Megtudhattuk, hogy az egyházi jogszabályok két fő csoportra oszthatók: az egyik az isteni jog, mely valóban Istentől származik, a másik az egyházi jog, mely az isteni szándék kibontása. A kettő nem választható el, hiszen Isten a törvényhozó!

Sok új információt hallhattunk arról, hogy a Tízparancsolat megbonthatatlan egységet alkot, a parancsok összefüggnek egymással. Hiszen a parancsok egyesítik az ember Istennel és az emberekkel kapcsolatos életét. Láthatjuk, mennyire összefügg a tizedik parancs – mely a szív szándékára vonatkozik – az ötödikkel, a hetedikkel és a kilencedikkel. Mert a sóvárgás, a vágy, a mohóság, az irigység, a kapzsiság, önzés, vagyis a birtoklási vágy elérhet olyan mértéket, ami a többi parancs megszegését vonja maga után. A 10. parancs tulajdonképpen arról szól: fogjuk vissza vágyainkat idegen dolgoktól.

Az előadó rávilágított arra, hogy az Ó- és Újszövetség a birtokviszonyban függnek össze. A 10. parancs szerinti ószövetségi tiltás („Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánd”) minimalista törvénynek tűnik ahhoz képest, amit Jézus kér: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között…” Lássunk példákat – mondta a tanár úr – a birtoklásvágyra az Ószövetségből: Dávid király megöleti Uriást, hogy Betsabéval élhessen, Acháb király felesége, Izebel megöleti Nábotot, hogy férje birtokolhassa Nábot szőlőjét. A bűnös vágy könyörtelenné, elvakulttá, gonosszá tesz. A gazdag „elrákosítja” maga körül az életet, a szegény természetesen birtokolja az életet, a természetet, amit Istentől ajándékba kapott. Ha erről az ajándékról azonnal lemondunk, önzetlenséget gyakorolunk. Le kell mondanunk mindenről, akkor tudjuk „bírni a földet” – és ez a szelídség. A pogány imájában nyomást gyakorol az Istenre, a szelíd elfogadja Isten akaratát, gondoskodását. Az Ószövetségben Ábrahám volt az első, aki le tudott mondani mindenről Isten kérésére, majd Mózes, aki kivezette népét Egyiptomból és az égből kapott kenyérből mindenkinek csak szükségletének megfelelő mennyiséget engedett gyűjteni.

Mind az Ó-, mind az Újszövetségben nagy veszélyforrás az irigység, mely a szomorúság egy fajtája, ezért a szeretet visszautasítása. Nem kell bántanunk a gazdagot és nem kell elszegényednünk, hanem meg kell akadályoznunk függőségünket a földi javaktól. Meg kell próbálnunk megvalósítani a birtoklás/ajándékozás kényes egységét.

Az Újszövetségben és a szentatyáknál is találunk a kapzsiságra, kamatra vonatkozó intelmeket. Sőt Nagy Szent Bazilnál azt olvashatjuk: csak akkor szentelhető pappá valaki, ha szétosztja a kamatokkal szerzett vagyonát és „kigyógyult a pénzszeretet betegségéből”.

A nagyszerű előadás végén tanácsot is kaptunk: személyes felelősségünk van a világban az evangéliumi szegénység megvalósításában. Ez a világ elmúlik, ne ragaszkodjunk hozzá. A mély teológiai tartalmú előadás elvezetett bennünket az Ószövetségi parancstól az Újszövetségi szelídséghez, mely a szeretettel valósítható meg (lásd „Szeretethimnusz”).

Köszönjük Tamás atyának, hogy megmutatta nekünk a parancsok összefüggéseit, a 10. parancs mély tartalmát és azt, hogyan éljünk a Tízparancsolat szerint.

Szöveg: dr. Obbágy Veronika, fotó: dr. Obbágy Veronika, Zajácz Tiborné

Nyíregyházi Egyházmegye

Általános derültséget kiváltva, a Mézga család Pauláját vetítette ki, akinek a „bárcsak” sóhajtásait mindnyájan ismerjük. Házasságban él, családban, de apró adagokban veszélyes a viselkedése: imbolyog a 9. parancs terén.

Előadónk leszögezte, hogy a 9. parancs tágas: nemcsak a tényleges megcsalásról szól, hanem arról a hosszú folyamatról, ami oda vezet. A „kívánás” rontja a férfi és a nő kapcsolatát. Mert ez a kapcsolat alapvetően már közösség. Sőt vannak gyümölcsei is: a gyermekek. És így kiteljesedik a kép: a nagyobb közösségre, a Szentháromság közösségére utal. Életet áraszt! És éppen a krisztusi élet virágoztatása a házasság célja.

Visszatérve Paulához: ő olyan életre vágyakozik, ami nem létezik (mint ahogyan el van választva a 6. a 10. parancstól). Alapvetően ez a baja. Ő irigy egy más életre. De aztán kipukkan a buborék! A Kiv 20,17 – amiből az Egyházban a 9. és 10. parancs lesz – éppen az irigységnek a tiltása. Ne vágyódj egy másik életre! Különösen nem az embertársad házasságára, házastársára. Előadónk a katekizmust idézte, amely szintén az irigységet teszi alapnak e téren. A szabad akarat alapján történik a vágyakozás. Éppen ezért nem mindegy ennek a használata, mert rendetlen vágy lehet belőle, ami bűnre vezet, végül házasságtörésre. A szabad akarat ilyen kiélése egyáltalán nem ad beteljesedést! Az irigység csak teljesítményt akar, nem beteljesedést – állapította meg az atya. Nemcsak a testi vágyról van itt szó, ami a semmiből születik! A szív tisztaságát kell őrizni, így lehet munkálkodni a megcsalás ellen. Mindenesetre dolgozni kell ellene.

Ezek után szemléletesen, egy jól sikerült ábrával mutatta be előadónk a beteljesült szerelmet (a szenvedély, elköteleződés, intimitás hármasságában). Rámutatott, hogy ma leginkább az elköteleződés hiányzik; nemcsak itt, hanem az élet minden területén. A házasságok jó része is ezért megy tönkre. Pedig az ősegyházban a házasságtörést kiközösítéssel büntették, az Eucharisztiától való eltiltással – mutatott rá patrisztikus szakemberként az atya.

Beszélt még a 9. parancs megtartásáról, amit a szív tisztaságának megőrzése, a radikalitás (Jézus alapján: Mt 5,28), a másiktól való tartózkodás, az irigységtől, az elképzelt világtól való távoltartás segít; ugyanakkor legyen lelkiismeretvizsgálat! Majd azzal fejezte be a mondanivalóját, hogy törekedni kell a jó kapcsolatra a házasságban, a természetes kapcsolatra, ahol a felek Istenben vonzódnak egymáshoz.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: Polonkainé Bartók Katalin

Nyíregyházi Egyházmegye

A hazugság ellentétét két szóval tudnánk leírni: igazság és őszinteség. Ezek betartásának azonban vannak nehézségei: a titoktartás kötelezettsége, a hírnév védelme, illetve a 4. parancs betartása (pl. őszinteségemmel megbántom szüleimet). További nehézség – és ezért kell mindig előre átgondolnunk szavainkat – a szavak korlátoltsága: mennyire tudunk pontosan vagy épp pontatlanul fogalmazni, esetleg kétértelműen beszélni. Viszont mindig, minden – akár szóbeli, akár tettbeli – megnyilvánulásunkat a szeretet kell, hogy irányítsa, ez a legfőbb parancs (1Kor 13).

Nem is gondolnánk, hogy a hazugságnak többféle fajtája van. Csaba atya részletesen bemutatta ezeket:

• szó-hazugság,
• tett-hazugság,
• élet-hazugság (mely lehet személyes, amikor saját magamat csapom be, és lehet kollektív, amikor a környezetemet vezetem félre).

Majd a Bibliából hallhattunk idézeteket az igazságról, illetve hazugságról. Érdekes volt látni, hogy a keleti és nyugati atyák, valamint Luther Márton hogyan vélekednek a hazugságról.

Végül előadónk arról szólt, milyen szörnyű következményei vannak a hazugságnak: csökkenti az igazság értékét, sérti a felebarátot, rombolja a kapcsolatokat, torzítja a nyelvet, rontja a morált, a társadalmat.

Mint ahogy a többi, eddig megismert parancsoknál, most is nagyon sokat tanultunk. Köszönjük Csaba atya, hogy hitbeli ismereteink bővültek, lelkiismeretvizsgálatunkat ezentúl precízebben tudjuk végezni.

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Mivel Dániel atya erkölcsteológiai tanulmányokat folytatott, és ez jelenleg is a kutatási területe, ilyen megközelítésből világította meg ezt a tulajdonképpen egyértelmű parancsot.

Az előadást egy kérdéssel indította: „Mi volt a célja a Jó Istennek a tízparanccsal?” Nem tiltás, hanem az a szándék, hogy boldog legyek. Azt kell megértenünk, hogy a világban vannak törvényszerűségek (pl. a gravitáció: ha leejtem a telefonom, földre esik, és valószínűleg összetörik), melyeknek következménye van. Nem tehetek meg bármit. A parancsok segítenek, hogyan éljek, hogy boldog legyek. Az atya röviden felvázolta az első hat parancsolatot, hogy miként lehet épp ellenkezőleg értelmezni azokat, hogy ne a tiltást érezzem meg belőle, hanem ha megtartom, akkor az örömet. Így jutottunk el a 7. parancsolatig.

A lopás tulajdonképpen már következmény: valamilyen hiánynak a pótlása. Ha tárgy eltulajdonítására gondolunk, az egyértelmű. Úgyhogy gondolkozzunk egy kicsit másképp.

Lophatok elsősorban magamtól. Mitől foszthatom meg magam, mit lophatok? Esetleg időt? Kilopom magam mások életéből? Tegyem fel magamnak a kérdést: elégedett vagyok-e az életemmel? Meg tudok-e békélni a sorsommal? Ez nem a „beletörődést” jelenti, hiszen mindig törekedni kell jobbá tenni a magunk és környezetünk életét, hanem elsősorban azt, felteszem-e naponta a kérdést: bízok-e eléggé Istenben?

Az előadásban az atya igyekezett választ adni azokra a kérdésekre, hogy kitől, mit, mikor, hogyan lopok. Az egyik legnagyobb „lopás”: ha Istentől ellopom az időmet. Nem adom meg a lehetőséget, hogy kegyelmét elnyerjem, nem fordítok elég időt imádságra, templomba járásra, nem töltök Vele elegendő időt. Ugyanezt tudom tenni embertársammal is, ellopom az idejét, a bizalmát. Nem adom meg neki a lehetőséget pl. a bocsánatkérésre, vagy nem adom meg neki a szeretet lehetőségét. Munkát is lehet lopni. Hogy dolgozok? Nemesít-e engem, illetve másokat a munkám? Minden pillanat számunkra és környezetünk számára is fontos, értékes? Nem elveszek tőlük, hanem értéket adok nekik. Nemesítem őket a munkámmal, energiámmal, időmmel? Ha igen, akkor nem lopok, hanem adok! És így a parancsból nem a tiltás domborodik ki, hanem inkább az ellenkezője, és az tesz boldoggá engem is, környezetemet is.

Végül a tízparancsot a gerincünkhöz mint testrészünkhöz hasonlította:

A gerinc tartást biztosít, ugyanakkor rugalmas és lehajlik másokhoz. A parancs szigorú, de értelmezése rugalmasságot is enged. Ezt viszont szakemberekre, papokra kell bízni, és magyarázatát tőlük tanulni, kerülni a „saját értelmezést”.

Dániel atya azzal a tanulsággal zárta előadását, hogy nem spórolhatom ki az életemből a tízparancsot. Nehéz megtartani, de ha nem lopom ki belőle az energiát, akkor én is, más is nemesedik tőle. Tegyük fel magunknak a kérdést: kitől, mit, mikor, hogyan lopok el, hiszen a lopás azért van, mert hiányzik valami az életemből.

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Hol is kezdődik az élet? Egyértelműen a szexuális együttlét után a megtermékenyüléssel. Ezért ezen esemény után már semmit sem szabad tenni a megfogant élet ellen. Nem csak az abortusz – ami egyértelműen az élet kioltása –, hanem az abortív eszközök használata is tilos. Ilyenek az esemény utáni tabletták és a méhen belüli spirál, amely megakadályozza a megfogant élet beágyazódását. Szólt atya a mesterséges megtermékenyítésről, melynek során igen nagy a veszélye annak, hogy nem minden zigótát ültetnek be, és a többi, már elindult élet elpusztul. A spontán vetélésben viszont nincs felelősségünk, ott nem mi okozzuk az élet megszűnését. Sok-sok érdekes, megtörtént példával segítette, hogy jobban megértsük:

az életből Istent nem szabad kiiktatni és Isten a veszteség legnagyobb kárpótlója, bízzunk Benne.

Az első rész végén még hallhattunk az őssejt kutatásról, aminek van jó és hasznos oldala, viszont van sajnos szörnyű, szinte hihetetlen, akár kannibalizmusnak nevezhető oldala is.

Az előadás második részében az élet végéről, az eutanáziáról mondta el véleményét professzor úr. Az eutanázia lényege döntően a fájdalom megoldása. Fontos szempont, hogy munka szempontjából hasznos vagyok-e még (a társadalom számára vagy akár a vasárnapi ebéd elkészítésével a családom számára). Az eutanázia nem a „jó halál”, hanem a „halálba küldés”. Soltész atya két tant is említett: Hippokratész véleményét, aki azt tanította, hogy az életet az utolsó lélegzetig védeni kell. (Mai napig erre tesznek esküt az orvosok – mi lesz, ha az eutanáziára fogják őket kötelezni?) A másik tan a sztoikus szemlélet, ami azt mondja, hogy addig van értelme az életnek, amíg boldogság van vagy legalábbis az visszaállítható. Ha ez nem sikerül: „lépj ki”, vagyis légy öngyilkos (ezt tette Seneca).

Alapvető gond, hogy a „természetes halál” fogalma nincs definiálva. Viszont jól meghatározott fogalmak: az aktív eutanázia, a passzív eutanázia, illetve az orvosi túlkezelés az ante finem lévő betegnél. Mindháromra hallhattunk példát is. A fájdalom miatt az ember elveszíti méltóságát, a fájdalom megkeseríti az életet, ezért szüntessük meg. Természetesen igyekeznünk kell a fájdalmat maximálisan enyhíteni, de arra vigyázni kell, hogy ne ettől haljon meg a beteg, pl. a kábító fájdalom csillapítókat nehogy túladagoljuk. Ugyanakkor a fájdalom a hívő ember számára felajánlás is lehet, sőt lehetőség arra, hogy átgondolja az életét, megtérjen. A szenvedés nagy titok, de a megoldás nem az eutanázia.

Az előadás végén még pár szó esett a szerv transzplantációról. Egyedül az agy és az ivarszervek átültetése tilos, nyugodtan felajánlhatjuk egyéb szerveinket, de fontos, hogy mindig kegyelettel kell bánni a halottal. Ne feledjük: az eutanázia vágya a beteg segélykiáltása! 

Az előadás mondanivalóját a következő mondattal lehetne összefoglalni: az élet a jog felett áll!

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika, fotó: Zajácz Tiborné, dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Helyszín: Rókahegyi Görögkatolikus Templom, Nyíregyháza, Nyírség u. 39.

Időpont: június 4., kedd 17 óra

Téma: az 5. parancsolat: "Ne ölj!"

Minden hónap első keddjén este tartják az előadásokat, melyek nyitottak, mindenkit szeretettel várnak!

 Forrás: Rókahegyi Görögkatolikus Templom, fotó: magyarkurír.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

A keresztény világban az „Úr napja” az első nap, Jézus Krisztus feltámadásának a napja. Ez szent nap. A „szent” fogalomnak pedig már az Ószövetségben is az volt a jelentése, hogy „elkülönített”, amihez csatlakozott, hogy „megszentelt”. És ekkor a hétköznapi munkát valóban félre kell tenni, hogy tényleg ilyen legyen.

A vasárnapja az Úr napja. Az alfa és az ómega. Isten a teremtés után megpihent a szombati napon. Mint ahogy Jézus Krisztus is nagyszombaton, a megváltás nagy műve után megpihent. Isten az, aki létrehoz, akár a semmiből, mi csak alkothatunk a valamiből. De feladatunk az Isten dicsőítése. Hogy felnőjünk ahhoz, hogy Isten gyermekei lehessünk. Munkálkodnunk kell, mint ahogy Jézus is munkálkodott az Atya nyomán. De mindennek megvan a maga ideje. Ne akarjuk az elhanyagolt dolgainkat az Úr napján bepótolni! A Lélek segít ennek megértésében. Éppen úgy, mint a kinyilatkoztatásban. Hagyjuk, hogy az istenképet Ő maga formálja ki bennünk! Ez a szeretet alapja: Őt is szeretni, meg azokat is, akiket Ő hozott létre.

A parancsban az „Úr” fogalom is fontos helyet kap. Az Ószövetségben Él, Elohim, Adonáj volt Jahwe. Ez utóbbi a legbizalmasabba megszólítása. Az Újszövetségben viszont az Úr maga Jézus Krisztus, főleg Szent Pál apostol tanítása alapján. Az Úr napjának megtartását pedig éppen az Úrtól kell megtanulni. Jézus munkálkodott, de a sírban „szombatolt”. Mindent elrendezve halt meg.

Egyik törvény vagy parancs sem azért van, hogy az életünket nehezebbé tegye, hanem úgy kell felfognunk, hogy Istentől kapott ajándék. Amiért hálásnak kell lennünk. Legyünk hát valóban hálásak a mi Urunknak – zárta a gondolatait az atya.

Köszönjük a szép, és nem sablonos tanítást.

Szöveg: Ivancsó István
Fotó: Bartók László, Pilikné Vajsz Ildikó, Zajácz Éva

Nyíregyházi Egyházmegye

A bevezetésben azt fejtette ki a tanár úr, milyen nehezen érthetjük meg a törvényeket, főleg az ószövetségieket, részben mert régiek (Kr. e. 5-6. században keletkeztek), részben, mert nyelvezetük is más, sőt a héber nyelv fogalmazásait sem sikerül mindig jól lefordítani. Nagyon fontos látnunk, hol és mikor hangzik el a tízparancsolat: Kivonulás könyve 20. fejezet. Vagyis

mire a zsidó nép megkapja a parancsokat, már megtapasztalta az Isten szeretetét. Átéli, hogy Isten képes arra, hogy kimentse őket Egyiptomból. A tízparancs olyan Istentől van, aki szereti ezt a népet.

A héber nyelvben nem felszólító módban vannak a parancsok. Úgy is fordíthatnánk a második parancsot: én vagyok az Úr, aki szeretlek, ezért az én nevemet nem fogod hiába venni. Az Isten iránti szeretetünk természetszerű következménye, hogy megtartjuk parancsát. A második parancs első két szavát – „Isten nevét…” – akkor értjük meg igazán, ha megismerjük, mit jelentenek az akkori szomszédos kultúrákban az istenek. Pl. Babilonban, ha valaki ismeri istenének nevét, akkor azt szólítja, ha gondja van, attól függően, miben számít segítségre (épp a lába fáj vagy a keze, attól függően szólítja istenét).

Akinek tudjuk a nevét, afelett tudunk rendelkezni. Ezért Isten nem árulja el Jákobnak a nevét, hogy ne tudjon vele rendelkezni, miközben Ő Jákobnak új nevet ad: Izraelnek hívja. Isten – mivel szereti Izraelt – mégis kinyilvánítja a nevét a csipkebokorban, mégis bemutatkozik. Mit mond el a nevéből? Egyrészt, hogy Ő az az Isten, aki a történelemben már sok jót tett ezzel a néppel. Másrészt az „Én vagyok, Aki vagyok” úgy is fordítható: „Én leszek, Aki leszek”, aminek a valódi lényege csak a jövőben lesz észlelhető.

„Rám támaszkodhatsz, bennem bízhatsz a jövőben”. Úgy mutatkozik be Isten, hogy már „ismersz engem, hiszen az életedben már tapasztaltál engem” – ahogy István atya fogalmazott.

Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten nevét mágikus céllal ne használjuk ki olyan dolgokra, amikre mi akarjuk, ne éljünk vissza azzal a szeretettel, bizalommal, amit Tőle kaptunk. Hagyjuk, hogy Ő szeressen bennünket, ahogy Ő akar. Hagyjuk, hogy Ő döntsön.

Isten lényege, hogy szeret minket!

Szöveg és kép: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Ószövetségi idézetekkel és történetekkel támasztotta alá, hogy ez a parancs szövetség Isten és az ember között. Isten szereti az embereket, szövetséget kötött velük. Ő teremtette az embert, és soha el nem hagyja. Isten parancsai nem szabadságunk korlátai – ahogy Nietzsche gondolta –, hanem a boldog emberi élet útjelzői.

Dr. Mosolygó Marcell atya rendkívül széles látószögből elemezte az első és legfontosabbnak tartott parancsot: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”

„Uradat, Istenedet imádd”, mert Isten az egyetlen Úr, aki Mózesnek az égő csipkebokorban azt mondta: Aki vagyok, itt vagyok, veled vagyok. Ebből következik, hogy nem lehetnek isteneink, csak Istenünk. Nem lehetnek bálványaink. Istent imádni és szolgálni nem unalmas és kellemetlen kényszer, hanem örömteli és felszabadító élmény. Erre akkor érezhetünk rá, ha életünk természetes közege az imádság. Az imádságnak áldásos hatása van az életünkben. Hiszen nagy döntéseinket jó megbeszélni Istennel, és az ima lelkiismeretünk alakításában is segít. A hívő ember tudatosan éli az Istennel való szövetséget. Tudja, hogy Isten szereti őt, és gondviselő szeretetével kíséri egész életét. Ezért rábízza magát az élő Istenre.

Hogyan jut el az ember a hitre? Ha találkozik Jézussal. Csakhogy ezért tenni kell: hallgatni szüleink, papjaink, hittanáraink, barátaink szavára; példaképeknek tekinteni és követni a szenteket; Szentírást olvasni; Szent Liturgián részt venni, szentáldozáshoz járulni. De a Krisztus-ikon szemlélése által is mélyülhet hitünk.

A hit és a remény elválaszthatatlanok egymástól. Hiszem, hogy Isten végtelenül jó, jót akar nekem, betölti reményemet: remélem, hogy örökké szeret engem, megbocsátja bűneimet, soha nem felejt el, az Atyánál örök otthont készít számomra.

A tartalmas és versidézetekkel is bőven fűszerezett előadás végén Marcell atya felhívta a figyelmet a bálványimádás súlyos veszélyére. Hiszen az első parancsban az is benne van, hogy „csak neki szolgálj” és senki mást ne tekints Istennek. Bálványimádás, ha valamilyen értéket előbbre helyezünk Istennél. Ez lehet a pénz, a hatalom, a gyönyör, a liberális elvek szerint korlátlan szex, de bálvány lehet a házastárs, a gyermek, a munka, a hobby, a drog, vagy akár egy kutya, macska is. Az ember életében az egészséges egyensúlyt az Isten személye teremti meg. A bálványimádás beteges túlzás, mértéktelenség, egyensúlyvesztés. Isten ettől akar megóvni bennünket az első parancs segítségével.

Köszönjük Marci atya, hogy közelebb kerülhettünk ezen parancs jobb megismeréséhez!

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Ezen a januári első kedden dr. Ivancsó István atya bevezető előadását hallhattunk arról, miért szükségesek a parancsok. Azért, hogy bosszantsanak minket, vagy azért, hogy védjenek? A válasz egyértelmű: a világ és saját magunk védelmét szolgálják. Léteznek parancsok, törvények és rendelkezések általában a világban, de a legfontosabb, hogy bensőnkben is jelen vannak, hiszen a lelkiismeretünk jelez, ha valamit „rendellenesen” = „rend ellenesen”, vagyis a rend ellen, a lelkiismeretünk által diktált helyes választás ellen teszünk. Az élettelen és élő világban is vannak törvények, így működik „jól” a világ. Isten „jónak”, „szépnek” teremtette, a precíz működést törvényszerűség biztosítja. És az Alkotó mindezt nekünk adta, hogy ezt a „jót” megtartsuk, ápoljuk. Hiszen ha nem ezt tesszük, számunkra lesz rosszabb (energia, környezet stb.). A tízparancsolat ebben segít nekünk, minket véd: az első 3 arról szól, hogy legyünk jóban Vele, a többi 7 parancs pedig, hogy legyünk jóban egymással. Hiszen az ember társas lény, ezért léteznek törvények és parancsok személyes emberi életünkben is. Egészen a kőbalta használatától kezdve az atomreaktorokig szükség van szabályokra, „használati utasításokra” a katasztrófák elkerülése érdekében.

A világi törvények mellett léteznek törvények a vallásban is (isteni törvények, parancsok, egyházi törvények). Sőt ezek a legfőbb törvények. Megszegésük: bűn. Ezen törvények forrása a kinyilatkoztatás: az Ószövetség és az Újszövetség. A katolikus (keresztény) törvényeket a Bibliában, a katekizmusban, az egyházi törvénykönyvben és a katolikus erkölcstan tanításaiban találhatjuk meg. Miért szükségesek a szabályok? Gyarlóságunk, rosszra való hajlamunk miatt, illetve lelkiismeretünk „nevelése” érdekében. Gondviselő Istenünk aggódó atyai szeretetével adja életünkhöz a „használati utasítást”. Vegyük észre ezt a szeretetet, válaszoljunk rá, hiszen üdvösségünkre vezet.

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Előadását a „gyökerekkel” kezdte. Mindkét részről nemzedékekre visszamenőleg görögkatolikus papcsalád felmenői voltak, és szüleitől ő is mély hitet, kitartást, szolgálatkészséget, a hagyományok tiszteletét, a szertartások szeretetét kapta. Őszintén, mély szeretettel beszélt férjéről, gyermekeiről, a várandóság és szülés körüli nehézségekről, hogyan fogadták az újabb és újabb „ajándékokat” a Jóisten akaratából, hogyan ismerte fel az általa feltett kérdésekre a Gondviselő válaszait.

Az egyetem elvégzése után férjével együtt a Debreceni Egyetemen maradtak dolgozni, de a gyermekek egyre nagyobb száma miatt ő lemondott a klinikai karrierről, és az anyaság lett a hivatása. Szívből jövő, hatalmas szeretettel mutatta be röviden gyermekeit, akik között van görögkatolikus pap, művész és több orvos és orvostanhallgató is. Nagy örömmel mutatta meg hat unokáját, akikkel együtt a szűk család jelenleg 23 tagú.

Előadásának második részében meghatóan mesélte el legkisebb fiuk, Zsombor történetét, aki 10 éves túlélője egy rosszindulatú agydaganatnak. Zsombor betegsége, kezelése és gyógyulása során fantasztikus csodákat éltek át. Megtapasztalták a hit, az ima erejét, és hogy a betegség nem büntetés, hanem kegyelem, eszköz Isten kezében, megtanít hálát adni, átértékelni az életet, meglátni a lényege(s)t. Mindannyiunkat megrendített a szülők, a testvérek és a beteg Zsombi mély hite, a fájdalomcsillapítók hatástalanságával szemben a szenteltvíz ivásának hatásossága, melyet minden onkológiai kezelés előtt, alatt és után alkalmaztak, és megszüntette a fájdalmat, hányást. Műtét után egy hónappal még ágyban fekve kapta meg először az Eucharisztiát, mely tovább erősítette Isten iránti szeretetét.

Befejezésként a „háláról” hallhattunk: „mindenért, minden nap”! És a „mosolyról”, melyet Mécs László szavaival fejezett ki a főorvos asszony, az „édes-anya”, aki vallja, hogy minden helyzetben, jóban-rosszban ars poetica-ja: visszamosolyogni emberre és Istenre egyaránt!

Köszönjük ezt a felejthetetlen tanúságtételt!

Forrás és fotó: Rókahegyi Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

Tornabarakonyi és kislétai évei után, végzett mentálhigiénés szakemberként, 2005-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe került börtönlelkésznek.

„Vállaltam, hogy olyan emberek közé megyek, ahová más nem akart” – mondta. Nem véletlen hát, hogy neki is feltették annak idején az intézetben a kérdést: büntetés vagy kitüntetés, hogy oda helyezték őt.

A fogvatartottak között Csaba atya a bibliai szamaritánus történetét éli át, s anélkül próbál segíteni a bekerülteken, hogy kíváncsiskodna, vagy elolvasná a vádiratot. Mert „nem magamtól jöttem, nekem küldetésem van. »Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást«” - idézte Lukács evangéliumát.

„Hiszek a változásban” – jelentette ki a börtönlelkész, s több olyan Isten felé fordulásról számolt be, melynek tanúja volt. Többek között a máriapócsi kegykép átszállításának alkalmával a kegyképet cipelő fogvatartott találkozását édesanyjával – a hívők mentében.
Változtatni azonban csak szeretettel tudunk, s ha hagyjuk előtörni a kérdéseket: „a belénk némított kérdések nem engedik kiteljesedni a hitet.”

Ezért is törekszik a fogvatartottakkal való közös hang megtalálására, nem tiltásokat felsorolni megy közéjük, hanem azért, hogy szeresse őket, hogy észrevegye: a tévelygőkben is van méltóság, ők is emberek, Istennek gyermekei.

Csaba atya fotókon mutatta meg a BV intézetben található kápolnát, ahol az ikonokat is a fogvatartottak festették az atya ösztönzésére. A szertartások, liturgiák célja nem az, hogy kipipáljuk és túl legyünk rajta, hanem, hogy megváltoztassuk az embert: a miséről nem egy fogvatartott távozik a végén, hanem egy testvér. S beborítva őket a szeretet palástjával „arra biztatom őket, hogy tegyék az életüket Krisztushoz” – emelte ki, s beszámolt arról, hogyan tartják meg az egyházi év ünnepeit, tartanak foglalkozásokat, missziót vagy tanúságtételt. Mindezt nem tehetné meg, ha nem volna imádságos egyházmegyei háttér és támogató BV-munkatársak nélkül, fejezte ki háláját.

„Krisztus sebei ők: nem feltépni, hanem gyógyítani kell” – zárta gondolatait.

Az előadás végén feltett kérdések nyomán az is kiderült, hogy a börtönpasztorációs munka nem csak a fogvatartott életében hoz változást. Másképpen tekint a világra, saját életére maga a lelkipásztor is.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Bevezetőjében beszélt hivatásának indulásáról, pap édesapjáról, saját szolgálati helyeiről, melyek érdekes módon megegyeztek édesapja korábbi szolgálati helyeivel. A Szűzanya különös szeretetét érezhette valamennyi helyen, hiszen minden temploma Szűzanya ünnepre volt szentelve. Csodálatos éveket töltött Máriapócson, ahonnan nehéz szívvel ment tovább Budapestre. Papszentelése utáni legelső, bemutatkozó prédikációjában fogalmazta meg ars poetica-ját, melyre jelen előadását is alapozta. Az evangéliumi szakasz a magvetőről szóló példabeszéd volt, és ő arról beszélt, hogy ebben a hasonlatban ki milyen szerepet tölt be. A magvető Krisztus, a mag Isten Igéje, a hívők lelke a talaj. De mi a pap? Akkor 10 pontban foglalta össze papi hivatásának lényegét és most ezen keresztül tárta elénk életének főbb állomásait, széles tevékenységi körét.

1. Kéz, amely imádkozik. Pap nagyapjától – akivel gyerekként 6 éven keresztül egy szobában aludt – azt látta, hogy gyakran éjszaka is órákon át imádkozik. Családjukban mindig az est fénypontja volt a közös esti ima. Imaéletében ez meghatározó a mai napig.

2. Kéz, amely áldást ad. Igyekezett minél több kegyhelyre eljutni, ahonnan áldást hozott híveinek is. Egész életében a liturgia, a prédikáció és a hitoktatás volt a legfontosabb.

3. Kéz, amely összeköt. Egyházmegyénk papjait név szerint ismeri, és vallja, hogy „csapatjátékosként” kell együtt dolgozni. Ezt igyekezett megvalósítani a több mint egy évtizeden át szervezett gyermekbúcsúkon és ifjúsági zarándoklatokon is.

4. Kéz, amely segít. Minden szolgálati helyén igen fontosnak tartotta, hogy egyrészt minden korosztályt összefogjon, másrészt segítse őket. Pl. az idősebb asszonyok csigatésztát készítettek, mely a közösséget is összekovácsolta, de a tésztából jutott a kispapok húslevesébe is. Nyaranta táborokat szervezett a Balatonra gyerekeknek, családoknak. Többször kihangsúlyozta, hogy mindenben, mindenkor mellette álló feleségének segítsége nélkül nem tudta volna megvalósítani terveit.

5. Kéz, mely feloldoz. Minden szolgálati helyén nagy hangsúlyt fektetett a gyónás szentségére. Akár Máriapócson, ahol még édesapja vezette be a sokszor éjszakába nyúló gyóntatásokat, akár szolgálati helyein a búcsúk, vagy a húsvét előtti napokban. Életünk legnagyobb ajándéka az Eucharisztia. Ezért igyekezett a filiákban is mindig liturgiát végezni, hogy a hívek szentáldozáshoz járulhassanak.

6. Kéz, amely utat mutat. Akár Csíksomlyótól Máriapócsra, akár Máriapócsról Székelyföldre, de a Szűzanya útmutatására mindig lehet hagyatkozni.

7. Kéz, amely vezényel. Szolgálati helyei közül több helyen működött egyházi kórus, mellyel a Magyarországon rendezett Európai Püspöktalálkozón is énekelhettek.

8. Kéz, amely épít. Nehéz lenne ebben a beszámolóban felsorolni azokat a templomokat, közösségi házakat, szociális otthonokat, amelyeket az atya épített, felújított, rendbe tett. Mindenhol megtalálta nemcsak a lelki, hanem a fizikai építés feladatait is.

9. Kéz, amely simogat. Mindig megtalálta az elesetteket, szegényeket, a rászorulókat. 15-25 betegnek vitte el rendszeresen elsőpéntekenként az Eucharisztiát, egy-egy jó szóval, simogatással igyekezett lelki-testi szenvedéseiken enyhíteni.

10. Kéz, amely kezeket keres. Mindig arra kérte a híveket, hogy ha már fárad, tartsák a kezét, mint annak idején Mózesét tartotta Józsue. Hála Istennek, mindig akadtak bőven, akik ezt megtették.

Zárásként elmondott egy imát, amit édesapjától tanult, de kiegészítette saját gondolataival. Hálát adott a Jó Istennek, a Szűzanyának a kapott kegyelmekért, és kérte további segítségüket.

Az este folyamán hiteles életpályát láttunk hiteles paptól bemutatva, aki jelenleg nyugdíjasként, száznyolcvan kórházban – főleg intenzív osztályon – eltöltött nap után is vasárnapról vasárnapra prédikációval gazdagítja görögkatolikus médiánkat.

Szöveg és fotó: Dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Sokrétű munkájáról fényképeket mutatva beszélt. Nyaranta természetvédelmi gyermektáborokat szerveznek, a felnőttekkel gyakori kirándulásokon vesz részt, amiben a programokat lehetősége szerint úgy „igazítja”, hogy „szent helyeken” is megforduljanak és „menet közben” észrevétlenül hittanórát tartson. Kadétokhoz is szeret ellátogatni és megismertetni velük Jézus Krisztus szeretetét. Egyre többször fordul elő felnőtt megtérés, keresztelés, házasságrendezés, de temetés is. Hála Istennek, a katolikus vallású katonák is gyakorolhatják hitüket, naponta imaórán vehetnek részt, gyónhatnak, áldozhatnak. 

Külföldi kiküldetésre félévente kerül sor, ami természetesen nem könnyű sem a katonáknak, sem neki. Ilyen missziók kapcsán igyekszik az atya minél több lelki beszélgetést folytatni, kis ajándékokkal meglepni a katonatársakat (pl. saját maga készítette csotkival).

Feladatai közé tartozik az emlékművek, katonasírok szentelése is. Nagy ünnepeket együtt ünnepelnek: karácsonyi gyertyagyújtás, húsvét örömhíre, gyertyaszentelés. Hatalmas élmény évente májusban a Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklat, ahol a világ minden részéről több ezer katona imádkozik a békéért.

A katonazenekar is rendszeresen ad színvonalas koncertet, ami szintén lehetőséget ad a találkozásra, ismerkedésre, beszélgetésekre, pasztorálásra. Megható élmény volt ezüstmiséje, melyet katonalelkész társaival és Bíró László katona püspökkel mutathatott be.

Előadása végén szívesen válaszolt kérdéseinkre. Ez az előadás is rendkívül érdekes volt, hiszen egy számunkra ismeretlen világot mutatott be, miközben tanúságot tett arról, hogy bár a katonalelkészi hivatás a papi hivatás egy különleges formája, de a lényeg, az örömhír, az evangélium hirdetése ugyanaz.

Szöveg és fotó: Dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye