✠     Dicsőség Jézus Krisztusnak!     ✠

Dicsőség mindörökké!

Kedves Látogató!

Köszöntjük a templomunk honlapján. Reméljük, hasznos helyi információkat talál itt. (A honalpot nem terheljük másutt megtalálható görögkatolikus és egyéb vallásos tartalmakkal.) Az oldalmenü egyes nyelveire kattintva nyithatja meg a témákat. Lelki töltkezést kívánunk. 

 

Szeptember 14.

Keresztfelmagasztalás

 Teljes istentiszteleti renddel ünnepeljük. 

 

Keresztfelmagasztalás 

Szeptember 14-én a keresztfelmagasztalás ünnepét tartjuk egyházunkban. Megragadó az ünnep sajátossága, az a szertartási cselekmény, amit az elnevezése is tükröz: a kereszt „felmagasztalása”. Ez úgy történik, hogy a reggeli istentisztelet folyamán a pap ünnepélyesen kihelyezi a templom közepére a keresztet. Majd a feje fölé emeli, és a négy égtáj felé a földig hajol vele, miközben a könyörgést énekli. A nép pedig mind a négyszer a százszoros „Uram, irgalmazz!” éneklésével válaszol. – Különbözik tehát attól a másik ünneptől, amit a nagyböjt közepén, a harmadik vasárnapon tartunk, s aminek az elnevezése a „kereszthódoló vasárnap”. Akkor egyszerűen csak meghajlunk a kitett kereszt előtt, és tiszteletünk jeléül megcsókoljuk azt, hogy erőt merítsünk a nagyböjti küzdelmünk további folytatásához. 

A mi keresztjeinket – melyek láthatatlanul nehezednek a vállunkra – nem kell keresünk. Jönnek azok maguktól! De ha méltóak akarunk lenni az Urunkhoz, akkor naponta föl kell vennünk (Mt 10,38). Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja, 326-ban megkereste és megtalálta az egyedüli igaz Keresztet – „megváltásunk drága zálogát” –, amely értelmet ad az összes többinek, azoknak, amelyeket belső sírással, láthatatlanul hordozunk. Amire föltekintve, erőt nyerünk! És így, bár „mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk. Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön” (2Kor 4,8-10). Igen, Jézus áldott szenvedése, megváltói halála, dicsőséges feltámadása rendezte el az örök sorsunkat. Ha vállaljuk vele együtt a keresztviselést, akkor részesei lehetünk megdicsőülésének is. Hogy „mi is az élet újdonságában járjunk. Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is” (Róm 6,4-5). 

Ezért tudjuk ünnepelni, dicsőíteni, felmagasztalni a Szent Keresztet! Ezért tudjuk szívből zengeni az ünnepi vecsernye énekét: „Üdvözlégy, Urunk Keresztje, mellyel az emberiség feloldatott az átoktól; mert te vagy az öröm jelvénye, elűzvén a te felmagasztalásodban a mi ellenségeinket”. 

Érdemes tudni, hogy a Szent Kereszt felmagasztalása nem történt meg azonnal a megtalálásakor, hanem csak egy évtized múlva, a jeruzsálemi a Feltámadás-templom felszentelésének (335. szeptember 13.) másnapján. Az ünnep tehát innen veheti a tényleges eredetét. Aztán a hatszázas években történt a második felmagasztalása, miután a perzsáktól sikerült visszaszerezni a korábban elrabolt keresztet. Magát az ünnepet ekkortól nevezik „Az életadó, drága szent kereszt világraszóló felmagasztalásá”-nak. Aztán kialakultak a liturgikus énekei, melyeket ma is éneklünk. Mivel a Szent Keresztnek ez az ünnepe Jézus Krisztus keresztre feszítésére és halálára emlékeztetett ugyanolyan szigorú böjtöt rendeltek el a napjára, mint nagypénteken. 

Emlékezzünk minden keresztvetésünkkel a keresztfelmagasztalásra!

 

Szeptember 8. hétfő

Az istenszülő Szűz Mária születése

Kisasszonynap, Kisbolgosszony

 

 Teljes istentiszteleti renddel ünnepeljük.

 

Kisboldogasszony

A magyar katolikus egyház (a görög éppen úgy, mint a római katolikus) Szűz Mária születése napját – szeptember 8-át – Kisasszonynapnak, vagy még inkább Kisboldogasszony napjának nevezi. Ősi gyakorlat ez, amely szoros kapcsolatban áll az Istenszülő elhunytának és mennybevételének az elnevezésével, a Nagyboldogasszony napjával. Milyen szép cím, milyen szép elnevezés ez! Érdemes részleteiben megvizsgálni, három részre osztva a kifejezést.

Az első rész egyszerűen a „kis”, ami valójában a harmadikkal összekapcsolva nyer értelmet: „kisasszony”. Még nem is oly régen, egy emberöltő távlatában szívesen használták ezt a megszólítást a polgári életben. Mert megtisztelő elnevezés volt a felserdült, eladósorba került leányzóra. (Szándékosan nem írom, hogy a mai szlengben mit használnak helyette.) Máriára azonban már a születésétől fogva ezt alkalmazzuk az egyházban, az isteni üdvgondozásba beletekintve, mintegy előre vetítve, hogy ő mindörökre kisasszony, „ki a keruboknál tiszteltebb és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb”, mert „az Istent, az Igét sérülés nélkül” szüli. Sérülés nélkül, tiszta ártatlanságát mindörökre megőrizve!

A második rész az mondja róla, hogy „boldog”. Hát hogyne lenne boldog, ha az Isten tervébe simul bele, a mindent neki ajándékozó alázatosságával! S már a születésekor tudjuk, hogy erre megkapja az evangéliumi köszöntés szavait: „Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48). Boldog, mert az Isten kiválasztottja, és boldog, mert emberi nagyságával ő maga is hozzájárul ahhoz, hogy az Isten terve rajta keresztül valósuljon meg az ősi örömhírtől kezdve: hogy az ő Egyszülöttje törje meg a gonosz hatalmát (Ter 3,15). Hát ezért imádkozza mind a görög, mind a római katolikus egyház a napi zsolozsmájában a Magnificatot, a magasztalást! Így visszük tovább az Istenszülő Szűz Mária szép elnevezését a mindennapjainkba, s nem csak magán az ünnepen alkalmazzuk rá.

A harmadik rész az „asszony” kifejezést alkalmazza Máriára. Igen, asszony, aki nem marad meg újszülött kisbabának, ahogy az ünnepen látjuk, hanem felnövekedve képes lesz a szülésre is. Ám liturgikus szövegünk pontosítja, hogy ő nem egyszerűen egy kismama lesz, egy szülő édesanya, hanem „valóságos Istenszülő” lesz! Bölcs és teológus szentatyáink azt mondják, nem a módját kell kutatni annak, hogyan szült Mária valóságosan, amikor mégis szűz maradt, hanem leborulva kell imádni a misztériumot. Ugyanis „Isten ahol akarja meggyőzi [legyőzi] a természet rendjét” – amint egyik dogmatikai tartalmú énekünk elénk állítja. Asszony ő, akit a kánai menyegzőn a Fia is így nevez (Jn 2,4). De olyan asszony, aki megmutatja, hogy Jézusra kell figyelnünk, hogy azt kell cselekednünk, amit ő mond!

Milyen szép az, amikor őseink gyakorlatát megtartva és követve gyalogosan zarándokolunk Máriapócsra! Ami igazi zarándoklat. Folyamatos imádsággal és folyamatos énekkel. S milyen gyönyörűen hangzik a zarándokének sokszor ismételt refrénje: „Kisasszonyunk, Mária”. Bárcsak minél többen zarándokolnánk így a drága kegyhelyére!

 

Szeptember 7. vasárnap

Az új év kezdetén a liturgiát a tanulókért (óvodától egyetemig) és a velük foglalkozó pedagógusokért (és egyéb dolgozókért) ajánljuk fel.
A liturgia végén külön áldást kapnak.

 

Augusztus 29.

Keresztelő Szent János fejvétele

Bűnbánati nap!

Teljes istentiszteleti rendet tartunk:

Csütörtökön délután 5-kor vecsernye
Pénteken reggel 8-kor utrenye
fél 9-kor Szent Liturgia
délután 5-kor vecsernye

Ezen a napon nem szoktunk tálat használni az étkezéseknél!

 

Az utolsó próféta

Mintha egyre kevesebb lenne a modern világban az összekötő. Fiatal koromban a futballpályán még összekötők serénykedtek, hogy közvetítsék a labdát a hátvédek és a csatárok között. Ma már középpályásoknak hívják őket. Régebben vezetékes telefon kötötte össze a beszélgetőket. Ma már vezeték nélküli mobiltelefonokkal társaloghatnak az emberek. Terjednek a vezeték nélküli villanykörték, ahol nem kell villanydrót az áram közvetítéséhez. Bizonyára sok példát lehetne még sorolni. Fejlődik a világ. De abban változatlan marad, hogy augusztus 29-én Keresztelő Szent János fejvételét ünnepli a görög katolikus egyházunk. Sőt, abban is változatlan marad, hogy az ünnepi vecsernye legelső énekében így köszöntjük őt: „Az Ó- és Újszövetség isteni összekötője, az előhírnök és próféta”.

Összeköti prófétaként a két szövetséget. Ő az utolsó próféta. Sőt, amint éneklünk róla: „a prófétának próféta fia, a próféták legnagyobbika”. Míg az ószövetségi próféták csak távolról és csak lelki szemeikkel láthatták a megígért Messiást, Jézus Krisztust, addig ő közvetlen közelről szemlélhette, testi szemeivel megláthatta, sőt, be is mutathatta a világnak: „Íme, az Isten Báránya” (Jn 1,29). Személye is, cselekedete is az összeköttetésről szól.

Összeköti előhírnökként a megváltásra várakozókat a megváltás örömhírével. A szó szoros értelmében ő még nem keresztény. De már anyja méhében megmozdult, repesett, felujjongott, amikor a még szintén magzati állapotban lévő Jézussal, a kegyelmével találkozott (Lk 1,41). És gyászos halála után elvitte a megváltás hírét az alvilágban lévőknek, amiről így szól a liturgikus énekünk: „a törvénytelen eskü folytán drága feje levétetvén, a halottaiból feltámadottat az alvilágban levőknek is előre hirdette”. Igen, mert az ő halála három évvel megelőzte Jézusét.

Összeköti Isten parancsait azok megtartásával. Folyamatosságot mutat ebben. A „ne paráználkodj”, „ne törj házasságot”, „más házastársát ne kívánd” parancsok örök érvényére hívja fel a figyelmet. Nem is akárhogyan, hiszen ő életét adta ezekért. Nem félt a királytól, szemébe merte mondani az igazságot. Mert jobban félte a Királyt, a mindenek Uralkodóját. – Sőt, még lehet sorolni a parancsokat megszegő bűnöket, mint a lány részéről a szemérmetlenséget, az anya részéről az idegen bűnt, a felbujtást, a király részéről a felesleges esküt, s mindenek fölött a gyilkosságot. Bizony, tele van bűnnel, bűnökkel az egész történet. Egyedül a Keresztelő áll bűntelenül, a törvény megtartójaként, mert „asszonyok szülöttei között nem támadt nála nagyobb” (Mt 11,11). Sziklaszilárdan állva igazolja a parancsok folyamatos, örök érvényét!

Miközben egyik énekünk összefoglalja Keresztelő Szent János szerepét, egyben az ő tiszteletére is buzdít: „A törvény és a kegyelem közbenjáróját, hívek, egybegyűlvén, összhangzólag magasztaljuk”. Érdemes megfogadnunk, mert ez a himnusz így fejeződik be: „most az angyalokkal örvendezvén, Krisztust imádja a mi lelkünk üdvösségéért”.

Az ünnepen kérjük, kössön minket is az Isten törvényeihez!

 

Templombúcsú 2025

  

Ivancsó Sándor atya ünnepi beszédének vázlata
a templombúcsún

Szent István király ünnepe – 2025. Rókahegy

- A mai napon 2 dolog kapcsolódik össze: az Istenszülő elhunyta és mennybevétele ünnepköre és Szent István király ünnepe.

- Az egyik összekapcsoló gondolat a népének egyik sora: „hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek!”

- Az Istenszülő, mint hordozó és apostol érdemelte ki a megdicsőülést.

- Elsőként és eddig egyetlenként lehet testével együtt az Isten dicsőségében – de ez nekünk is bíztató, útmutató.

- Szent István a nehéz történelmi helyzetben döntött jól, hogy a keleti térítők alapjaira építveerősíti meg országa, népe elkötelezettségét az Isten felé.

- „a Boldogságos Szűz védelmébe ajánlva hazánkat…!”

- „Valami nagyszerű dolog egy szent eszméért és ügyért meghalni. De nem kevésbé nagyszerű dolog egy szent eszméért és ügyért élni!” (Faulhaber bíboros)

- A szentség nem mindig kíván vértanúságot – a ma ünnepeltek példája is ezt mutatja; de kívánja a szent ügyért való életet!

- Hogyan?

- Međjugorje 5 köve: ima, böjt, Biblia, szentgyónás, Szent Liturgia.

- Szent István ereklyéje és a Pócsi Könnyes Kendő Ereklyéje együtt vannak, ahogyan a két szent az Isten dicsőségében.

- „Hadd legyünk mink is…!” – velük itt az ünnepen és velük majd az örökkévalóságban.

 

Augusztus 20.
Szent István király, templomunk védőszentje

Szertartási rend:

kedd este ünnepi nagyvecsernye lítiával

szerda reggel utrenye (délelőtti liturgia nincs)

ünnepi, búcsúi szent Liturgia este öt órától

 

A tanító Szent István király

Görög katolikus egyházunk használatban lévő énekeskönyve nem tartalmaz olyan liturgikus szöveget, amelyben Szent István intelmeiről lenne szó. Azt viszont többször is emlegetik az énekek, hogy a vallásosságnak, a kereszténységnek, a hitnek a terjesztője és tanítója volt. Ilyen például az ünnepi fő éneknek, a tropárnak a szövege: „a Szentháromságban egy élő Isten imádására tanítottad a te magyar népedet”. Tudjuk azonban, hogy fennmaradt az az összefoglaló mű, amivel fiát, Imre herceget kívánta tanítani. Ezt nevezik az ő Intelmeinek. Ez – természetesen – nem liturgikus mű, de vannak benne liturgikus vonatkozások is. A kilencedik fejezetnek például „Az imádság megtartása” a címe, ezért érdemes áttekinteni, mit is tartalmaz ez.

Szent királyunk azzal kezdi ezt a fejezetet, hogy „Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka”. S ezzel az első mondattal már előre vetíti azt, amit a „régi királyoktól” fog idézni, Salamont név szerint is megemlítve. Ám előbb még Szent Páltól kap ihletet (1Tesz 5,17) a folytatásra: „A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás”. S tudjuk, az Istennel valló állandó kapcsolat tiszta életet eredményez.

Arra buzdítja tehát a fiát Szent István, hogy szüntelenül imádkozzon, mert csak így válhat nagy királlyá. S ehhez idézi a régi nagy királyok példáját: „Te pedig, fiam, valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad: »Küldd le, Uram, a bölcsességet szent egedből, dicsőséged trónjáról, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben minden időben.” – Bizton állíthatjuk, hogy nem csak a herceg, hanem minden keresztény tanulhat belőle! S íme a folytatás a következő idézetben: „Uram, Atyám, életemnek Istene, ne hagyj engem álnok gondolatban, az én szemeimnek ne adj kevélységet és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságait, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram.”

Majd a szent király ismét nyomatékosítja az imádkozás fontosságát, újra buzdítva a fiát: „Ezzel az imádsággal fohászkodtak hát a régi királyok, te is ugyanezzel fohászkodj, hogy Isten minden vétked eltörlésére méltasson, hogy mindenki legyőzhetetlen királynak hívjon”.

A fejezet záró részében pedig egészen gyakorlati tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy mit kell elkerülni és mire kell törekedni: „Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját.”

A tanítás – rendes esetben – hosszan tartó és folyamatos munka. Így kívánta Szent István is a népét tanítani, a bizánci szertartású egyház által lerakott alapokra építkezve. És így kívánta uralkodásra szánt fiát is az imádságra, a folyamatos imádságra inteni. Ma is tanulhatunk tőle.

 

Augusztus 15.
Az Istenszülő elhunyta és mennybevitele

Teljes istentiszteleti renddel ünnepeljük.

 

Az Istenszülő legnagyobb ünnepe

Magyar görögkatolikus egyházunkban nem csak a nagyboldogasszonyi máriapócsi nagybúcsú jelenti az Istenszülő Szűz Mária legnagyobb ünnepét. Jóllehet ez is igazolja. Hiszen – szó szerint – ezen a napon, illetve az ünnepkörébe tartozó vasárnapon tartjuk évszázadok óta a legnagyobb máriapócsi búcsút. Ugyanis – mint köztudott – az Istenszülő már 1696-ban kinyilvánította, hogy különleges kegyhelyének választotta ki a kis falut. És tüstént elkezdődtek a csodás események: Corbelli tábornok gyógyulása a köszvényéből, a kisgyermek egészségének visszaszerzése a képhez való érintés által… A kegyhely – a kegyelmek helye – tehát azonnal megszületett, nem kellett a következő, 1715-ös könnyezésig várni! Méltó tehát, hogy a népünk ajkán élő „nagybúcsú” névvel illetjük az Istenszülő elhunytának és mennybevételének megünneplését.

Egy másik szempont is arra irányítja a figyelmünket, hogy ez az ünnep az Istenszülő ünnepei között a legnagyobb: erre az ünnepre böjttel készülünk. A négy böjti időszakunk közül ez a negyedik, a liturgikus évet tekintve pedig – mely augusztus végén zárul – az utolsó. Testi, lelki, szellemi böjttel készülünk megváltásunk legnagyobb ünnepére, a húsvétra. A karácsony, vagyis a megtestesülés ünnepe előtt – amivel megváltásunk ténylegesen elkezdődött – szintén negyven napos böjtöt tartunk. A főapostolok, vagyis Péter-Pál ünnepe előtt egy sajátos böjti időszakunk van, mert ez a pünkösd utáni vasárnap kezdődik, és egészen az ünnepig tart, tehát nincs biztos időtartama (lehet hosszú is, rövid is). Ezzel igyekszik az egyházunk tudatosítani bennünk az apostolok jelentőségét, illetve a rájuk épülő egyház fontosságát az üdvösségünk szempontjából. Hiszen ma is érvényes Tertullianus tanítása, mely szerint „az egyházon kívül nincs üdvösség”. Mert Jézus Krisztus az egyetlen közvetítő az Isten és az ember között (1Tim 2,5), s az ő Titokzatos Teste az egyház! – Így jutunk el az egyházi év folyamán a negyedik böjti időszakhoz, a nagyboldogasszonyi böjthöz. Ennek viszont biztos kezdő- és végpontja van.

Hogyan kapcsolódik ez az ünnep – és ezáltal a rá való készülődés – a megváltásunkhoz? Úgy, hogy előre mutatja emberi sorunkat. Az Istenszülő élete végén ez egészen különleges módon ment teljesedésbe: testestől-lelkestől a mennybe vétetett. Valami módon miránk is ez vonatkozik. Testestől-lelkestől kerülünk – reméljük – az örök boldogságba (s nem az örök kárhozatba). Persze, a mi testünk átmegy majd a megdicsőülés állapotán. De az biztos, hogy nem puszta lélekként leszünk részesei az örök életnek! Így itt is érvényesül a nagyböjti liturgikus imádságunk gondolata: „lelkünk és testünk megtisztítására” szolgál a böjt. S ez a Nagyboldogasszony ünnepére készülve – mint a másik két időszaki böjt idején is – a pénteki hústól való tartózkodást jelenti. S természetesen azt is, hogy a szombatokat és vasárnapokat kivéve minden napját bűnbánati napként tartjuk meg, amikor valami bűnbánati cselekedettel készülünk az ünnepre.

Adja Isten, hogy ez minél teljesebb legyen!

 

Dr. Keresztes Szilárd püspök atya
1932. július 19. - 2025. augusztus 13.

Mi úgy emlékezünk rá, hogy a templomunk egyházi engedélyezése kötődik a nevéhez. Így erősödhetett meg a rókahegyi görögkatolikus közösség.

 

 Augusztus 6.

Úrszínváltozás ünnepe

Teljes istentiszteleti renddel ünnepeljük.

 

Az Úrszínváltozás kiválasztott részesei

Augusztus 6-án egyházunkban a mi Urunk színeváltozását ünnepeljük. Az egyik ünnepi fő énekben (a kontákban) így éneklünk erről az eseményről: „A hegyen átváltoztál, Krisztus Istenünk, és amennyire tanítványaid képesek voltak, meglátták a te dicsőségedet, hogy amidőn megfeszíttetésedet látandják, értsék meg, hogy önként szenvedsz, és hirdessék a világnak, hogy te valóban az Atya kisugárzása vagy!” Ez az ének valóban frappánsan fogalmazza meg az ünnep lényegét.

Az Úrszínváltozás eseményének – amint az evangélium beszámol róla, ihletet adva a himnuszkötőknek is – nem volt minden apostol a részese. Csak a kiválasztottak láthatták meg a Jézusból kisugárzó isteni dicsőséget. Az evangélista név szerint sorolja fel, hogy kik voltak ezek: „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost” (Mt 17,1). Aztán a kiválasztottság hangsúlyozására még hozzáfűzi: „külön velük” ment fel a hegyre (uo.). Mi nem tudjuk biztosan Jézus szándékát, de abban biztosak lehetünk, hogy nem véletlenül tett így. Bizonyára tudta, hogy nem az árulót kell magával vinnie, hanem azokat, akik közelebb álltak hozzá. Vagy még azt is megkockáztathatjuk, hogy azokat, akik a legbiztosabb hittel rendelkeztek. Ám ezt neki előre kellett látnia, hiszen mi már – visszatekintve – tudjuk, hogy a kősziklának szánt Péter is háromszor tagadta meg! Igaz, utána jóvátette a tagadását a háromszoros megvallással, valamint a legendás „Quo vadis”-ra adott, vértanúsággal megpecsételt válasszal. Jakab a szent Város, Jeruzsálem első püspöke lett. Jánosról pedig tudjuk, hogy a „szeretett tanítvány” volt. Mindenesetre, egy másik liturgikus ének arról szól, hogy Jézus a „jelesebb tanítványainak” mutatta meg a Tábor hegyén az isteni dicsőségét. Így mélyíti az imádkozó-éneklő hívekben azt a gondolatot, hogy valóban a kiválasztottak részesülhettek a nagy eseményben.

A liturgikus himnuszaink magyarázatot is kívánnak adni a kiválasztottságra. A már idézett konták ilyen formában: „értsék meg, hogy önként szenvedsz”. Egy másik ének pedig részletesebben mondja: „jelen voltak veled Péter Jakabbal és Jánossal, kik veled akartak lenni az árulás idején is, hogy lássák a te csodáidat, és ne rettenjenek meg a bekövetkező kínszenvedésedtől sem”. – Elgondolkodhatunk azon, hogy mi lett volna az árulás éjszakája után az apostolokkal, ha nincs ez az előzetes megerősítés Jézus részéről. Mert, bizony, akkor ők csak az esendő, a kiszolgáltatott, a szenvedő Jézust látták. A feltámadás híre után is csak lassan eszmélődtek. De visszagondolva a dicsőséges látványra, lassan hit ébredt bennük.

Olyan hit, amit Péter apostol – az ünnepen felolvasott levelének részletében – így ecsetel: „Nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének… az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen” (2Pt 1,10-18).

Mindehhez már csak annyit kell hozzáfűznünk, hogy mi már mindannyian Jézus kiválasztottjai vagyunk!

 

  

Kedden 17 órától az augusztusi

Rókahegyi Görög Esték

következő előadása: a Keresztény Értelmiségiek Szövetségéről mint közösségről fog szólni.
Megyesi Mária, a Szent Imre Gimnázium volt igazgatója fogja tartani. 

 

Egyházmegyei családi nap Leveleken, a tónál!!!

 

Zarándokoltunk július 19-én!

Július 20.

Szent Illés próféta

Teljes istentiszteleti rendet tartunk.

 

Illés próféta 

A görög katolikus egyház Illés prófétának július 20-án templomi ünnepet szentel. Ez önmagában is igazolja, hogy kimagasló tiszteletet kap egyházunkban. Liturgikus szövegei pedig alátámasztják, hogy ez nem véletlenül van így. Mindemellett az is érdekes, hogy milyen sok költőt és írót megihletett Illés próféta alakja. Ám ők csupán egy szempontot emelnek ki élettörténetéből: a tüzes szekéren való mennybevételét. Igaz, ennek megvan a szentírási alapja (2Kir 2,11), de életének és működésének más eseményeit is olvashatjuk a Bibliában, amelyeket a költők és írók nem emeltek ki, vagy nem figyeltek fel rájuk. 

Liturgikus himnuszaink szerzői viszont józanul és kiegyensúlyozottan kezelik Illés próféta történetét. Említik az Ácháb királlyal és a királynéval való ellentétét; menekülését, s hogy közben a hollók táplálták a Kerit-pataknál; a száreptai özvegyasszonynál a liszt és olaj megszaporításának, valamint a halott fiú feltámasztásának csodáját; a bálványimádó papok feletti győzelmét; istenélményét a barlangban. Közben pedig egyrészt sok szép jelzővel illetik a prófétát, másrészt az indokot is feltárják, miért lehet őt különösképpen tisztelni. A következőkben ezekből próbálunk egy csokrot kötni. 

Az egyik egyszerű jelző, amit az énekeinkben találunk: „boldog Illés”, amire következik a magyarázat is: „isteni ihletettségű próféta”. Ezért lehetett tehát boldog, mert az Istenre figyelt, akitől az ihletet kapta a működéséhez. Ezt értelmezi tovább egy következő jelző: „buzgó Illés”, ugyanis Isten ügyéért buzgólkodott mind a hívő, mind a hitetlen nép között. Következésképpen nem lehet csodálkozni azon, hogy egy újabb jelzőt is adnak neki a himnuszok szerzői: „csodálatos Illés”.

Prófétai működésének legfőbb szempontját többszörösen is ismételgetik a liturgikus szövegeink, mégpedig azonos, vagy csaknem azonos formában. A lényeg azonban ugyanaz: „Isten iránti buzgóságtól hevíttetvén”, imádsága erejével „esőket fakasztott, legyőzte a bálványimádó papokat”, illetve művelte a többi olyan dolgot, amelyben Isten ereje nyilvánult meg rajta keresztül. Ám nem nélküle! 

S hogy mindez miért történhetett így? Azért, mert „fényes világító” volt, aki még a királyt is meg merte feddeni. Nem az önmaga fényét árasztotta, hanem a „Napkelet alkonyt nem ismerő csillaga” volt, s így tudott kegyelmet közvetíteni. Hiszen „Isteni fény által megvilágíttatva egészen az Istené volt”. És ismét visszatér (több énekben is) a buzgóság témája: „egyháznak alkonyt nem ismerő hajnalcsillaga, ki isteni buzgalomtól” lángolt. De nem öncélúan, hanem, hogy számunkra is kiesdje az üdvözülés kegyelmét. 

Egy következő liturgikus idézet átvezet utolsó témánkhoz: „mint teljesfényű csillagot… isteni buzgalomtól hevült testbeli angyalt” látjuk a prófétát, s így köszöntjük: „Üdvözlégy, földi angyal és mennyei ember, Illés nagy próféta”. Ember volt, emberi életet élt, de teljesen Istennek szentelten. Elénk pedig célt állít: „próféták különös ékessége, mert ő mint testben élő angyal és testen kívül élő ember mutatta a megigazulást”.

 

Szombaton

gyalogos zarándoklat!

 

Már csak egy hét,

még egy hét van

a máriapócsi gyalogos zarándoklatunkig.

Lehet készülni testileg-lelkileg.

Bárhol be lehet kapcsolódni!

 

Közeledik a Máriapoócsi gyalogos zarándoklatunk ideje!

Két hét múlva, július 19-én, szombaton tartjuk a hagyományos gyalogos zarándoklatunkat. Szokás szerint fél 4-kor áldással indulunk innen a templomból. Útközben is lehet csatlakozni: a napkori templomnál 8 óra körül, a tanyánál 10 óra körül, Máriapócs határában az erdőszélen dél körül. Lehet autóval is jönni. Megérkezés után körmenet, majd be fogunk köszönni a bazilikába, aztán értetkőzés után a kis fatemplomban liturgiát végzünk, amit kb. egy órakor fogunk kezdeni. – A hazautazást autókkal tervezzük: ezért kérem, beszéljük meg, hogy kinél mennyi férőhely lesz. Imádkozzunk a kedvező időjárásért!

 

Kedden 17 órától a júliusi

Rókahegyi Görög Esték

következő előadása a huszárokról mint közösségről fog szólni.
Bene János ny. múzeumigazgató tartja.

 

Június 29.

Szent Péter és Pál főapostolok nagy ünnepe

 

 Most vasárnapra esik, így természetes a teljes istentiszteleti rend!

Közösségben a főapostolokkal

Milyen jó nekünk, katolikusoknak, hogy közösségben tudhatjuk magunkat a főapostolokkal! Megszakítatlanul, mai utódjuk, a római pápa fennhatósága alatt élhetjük keresztény katolikus életünket. Mi, görög katolikusok is, hiszen a katolikus mivoltnak egyik nagyon fontos ismérve, hogy elfogadjuk a római pápa főségét, az úgynevezett pápai primátust. Persze, nem csak a római katolikusság és a görög katolikusság létezik a nagyvilágban, hanem, ha legalábbis az öt nagy keleti rítuscsaládot nézzük, akkor tudnunk kell a bizánci mellett a kopt katolikus, az örmény katolikus, a szír katolikus és a káld katolikus egyházról is. És ezeken a nagy családokon belül is sok a leágazódás, mint ahogy a bizánciban is létezik először is a két nagy ág: a görög és a szláv, s aztán ezeknek a további ágai is, mint egy szép fa, melynek egyik ága a mi magyar görög katolikus egyházunk. S ez immár saját jogú, sőt, metropóliai egyház.

Élő, eleven kapcsolatban vagyunk a fa törzsével, az apostolok testületével, s azon keresztül az éltető gyökérrel: az egyház kezdetével és fenntartójával, magával az Úr Jézus Krisztussal. Milyen jó nekünk ezt tudni!

Hitünkben egyek vagyunk a katolikus egyház nagy egészével, hiszen a tételesen megfogalmazott hitet sértetlenül kell őriznünk. Ha nem akarunk „kicsinek hívatni a mennyek országában”, akkor „egy i betűt vagy egy vesszőcskét” sem változtathatunk rajta (Mt 5,18-19). Hitünk szilárd sziklaalapja Szent Péter, akihez így fordulunk a liturgikus szövegünkkel: „Péter, ki Krisztus tanításának alapköve vagy”. – Igen ám, de nem a katekizmussal és a dogmatika könyvvel szoktunk a templomba menni, hanem az énekeskönyvvel! S a hitünket ennek segítségével éljük meg a szertartásokon keresztül. Ami – mindig a tételesen megfogalmazott hitre, illetve a hitletéteményre alapozódva – az egyes részegyházakban már eltérő lehet. S itt, a rítusban tűnik ki minden egyháznak a sajátossága.

Úgy szép az egyház nagy színes mozaikja – ami egyben a katolicitását is jelzi – ha minden rész a maga helyén van. Ha nem csak az említett nagy rítusok között nincs keveredés, hanem a kisebb ágakon sincs! Őrizze meg mindegyik részegyház a jól kiérlelt liturgikus hagyományát! Hiszen nem egy egyszínű felület létrehozása a feladatuk, hanem az, hogy ténylegesen színesítsék az egyház mozaikját. Az alap adott: a katolikus egyház, amely közösségben van a főapostolokkal, mégpedig a közös hitletétemény elfogadásában, megvallásában és megtartásában. Ezen a téren nem lehet azonos pl. a kopt katolikus egyház és a kopt ortodox egyház, mint ahogy a görög katolikus és a görög ortodox sem! – A közös hitnek a szertartásokon keresztül való megélése is adott: mindegyik részegyháznak a maga hagyománya. Nem jó és nem helyes, ha pl. a szír katolikus egyház keveri a liturgikus hagyományát a szír ortodox egyházéval. Mint ahogy az sem jó, ha a görög katolikus egyház keveri a görög ortodoxéval.

Buzgón kérjük a főapostolok ünnepén: „Szent Péter, a hitnek alapköve és Pál, az egész földnek dicsérete, erősítsétek meg a nyájat, melyet tanítástokkal szereztetek!”

Gyógyfüvek megáldása jún. 24-én

Vasárnap is lesz!

 

Június 24.

Keresztelős Szent János születése

Teljes istentiszteleti rendet tartunk!

Hogyan lehetünk nagyok?

Keresztelő Szent János születésének ünnepén Szent Lukács evangéliumából az egész hosszú történetet halljuk (Lk 1,1-25.57-68.76.80). Az angyal által hirdetett isteni ígéret alapján megszületett egy kisbaba, aki a János nevet kapta. Isten kegyelmét jelenti ez a név, és már előre mutat afelé, hogy az Isten kegyelmével együttműködve milyen naggyá lesz ez az újszülött. A szomszédok még csak kíváncsian kérdezik, hogy vajon mi lesz belőle (Lk 1,66). De mi már tudjuk, hiszen visszatekinthetünk az üdvtörténetre, hogy az Ó- és Újszövetség határán álló, a kettőt összekötő, egyik legnagyobb szentünkké válik. Át is érezzük, meg is énekeljük a születésnapján, hogy őt mint Krisztus eljövetelének prófétáját és hírnökét „méltóan magasztalni képesek nem vagyunk”. És személyét látva itt áll előttünk a kérdés: Hogyan lehetünk nagyok? – Ez két dolgon múlik: Isten kegyelmén és a mi közreműködésünkön.

Isten kegyelme működött Jánosban. Már édesapjának, Zakariásnak megjövendölte Gábriel angyal, hogy „nagy lesz az Úr előtt… már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni” (Lk 1,25). S íme, ez meg is valósult, mert amikor Mária meglátogatta Erzsébetet „örömében megmozdult (felujjongott) méhében a magzat” (Lk 1,41). Működött benne a Szentlélek a későbbiekben sem zárkózott el ez elől, hogy betölthesse prófétai hivatását – amint az angyali jövendölés ezt is megmondta róla –, hogy „a népet előkészítse az Úrnak” (Lk 1,17).

János saját maga is tett azért, hogy Isten szemében nagy legyen. Hogy majd Jézus elmondhassa róla: „asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11). Persze, erre ő nem dicsekvésből, magamutogatásból törekedett, hanem magát „a saruszíj megoldására” is méltatlannak tartva (Lk 3,16) és a Jézussal való kapcsolatát helyesen értékelve: „neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30). Együttműködve az isteni segítséggel, a kegyelmemmel nemcsak hirdette a megtérést: „tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa” (Mt 3,2), hanem ő maga is ennek fényében élt. Bort és részegítő italt nem ivott, ruházkodásában sem a kényelmet kereste s nem a divatot követte. Prófétai hivatását élte, hogy minél több embert a bűnbánatra és Istenhez vezessen. Ő maga nem volt „széltől lengetett nád” (Lk 7,24), kiállt az isteni igazság mellett, még ha életével is kellett fizetnie érte (Mk 6,27), amint a fejvétele ünnepe szól erről.

És mi magunk? Ha liturgikus énekünk szerint nem is tudjuk méltóképpen magasztalni Keresztelő Szent Jánost, követni mindenk

Oldal: Kezdőlap
RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM - © 2008 - 2025 - rokahegyitemplom.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat