgassa tőled az igéket.« Erre bevezette és vendégül látta őket. Másnap pedig fölkelt és elindult velük. Néhányan a joppei testvérek közül elkísérték őt. A rákövetkező napon azután megérkezett Cézáreába. Kornéliusz már várta őket. Összehívta rokonait és bizalmas barátait. És történt, hogy amikor Péter belépett, Kornéliusz elébe jött, s a lábaihoz borulva hódolt neki. Péter azonban fölemelte őt és így szólt: »Kelj föl, én magam is ember vagyok.« Azután beszédbe elegyedett vele, beljebb került és sokakat talált összegyűlve. Ezeknek azt mondta: »Ti tudjátok, mennyire visszariad a zsidó férfi attól, hogy idegennel barátkozzon vagy hogy belépjen a házába. De Isten értésemre adta, hogy senkit se mondjak közönségesnek vagy tisztátalannak. Azért ellenkezés nélkül eljöttem a meghívásra. Kérdezem tehát, mi okból hívtatok engem.« Kornéliusz erre azt mondta: »Ebben az órában éppen négy napja, hogy kilenc órakor imádkoztam a házamban és íme, egy férfi állt elém fehér ruhában. Azt mondta: ‘Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált és alamizsnáidról megemlékeztek az Isten színe előtt. Küldj azért Joppéba és hivasd el Simont, akit Péternek is hívnak. Simon tímár házában szállt meg a tenger mellett.’ Mindjárt hozzád küldtem tehát és te jól tetted, hogy eljöttél. Íme, most mindnyájan itt vagyunk előtted, hogy meghallgassuk mindazt, amit az Úr neked parancsolt.«

Jn 7,1-13

Abban az időben Jézus bejárta Galileát. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók az életére törtek. Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Ezért testvérei így szóltak hozzá: „Kelj útra, és menj el Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet, amelyeket véghezviszel. Hiszen senki sem működik titokban, ha azt akarja, hogy tudomást szerezzenek róla. Ha ilyeneket teszel, akkor nyilatkoztasd ki magad a világ előtt!” Testvérei sem hittek ugyanis benne. Jézus ezt válaszolta nekik: „Nekem még nincs itt az időm, de nektek mindig megfelelő az idő. Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert tanúskodom róla, hogy a tettei gonoszak. Menjetek hát föl az ünnepre, én még nem megyek föl erre az ünnepre, mert az én időm még nem telt be!” Ezt mondta nekik, és Galileában maradt. Miután azonban testvérei fölmentek az ünnepre, akkor ő maga is fölment, csak nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban. A zsidók pedig keresték az ünnepen, és kérdezgették: „Hol van ő?” A nép körében is sokat suttogtak róla. Némelyek azt mondták, hogy jó ember, mások meg azt, hogy nem, hanem félrevezeti a népet. Ám a zsidóktól való félelem miatt senki sem beszélt nyíltan róla.

Magyarázat

Isten folytonosan árasztja felénk tanítását. Mi ezt leginkább és legközvetlenebbül az ő igéjén keresztül tapasztalhatjuk meg, amit hivatalos formában a templomi felolvasásokban hallunk. De ugyanúgy meghallhatjuk akkor is, amikor mi magunk olvassuk a Szentírást, az evangéliumot, a szentírási könyveket. A mai szentírási tanításban is hallunk erről.

Az apostoli szakaszban Péter apostol az, aki hirdeti az igét. A tegnapi szakasznak a folytatásáról van szó. Kornéliuszhoz megy el, aki maga is készséges a tanítás meghallgatására. Igaz, már tegnap is hallottuk róla, hogy imádkozó és jót cselekvő embere volt, tehát nem állt távol az Isten Országától. Nos, Péter apostol tanítását is szívesen hallgatta, sőt, előtte el is küldött érte, hogy ezt megtehesse. Ilyen szívesen és örömmel kell nekünk is meghallgatni az Isten tanítását, ami a Szentírásból árad felénk.

Az evangéliumi szakasz hasonló gondolattal kezdődött, amint hallottuk. Jézus bejárta Galileát. Ámde nem túristaútra ment, vagy nem kíváncsiskodni akart. Hanem a küldetését teljesíteni, azért, hogy hirdesse országának örömhírét, hogy közel vigye az emberekhez az evangéliumot, hogy hitre buzdítsa és serkentse őket. És ezt akkor is tette – figyeljük meg a szent szöveget –, amikor még „a testvérei sem hittek benne”, vagyis a legközvetlenebb hozzátartozói. A jeruzsálemi ünnepre még csak titokban ment föl, nehogy idő előtt elfogják, akadályozzák küldetésének teljesítését.

Isten igéje nincs megkötözve – amint az egyik újszövetségi helyen olvashatjuk (2Tim 2,9). Minden akadály nélkül árad felénk. A mostani lehetőségek zúdítják ránk, mert nemcsak a leírt és kinyomtatott könyvben olvashatjuk, hanem az elektronikus eszközökön keresztül nagyon könnyen olvashatjuk, hallhatjuk, láthatjuk. Éljünk hát vele. Itt, a templomban is, meg otthon is, meg bármilyen körülmények között is!

 

3. hétfő

ApCsel 10,1-16

Azon időben volt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az itáliainak nevezett zászlóalj századosa. Egész házanépével együtt vallásos és istenfélő férfi volt, sok alamizsnát osztott ki a nép között, s szüntelenül imádkozott az Istenhez. Ez látomásban tisztán látta a nap kilencedik órája körül, hogy az Isten angyala bejött hozzá és azt mondta neki: »Kornéliusz!« Ő pedig rátekintett és megrémülve azt mondta: »Mi az, Uram?« Mire az Úr így szólt hozzá: »Imádságaid és alamizsnáid felszálltak az Isten színe elé s megemlékezett rólad. Azért küldj most férfiakat Joppéba és hivass ide egy bizonyos Simont, akinek a mellékneve Péter. Ez egy bizonyos Simon tímárnál van megszállva, akinek a háza a tenger mellett van. Ő majd megmondja neked, mit kell tenned.« Amint eltávozott az angyal, aki szólt hozzá, előhívta két szolgáját s beosztottjai közül egy istenfélő katonát. Mindent elmondott nekik és elküldte őket Joppéba. Másnap pedig, miközben ők úton voltak és a városhoz közeledtek, Péter hat óra tájban fölment a ház tetejére imádkozni. Közben megéhezett és enni akart. Amíg elkészítették neki, elragadtatásba esett. Nyitva látta az eget, és egy edény ereszkedett alá, olyan mint egy nagy lepedő, amelyet négy sarkánál fogva eresztenek le a földre. Mindenféle négylábú, földi csúszómászó és égi madár volt benne. Egy hang így szólt hozzá: »Kelj fel Péter, öld meg és edd!« De Péter azt mondta: »Távol legyen tőlem, Uram, hiszen sohasem ettem semmi közönségeset és tisztátalant.« De a hang újból, másodszor is szólt hozzá: »Amit az Isten tisztává tett, te ne mondd azt közönségesnek.« Ez pedig háromszor történt, azután az edény hirtelen felemelkedett az égbe.

Jn 6,56-69

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított. Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ki az, aki hallgathatja?” Jézus tudta magában, hogy tanítványai zúgolódtak emiatt, azért megkérdezte tőlük: „Ezen botránkoztok-e? Hát, ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek, és ki fogja elárulni. Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok-e menni?” Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet szavai nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

Magyarázat

Közelíteni Jézushoz. Ez életünk célja. Legalábbis nekünk, keresztényeknek, hívő embereknek. Közelíteni akarunk hozzá úgy, hogy elfogadjuk a tanítását, úgy, hogy követjük a példáját a szeretetben, úgy, hogy tanúságot teszünk róla az életünkkel. Ehhez kapunk erősítést a mai szentírási tanításból.

Az apostoli szakasz – mint hallottuk – két részletben is a Jézushoz való közelítésről szólt. Először az angyal által közelíti Kornéliusz századost Péterhez, és rajta keresztül magához az Úrhoz. Aztán pedig Péternek ad látomást arra vonatkozóan, hogy a pogányok is lehetnek közvetlenül keresztények, nem kell előbb zsidóknak lenniük, még akkor sem, ha a hithű zsidók tisztátalanoknak tekintették őket. Mi is közeledhetünk Jézushoz, bármilyen állapotban is vagyunk. Persze tudjuk, hogy akkor teljes ez, ha tiszta állapotban vagyunk, ha a kegyelem belénk tud áradni.

Az evangéliumi szakaszban is két részletet látunk a Jézushoz való közelítéssel kapcsolatban. Az első az, hogy az Eucharisztiában a legbensőségesebb kapcsolatba kerülhetünk Jézussal: az ő Testét és az ő Vérét vehetjük magunkhoz. S valóban, ennél nem is lehet nagyobbat mondani! Jézus életének részesei lehetünk, mert magunkba fogadjuk őt! A másik szempont gyakorlatibb. Jézus kérdésére, hogy a tanítványok ott akarják-e őt hagyni, Péter azzal válaszol, hogy dehogyis, hiszen az örök élet igéi nála, vagyis Jézusnál vannak! Tehát a szavak, a tanítás által is megélik a vele való közösséget.

Számunkra is fontos mindez. Közelítsünk az életünkben Jézushoz. Fogadjuk el a tanítását minél teljesebben, és teljesítsük azt minél részletesebben. Aztán pedig kövessük őt: a legfontosabban, a szeretetben! Közelítsünk hozzá az életünkben, hogy földi életünk végén meg is érkezzünk hozzá!

 

3. szombat

ApCsel 9,19b-31

Azon időben Saul néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia. Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: »Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, s ide is azért jött, hogy megkötözve hurcolja őket a főpapokhoz!« Saul azonban mind nagyobb erővel lépett föl és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bizonyítva, hogy ez a Krisztus. Sok nap múlva a zsidók megállapodtak, hogy megölik őt. De Saul megtudta cselszövésüket. Azok pedig még a kapukat is őrizték éjjel-nappal, hogy megöljék őt. A tanítványok azonban éjjel fogták őt és kimenekítették a falon át, leeresztve őt egy kosárban. Mikor így Jeruzsálembe érkezett, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mindnyájan féltek tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette őt, elvezette az apostolokhoz és elbeszélte nekik, hogyan látta meg az Urat útközben, hogyan beszélt vele, és hogy milyen bátran tevékenykedett Damaszkuszban Jézus nevében. Velük volt, járt-kelt Jeruzsálemben s bátran tevékenykedett az Úr nevében. Beszélt a pogányokhoz is és vitatkozott a görögökkel, de azok az élete ellen törtek. Mikor a testvérek erről értesültek, lekísérték őt Cézáreába és elküldték Tarzusba. Az egyház ekkor egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és gyarapodott, az Úr félelmében járt, s telve volt a Szentlélek vigasztalásával.

Jn 15,17-16,2

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. Ha gyűlöl majd benneteket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket! Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a tőlem kapott igére: »Nem nagyobb a szolga uránál.« Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én igémet megtartották, a tieteket is megtartják. Mindezt azonban az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem, és nem beszéltem volna nekik, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. Most pedig látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is, azért, hogy beteljesedjék az ige, amely a törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.« Amikor eljön a Vigasztaló, akit én küldök az Atyától, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. Kizárnak benneteket a zsinagógákból, és eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, úgy hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek.”

Magyarázat

A teológia Istenről szóló tudomány. Hittannak is nevezik, de valójában a Theosz szó van benne, ami Istent jelent. Tehát mindenképpen Istenről szól, azt is lehet mondani, hogy „Isten-tan”. És ez akkor is így van, ha mi emberi értelmünkkel vajmi keveset tudhatunk meg róla, vajmi kevessé ismerhetjük meg őt. Mert ha ő megismerhető lenne, akkor nem lenne Isten! No, de azért nem kell feladnunk, mert egyre közelebb kerülhetünk hozzá véges emberi értelmünkkel is.

Hogy kicsoda Jézus, azt az újonnan megtért Pál apostol azonnal hirdeti a zsinagógákban, amint a mai apostoli szakaszból hallottuk. Hirdette az embereknek, hogy nem más ő, mint az Isten Fia. Csodálkoznak is rajta! Aztán meg az életére törnek, hogy miért is beszél nekik ilyeneket! Pedig nem mást mond, mint amit maga Jézus mondott önmagáról. És persze, ami a kihallgatásán és a perén a legnagyobb „bűne” volt: hogy Isten Fiává tette magát! De az apostol nem tehetett mást, mint hogy ezt hirdesse. Mint ahogy mi sem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk. Hiszen ezen fordul meg az üdvösségünk! Igen! Jézus Krisztus Isten Fia, a mi Megváltónk!

A mai evangéliumi szakaszban Jézus még többet is mond az egyszerű ismeretnél. Mert nem elég, hogy nem ismeri meg őt a világ, hanem még gyűlöli is. Sőt az Atyát is gyűlöli. Pedig ő igyekezett mindent elmondani és tanúsítani róla. Ha nem tette volna, akkor ismeret hiányában nem lenne bűnük a gyűlölőknek. De mivel elmondta, ezért nincs mentségük! Hát, mi nehogy ilyenek legyünk. Persze, mi már hitünk rendszerének teljességét láthatjuk. Főleg a húsvét fényében. Értünk, a mi üdvösségünkért megtett mindent a mi Üdvözítőnk. Még az életét is feláldozta. Kell-e ennél több?

Nos, bár Istenről csak dadogva tudunk beszélni, mert mindaz, amit elmondunk róla, mérhetetlenül kevés. Mi csak emberi gondolatainkkal tudjuk megközelíteni, emberi szavainkkal tudunk róla beszélni. Ám feladni akkor sem szabad! És ne feledjük: a szeretet révén tudjuk őt a legjobban megközelíteni. Azzal a szeretettel, amit éppen a mai evangéliumi szakasz elején Jézus parancsba adott nekünk. Törekedjünk hát rá! Hogy egyre közelebb kerülhessünk Istenhez.

 

3. péntek 

ApCsel 8,40-9,19a 

Azon időben Fülöp Azótusban termett, körüljárt és hirdette az evangéliumot, amíg Cézáreába nem érkezett. Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta őt körül az égből. Leesett a földre és szózatot hallott, amely azt mondta neki: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« Ő azt kérdezte: »Ki vagy, Uram?« Az így válaszolt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod.« Erre remegve és ámulva megkérdezte: »Uram, mit akarsz, hogy tegyek?« Az Úr azt válaszolta neki: »Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.« A férfiak, akik őt kísérték, álmélkodva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor felnyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott és sem nem evett, sem nem ivott. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: »Ananiás!« Ő pedig így felelt: »Itt vagyok, Uram!« Az Úr így folytatta: »Kelj föl és menj el az úgynevezett Egyenes utcába és keress föl Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik. Ő pedig látott egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.« Ananiás azonban azt felelte: »Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.« De az Úr azt mondta neki: »Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.« Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette kezét és azt mondta: »Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és betelj Szentlélekkel.« Erre tüstént halpikkelyfélék hullottak le a szemeiről s visszanyerte szemevilágát; mire fölkelt és megkeresztelkedett. Azután ételt vett magához és megerősödött.

Jn 6,48-54 

Ezt mondta az Úr a benne hívő zsidóknak: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászálló kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért.” Erre viszály támadt a zsidók közt: „Hogyan adhatja ez nekünk a testét eledelül?” Jézus ezt mondta nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.”

Magyarázat

Újjá lehet születni. Persze nem úgy, ahogy Nikodémus gondolta, hogy ehhez vissza kellene térnie anyja méhébe. Van lelki újjászületés is, amiről Jézus beszélt. A mai szentírási tanítás pedig ezt támasztja számunkra alá. Újjá lehet születni – felkelni még világi értelemben is, a rosszaságból. 

A mai apostoli szakasz Saul történetét mondja el, hogyan lesz belőle Szent Pál, a nemzetek apostola: hogyan születik újjá. Láttuk-hallottuk: úgy, hogy Jézussal találkozott. Ő volt rá hatással. S az addig keresztényüldöző ember megváltozott, újjászületett! Szóval, kell a Jézussal való találkozás a megújuláshoz, a lelki újjászületéshez. Nekünk is! Mert nem volt elég egyszer, a keresztvíz által újjászületnünk, hanem a bűnbánatban, életünk megjobbításában ezt folyamatosan kell tennünk. 

Jézus a mai evangéliumban még radikálisabban beszél az újjászületésről. Aki nem eszi az ő testét és nem issza az ő vérét, abban nem lesz élet. Aki viszont megteszi, azt feltámasztja. Mégpedig az utolsó napon, éspedig az örök életre. És nem ez a legtöbb? Nem ez a legfontosabb számunkra? Hogy ez megvalósulhasson, azért van szükségünk az Eucharisztiából való táplálkozásra, ahol Jézus az ő testét valóságos eledelül, az ő vérét valóságos italul adja nekünk. Még akkor is, ha belerejtőzik a kenyérbe és a borba. 

Szóval, a lényeg az, hogy újjászülethetünk. Nemcsak a világi életben javulhatunk meg, hanem úgy is, hogy az örök élet lesz az osztályrészünk. Törekedjünk erre folyamatosan! Azzal is törekedjünk, hogy részesedünk a szent Eucharisztiában; azzal is, hogy igyekszünk rendszeresen szentáldozáshoz járulni. 

 

 Május 8. 

1Ján 1,1-7

Atyámfiai! Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit néztünk és kezünk tapintott az élet Igéjéről, - mert az élet megjelent, és mi láttuk és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk -, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk, és a mi közösségünk legyen közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen. Ez az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek: hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben járunk, hazudunk. és nem cselekszünk igazságot. Ha azonban világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

Jn 19,25-27; 21,24-25

Abban az időben ott állt Jézus keresztje mellett az ő anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Jézus, látva anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te a fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és ezeket írta, és tudjuk, hogy igaz a tanúsága. De van sok egyéb dolog is, amit Jézus tett, amelyek, ha egyenként le lennének írva, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Amen.

Magyarázat

Ma a „szeretett tanítványnak”, János apostol és evangélistának az emléknapja van. Az evangéliumban olvasható ez a mellékneve. Az Egyháztól a későbbiekben egy másik melléknevet is kapott: ő a „teológus”, vagyis a „hittudós” János. Mindkét neve fontos és jelentőségeteljes tartalommal bír.

A mai apostoli szakasz az ő első leveléből való. Ebben a rövid részletben is megtapasztalhatjuk azt, hogy milyen mélységes a teológiai megfogalmazása. Először is tanúsítja azt, hogy szem- és fültanúként szól Jézusról, ami nagyon fontos. Aztán pedig az Istennel való közösségről tanít. Amit úgy ér el az ember, ha nem homályosan botorkál az életének útján, hanem engedi, hogy Jézus világítsa be azt a maga fényével.

A mai evangélium inkább a „szeretett” tanítványra irányítja a figyelmet. Arra, akire Jézus rábízta a kereszten haldokolva az édesanyját. És akinek személyében minden Máriát szerető embert az ő édesanyai oltalmába ajánlott. Mi is közéjük tartozhatunk, ha akarunk. Márpedig miért ne akarnánk oda tartozni? Ezek mellett azonban a tanításról is szó van itt, amely olyan gazdag, hogy az egész világ sem képes a befogadására. De azért ne adjuk fel, igyekezzünk minél többet befogadni belőle!

A „szeretett tanítvány”, a „hittudós” János így áll előttünk példaképként. Ugyanakkor – mint minden szent, ő is – segítségünkre is van. Kérjük bátran a segítségét ahhoz, hogy mi is Jézus szeretett tanítványai legyünk, és hogy minél többet befogadhassunk Jézus tanításából. Biztos, hogy segít, minél inkább kérjük, annál jobban segít.

 

3. szerda

ApCsel 8,18-25

Azon időben amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel megadják a Szentlelket, pénzt kínált nekik, és azt mondta: »Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, megkapja a Szentlelket.« Péter azonban így szólt hozzá: »Vesszen a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzért lehet megszerezni. Sem részed nincs ebben, sem jussod nincs hozzá, mert a szíved nem igaz az Isten előtt. Térj meg tehát ebből a gonoszságodból: s kérd az Istent, hogy szívednek ez a gondolata bocsánatot nyerjen. Mert azt látom, hogy a keserűség epéjében és a gonoszság kötelékében vagy.« Erre Simon azt felelte: »Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se érjen engem abból, amit mondtatok.« Ők pedig, miután tanúságot tettek és az Úr igéjét hirdették, visszatértek Jeruzsálembe. Közben a szamaritánusok sok helységének hirdették az evangéliumot.

Jn 6,35-39

Ezt mondta az Úr a benne hívő zsidóknak: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok engem, mégsem hisztek. Mindaz, akit nekem ad az Atya, hozzám jön. És aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Atyámnak, aki küldött engem, az az akarata, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.”

Magyarázat

Isten kegyelmét nem lehet pénzen megvásárolni, mert ő azt ingyen árasztja mindenkire. Válogatás nélkül: hívőre, hitetlenre, jó szándékú emberre, rossz szándékúra, kicsire, nagyra, és lehet sorolni. Csak az emberen múlik, hogy befogadja-e a kegyelmet. Mert Ő felkelti a napját igazakra és gonoszokra egyaránt, ahogy a Szentírás mondja (Mt 5,47).

A mai apostoli szakaszban Simon mágus pénzért akarta megszerezni a kegyelmet. Ezért is, róla nevezték el az ilyesfajta cselekedetet az Egyházban „simóniának”. Nos, láttuk, hallottuk, hogy ez nem lehetséges. Sőt, az apostoloknak kellett imádkozniuk azért, hogy Isten büntetése elkerülje ezt az embert, miután rádöbbentették a bűnére. Szóval, kegyelmet sem akkor nem lehetett, sem azóta sem, sem semmikor sem lehetett és nem lehet pénzért vásárolni!

Jézus hasonlót tanít a mai evangéliumi szakaszban. Ingyen adja a kegyelmet, őt, saját magát, élő kenyérként. Csak annyit vár el, hogy ezt akarjuk. Mert azt mondja, hogy aki „hozzá jön”. Tehát: akiben megvan a jó szándék a kegyelem elfogadására és befogadására! És figyeljünk oda: Ő senkit nem akar elveszíteni! Mindenkit neki adott az Atya, hogy mindenkinek az Üdvözítője, Megváltója legyen! Nincs tehát személyválogatás! Egyetlen dolog szükséges: az ember részéről a jó szándék!

Így fogadjuk a mai szentírási tanítást! Örüljünk Isten ingyenes kegyelmének. Annak, hogy bennünket sem akar kizárni belőle. De tudatosítsuk magunkban egyre jobban, és ma is, hogy nekünk kell nyitnunk a kegyelem befogadására! Mert Isten szabad akaratot adott nekünk, és nem akarja a kegyelmét sem erőszakosan belénk préselni.

 

3. kedd

ApCsel 8,5-17

Azon időben eljutott Fülöp Szamaria városába és hirdette nekik Krisztust. Tömegesen és egyetértően figyeltek arra, amiket Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett. Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult. Nagy az öröm támadt abban a városban. Volt azonban a városban egy Simon nevű férfi, aki azelőtt bűbájosságot űzött és elámította Szamaria népét, azt állítva, hogy ő rendkívüli valaki. Nagy és kicsi, mindenki hallgatott rá s azt mondták: »Ő az Isten ereje, amelyet Nagynak mondanak.« És követték őt, mert jó ideje ámította őket bűbájosságaival. Mikor azonban Fülöpnek hittek, aki hirdette az örömhírt Isten országáról, a férfiak és az asszonyok megkeresztelkedtek Jézus Krisztus nevében. Sőt, maga Simon is hitt, s megkeresztelkedése után Fülöphöz szegődött. Mikor látta, hogy jelek és igen nagy csodák is történnek, elálmélkodva csodálkozott. Mikor pedig az apostolok, akik Jeruzsálemben voltak, meghallották, hogy Szamaria befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost, Amint odaérkeztek, imádkoztak értük, hogy elnyerjék a Szentlelket, mert az még egyikükre sem szállt le, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevében. Ekkor rájuk tették kezüket s azok elnyerték a Szentlelket.

Jn 6,27-33

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyan eledelért, amely megmarad az örök életre! Ezt az Emberfia adja nektek, akit maga az Atya, az Isten jelölt meg pecsétjével.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy az Isten szerinti tetteket vigyük végbe?” Jézus ezt felelte: „Az Isten szerinti tett az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” De ők így folytatták: „Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: »Mennyei kenyeret adott nekik enni.«” Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret a mennyből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből, és életet ad a világnak.”

Magyarázat

Nagyon fontos és eligazító tanítást kapunk a mai szentírási szakaszokból. Mégpedig azt, hogy oda kell figyelni az Isten igéjére, és aszerint kell élni. Mert ez adja számunkra az üdvösséget. Éppen úgy, mint az apostolok idejében, sőt még korábban is, amikor maga Jézus Krisztus hirdette az ő országának örömhírét.

Az apostoli szakaszban azt hallottuk, hogy Fülöp apostolt hallgatták az emberek, amikor Jézust hirdette nekik. Nem is akárhogyan tették ezt. Mert „tömegesen és egyetértőleg” hallgatták. Tömeg, de nem nyájszellemben! Mert ott van az egyén is. S számunkra is fontos mindkettő: az Egyház közössége, de a mi egyéni hozzáállásunk is. Így tudott sok beteg lelki és testi gyógyulást szerezni. S ezen túlmenően: így részesedhettek a Szentlélekben.

Az evangéliumban szintén megjelenik a közösség éppen úgy, mint az egyén. A Jézushoz jövő zsidóknak mondja Jézus, hogy az örök életre szóló kenyérért fáradozzanak. Azért tudta mondani nekik, mert jöttek hozzá. Közösségileg is. Mint ahogy közösségben voltak a kenyérszaporítás csodájánál is. De fontos az egyén is. Mert úgy válik a lélek hasznára, mindenkinek egyénileg. Mindenkinek a saját üdvösségén kell fáradoznia. Ugyanis másnak csak segíteni tudunk az üdvösség elérése érdekében a minek záloga a szent Eucharisztiában való részesedés, de üdvözíteni nem tudjuk!

Akárhogy nézzük, összetartozik az egyén és a közösség. Maga az Egyház is az összegyülekezettek közössége, mégpedig a Jézus Krisztus mint fő köré összegyülekezetteké. De az Egyház is egyénekből, személyekből áll. Legyen szó akár Jézus Krisztusról, a Boldogságos Szűz Máriáról, a szentekről az igazakról… akár mirólunk… Akarjunk egyénileg is a közösség építő tagjai lenni!

 

3. hétfő 

ApCsel 6,8-7,5a.47-60

Azon időben István, aki telve volt kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között. Felléptek azonban némelyek abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokénak, a cireneiekének, az alexandriaiakénak és azokénak neveznek, akik Kilíkiából és Ázsiából valók, s vitatkoztak Istvánnal. Nem tudtak azonban helytállni a bölcseség és Lélek előtt, aki szólt. Erre férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: »Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és az Istenre.« Ilyképpen felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, azután összecsődülve megragadták őt és a főtanács elé vitték. Sőt, hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják: »Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus majd lerontja ezt a helyet s megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.« Akik a főtanácsban ültek, mind őt nézték s olyannak látták az arcát, mint egy angyalét. A főpap erre megkérdezte tőle: »Csakugyan így áll a dolog?« Ő pedig azt felelte: »Férfiak, testvérek és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, midőn Mezopotámiában tartózkodott és mielőtt Háránba költözött, s így szólt hozzá: ‘Menj ki földedről és rokonságodból, s jöjj arra a földre, amelyet mutatok neked’. Erre elhagyta a káldeusok országát és Háránba költözött. Innen pedig atyja halála után áthozta őt erre a földre, amelyen ti laktok most. Nem adott ugyan belőle neki talpalatnyi örökséget sem, de megígérte, hogy birtokul adja neki és utódainak őutána, bár nem volt még fia. Salamon épített azonban neki házat. Ámde a Magasságbeli nem lakik kezek alkotásaiban, miként a próféta mondja:
’Az ég az én székem,
a föld pedig lábaim zsámolya.
Miféle házat építenétek nekem, úgymond az Úr,
vagy melyik lenne az én nyugodalmam helye?
Nem az én kezem alkotta-e mindezeket?’
Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek: amiként atyáitok, úgy ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálata által vettétek a törvényt, de meg nem tartottátok.« Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben és fogukat csikorgatták rá. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: »Íme, nyitva látom az egeket és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.« Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörögött: »Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet.« Mikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: »Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül.« S ezt mondva, elaludt az Úrban. Saul pedig egyetértett azzal, hogy őt megölték.

Jn 4,46b-54

Abban az időben Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már halálán volt. Jézus azonban így szólt hozzá: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” Jézus ezt mondta neki: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és hazaindult. Útközben elé jöttek szolgái, és jelentették, hogy él a fia. Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték: „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz.” Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában mondta neki Jézus, hogy „él a fiad”; és hívő lett egész háza népével egyetemben. Ez volt Jézus második csodajele, amit akkor tett, amikor Júdeából Galilea felé tartott.

Magyarázat

Mint sok más alkalommal, most is kétféle magatartást láttunk-hallottunk a szentírási tanításban. Mint ahogy a hétköznapi életünk is így folyik. Találkozunk jó és rossz szándékú emberekkel. Vagy netalán néha magunk is ilyenek vagyunk? Nem lenne jó, ha így lenne. Törekednünk kell arra, hogy egyenesek legyünk lélekben és igazságban is.

Szent István a fődiakónus és első vértanú a jó oldalt erősíti bennünk. Milyen szép tanúságot tudott tenni Jézusról! Felsorolta az üdvtörténeti eseményeket, amelyeket az Úr értünk, a mi üdvösségünkért végbevitt. Nem törődött a vádlóival, azokkal, akik később kegyetlenül kivégezték az agyonkövezéssel. Egyenes volt, az igazságot mondta a szemükbe. Még akkor is, ha az életével fizetett ezért. Mint korábban Keresztelő Szent János tette. Hát bennünket is az egyeneslelkűségre buzdít.

Jézus magatartása is – természetesen – olyan, mint az első vértanúé volt. Ő is egyenes. Igaz, hogy csak kérlelésre gyógyítja meg a százados vagy királyi tisztviselő fiát. De megteszi, és azért késlekedik, hogy a hitet növelje az emberekben. Mint ahogy Lázár feltámasztására sem sietett. S ott is éppen azért, hogy nagyobb hitre vezesse az embereket. Egyenesen viselkedik tehát Jézus! Mint mindig. És ezzel is példát ad nekünk az egyeneslelkűségre.

Mint mindig, érdemes a Szentírás tanítását ma is teljesen elfogadni. Mert ha megtesszük, az nagy lelki hasznunkra és javunkra válik. Míg ha elmulasztjuk, károkat szenvedünk. Erre a tanításra is oda kell figyelnünk: a jó oldalra álljunk. A jó példákat kövessük!

 

2. szombat 

ApCsel 5,21-32

Azon időben, az apostolok hallgatva az Úr angyalára, virradatkor bementek a templomba és tanítottak. Mikor pedig megjött a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes véneit, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. De amikor a szolgák odaértek s kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát s jelentést tettek: »A tömlöcöt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt: de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.« Mikor pedig a templomőrség parancsnoka és a főpapok ezeket a szavakat hallották, meghökkentek, hogy mi történt. Ekkor beállított valaki és hírül hozta nekik, hogy: »íme a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.« Erre a parancsnok elment a szolgákkal s erőszak nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket. Majd odahozták és a főtanács elé állították. A főpap kérdőre vonta őket: »Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, s ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.« Erre Péter és az apostolok azt felelték: »Inkább kell engedelmeskednünk az Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit az Isten megadott mindazoknak, akik neki engedelmeskednek.«

Jn 6,14-27

Abban az időben az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, és így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” Jézus tehát tudván, hogy érte akarnak jönni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, visszament a hegyre egymagában. Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz, hajóra szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, és Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk. Erős szél támadt, és a tó háborgott. Amikor már eveztek vagy huszonöt-harminc stádiumot, látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához, és megijedtek. De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért ott, ahová tartottak. Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csupán egy kis csónak volt ott, Jézus pedig nem szállt tanítványaival bárkába, hanem a tanítványok csak maguk indultak el. Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették. Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, sőt tanítványai sem, beszálltak a bárkákba, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyan eledelért, amely megmarad az örök életre! Ezt az Emberfia adja nektek, akit maga az Atya, az Isten jelölt meg pecsétjével.”

Magyarázat 

Milyen jó, hogy tudunk Istennek engedelmeskedni! De mennyivel jobb lenne, ha még ennél is jobban tudnánk engedelmeskedni, mint most tesszük! Akkor tudunk vele a legjobb kapcsolatban lenni, ha megtartjuk a parancsait, mert akkor a belőle áradó kegyelem útjába nem állítunk akadályt. Hát erre kell törekednünk minél inkább. 

A mai apostoli szakaszból egy nagyon bátor hitvallást hallottunk. Az elfogott, megbüntetett apostolok, akiket ráadásul hallgatásra akarnak ítélni a nép elöljárói, világosan megmondják, hogy Istennek kell engedelmeskedniük, nem embereknek. És ez általános érvényű! Mert nemcsak rájuk, hanem miránk is vonatkozik, mint minden emberre: a világ kezdetétől a világ végéig! Ha csak magunkra hagyatkozunk, ha csak másokban bízunk, az nem elég. Sőt, nagyon is kevés! 

Egy másik történetet hallottunk az evangéliumból, abból az időből, amikor Jézus még a tanítványaival volt. Itt pedig ő maga mond egy nagyon fontos mondatot nekik, ami szintén mindenkire érvényes. Nem a múlandó eledelért kell fáradozni, hanem az olyanra, amely az örök életre megmarad. Mi még azt is hozzáfűzhetjük, hogy olyanért, ami oda, az örök boldogságba vezet bennünket. És itt, a kenyérszaporítás csodája után közvetlenül gondolhatunk a szent Eucharisztiára. Mint valódi múlhatatlan eledelre. Amely az örök életre vezet bennünket. 

Persze, ehhez is engedelmeskednünk kell Istennek. Mert csak akkor részesedhetünk belőle, ha megtartjuk a parancsokat, ha tiszta a lelkiismeretünk és a lelkünk. Mert különben nem gyümölcsöző módon, hanem ítéletre és kárhozatra vennénk magunkhoz. Törekedjünk hát az Istennek való, minél teljesebb engedelmességre. Mi járunk jól vele!

 

2. péntek 

ApCsel 5,1-11

Azon időben bizonyos Ananiás nevű férfi is a feleségével, Szafirával együtt földet adott el, de a felesége tudtával csalárdul megtartott valamit a föld árából, s csak egy részt hozott el s tett az apostolok lábához. Péter azonban azt mondta: »Ananiás, miért ejtette a sátán kísértésbe a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek és csalárdul visszatartsd a föld árát? Ha megmaradt volna, magadnak maradt volna, és magad rendelkeznél azzal, amit eladtál. Miért vetemedett hát szíved erre a dologra? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.« Amint Ananiás ezeket a szavakat hallotta, összeesett és meghalt. Erre nagy félelem fogta el mindazokat, akik ezt hallották. Az ifjak pedig felkeltek, felszedték, kivitték és eltemették. Körülbelül három óra múlva belépett a felesége, s nem tudta, hogy mi történt. Péter azt kérdezte tőle: »Mondd nekem asszony, csakugyan annyiért adtátok el a földet?« Az meg így felelt: »Igen, annyiért.« Erre Péter azt mondta neki: »Mire való volt megegyeznetek abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, akik eltemették férjedet, az ajtónál állnak, s téged is kivisznek.« Nyomban összeesett a lábainál és meghalt. Az ifjak beléptek, halva találták, kivitték és eltemették férje mellé. Erre nagy félelem fogta el az egész egyházat és mindazokat, akik ezeket hallották.

Jn 5,30-6,2

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem. Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. De más tanúskodik rólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amellyel tanúskodik rólam. Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak elmondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Égő és világító lámpa volt ő, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni. Nekem azonban olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a véghezvitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak rólam, hogy az Atya küldött. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, tanúskodik rólam. Ám ti sem hangját soha nem hallottátok, sem színét nem láttátok, és igéje sem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Dicsőítést emberektől nem fogadok el. Ismerlek ugyanis benneteket, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Atyám nevében jöttem, és ti nem fogadtok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. Hogyan is hihetnétek, amikor egymástól elfogadjátok a dicsőítést, de azt a dicsőséget, amely az egyedüli Istentől való, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak titeket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. Ha viszont az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én szavaimnak?” Jézus ezután átkelt a Galileai-tengeren, azaz Tibériás taván. Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket.

Magyarázat

Úgy jó, ha őszinték vagyunk. A közmondás szerint is sokkal könnyebb utolérni hazug embert, mint a sánta kutyát. Ez csak emberi viszony. A jó Istennel kapcsolatban még komolyabban kell vennünk az igaz beszédünket, mert ő úgyis ismer bennünket, tudja nemcsak azt, hogy mint mondunk, hanem még a gondolatainkat is tudja. Ezért kell őszintének lennünk vele szemben. Meg egymással szemben is.

Komoly példát hallottunk a mai apostoli szakaszból: Ananiás és Szafira történetét. Péter apostol szavai szerint is: az Úrnak akartak hazudni azzal, hogy mennyi pénzt kaptak a földjükért. Nem kényszerítette őket senki az adományozásra, így kétszeresen is bűnt követtek el. Mert megtarthatták volna a teljes pénzüket. De megegyeztek a hazugságban! Ezért kaptak olyan szigorú ítéletet, hogy mindketten meghaltak. Bennünket csak a bűn hála érint a hazugságunkkal, mert a kegyelmi életet öljük ki magukból. De érdemes? Ugye, hogy nem!

Jézus is példát ad nekünk a mai evangéliumban. Azt tanítja, hogy nem a maga akaratát cselekszi, hanem az Atyáét. És ami a mostani szempontunkból nagyon fontos: tanúságot sem saját magáról tesz! Van, aki tanúságot tegyen róla, és ez végső soron az Atya! Nos, Jézus szava mindig igaz volt, soha nem mondott igaztalant, pláne nem hazudott. Bizony, példaként ragyog előttünk, hogy mi is igazak legyünk a szavainkban, a beszédünkben.

Különösen azért fontos ezeket figyelembe venni, mert Jézus azt is tanította, hogy minden kimondott szavunkért felelősséggel tartozunk. Mert az utolsó ítéleten számot kell adnunk róluk. Hát, ha semmi másért, de ezért feltétlenül fontos, hogy igazak legyenek a szavaink, igazat beszéljünk, és ne hazudjunk!

 

2. csütörtök

ApCsel 4,23-31

Azon időben Péter és János elbocsátásuk után övéikhez mentek, és hírül vitték nekik, hogy mi mindent mondtak nekik a főpapok és a vének. Mikor azok ezt hallották, egy szívvel-lélekkel felfohászkodtak Istenhez és mondták: »Urunk, te vagy az, aki alkottad az eget és a földet, a tengert és mindent, ami ezekben van, aki Dávidnak, a mi atyánknak, a te szolgádnak szájával, a Szentlélek által azt mondtad:
„Miért acsarkodnak a nemzetek
s terveznek hiúságokat a népek?
A föld királyai felkeltek,
egybegyűltek mind a fejedelmek
az Úr ellen s az ő Fölkentje ellen”.
Mert valóban egybegyűltek e városban a te szent Fiad, Jézus ellen, akit fölkentél: Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népeivel, hogy végrehajtsák, amiről kezed és akaratod elhatározta, hogy megtörténjék. Most tehát, Urunk, lásd fenyegetéseiket, s add meg szolgáidnak, hogy teljes bizodalommal hirdessék igédet. Te pedig nyújtsd ki kezedet gyógyításokra, hogy jelek és csodák történjenek szent Fiadnak, Jézusnak neve által.«
Miután így imádkoztak, megrengett a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan beteltek Szentlélekkel, s bátran hirdették az Isten igéjét.

Jn 5,24-30

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek, elérkezik az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az ő szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem.”

Magyarázat

Szavak, beszéd. Ezek által tud az ember ősidők óta kommunikálni. Persze, vannak jelek és egyéb eszközök is, nem beszélve a mai tömegkommunikációs eszközökről. De azért mégis a beszéd a legrégebbi, amivel megértjük egymást. Mert a közmondás szerint a néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát. Jó tehát, hogy tudunk beszélni. Csak vigyáznunk kell, hogy mit és hogyan mondunk. Mert az ítéleten minden kimondott szavunkról számot kell majd adni.

Az apostoli szakasz szerint a főpapok és vének nem jókat mondtak az apostoloknak. El akarták mindenáron hallgattatni őket. Ám ők erre nem voltak hajlandók. Inkább imádkozni kezdtek! S lássuk csak: ezt is szavakkal tették. Mégpedig jó szavakkal. Mert egyébként másként imádkozni nem is lehet! A Szentlélek pedig betöltötte őket. Milyen jó!

S milyen jó az is, hogy Jézus is szól hozzánk szavaival! Mert a szavai által tudunk hitet nyerni, és így fel is támadni az örök életre. Persze, van elítélő szava is, bár nem ezért jött a világba, de az isteni igazságosságnak munkálkodnia kell. Így az utolsó ítéleten azok, akik megérdemlik, mert jót cselekedtek az életükben, az örök élet boldogságba hívó szót fogják meghallani, de akik rosszat és gonoszat cselekedtek, azok az elvettetésre, a kárhozatra ítélő szót hallják majd meg. Igen! Mert Isten amellett, hogy végtelenül szerető Isten, végtelenül igazságos is.

Hát ennek tudatában kell megfontolnunk a saját szavainkat: mit és hogyan beszélünk. És ennek tudatában kell odafigyelnünk az Úr szavára. Meghallani tőle a jót, és követni is azt. Hogy az örök élet boldogságába jussunk a viszonylagos boldogságban töltött földi lét után. Mert ő ezt is ígérte nekünk!

 

2. szerda

ApCsel 4,13-22

Azon időben, mikor a zsidók vezető emberei látták Péternek és Jánosnak az állhatatosságát s megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, csodálkoztak és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent. Megparancsolták tehát nekik, hogy menjenek ki a gyűlésből, azután így tanakodtak egymás között: »Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy csakugyan Jeruzsálem összes lakói előtt ismeretes csodajelet műveltek: az nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. Nehogy azonban még tovább terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se ennek a nevében.« Azután beszólították őket és megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban azt felelték nekik: »Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e az Isten színe előtt inkább rátok hallgatni, mint az Istenre! Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk.« Azok erre újra megfenyegették, majd elbocsátották őket, mivel nem találtak módot arra, hogy megbüntessék őket – a nép miatt, mert mindenki dicsőítette Istent azért, ami az emberrel történt. Hiszen több mint negyven éves volt az, akivel a gyógyulásnak ez a csodajele történt.

Jn 5,17-24

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, és így egyenlővé tette magát az Istennel. Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek, a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát, mert amiket ő tesz, azokat a Fiú is éppúgy teszi. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya ugyanis nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki őt küldötte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.”

Magyarázat

A szentírási tanításban folytatódik a tegnapi gondolat, hiszen a szent szövegek szerves folytatását képezik a tegnap felolvasottaknak. Tehát most is arról van szó, hogy kétféleképpen viselkedhetünk: jól vagy rosszul. Mint ahogyan az itt szereplő személyek tették.

Az apostolok jót tettek: tanítottak. Nem akármit, az evangéliumot hirdették. És emellett ténylegesen is tették a jót a béna meggyógyításával. Aztán pedig még azzal is, hogy nem engedték letéríteni magukat a helyes útról. Mert tudatában voltak, hogy Jézus erejével és erejéből teszik, amit tesznek. Hiába támadtak ellenük és rájuk! Ők következetesek maradtak.

Jézusról is halljuk tevékenységének folytatását. Nem ítélkezni akar, hanem megmenteni. Mindenkit! Bennünket is, ha hagyjuk neki. Bizony, ő is következetes maradt. Még akkor is, ha a zsidók az életére törtek. Akkor is hirdette, isteni erejével tanította és képviselte az Isten akaratát. Aki a halálból is fel akar támasztani bennünket. Meg is tapasztalhatjuk a bűnbocsánatban minden alkalommal. A végső nagy tapasztalatunk pedig már a túlvilágon lesz.

Nos, mindezek fényében tényleg nem mindegy, hogy hogyan élünk. Az sem mindegy, hogy a mai napunkat hogyan folytatjuk. Itt és most töltekezhetünk Istenünk szeretetével. Tanításával megerősít bennünket a jóban. Kegyelmével pedig segít, hogy meg is tegyük a jót, amit ő megkezdett bennünk.

 

2. kedd

ApCsel 4,1-10

Azon időben míg ők a néphez beszéltek, odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok. Ezek bosszankodtak, hogy tanítják a népet és hirdetik Jézusban a halálból való feltámadást. Rájuk tették tehát kezüket és őrizetbe vették őket másnapig, mert már esteledett. Sokan azonban azok közül, akik az igét hallgatták, hittek, úgyhogy a férfiak száma elérte az ötezret. Történt pedig másnap, hogy a vezetőembereik, a vének és az írástudók összegyűltek Jeruzsálemben, velük Annás főpap és Kaifás, valamint János és Alexander, s mindahányan csak voltak a főpapi nemzetségből. Miután középre állították őket, megkérdezték: »Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?« Ekkor Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: »Népünk vezetői és ti vének, halljátok! Ti ma minket felelősségre vontok, mert jót tettünk egy beteg emberrel, hogy megtudjátok, mimódon lett újra egészséges. Vegyétek hát tudomásul mindnyájan, ti és Izrael egész népe, hogy a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen.

Jn 3,16-21

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a tetteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben vitte végbe azokat.”

Magyarázat

Kétféle magatartás

Oldal: Húsvét utáni
RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM - © 2008 - 2025 - rokahegyitemplom.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat