✠    Pünkösd utáni lelki táplálék    ✠

2026

Pünkösd utáni 36. szombat

Gal 5,22-6,2

Testvéreim! A Lélek gyümölcse szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom. Ezeket nem érinti a Törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, azok keresztre feszítették a testet szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek erejében élünk, akkor járjunk is a Lélek erejében! Ne legyünk dicsvágyók, vetélkedők, irigyek! Testvérek, ha valakit tetten érnek is valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel! És vigyázz magadra, nehogy kísértésbe essél! Egymás terhét hordozzátok! Így váltjátok majd valóra Krisztus törvényét.

Róm 14,19-23; 16,25-27

Testvéreim! Azokra a dolgokra törekedjünk, amelyek a békét és egymás építését szolgálják! Étel miatt ne rombold Isten művét! Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki megütközéssel eszik. Jó tehát néha nem enni húst, nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, amin testvéred megütközik. Meggyőződésedet tartsd meg magadban Isten előtt! Boldog, aki nem ítéli el önmagát azzal, amit helyesnek tart. Aki pedig kételkedik, elítéli magát, ha eszik, mert nem a hit alapján teszi. Minden, ami nem a hit alapján történik, bűn. Annak, akinek van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló igehirdetés értelmében – ama titok kinyilatkoztatása szerint, amely örök időkön át kimondatlan maradt, de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai révén tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hitbéli engedelmességre –, az egyedül bölcs Istennek Jézus Krisztus által dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

Mt 11,27-30

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és akik terhet hordoztok, és én megnyugvást adok nektek! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

Mt 6,1-13

Így szólt az Úr: „Ügyeljetek, hogy jótéteményeiteket ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket! Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te úgy adakozz, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék, és Atyád, aki látja, ami titokban történik, nyilvánosan megjutalmaz! Amikor pedig imádkozol, ne tegyél úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban meg az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek! Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót, és imádkozzál Atyádhoz, aki a rejtekben is jelen van! És Atyád, aki látja azt, ami titokban történik, nyilvánosan megjutalmaz. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy bőbeszédűségükért találnak meghallgatásra! Ne utánozzátok hát őket! Mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle. Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek! És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.”

Magyarázat

A nagyböjt előtti utolsó hétköznapon ugyancsak bőséges tanítással lát el bennünket az Egyházunk a Szentíráson keresztül. Valamilyen szinten mindegyik ugyanarról szól, mégpedig a helyes böjtölésről. Jobban mondva: a böjt szelleméről. Mert nemcsak arról tanít, hogy mit és hogyan együnk, vagy mitől tartóztassuk meg magunkat. Felfigyelhettünk arra, hogy az egyik apostoli szakasz is, meg az egyik evangéliumi szakasz is az „Ámen”-nel fejeződik be. Lássuk, miért! Az „ámen” azt jelenti, hogy „úgy legyen”. 

Igen, legyen dicsőség Istennek Jézus Krisztus által mindörökké (Róm 16,27). Azonban nem csak imádságként mondjuk ezt, hanem életünkkel is kifejezésre juttatjuk. Ezért érleljük magunkban – és kell érlelnünk a nagyböjti szent időben különösen is – a „lélek gyümölcseit” (Gal 5,22). Ezért törekszünk olyan dolgokra, amelyek „a békét és egymás építését szolgálják” (Róm 14,19). Ezért törekszünk a helyes böjtölésre, amely mást nem botránkoztat meg. Ámen! Legyen így!

Az evangéliumban Jézus a Miatyánk végére odateszi az áment. Legyen minden úgy, amint az imában elhangzott! De mindenekfölött legyen dicsőség a mennyei Atyának! Amit szintén az imádsággal és a helyes böjtöléssel tudunk kifejezésre juttatni. Azzal, hogy magunkra vesszük – most – a böjt kedves igáját és édes terhét (Mt 11,29). Azzal, hogy a böjti időben többet tudunk adakozni, mégpedig jobb lélekkel, nem dicsekedve (Mt 6,2). Azzal, hogy az imádságunk is elmélyültebb lesz, nem pedig képmutató!  Ámen! Legyen így!

Induljunk neki Egyházunk figyelmeztetésével a nagyböjt szent idejének, az „ámen”-nel! Legyen a lelki életünk egy kicsit jobb, mint eddig! Legyen az életformánk a böjt és az imádság hatására egy kicsit elmélyültebb, jobban befelé forduló! Legyen azonban a mások felé megnyilvánuló szeretetünk – akár az adakozásban és segítségnyújtásban is – egy kicsit komolyabb! Ámen!

 

Pünkösd utáni 36. péntek

Ef 5,8/b-19

8Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai. 9A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség. 10Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében. 11Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. 12Amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen. 13Mindarra, amit elítéltek, fény derül, 14s ami így világossá válik, fényforrás lesz. Ezért mondják: Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog.15Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen. 16Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. 17Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát. 18Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el Lélekkel. 19Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. 

Jn 19,25-37

25Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. 26Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” 27Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. 28Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” 29Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. 30Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét. 31Az előkészület napja volt. A zsidók arra kérték Pilátust, töresse meg a keresztrefeszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről, nehogy szombaton is a kereszten maradjanak a holttestek, az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. 32El is mentek a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. 33Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem 34az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle. 35Aki látta, az tett róla tanúságot, és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. 36Mert ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjétek!” 37Vagy egy másik helyen: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”

Magyarázat

Fontos számunkra a világosság, a fény. Mert nélküle élni sem tudunk, minden elpenészedik körülöttünk, mi is megbetegszünk. Így van ez a lelki életben is. Fontos, hogy legyen világosságunk. Nekünk az a szerencsénk, hogy maga Krisztus Urunk a mi világosságunk! Ő saját magáról mondta, hogy „én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). És aki őt követi nem jár sötétségben.

A mai apostoli szakaszban éppen erre buzdít bennünket Szent Pál apostol: úgy éljünk, mint a világosság fiai (Ef 5,8). Tudjuk, hogy csak addig éltünk sötétségben, amíg meg nem kereszteltek bennünket. Nem véletlen, hogy a keresztség szentségének görög neve éppen ez: fótiszmosz, vagyis megvilágosítás. Igen ám, de a bűneink elhomályosítják a lelkünket! Éppen ezért fontos, hogy a világosság gyümölcsei szerint éljünk: jóságban, igazságosságban, egyenességben, amint az apostol tanít. Hogy kedvesek legyünk az Úr előtt. Sőt, még meg is erősíti: ne vegyünk részt a sötétség meddő cselekedeteiben (Ef 5,11). Mert azok nem visznek közelebb az Úrhoz, sőt eltávolítanak tőle.

A mai evangéliumi szakaszban kétszer szerepel a látás. Egyrészt a katonák látták, hogy Jézus már meghalt (Jn 19,33). Bizonyára már oszladozott az a sötétség, amely a hatodik órától a kilencedik óráig (déltől háromig) az egész földet elborította (Mt 27,45). Látták, ezért nem bántották, nem törték össze a lábszárát. Másrészt János evangélista látta a nagy áldozatot: Jézus oldalából vér és víz folyt ki (Jn 19,35). Ami a valóságos, áldozati halált igazolta, illetve az élet vizét, ami által mi is megszentelődünk. Ugyanis a teológia szerint éltető vízforrás fakadt Jézus oldalából.

Nekünk azt a tanulságot kell leszűrnünk a mai szentírási tanításból, hogy mindennél fontosabb számunkra a hit fénye, illetve a hit világosságában való látás. Mert ha elzárkózunk előle, ha bezárkózunk a saját sötétségünkbe, akkor a legrosszabb úton járunk. Nemcsak azért, mert a sötétségben csak botladozni lehet, hanem azért is, mert nem vezet el az Isten boldogító színelátására, az üdvösségbe.

 

Pünkösd utáni 36. csütörtök

Júd 1,11-25

Szeretteim! Jaj az istenteleneknek, mert Káin útján indultak el, pénzért Bálaám tévelygésére adták a fejüket, és Kóré lázadásában pusztultak el. Ezek szennyfoltok szeretetvendégségeiteken. Szemérmetlenül veletek lakmároznak és hizlalják magukat. Szél sodorta, eső nélküli fellegek; ősz végi, gyümölcstelen, kétszer halott, gyökerestül kiszakított fák; a tenger megvadult, saját szégyenüket tajtékzó hullámai; bolygócsillagok, akikre az örök sötétség homálya vár. Ezekről is prófétált Énok, aki Ádámtól számítva a hetedik volt: „Íme, eljött az Úr szent seregeivel, hogy ítéletet tartson mindenek fölött, és rábizonyítsa mindenkire minden bűnös tettét, amit istentelenül elkövetett, és minden sértő szót, amit a bűnösök istentelenül ellene szóltak.” Ezek a zúgolódók, az elégedetlenek, akik szenvedélyeik útján járnak, fölényesen jár a szájuk, és haszonlesésből embereknek hízelegnek. Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a szavakról, amelyeket Urunk, Jézus Krisztus apostolai egykor mondtak. Ezt mondták nektek: „Az utolsó időben gúnyolódók jönnek, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek.” Ezek azok, akik szakadásokat támasztanak, akiket szenvedélyeik irányítanak, akikben nincs jelen a Lélek. Ti azonban, szeretteim, épüljetek legszentebb hitetekre, imádkozzatok a Szentlélekben, maradjatok meg Isten szeretetében, és várjátok Urunk, Jézus Krisztus irgalmát az örök életre! Legyetek irgalmasok azokhoz, akik kételkednek! Mentsétek meg, ragadjátok ki őket a tűzből! Ami a többieket illeti, legyetek hozzájuk irgalmasok, de félelemmel s utálattal tekintsétek még a ruhát is, amit testük bemocskolt! Annak pedig, akinek hatalma van arra, hogy megőrizzen benneteket a botlástól, és dicsősége elé állítson feddhetetlenül, ujjongó örömben, az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk, Jézus Krisztus által dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.

Lk 23,1-31.33a.44-56

Abban az időben a főpapok, írástudók és a nép vénei Pilátushoz vitték Jézust, és így kezdték vádolni őt: „Úgy találtuk, hogy ez fellázítja a népet, megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt mondja magáról, hogy ő Krisztus király.” Akkor Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Ő pedig feleletül így szólt: „Te mondod.” Pilátus erre azt mondta a főpapoknak és a tömegnek: „Semmi ítéletre méltót nem találok ebben az emberben.” De azok így erősködtek: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában Galileától kezdve egészen idáig.” Miután Pilátus meghallotta Galileát, megkérdezte, hogy ez az ember Galileába való-e. Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt azokban a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Ugyanis régóta szerette volna őt látni, mert sokat hallott felőle, és remélte, hogy valami csodajelet lát tőle. Sokat faggatta, ő azonban semmit sem felelt neki. A főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták. Heródes katonai kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással. Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: „Idehoztátok ezt az embert, mint a nép lázítóját. Íme, előttetek kihallgattam, de semmi ítéletre méltót sem találtam ebben az emberben abból, amivel vádoljátok őt. De Heródes sem, hiszen elküldtelek titeket hozzá, és lám, semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Veréssel büntetem tehát, és szabadon bocsátom.” Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egyvalakit. Ezért valamennyien kiáltozni kezdtek: „Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!” Őt a városban történt lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe. Pilátus ismét fölemelte szavát, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. Ők azonban így kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” Ő pedig harmadszor szólt hozzájuk: „De hát ez mi rosszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találok benne. Veréssel büntetem tehát, és szabadon bocsátom.” De azok erősködve, nagy hangon követelték, hogy feszítse keresztre. Egyre erősödött a lármájuk és szintúgy a főpapoké. Erre Pilátus úgy döntött, hogy legyen meg, amit kérnek: szabadon bocsátotta kérésükre azt, aki lázadásért és gyilkosságért került börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. Ahogy elvezették, megragadtak egy bizonyos cirenei Simont, aki a mezőről érkezett, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte, akik gyászolták és siratták őt. Jézus hozzájuk fordult ezekkel a szavakkal: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok! Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: »Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak.« Akkor azt kezdik majd mondani a hegyeknek: »Omoljatok ránk!« És a halmoknak: »Borítsatok be minket!« Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a kiszáradttal?” Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott keresztre feszítették őt. A hatodik óra körül pedig sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” E szavakkal kilehelte lelkét. Amikor a százados látta, ami történt, ezekkel a szavakkal dicsőítette az Istent: „Ez az ember valóban igaz volt.” És az egész sokaság, amely összeverődött erre a látványra, a történtek láttán mellét verve hazatért. Jézus valamennyi ismerőse, velük az asszonyok, akik Galileából követték őt, távolabb állva látták ezt. Íme, volt egy József nevű ember, a nagytanács tagja, derék és igaz férfi, ő nem értett egyet a határozatukkal és eljárásukkal. Arimateából, a zsidók egyik városából származott, és maga is várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vájt sírba helyezte, ahová még soha senkit sem fektettek. A készület napja, péntek volt, és már feltűnt a szombati fény. Asszonyok is követték őt, akik Galileából jöttek Jézussal, és megnézték a sírt, és hogy miként helyezte oda az ő testét. Miután hazatértek, illatszereket és keneteket készítettek, de a szombatot a parancs szerint nyugalomban töltötték.

Magyarázat

Értékeljük a hitünket! Örüljünk annak, hogy meg tudjuk tartani! Igyekezzünk úgy élni, hogy életformánk meg is feleljen a hitünknek. Mert elengedhetetlen az üdvösséghez, amint az evangéliumban olvassuk (Mk 16,16). Persze, azt is tudjuk, hogy a hit önmagában nem elegendő az üdvösséghez, kellenek a jócselekedetek is, vagyis a keresztény életforma, amivel kifejezésre juttatjuk a hitünket. Most azonban a hitről kapunk tanítást a szentírási szakaszokból.

Szent Júdás apostoltól ma az első mondatban azt hallottuk, hogy „jaj az istenteleknek” (Júd 1,11), vagyis azoknak, akik nem hisznek. S felfigyeltünk rá, hogyan folytatja az apostol? A pénzre hivatkozik mint a hitetlenség okára. Mintha csak a mai helyzetet látná! Mert ma is milyen sokan mennek a pénz után, az egyre több, az egyre nagyobb vagyon érdekében. Közben pedig megfeledkeznek arról, hogy a jóságos Istennel is kellene tartaniuk a kapcsolatot. Milyen jó, hogy mi megfogadjuk az apostol tanítását: „Ti azonban, szeretteim, épüljetek legszentebb hitetekre” (Júd 20). Ne is engedjünk belőle!

Ha nem is a sékel vagy a drachma vezérelte a Jézus keresztre feszítéséért ordítozó tömeget, vagy az őt elítélő főpapokat és írástudókat, de a háttérben ott lehetett a pénz. Még Pilátusnál is. Mert jobblétet akartak maguknak. Vagy legalábbis nem rosszabbat. Mert ha Jézust életben hagyják, és a hatóságok elé lázadóként, vezérként, királyként kerül, veszélbe kerülhettek volna. Lehet, hogy Pilátus bele is bukott volna, megvonja tőle a császár a helytartóságot. No, de az alap mindnyájuk esetében a téves hit volt. Amit nekünk el kell kerülni!

Mi alapozzuk a hitünket az hit „szegletkövére”, Jézus Krisztusra (Ef 2,20). Akkor soha nem fogunk csalódni. Biztos alapként és támaszként segíti a földi életünket a beteljesedés felé. Amikor pedig elérkezik a számadás, akkor nem omlunk össze homokra épített házként, hn sziklaént megmaradunk (Mt 7,24).

 

Pünkösd utáni 36. szerda 

Róm 14,6-9

6Aki tekintettel van a napokra, az Úrért teszi, aki meg eszik, az Úrra való tekintettel eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki viszont nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és ő is hálát ad az Istennek. 7Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. 8Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. 9Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy halottnak, élőnek ura legyen.

Mt 26,57-75

57Akik elfogták Jézust, Kaifás főpap elé hurcolták. Ott már együtt voltak az írástudók és a nép vénei. 58Péter messziről követte, egészen a főpap palotájáig. Bement, és leült a szolgák közé, hogy lássa, mi lesz a dolog vége. 59A főpapok és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, 60de mivel nem találtak, sok hamis tanú jelentkezett. Végre jött kettő, 61s így vádaskodott: „Azt állította: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt újra fel tudom építeni.” 62A főpap erre felállt és megkérdezte: „Nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak?” 63Jézus hallgatott. A főpap folytatta: „Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?” 64„Magad mondtad – felelte Jézus. – De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin.” 65A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: „Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást. 66Mi a véleményetek?” „Méltó a halálra!” – kiabálták. 67Aztán szembeköpdösték, és ököllel verték, mások arcul ütötték, 68és közben kérdezgették: „Találd ki, Messiás, ki ütött meg!” 69Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította: „Te is a galileai Jézussal voltál.” 70De ő mindnyájuk hallatára tagadta: „Nem értem, mit beszélsz.” 71Amikor kifelé tartott a kapun, egy másik szolgáló is észrevette: „Ez is a názáreti Jézussal volt” – mondta a többieknek. 72Megint tagadta, most már esküvel: „Nem ismerem azt az embert.” 73Röviddel ezután az ott állók körülfogták Pétert és bizonygatták: „De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul.” 74Erre már esküdözni és átkozódni kezdett: „Nem ismerem azt az embert!” Azon nyomban megszólalt a kakas. 75Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: „Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” Kiment, és keserves sírásra fakadt.

Magyarázat

A mai nap szentírási tanítását úgy lehet összefoglalni, hogy ne tagadjuk meg a mi Urunkat. Sem azzal, hogy semmibe vesszük a böjtölést, sem azzal, hogy úgy viselkedünk, mint Péter. A nagyböjt küszöbén mind a kettőre figyelnünk kell, ahogy az Egyház a Szentíráson keresztül figyelmeztet bennünket.

Szent Pál apostol a mai tanításában arra figyelmeztet bennünket, hogy ha a böjtölésünket nem hálaadással végezzük (Róm 14,6), akkor nem sokat ér. A böjtnek ugyanis lelkület nélkül nincs sok értelme, illetve csak fogyókúra lesz belőle. Ám ha úgy végezzük, hogy ezzel az áldozatvállalással Jézus áldozatába kapcsolódunk bele, ha érte vállaljuk a lemondást, akkor igenis nagy haszna van! Ezzel elfogadjuk az ő akaratát, hogy az élők és holtak között nekünk is Urunk legyen (Róm 14,9).

Ne tagadjuk meg az Urunkat semmiképpen sem. Péter tagadása nagyon látványos volt, ráadásul háromszorosan történt (Mt 26,75). Isten őrizz, hogy ilyen nyilvánosan megtagadjuk a mi Jézusunkat! Ámde arra is gondolnunk kell, hogy minden egyes bűnünkkel, akár a legkisebbel is: mégiscsak Őt tagadjuk meg. Mert nem Őt választjuk, hanem saját érdekünket, vagy az általunk jobbnak és hasznosabbnak tartott dolgot. Pedig nem lehet jobbat találni. Csak ehhez magasabb szempontot kell meglátnunk: azt, hogy mi szolgálja az örök életünket.

Amikor a nagyböjtre készülünk, már előre érdemes felvértezni magunkat. Ugyanis a legjobb szándékunkba is be akar férkőzni a gonosz, mert végtelenül irigy ránk. Mi még lehetünk kedvesek a mi Urunk előtt, mi még eljuthatunk az örök boldogságba, ahonnan ő végérvényesen ki van zárva. Ezért bennünket is le akar téríteni a jó útról. Lehet, hogy nem is mindig nagyon látványosan. De éppen ezért kell észnél lennünk. Ne tagadjuk meg semmiképpen a mi Urunkat!

 

Pünkösd utáni 36. kedd

Júd 1,1-10

Júdás, Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya Isten szeret, és Jézus Krisztusnak megtartott és meghívott. Irgalom, béke és szeretet bőségesen adassék nektek. Szeretteim, mivel őszinte törekvésem, hogy közös üdvösségetekről írjak nektek, szükségesnek tartottam ebben az írásban kérni titeket, hogy harcoljatok a hitért, amelyet egyszer s mindenkorra átadtak a szenteknek. Mert alattomban bejöttek közénk bizonyos emberek, akik régóta ki vannak jelölve az ítéletre; istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét érzékiségre fordítják, és az egyedül uralkodót, a mi Urunkat, Jézus Krisztust tagadják. Figyelmeztetni akarlak titeket – bár mindezt jól tudjátok –, hogy az Úr, miután kiszabadította a népet Egyiptom földjéről, később azokat, akik nem hittek, elpusztította. Az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg méltóságukat, hanem elhagyták lakhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartja. Ugyanígy Szodoma és Gomorra is, és a szomszédos városok, amelyek paráznák voltak és más test után jártak, elszenvedték az örök tűz büntetését, és intő példaként állnak előttünk. Ezek is ugyanígy megfertőzik a testet, a felsőbbséget megvetik, a dicsőségeseket pedig káromolják. Pedig Mihály főangyal, amikor az ördöggel vitatkozott és viaskodott Mózes teste miatt, nem mert káromló ítéletet kimondani ellene, hanem azt mondta: »Parancsoljon neked az Úr!« Ezek pedig gyalázzák mindazt, amit nem értenek. Amit viszont a természet szerint, mint az oktalan állatok, tudnak, azáltal romlásba jutnak.

Lk 22,39-42; 22,45-23,1

Abban az időben Jézus kiment, és szokása szerint az Olajfák hegyére indult. Tanítványai is követték őt. Amikor odaért, azt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Aztán távolabbra húzódott tőlük úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied!” Aztán fölkelt az imádság után, és odament tanítványaihoz. A szomorúságtól alva találta őket. Így szólt hozzájuk: „Miért alusztok? Keljetek föl, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Még beszélt, amikor íme, tömeg tűnt fel. Júdás vezette őket, egy a tizenkettő közül. Jézushoz közeledett, hogy megcsókolja. Jézus megkérdezte tőle: „Júdás, csókkal árulod-e el az Emberfiát?” A körülötte lévők pedig, amikor látták, hogy mi készül, így szóltak: „Uram, lesújtsunk-e karddal?” Egyikük le is sújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. De Jézus feleletül így szólt: „Hagyjátok abba!” Aztán megérintette a fülét, és meggyógyította őt. Akkor Jézus az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek ezt mondta: „Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal. Amikor naponta ott voltam veletek a templomban, nem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmáé.” Megragadták tehát őt, és a főpap házába vitték. Péter pedig messziről követte. Miután tüzet raktak az udvar közepén és körbe ülték, Péter közéjük ült. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: „Ez is vele volt.” Ő azonban így tagadta meg őt: „Asszony, nem ismerem őt.” Nem sokkal ezután más valaki látta meg, és így szólt: „Te is közülük való vagy.” Péter azonban így szólt: „Ember, nem vagyok!” Alig múlt el egy óra, egy másik is erősködött: „Bizony, ő is vele volt, hiszen szintén galileai.” Péter azonban ezt mondta: „Ember, nem tudom, mit beszélsz.” Még beszélt, amikor egyszer csak megszólalt a kakas. Akkor az Úr megfordult, és rátekintett Péterre. Péter visszaemlékezett az Úr szavára, hogy ezt mondta neki: „Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Ekkor kiment, és keserves sírásra fakadt. A férfiak, akik Jézust őrizték, csúfot űztek belőle, és ütötték-verték. Bekötötték a szemét, arcul ütötték, és ezt kérdezték: „Prófétálj, ki ütött meg téged?” És sok más káromlással illették. Mihelyt megvirradt, összegyűltek a nép véneinek tanácsa, a főpapok meg az írástudók, és felvitték őt a főtanácsuk elé. Így szóltak: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!” Ezt mondta nekik: „Ha megmondom nektek, nem hiszitek el. Ha pedig kérdezlek titeket, nem feleltek, és szabadon sem bocsátotok. De mostantól fogva az Emberfia Isten hatalmának jobbján fog ülni.” Erre mindnyájan azt kérdezték: „Akkor hát te vagy-e az Isten Fia?” Ő így felelt nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” Erre ők így szóltak: „Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából.” Ezzel fölkerekedett egész sokaságuk, és elvitték Pilátushoz.

Magyarázat

A Szentírás tanítása az üdvösség felé irányít bennünket. Ezért adta számunkra Isten. Emberi írókon keresztül, de mégiscsak az Ő üzenete a mi irányunkban, mihozzánk. Mert Ő üdvözíteni akar bennünket. A mai tanításban is ez van benne.

Szent Júdás apostol levelét kezdtük olvasni ma, és ennek második mondatában ott szerepel ez a fontos tanítás: „őszinte törekvésem, hogy közös üdvösségetekről írjak nektek” (Júd 1,3). Igen! Ez a legfontosabb: az üdvösségre való törekvés, emberi életünknek az olyan irányítása, hogy ott, a mennyei boldogságban legyen a folytatása!

Ezért – amint a mai evangéliumi szakaszból is hallottuk – Jézus mindent megtett. Feláldozta az életét. Igaz, most még csak az előkészületekről van szó, onnantól kezdve, hogy Júdás (Lk 22,48) elárulja őt (a másik Júdás, az iskarióti, nem pedig az, aki a levelet írta), addig, hogy a saját népe már döntött a sorsa fölött, már csak Pilátustól kell kérni a keresztre feszíttetését (Lk 22,71).

Ha ilyen drága áron kaptuk meg az üdvösségünket, akkor vigyázni kell rá. Vagyis arra, hogy ennek a hivatásnak megfelelően éljünk: hogy méltók legyünk az elérésére. Látjuk, hogy Jézus mindent megtesz érte. Az Egyház pedig a szentírási tanításon keresztül gondoskodik arról, hogy odafigyeljünk rá. Harcoljunk hát jó értelemben a hitünkért, ahogy Júdás apostol is bíztat rá (Júd 1,3).

 

Pünkösd utáni 36. hétfő 

3Ján 1,1-15

A presbiter a szeretett Gájusznak, akit én igazán szeretek. Kedvesem! Azon imádkozom, hogy mindenben szerencsésen járj, és egészséges légy, mint ahogy lelked is jó állapotban van. Nagyon örültem, amikor a testvérek megérkeztek, és tanúságot tettek igazságodról, arról, hogy igazságban jársz. Nincs annál nagyobb öröm számomra, mint amikor hallom, hogy fiaim igazságban járnak. Kedvesem! Hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekkel, főleg az idegenekkel teszel. Ők tanúságot tettek a te szeretetedről az egyház színe előtt, és jól teszed, ha az úton gondoskodsz róluk, amint az méltó Istenhez. Mert az ő nevéért keltek útra, és semmit sem fogadnak el a pogányoktól. Nekünk kell tehát az ilyeneket befogadnunk, hogy segítő társai legyünk az igazságnak. Talán írtam volna az egyháznak, de az, aki szereti közöttük az első helyet elfoglalni, Diotrefész, nem fogad be minket. Azért, ha majd elmegyek, megfeddem őt azért, amit tesz. Gonosz szavakat fecseg ellenünk, és mintha még ez sem volna neki elég, ő maga sem fogadja be a testvéreket. Azoknak pedig, akik be akarják fogadni őket, megtiltja, sőt, kiutasítja őket az egyházból. Kedvesem! Ne kövesd a rosszat, hanem azt, ami jó. Aki jót cselekszik, az Istenből van; aki rosszat cselekszik, nem látta Istent. Demeterről mindnyájan tanúságot tesznek, maga az igazság is, sőt, mi is tanúságot teszünk róla, és te tudod, hogy a mi tanúságunk igaz. Sok írni valóm volna neked, de nem akartam neked tintával és tollal írni. Remélem ugyanis, hogy csakhamar meglátlak, s akkor szemtől-szembe fogunk beszélni. Békesség neked. Üdvözölnek barátaid. Üdvözöld barátainkat névszerint.

Lk 19,29-40; 22,7-39

Abban az időben, amikor Jézus Betfagéhez és Betániához közeledett, ahhoz a hegyhez, amelyet az Olajfák hegyének hívnak, elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek el a szemközti faluba! Amikor bementek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki megkérdezi tőletek: »Miért oldjátok el?«, így válaszoljatok neki: »Mert az Úrnak szüksége van rá.«” A küldöttek elmentek, és úgy találták, ahogy megmondta nekik. Amikor eloldották a szamárcsikót, gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?” Ők pedig ezt mondták: „Az Úrnak szüksége van rá.” Akkor elvezették Jézushoz. Miután ráterítették ruháikat a szamárcsikóra, felültették rá Jézust. Miközben elhaladt, ruháikat az útra terítették. Amikor pedig már az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledett, a tanítványok egész csoportja elkezdte örvendezve dicsérni az Istent az összes csodáért, amelyet láttak. Hangosan ezt mondták: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd meg tanítványaidat!” Feleletül ezt mondta: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amelyen föl kellett áldozni a húsvéti bárányt. Jézus pedig elküldte Pétert és Jánost e szavakkal: „Menjetek, készítsétek elő nekünk a húsvéti vacsorát, hogy elfogyaszthassuk!” Ők pedig ezt mondták neki: „Hol akarod, hogy előkészítsük?” Ezt mondta nekik: „Íme, amikor bementek a városba, szembe jön majd veletek egy vizeskorsót vivő ember. Kövessétek őt abba a házba, ahová megy, és mondjátok meg a házigazdának: »A Mester ezt kérdezteti: hol van az a helyiség, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom?« És ő mutat majd nektek egy nagy, emeleti helyiséget étkezésre berendezve. Ott készítsétek elő!” Elmentek, és úgy találták, ahogy megmondta nekik. És előkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett és a tizenkét apostol is vele együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elfogyasszam veletek, mielőtt szenvedek. Mert mondom nektek, többé nem eszem belőle, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és így szólt: „Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között, mert mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa!” Aztán kenyeret vett kezébe, hálát adott, megtörte és odaadta nekik, mondván: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Ugyanígy a kelyhet is a vacsora után, mondván: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik. De íme, annak keze, aki engem elárul, az enyémmel együtt van az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja!” Erre ők kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ezt fogja tenni. Majd versengés is támadt köztük, hogy közülük ki tartja magát nagyobbnak. Erre azt mondta nekik: „A pogányok királyai uralkodnak a népeken, és akiknek hatalmuk van fölöttük, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így tegyetek, hanem aki a nagyobb köztetek, legyen olyan, mint a kisebb, és aki elöljáró, mint a szolga! Mert ki nagyobb? Az, aki asztalhoz ül, vagy aki felszolgál? Nemde az, aki asztalhoz ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Én pedig nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.” Akkor így szólt az Úr: „Simon, Simon, íme, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De én könyörögtem érted, hogy ne fogyatkozzék meg a hited, és amikor megtérsz, megerősítsd testvéreidet.” Ő erre azt mondta neki: „Uram, veled kész vagyok börtönbe és a halálba is menni.” Ő pedig ezt mondta: „Mondom neked, Péter, ma még meg sem szólal a kakas, és te már háromszor tagadod meg, hogy ismersz engem.” Aztán azt mondta nekik: „Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, vajon szenvedtetek-e valamiben hiányt?” Ők pedig így válaszoltak: „Semmiben.” Akkor így szólt hozzájuk: „Most azonban, akinek van erszénye, vegye magához, hasonlóképp a tarisznyát is! Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját, és vegyen kardot! Mert mondom nektek, ismét be kell teljesednie rajtam annak, ami írva van: »Gonosztevők közé sorolták.« Mert ami rólam meg van írva, az beteljesedik.” Ők pedig így szóltak: „Uram, íme, itt van két kard!” De ő így szólt hozzájuk: „Elég.” Ezután kiment, és szokása szerint az Olajfák hegyére indult. Tanítványai is követték őt.

Magyarázat

Jézus gondoskodik az övéiről. Rólunk is. És ezt az Egyházán keresztül teszi. Olyan formában is, hogy a Szentíráson keresztül mutatja meg a gondoskodását, a tanításban.

A mai apostoli szakaszban Szent János apostoltól azt hallottuk, hogy „ne kövesd a rosszat, hanem azt, ami jó” (3Ján 1,11). A levél címzettjéhez, Gájuszhoz szól ez a figyelmeztetés, de egyetemes érvényű, ránk, és minden emberre is igaz. S ami fontos: benne van a gondoskodó szeretet is, amely ugyanolyan egyetemes érvényű. Az apostoltól, a Szentírásból és az Egyházon keresztül érkezik.

A mai hosszú evangéliumi szakaszban Szent Lukács evangélista az utolsó vacsora előkészületeiről, a jeruzsálemi ünnepélyes bevonulásról, az Eucharisztia alapításáról szól Jézus szenvedéseinek fényében. S felfigyelhetünk Jézus gondoskodó szeretetére. Péternek mondja: „könyörögtem érted, hogy ne fogyatkozzék meg a hited, és amikor megtérsz, megerősítsd testvéreidet” (Lk 22,32). Ezzel alapította meg a pápaságot, amely az Egyházban az idők végezetéig működik.

Ha nyitott szívvel közeledünk Jézushoz, az Egyházában, a Szentíráson keresztül megérezhetjük és megtapasztalhatjuk az ő gondoskodó szeretetét. Ő el nem hagy bennünket, ha mi nem hagyjuk el őt. Ne tegyük! A nagyböjthöz közeledve tegyünk egyre erősebb elhatározást erre vonatkozóan!

 

Pünkösd utáni 35. szombat

1Kor 10,23-28

Atyámfiai! »Minden szabad!« Csakhogy nem minden használ. »Minden szabad!» Csakhogy nem minden szolgál épülésre. Senki se keresse a magáét, hanem ami a másé. Mindent, ami a húspiacon eladásra kerül, egyetek meg, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. Mert az Úré a föld és annak teljessége. Ha valaki a hitetlenek közül meghív titeket és el akartok menni, mindent, amit elétek tesznek, egyetek meg, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. De ha valaki azt mondja nektek: »Ez a bálványok áldozatából való«, ne egyétek meg amiatt, aki azt jelentette, és a lelkiismeret miatt.

1Tessz 4,13-17

Atyámfiai! Nem akarunk titeket tudatlanságban hagyni azokról, akik elhunytak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor Isten ugyanígy elő fogja vezetni vele együtt azokat is, akik Jézusban hunytak el. Az Úr igéje alapján azt mondjuk ugyanis nektek, hogy mi, akik élünk és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elhunytak. Mert maga az Úr a parancsszóra, az arkangyal hangja és az Isten harsonájának szava mellett leszáll az égből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel. Azután mi, az élők és meghagyottak, velük együtt elragadtatunk a felhőkön az égbe Krisztus elé, s így mindenkor az Úrral leszünk.

Jn 5,24-30

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek, elérkezik az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az ő szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem.”

Lk 21,8-9.25-27.33-36

Így szólt az Úr: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják, hogy »Én vagyok.« És: »Elközelgett az idő!« De ti ne menjetek utánuk! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüljetek meg! Ugyanis ezeknek előbb meg kell történniük, de ezzel még nincs itt a vég.” Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig a nemzetek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a világmindenséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. Vigyázzatok hát magatokra, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és váratlanul érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak! Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy méltók legyetek megmenekülni attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia előtt!”

Magyarázat

Az idén ma van az első halottak szombatja. Vagyis az úgynevezett „hramotás szombatja”, amikor úgy emlékezünk meg elhunytjainkról, hogy nevüket név szerint felolvassa a liturgia végén végzett panachidában a pap.

Az Egyház a mai apostoli szakaszon keresztül pedig arra tanít bennünket, ne legyünk „tudatlanságban” az elhunytjaink sorsa felől. Ugyanis, akik „Jézusban hunytak el”, vagyis hitben és szeretetben éltek, és így érte őket a halál, azok ővele támadnak fel is. Vagyis az örök boldogság lesz az örökségük.

Pontosan ezt támasztja alá az evangéliumi szakasz is. Jézus azt tanítja, hogy akik hisznek, azok a feltámadásra jutnak. Persze, ehhez az is szükséges, hogy „jót cselekedjenek”. Mert az ítélet az „érdemeink szerint” következik be. Az üdvösség érdekében is cselekedni kell, mégpedig a jót. Aki pedig rosszat cselekszik, az a kárhozata érdekében cselekszik.

A tanítás mellett – persze – fontos az imádság is. Sőt! Ezért végezzük évente ötször is a hramotát. Hogy aki egyébként elfeledkezne elhunytjairól, vagy nem imádkozna értük, legalább ilyenkor pótolja és kiegészítsa az Egyház közösségében. És ezzel magunknak is érdemet szerzünk. Mert ne feledjük: az irgalmasság cselekedetei között szerepel az is, hogy „az elhunytakért imádkozni”!

 

Pünkösd utáni 35. péntek

2Ján 1,1-13

A presbiter a kiválasztott úrnőnek és gyermekeinek, akiket igazán szeretek; s nem egyedül én, hanem azok is mindnyájan, akik megismerték az igazságot, az igazságért, amely megmarad bennünk, és velünk lesz örökké. Legyen veletek kegyelem, irgalom, békesség az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, az Atyának Fiától igazságban és szeretetben. Igen örültem, hogy gyermekeid között igazságban járókat találtam, miként parancsot kaptunk az Atyától. Most pedig kérlek téged, úrnőm, nem mintha új parancsot írnék neked, hanem azt, ami megvolt nálunk kezdettől fogva, hogy szeressük egymást. Az a szeretet, ha az ő parancsai szerint járunk. Mert az a parancs, hogy amint kezdettől fogva hallottátok, aszerint éljetek. Sok csaló ment ugyanis szerteszét a világba. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben eljött. Aki ilyen, csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, el ne veszítsétek, amit szereztetek, hogy teljes jutalmat kapjatok. Ha valaki másfelé megy, és nem marad meg Krisztus tanításában, akkor az Isten sem az övé; ha azonban valaki megmarad a tanításban, akkor az Atya is és a Fiú is az övé. Ha valaki hozzátok jön, és nem ezt a tanítást hozza magával, ne fogadjátok be őt házatokba, még »üdv neked«-et se mondjatok neki. Mert aki »üdv neked«-et mond neki, az részes az ő gonosz cselekedeteiben. Még több írni valóm is volna nektek, de nem akartam papíron és tintával, mert remélem, hogy eljutok hozzátok, és szemtől-szembe beszélhetek veletek, hogy örömötök teljes legyen. Üdvözölnek téged kiválasztott nővéred gyermekei.

Mk 15,20b.22.25.33-41

Abban az időben a katonák magukkal vitték Jézust, és kivezették, hogy keresztre feszítsék. Egy Golgota nevű helyre vitték, ami Koponya-helyet jelent. A harmadik óra volt, amikor keresztre feszítették. A hatodik óra táján pedig az egész földre sötétség borult, egészen a kilencedik óráig. A kilencedik órában Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, Éli, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Az ott állók közül néhányan hallották, és azt mondták: „Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, és ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve, inni adott neki e szavakkal: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt!” Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. Amikor a szemközt álló százados látta, hogy fölkiáltva kilehelte lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott, és messziről szemlélték. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalóme. Ezek már Galileában is követték őt és szolgáltak neki. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek föl Jeruzsálembe.

Magyarázat

Szeressük az Egyházat! Szeressük, mert Jézus Krisztus Titokzatos Teste. Szeressük, mert a köztünk továbbélő Krisztus. Szeressük, mert Jézus Krisztus alapította azért, hogy bennünket az üdvösségre vezessen. Szeressük, mert ezt a feladatát teljesíti, bármilyen közeg veszi körül a földi világban! Szeressük, mert a pokol kapui sem vesznek erőt rajta (Mt 16,18).

Szent János apostol és evangélista a második levelében is végig a szeretetre buzdít. És ebbe belefoglalja az Egyház szeretetét is. Ő „úrnőnek” nevezi az Egyházat (2Ján 1,1), amikor a tagjait megszólítja. Kifejezi örömét, hogy a tagjai megtartják az Úr parancsait, és ezáltal közel kerülnek hozzá. De buzdít is a további szeretetre, valamint figyelmeztet is. Persze, hogy a szeretet mindenek fölötti, de vigyázni kell az igaz tanítás megőrzésére is. Azt írja, hogy a tévtanítókat még csak üdvözölni sem kell. Nem a személy miatt, mert az szeretni kell (Mt 5,44), hanem azért, hogy ne vegyünk részt a gonosz cselekedeteiben (2Ján 1,12).

Visszataszító és elrettentő példaként állnak előttünk Jézus gyilkosai. Még utolsó pillanataiban is, keresztre feszítve, a halála előtt is Illéssel csúfolják (Mk 15,36) – mint a mai evangéliumi szakaszban hallottuk. Nem is lettek ők az Egyház tagjai. Legfeljebb a kivégző osztag vezetője, aki megvallotta Jézus istenségét. Meg azok a jámbor asszonyok, akik ott voltak a kereszt alatt (Mk 14,40), akik korábban is kíséretében voltak (Lk 8,2), akik aztán kenethozó asszonyokként feltámadásának első tanúi lehettek (Mk 16,1).

Oly sok támadás éri az Egyházat napjainkban! Magát a kereszténységet is, de az Egyházat még inkább; ráadásul olyanok részéről is, akik nem állnak távol tőle, tehát nem más vallásúak és nem is hitetlenek. Nos, éppen ezért szeressük az Egyházunkat, legalább mi, akik közel állunk hozzá, akik tudjuk, hogy Jézus Krisztus Titokzatos Teste, a köztünk továbbélő Krisztus, hogy bennünket az üdvösségre vezessen.

 

Pünkösd utáni 35. csütörtök

1Ján 4,20-5,21

Atyámfiai! Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem lát, hogyan szeretheti? Az a parancsunk Istentől, hogy aki szereti Istent, szeresse testvérét is. Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki nemzett, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez a győzelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus, nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság. Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy. Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúsága nagyobb. S Isten tanúsága, amely nagyobb, az, hogy tanúságot tett az ő Fiáról. Aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza Isten tanúságát. Aki nem hisz a Fiúnak, hazugnak tartja őt, mert nem hisz abban a tanúságban, amelyet Isten tett az ő Fiáról. A tanúság pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk. És ez az élet az ő Fiában van. Akiben a Fiú van, annak van élete; akiben nincs Isten Fia, annak nincs élete. Ezeket azért írom nektek, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek Isten Fiának nevében, örök életetek van. Abban van a mi iránta való bizalmunk, hogy bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. S ha tudjuk, hogy meghallgat minket, bármit kérünk is tőle, azt is tudjuk, hogy kéréseinket már meg is hallgatta. Aki tudja, hogy felebarátja vétkezik, de nem halálos bűnnel, imádkozzon érte, és aki nem halálosan vétkezett, megkapja az életet. Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn, és van halált okozó bűn. Tudjuk, hogy mindaz, aki Istentől született, nem vétkezik, mert az Istentől való születés megőrzi őt, s a gonosz meg nem érinti. Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és ez az egész világ gonoszságban fetreng. S azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent, és az ő igaz Fiában legyünk. Ez az igaz Isten és az örök élet. Fiacskáim! Őrizkedjetek a bálványoktól. Ámen.

Mk 15,1-15

Abban az időben a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt tárgyalást tartottak Jézus ellen, őt pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte: „Te vagy-e a zsidók királya?” Ő ezt mondta: „Magad mondod”. A főpapok sok vádat hoztak fel ellene, de ő semmit sem válaszolt. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” Jézus azonban egyáltalán semmit sem válaszolt. Ez meglepte Pilátust. Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit éppen kértek tőle. Volt akkor egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. Felvonult a tömeg, és kiáltozva kérni kezdte azt a kegyet, amit mindig megtett nekik. Pilátus így szólt hozzájuk: „Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?” Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa szabadon nekik. Pilátus ismét megkérdezte: „Mit tegyek hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondotok?” Azok pedig újra ezt kiáltozták: „Feszítsd meg őt!” Pilátus viszont ezt mondta nekik: „Ugyan mi rosszat tett?” Azok annál hangosabban kiáltották: „Feszítsd meg őt!” Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy keresztre feszítsék.

Magyarázat

Hogy az igazság kimondása – és még inkább a követése – mennyire fontos az életünkben, arra a Szentírásból figyelmeztetéseket kapunk. A közéletben olykor azt halljuk, hogy az igazság kimondása fájdalmas. Lehet. De hazudni, igaztalanul szólni akkor sem szabad, legfeljebb csak „becsomagolni”. Ám akkor sem az igazságot teljesen elferdítve és megtagadva. A mai szentírási tanítás ismét két oldalát mutatja meg ennek.

Egyrészt az apostoli szakaszban Szent János apostol ismét a szeretetről ír. Figyeljük meg, milyen keményen fogalmaz! Hazugnak nevezi azt (1Ján 4,20), aki azt állítja, hogy Istent szereti, de ezt csak szavaival teszi, mert a felebarátját nem szereti. Igen, az Isten iránti szeretetünket azzal tudjuk igazolni, hogy szeretjük az embertársunkat. Jézus világosan megfogalmazta: „arról ismerjék meg az emberek, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). Ez az igazság, nem lehet mellébeszélés!

Nem úgy, mint a főpapok, írástudók és Pilátus esetében történt. Ők nem ismerték fel, hogy Jézus maga az igazság (Jn 14,6). Amikor pedig Jézus jóváhagyta Pilátus kérdését, hogy ő a zsidók királya, ezt vádként hozták fel ellene. Pedig Jézus szándékosan óvatosan felelt: „te mondod, hogy az vagyok” (Mk 15,2). Ugyanígy, a fellázított tömeg sem ismerte fel az igazságot: igaztalanul és igazságtalanul kérték Jézus megfeszítését, a köztörvényes bűnözőnek pedig a szabadon bocsátását. Ez is micsoda igazságtalanság!

A lényeg az, hogy törekedjünk az igazságra. Mind szavainkban, mind cselekedeteinkben. A klasszikus filozófiai alapfogalmak között ott van az „igaz”. Ez Istenre a legfőképpen vonatkozik! Ő a teljesen, az egészen, a tökéletesen igaz. (A Hiszekegybedn is imádkozzuk: Igaz Isten!) Hát az Ő igazságából, igaz voltából kell nekünk is meríteni. És ha megtesszük, akkor még a szeretetet sem csúfoljuk meg. Ehhez pedig ne feledjük, hogy Isten maga a szeretet (1Ján 4,8).

 

Pünkösd utáni 34. szombat

1Tim 6,11b-16

Fiam Timóteus! Igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted a szép hitvallást. Isten előtt parancsolom neked, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt tanúságot tett ugyanarról a szép hitvallásról; tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog s egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott s nem láthat, akinek dicsőség s örök hatalom! Ámen!

Lk 20,46-21,4

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek pompás öltözékben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken, meg az első üléseket a zsinagógákban és a főhelyeket a lakomákon! Fölélik az özvegyek házát, és színleg nagyokat imádkoznak. Ők súlyosabb ítélet alá esnek.” Aztán föltekintett, és látta, hogyan dobják a templom perselyébe adományaikat a gazdagok. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott be. Mert azok mindnyájan feleslegükből adtak adományt Istennek, ő azonban a maga szegénységéből egész megélhetését odaadta, amije csak volt.” Ezeket mondván felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Magyarázat

Mint jól tudjuk, a hit Isten ingyenes ajándéka minden ember számára: megadja a képességet arra, hogy higgyünk őbenne, ami csak az emberek és angyalok kiváltsága, illetve az ördögöké is, de ők rettegnek miatta (Jak 2,19). Tehát Isten belénk oltja a hit csíráját és aztán sokféleképpen segít abban, hogy egyre jobban kibontakoztassuk magunkban. Ámde ez nem megy könnyen. Meg kell harcolnunk a hitünkért. Ez kezdettől fogva így van. Elég csak arra gondolni, hogy Jézus üldöztetésről meg keresztviselésről is beszélt.

Szent Pál apostol a mai apostoli szakaszban kifejezetten arra buzdítja Timóteust, az apostoltársát, hogy harcolja meg a hit jó harcát (1Tim 6,12). Persze világos, hogy nem vallásháborúra szólítja fel, hanem arra, hogy saját magában küzdjön a jó érdekében, a hit elmélyítésében. Nem is lehet ez másként, hiszen az előtte álló mondatban ezt írja: „igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj”. Ugye, világos, hogy nem vallásháborúról van szó? Bárcsak minden vallásban meg tudnák ezt valósítani, és meg tudnák élni!

Hogy a hitért meg kell harcolni, azt a mai evangéliumi szakaszból is meglátjuk. Persze, itt is elsősorban belső küzdelemről van szó. Jézus azt mondja a tanítványainak, hogy óvakodjanak az írástudóktól (Lk 20,46). Nem azt mondja nekik, hogy harcoljanak velük. Hanem azt, hogy a saját belső hitbeli békéjük érdekében tartózkodjanak tőlük. De egy másik szempont is megjelenik: a hit kifejezése, amit a szegény özvegyasszony tesz. Vajon nem kellett neki megküzdenie saját magával, hogy mindenét, az egész megélhetését (Lk 21,4) beledobja a templomi perselybe? Bizony, ez is a hit harca volt!

Nos, a mai szentírási tanítás „a hit jó harcáról” szól. Nem a vértanúságról. Nem arról tanít, hogy életünket feláldozva is ki kell állnunk a hitünk mellett. Sajnos, a világban kétezer év óta ez is jelen van folyamatosan: most, ebben a pillanatban is van, aki az életét adja a hitéért, a kereszténységéért. De ma a belső harcra, a saját magunkkal megvívott küzdelemre kapunk buzdítást (Lk 14,26). Hát így harcoljuk meg a hit jó harcát, önmagunkat leküzdve a hitünkben való mélyülés érdekében!

 

Pünkösd utáni 34. csütörtök

1Ján 1,8-2,6

Szeretteim! Ha azt állítjuk, „Nincs bűnünk”, saját magunkat csapjuk be, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor – mivel hűséges és igaz – megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít bennünket. Ha az állítjuk, „Nem követtünk el bűnt”, hazugnak tüntetjük fel, és igéje nincs bennünk. Gyermekeim, ezeket azért írom nektek, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnt követ el, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat a bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is. Abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja, „Ismerem”, de parancsait nem tartja meg, hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja igéjét, abban Isten szeretete valóban tökéletes. Ezáltal ismerjük fel, hogy benne vagyunk. Aki azt állítja, hogy benne marad, annak úgy kell járnia, ahogyan ő járt.

Mk 13,31-14,2

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el. Ám azt a napot vagy órát senki sem ismeri, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. Vigyázzatok, virrasszatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő! Éppen úgy, mint az idegenbe készülő ember, aki otthagyja házát, és szolgáira bízza vezetését, mindegyiknek kijelöli a maga feladatát, a kapusnak is megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek tehát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor jön meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor vagy kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: legyetek éberek!” Két nappal húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe előtt a főpapok és írástudók arra törekedtek, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy aztán megöljék. Azt mondták: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!”

Magyarázat

Bűn és bűnbánat. Mindkettő jelen van az életünkben. A bűn persze kezdettől fogva ott van, mert az első emberpár bűne óta hordozzuk. (A keresztségben megszabadultunk tőle, de aztán jöttek és jönnek a személyes bűneink.) A nyugati teológia még azt is hangsúlyozza, hogy „bűnre hajló természettel” rendelkezünk, amin egy kicsit a keleti teológia finomít, de nem tagadja a valóságot: könnyen kaphatók vagyunk a bűnre, könnyen beleesünk. És éppen ezért kell a bűnbánat. A mai szentírási tanítás alapján is.

A mai apostoli szakaszban Szent János apostol és evangélista világosan ír arról, hogy bűnösök vagyunk. Elég keményen fogalmaz, amikor azt írja, hogy becsapjuk magunkat, ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk (1Ján 1,8). Sőt, egyenesen hazugságnak nevezi. Tény, hogy bűnösök vagyunk, tény, hogy van bűnünk. De milyen szerencse a folytatás: ha megvalljuk a bűneinket, akkor bocsánatot nyerünk! Tehát a bűn mellé a bűnbánatot is társítanunk kell, és akkor nincs nagy baj. (Persze, maga a bűn elkövetése mindenképpen baj, de – bocsánatot nyerünk.)

Az evangéliumi szakasz a tegnapinak a folytatása a világ végéről. Ami fenyegető. De csak a bűneink miatt. Mert ha nem lett volna, és nem lenne bűn, akkor a világon a legnagyszerűbb érzés lenne a világ végére várakozni, amikor végre találkozhatunk a jóságos Istennel! Ez már nem így van, mert az ember bűnbeesése után szégyenben vagyunk Isten előtt, és egymást előtt is. És ezért úgy gondolunk a Vele való találkozásra, hogy az ítélet miatt félelmetes. De Jézus ezért figyelmeztet: virrasztani kell, ébernek kell lenni (Mk 13,33). Ez pedig magába foglalja a bűnbánatot és a bocsánatkérést is.

Jóságos Istenünk szeret bennünket annyira, hogy minden bűnünket megbocsátja (Mt 13,31). Valóban! Csupán akkor nem tud megbocsátani, ha nem kérünk bocsánatot. Ez a Szentlélek elleni bűn. Mert ellenállunk a működésének, vagyis nem fogadjuk el azt a segítő kegyelmet, amivel Ő – többek között – a bűnbánatra és a bocsánatkérésre akar vezetni. Mi azonban éljünk annak örömében, hogy a sajnálatosan elkövetett bűneink után bocsánatot nyerünk a jóságos Istentől, ha megvan bennünk a megfelelő bűnbánat, és tudunk is bocsánatot kérni!

 

Pünkösd utáni 34. szerda

2Pét 3,1-18

Szeretteim! Ez már a második levél, amelyet hozzátok írok. Mindkettőben emlékeztetés által próbálom ébren tartani tiszta gondolkodásotokat, hogy eszetekbe jussanak a szent próféták egykor mondott szavai, és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolata. Mindenekelőtt tudjátok meg, hogy az utolsó napokban gúnyolódók jönnek, akik mindenből gúnyt űznek, akik szenvedélyeik szerint élnek, és ezt mondják: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Hiszen amióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, ahogyan a teremtés kezdetétől fogva van.” Mert szántszándékkal úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy az egek régóta léteztek, és a föld is, amely a vízből és a víz által állt elő Isten szavára. Ez által az isteni szó által pusztult el az akkori világ, amikor elárasztotta az özönvíz, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által maradtak fönn, hogy tűznek tartassanak fenn az ítélet és az istentelen emberek pusztulása napjáig. Egyvalami azonban ne kerülje el a figyelmeteket, szeretteim! Az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Az Úr nem késlekedik az ígérettel, amint néhányan gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elpusztuljanak, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. El fog jönni az Úr napja, mint egy tolvaj. Akkor az egek szörnyű robajjal elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, s a föld és a rajta lévők nem lesznek többé. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és vallásosan kell élnetek nektek, akik várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! Ígérete szerint új eget és új földet várunk, ahol igazság lakozik. Ezért tehát, szeretteim, amíg ezeket várjátok, azon legyetek, hogy ő békében, tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket! Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek a neki adott bölcsesség szerint minden levelében, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amit a tudatlanok és az ingadozók kiforgatnak, mint más írásokat is, a maguk vesztére. Ti, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy a megátalkodottak tévelygése el ne sodorjon, és meggyőződésetektől el ne tántorítson benneteket! Inkább növekedjetek a kegyelemben és Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóság napján!

Mk 13,24-31

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Azokban a napokban, ama gyötrelem után, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról! Amikor már zsendül az ága és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ti is, amikor látjátok, hogy ezek bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban! Bizony, mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.”

Magyarázat

Bár ma mindkét szentírási olvasmányban a világvégéről van szó, érdemes egy kissé távolabbról szemlélni a mondanivalót. Szent Péter apostol akkor írta a második levelét, amikor már kezdett kialakulni egy úgynevezett szekta, amely a világ végét egészen közelinek hirdette. Mintha nem figyeltek volna Jézus tanítására: „Nem tudjátok sem a napot, sem az órát” (Mt 25,13). Jézus állandó éberségre buzdítja a követőit, nem pedig tespedésre, hogy úgysem tudni a világ végének idejét, akkor mindek izgulni, lehet akárhogy élni. Tehát nem tudni: sem azt, hogy közel van, sem azt, hogy messze.

Az apostoli szakasz elején Szent Péter apostol a Szentírás tanításának helyes megtartására buzdít: arra, amit már a próféták is hirdettek, illetve arra, ami Jézus tanítása és parancsa (2Pét 3,2). Tehát a Szentírás igaz voltára hívja fel a figyelmet. És ezt még azzal is alátámasztja, hogy Szent Pálra hivatkozik (2Pét 3,15). Ugye, milyen érdekes? Az egyik apostol hivatkozik a másikra: olvasta a levelét. Nekünk már könnyű, mert saját, nyomtatott Szentírásunk van. De akkor hol volt még Gutenberg 1452-es Bibliája? Mindenesetre leszűrhetjük belőle, hogy ha nekik ennyire fontos volt a Szentírás, akkor nekünk mérhetetlenül fontosabb!

Jézus a mai evangéliumi szakaszban – a végén – szintén a Szentírás fontosságára hívja fel a figyelmünket. Ég és föld elmúlhat, de az Ő igéi, vagyis tanítása örök érvényű, az el nem múlik (Mk 13,31). Előtte ő is a világ végéről tanít. Ámde ezt példabeszédben teszi. A fügefáról szóló hasonlattal mondja el a lényeget: egyszer lesz világ vége, mint ahogyan a fügefáról is lehullanak a levelek. S érdekes, hogy nem a távoli jövőbe helyezi a világ végét. És a szektások, akikről Szent Péter apostolnál szó van, éppen ebből merítették, hogy hamarosan eljön. A lényeg azonban az, hogy a Szentírás nem mond konkrét időpontot.

Komolyan kell tehát vennünk az Isten tanítását, amelyet kinyilatkoztatott formában, sugalmazás eredményeként kapunk meg. A miénk! Nekünk, a mi érdekünkben gondoskodott róla a mi Istenünk. Ami benne van, azt komolyan kell vennünk, ami pedig nincs benne, azt nem kell belemagyarázni. Mint ahogyan a világ végének pontos időpontját sem kell keresnünk benne, hanem csak a biztos tényt, hogy lesz világvége. És erre készülnünk kell, bármikor is érkezzen el.

 

Január 27.

Zsid 7,26-8,2

Testvéreim! Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, aki magasabbra jutott az egeknél; akinek nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneiért mutasson be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A Törvény erőtlen embereket tett főpappá, a Törvény utáni eskü szava viszont a Fiút, aki örökre tökéletes. Az elhangzottak lényege a következő: olyan főpapunk van, aki a Fenség trónusának jobbján foglalt helyet a mennyben, annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem ember.

Jn 10,9-16

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem. Amint az Atya ismer engem, én is ismerem az Atyát, és életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz, és egy pásztor.”

Magyarázat

A mai napon arra az Aranyszájú Szent János püspök atyára emlékezünk, akit a Szent Liturgia végén az elbocsátó imában is emlegetünk, mert a liturgia az ő nevéhez fűződik. Bár az biztos, hogy nem teljes egészében ő írta úgy, ahogyan ma is végezzük. Nos, a mai napon az ereklyéinek átszállításáról emlékezünk meg: Komániból, a száműzetésének és halálának helyéről Konstantinápolyba, a fővárosba vitték át 438-ban. Főpapként tiszteljük őt, aki Krisztus Urunktól kapta a felszentelésben ezt a tisztséget.

Az apostoli szakaszban az ószövetségi főpapokról és az újszövetségi egyetlen főpapról van szó. Jézus Krisztus a legkiválóbb főpap, amint hallottuk, akinek nincs szüksége arra, hogy a saját bűneiért mutasson be áldozatot, amint az ószövetségi főpapok tették (Zsid 7,27). És nem is kellett ezt folyamatosan tennie, mert életének feláldozásával – nem bikák, borjak és bakok vérének feláldozásával – „egyszer s mindenkorra” megtette, és az ő áldozata örök érvényű. Maga Jézus Krisztus részesítette Aranyszájú Szent János püspököt is ebben a tisztségben a felszentelés révén.

És így lehetett Jézus Urunk nyomában jó pásztor János püspök (Jn 9,11). Az igaz hitben vezette a rábízott nyájat, még akkor is, ha ezért száműzetés lett a sorsa. Ajtó is volt az örök életbe vezető úton (Jn 10,9). Mivel Jézus kiválasztására és meghívására részesedett a püspökké való szentelésben, nem is tehetett másképp. Jézust, az örök főpapot és a jó Pásztort kellett követnie, amit ő meg is tett. Most pedig már a mennyek országában végzi a szolgálatát. Értünk is.

Mi magunk is örülhetünk annak, hogy Aranyszájú Szent János főpapként, jó pásztorként, az égbe nyíló kapuként itt ragyog előttünk. Nemcsak velünk van, hanem segít is bennünket. Teljesíti a feladatát, és még többet is tesz, mert közbenjár értünk. Ha az imádságban összekapcsolóunk vele, meg is tapasztalhatjuk az ő segítő és hathatós segítségét. S mi szerencsés helyzetben vagyunk, mert naponta halljuk a Szent Liturgia végén a nevének az említését. Így nem feledkezünk meg róla.

 

Pünkösd utáni 34. hétfő

2Pét 1,20-2,9

Szeretteim! Mindenekelőtt azt kell megértenetek, hogy az Írás egyetlen jövendölése sem származik a próféta saját értelmezéséből. Ugyanis sohasem emberi akaratból származott a jövendölés, hanem a Szentlélektől vezetve szóltak Isten kezdeményezésére emberek. Mindazonáltal voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogy közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik pusztító tanítást fognak közétek csempészni. Sőt még az őket szabaddá tevő Urat is megtagadják, s így gyors pusztulást hoznak magukra. Sokan fogják követni kicsapongásaikat, akik miatt káromolni fogják az igazság útját, benneteket pedig kapzsiságukban szép szavakkal fognak rászedni. Már régóta kész ellenük az ítélet, és kárhozatuk nem várat magára. Mert ha Isten nem kímélte meg a vétkes angyalokat, hanem az alvilág sötét láncaiba taszította őket, hogy őrizet alatt maradjanak az ítéletig; és ha nem kímélte meg az ősidők világát sem, hanem csak Noét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel árasztotta el az istentelenek világát; és ha pusztulásba hamvasztotta és pusztulásra ítélte Szodoma és Gomorra városát intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek; megszabadította viszont az igaz Lótot, aki szenvedett a megátalkodottak kicsapongó viselkedésétől, mert ez az igaz ember látva és hallva gyalázatos tetteiket napról napra gyötrődött igaz lelkében közöttük; akkor éppen így meg tudja szabadítani az Úr az istenfélőket a kísértésből, a gonoszokat pedig őrizet alatt tudja tartani a büntetésig az ítélet napján.

Mk 13,9-13

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Vigyázzatok magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak majd benneteket. Aztán helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük. Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. Ha majd elhurcolnak és kiszolgáltatnak benneteket, ne aggódjatok, és ne is törjétek a fejeteket, hogy mit mondjatok, hanem azt mondjátok, ami abban az órában megadatik nektek! Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak, és halálra adják őket. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek az én nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.”

Magyarázat

A mai szentírási tanításban a Lélek munkálkodását fedezhetjük fel. Mert a Szentlélek velünk van, mindig, mindenben segít, ha jó lélekkel vagyunk iránta. Úgy, ahogyan a nagyon ismert és sokszor ismételt imádságunkban mondjuk és énekeljük: „Mennyei király, vigasztaló… jöjj el és lakozzál mibennünk”. Szóval – ha akarjuk és el nem utasítjuk, a Szentlélek itt van az életünkben.

Itt van a tanításban, ahogyan Szent Péter apostol levelének mai részletéből hallottuk: nem emberi kitalálás a Szentírás, hanem a Szentlélek sugalmazó munkálkodásának az eredménye (2Pét 1,21). Az összes prófétai jövendölés is tőle származott. Persze, vigyázni kell, mert sok álpróféta is fellépett már a világban, akik félrevezetnek. Sőt, ma is itt vannak a szektákban. Szemléletesen ír erről az apostol, sorolva az ószövetségi eseményeket, azzal összegezve, hogy megóv bennünket a pusztulástól, mert csak a rosszak érdemelnek büntetést.

A Szentlélek működéséről van szó a mai evangéliumi szakaszban is. Jézus megjövendöli az üldöztetéseket, és azt mondja, hogy nem kell aggódni, mert a Lélek velünk van. Megadja nekünk, hogy hogyan védekezzünk, mit mondjunk (Mk 13,10). Ha tehát rá tudunk hagyatkozni, akkor vezet bennünket a helyes úton, az igaz tanításban, és a nehézségek közepette is velünk van. A lényeg, hogy tudjunk kitartóak, állhatatosak lenni, akkor a végső célt is biztosítani tudjuk, az üdvösségünket.

Általános vélemény – ami leginkább pünkösdkor vagy annak környékén szokott kifejezésre jutni –, hogy az emberek keveset imádkoznak a Szentlélekhez. Lehet. De – mint ma is – kapjuk a szentírási buzdítást, hogy foglalkozzunk vele, igényeljük a segítségét. Az élet minden területén is segítségünkre siet, még az imádkozásban is, mert megtanít helyesen imádkozni (Róm 8,26). Ő maga, mivel Isten, alig várja, hogy segíthessen nekünk és rajtunk!

 

Pünkösd utáni 33. szombat

2Tim 2,11-19

Fiam, Timóteus! Hitelre méltó, amit mondok: ha vele együtt meghaltunk, vele együtt élni is fogunk. Ha kitartunk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát nem tudja megtagadni. Ezekre emlékeztess, és kérve kérd őket Isten színe előtt, hogy ne szavakon nyargaljanak, mert az csak a hallgatók romlását szolgálja! Törekedj arra, hogy kipróbált emberként meg tudj állni Isten előtt: mint olyan munkás, akinek nem kell szégyenkeznie, aki helyesen alkalmazza az igazság igéjét. Kerüld a világias fecsegést! Ezáltal ugyanis egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint az üszög. Közéjük tartozik Hümenaiosz és Philétosz, akik messze járnak az igazságtól, amikor azt mondják, hogy már megtörtént a feltámadás, és ezzel némelyek hitét megzavarják. Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, s rajta a felirat: „Ismeri övéit az Úr, és hagyja el a gonoszságot mindenki, aki az Úr nevét vallja!”

Lk 18,2-8a

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt, és embertől nem tartott. Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, aki elment hozzá, és mondta: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!« De az nem akart egy ideig. Aztán mégis így szólt magában: »Noha az Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis mivel terhemre van ez az özvegy, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül eljöjjön, és arcul üssön.«” Az Úr pedig így szólt: „Hallottátok, mit mondott az igazságtalan bíró. Vajon az Isten nem fog-e igazságot szolgáltatni választottjainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik.”

Magyarázat

Hűség vagy hűtlenség? Nem mindegy a hétköznapi életünkben, de különösen nem mindegy az Istennel való kapcsolatunkban. Az ember akkor éli helyesen az életét, ha hű marad a szavaihoz, gondolataihoz és főleg a cselekedeteihez. A tanulásban, a hivatásban, a párválasztásban, a házasságban! Mindenütt fontos a hűség. – Az Úr iránti hűségünk ennél mérhetetlenül fontosabb. Egyszerűen azért, mert nemcsak a földi sorunkat befolyásolja, hanem az örök életünket is. Isten mindenképpen hűséges önmagához, és nekünk őt kell követnünk. Erre tanítanak a mai szentírási szakaszok is.

Szent Pál apostol – amikor azt írja, hogy ha megtagadjuk Jézust, akkor ő is megtagad minket (2Tim 2,12), magának Jézusnak a szavaira hivatkozik: „aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt” (Mt 10,33). Kemény szavak Jézustól is, és az őt idéző Pál apostoltól is. De nincs mit tenni! Jézus – mint Isten – tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Ha valaki meg akarja tagadni őt, azzal az emberrel ő sem tud mit kezdeni! Ámde ő akkor is hűséges marad, amint a következő mondat igazolja (2Tim 2,13). Mert őbenne az igazi értékek örökké megmaradnak. Ilyen a hűség is; és hűségében alig várja, hogy az ember visszatérjen hozzá.

A mai evangéliumi szakaszban finomabban jelenik meg a hűség gondolata. Jézus példabeszédben tanít róla. Az igazságát kereső özvegyasszonyt végül meghallgatta a bíró, mert állhatatosan kérlelte (Lk 18,4). Még akkor is, ha a bíró sok ideig nem akarta meghallgatni. Az asszony akkor is hűségesen kérlelte. És végül meghallgatást nyert. Így kiabálhatunk mi is „éjjel-nappal” a mennyei Bíróhoz, és végül meghallgatást nyerünk. Ez is a mi emberi szabad akaratunkon múlik.

A Jelenések könyvében ezt üzeni az Úr: „légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel 2,10). Mindenekelőtt ezért kell hűségesnek lennünk Istenhez. Mert az üdvösségünk múlik rajta. Emberileg pedig azért kell hűnek lenni az életünk különböző területein, mert ezekkel tudjuk igazolni az Istenhez való hűségünket. Éppen úgy, mint a szeretetünket.

 

Pünkösd utáni 33. péntek 

2Pét 1,1-10

Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által: kegyelem és béke adassék néktek bőségesen Isten és a mi Urunk, Jézus megismerésében! Mindazzal, ami a vallásos élethez szükséges, megajándékozott minket az ő isteni ereje azáltal, hogy megismertük őt, aki meghívott minket dicsőségével és erejével. Ezek által kaptuk meg azokat a számunkra drága és magasztos ígéreteket, hogy általuk az isteni természet részeseivé váljatok, és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a bűnös kívánság okoz a világban. Éppen ezért minden igyekezettel törekedjetek arra, hogy a hitetekhez társuljon igaz emberség, az igaz emberséghez ismeret, az ismerethez önuralom, az önuralomhoz állhatatosság, az állhatatossághoz vallásosság, a vallásossághoz testvéri szeretet, a testvéri szeretethez pedig minden ember iránti szeretet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk, Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek. Akiben pedig nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy megtisztult régi bűneiből. Ezért tehát, testvérek, igyekezzetek még jobban megerősíteni meghívásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, soha nem fogtok megbotlani.

Mk 13,1-8

Abban az időben, amikor Jézus kijött a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: „Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!” Jézus így felelt: „Látod ezeket a hatalmas épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” Amikor az Olajfák hegyén, a templommal szemben leült, Péter, Jakab, János és András külön megkérdezték: „Mondd, mikor fog ez bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?” Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják, hogy én vagyok, és sokakat megtévesztenek. Ha majd háborúkról hallotok, és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg! Ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Helyenként földrengés, éhínség és zavargás támad. De ez még csak kezdete a gyötrelmeknek.”

Magyarázat

A Szentírás – amellett, hogy minden ember felé üzenete van, hiszen nem más, mint az élő Isten élő üzenete az emberiség számára – nekünk, keresztényeknek különösen is személyesen szól. Mi, akik szerinte és szellemében élünk, naponta kapunk táplálékot belőle. És ez valóban személyes megszólítás, valóban személyes lelki táplálék. Így kell fogadnunk ma is a szentírási tanítást.

Szent Péter apostol a második levele elején igazolja a fenti állítást nekünk. Hiszen, mint hallottuk, végig nekünk szól, akik egyazon hitben részesedtünk: a Jézus Krisztusban való hitben (2Pét 1,1). Aztán ír arról, hogy hogyan tudjuk ezt megvalósítani, sőt arról, is hogy megajándékozott az ereje által, hogy tényleg megéljük az igaz hitünket. Végül pedig még buzdítást is hallunk, ami szintén személyesen szól nekünk: „igyekezzetek még jobban megerősíteni meghívásotokat és kiválasztásotokat” (2Pét 1,10).

A mai evangéliumi szakaszban hasonló személyességet tapasztalunk. Az egyik tanítványának válaszol a templom pusztulásáról (Mk 13,1). Aztán a kiválasztott négy tanítványához szintén személyesen fordul oda, s nekik részletesebben elmagyarázza a templom pusztulását, illetve az idők végezetét (Mk 13,8). És ebből megtanulhatjuk a lényeget. Jézus – az életet is feláldozó jó Pásztorként – ismeri az övéit, ismer bennünket. Személyesen akar bennünket tanítani a Szentíráson keresztül az élet igéire (Jn 6,68).

Így kell fogadnunk a szentírási tanítást, amellyel minden nap közelebb akar kerülni hozzánk Jézus. A lehetőség megvan rá nemcsak a templomban, ahol meghallgatjuk az Isten igéjét, valamint a hozzája fűzött magyarázatot, hanem otthon is megtehetjük, ha elővesszük a Bibliánkat és olvasunk belőle. Ha nyitott szívvel tesszük, kihalljuk belőle Istennek a személyesen nekünk szóló üzenetét.

 

Pünkösd utáni 33. csütörtök 

1Pét 4,12-5,5

Szeretteim! A tűzpróbán, amely kísértés gyanánt tör rátok, ne rökönyödjetek meg, mintha valami döbbenetes dolog érne titeket! Ellenkezőleg, örüljetek, hogy részesültök Krisztus szenvedésében, hogy dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örvendezhessetek! Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki se szenvedjen tehát közületek azért, mert gyilkos, tolvaj, gonosztevő vagy csaló! Ha azonban valaki mint keresztény szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent azzal, hogy ez az osztályrésze! Mert itt az idő, hogy elkezdődjék az ítélet Isten háza népén. Ha pedig rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek Isten evangéliumában? És ha az igaz is alig menekül meg, mi lesz akkor az istentelennel és a bűnössel? Akik tehát Isten akaratából szenvednek,

Oldal: Napi igemagyarázat
RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM - © 2008 - 2026 - rokahegyitemplom.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat